KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/november
KRÓNIKA
• Durst György: Filmvilág alapítvány az első filmért

• Geréb Anna: Tbiliszi találkozás Szergej Paradzsanov
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A bonsai visszavág Velence
TITANIC
• Csejdy András: Tat a mélyben Titanic fesztivál
• Déri Zsolt: A jéghegy csúcsa Norvég hullám

• Földényi F. László: A lehetetlen prófétája Hullámtörés
• Rózsavölgyi Adél: Európa elrablása A bűn mélysége
• Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora Ken Russell
• N. N.: Válogatott filmográfia Ken Russell
• Takács Ferenc: Valóság Filmstúdió A beatgeneráció
• Gazdag Gyula: Egy költő a Lower East Side-on
• Eörsi István: Egy költő a Lower East Side-on
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A túlélésről Az én kis nővérem
• Ardai Zoltán: Ingertréning Út a pokolba
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Baráti kör
• Hungler Tímea: Peacemaker
• Barotányi Zoltán: Kapcsolat
• Harmat György: Törjön ki a frász!
• Mockler János: Manhattanre leszáll az éj
• Turcsányi Sándor: Bean
• Bori Erzsébet: Fújhatjuk!
• Tamás Amaryllis: Tűz a mélyben
INTERNET
• Nyírő András: A fiúk a MIR-en
FILMZENE
• Fáy Miklós: Beledöglünk a szépségbe Pillangókisasszony
POSTA
• Dobos László: Sára Sándor Vád című filmjéről
• Szilágyi Ákos: A vád tanúja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A bűn mélysége

Európa elrablása

Rózsavölgyi Adél

Trier első filmje utazás az éjszaka mélyére. Nyomozóinak egy egész világot kell összerakniuk a vaksötétben.

 

Lars von Trier rögtön első nagyjátékfilmjével, A bűn mélységével (1984) felhívta magára a figyelmet, Cannesban a film a legjobb technikai kivitelezés díját kapta. A negatívot sárga tónusúra színezték, sajátos, éjszakai, álomszerű hangulatot kölcsönözve a filmnek. Ez a hangulat kíséri további filmjeit, a Járványt (1987), és az Európát (1991) is. A képi világ sajátos keretbe fogja Lars von Trier trilógiáját, a színek, a fények és árnyak kontrasztja tökéletes alkalmat teremt a bűn mélységeinek kutatásához.

Lars von Trier szerint az ember jellemében hordozza sorsát (bűnét), a történések arra hivatottak, hogy kiteljesítsék azt.

A másik fixa idea: Európa.

 

 

Az álom

 

Fisher, a nyomozó, hipnotikus álomban lebeg.

Álma súlyos és nehéz. Kínzó fejfájás gyötri, mint a gyilkost. Ezértjött vissza Kairóba, hogy a hipnózis megszabadítsa betegségétől. Csak akkor tér viszsza terapeutájához (Keletre), ha valami baj van. Megnyugvást itt talál, de nem tud elszakadni attól, ami – Európa. („Európában sosem lesz nyugtom.”)

Ez a sorsa, ahogyan a mítoszban is: Afrodité egy éjszaka álmot bocsátott Europé szemére: két világrész versengett érte, az egyik Ázsia, a másiknak még nem volt neve. „Az én földemen született, én is neveltem őt.” „De nekem rendelte Zeusz, és róla fognak elnevezni engem.”

Fishernek fel kell dolgoznia mindazt, ami két hónappal korábban történt vele Európában. A találkozásokat, a gyilkosságokat, a fejfájást, s hogy Európa megváltozott.

A film legkülönlegesebb élménye, ahogyan Lars von Trier megidézi az álmot: teljesen felbomlik tér- és időérzékünk, mintha virtuális valóságba csöppennénk, s állandó zavarba ejt a psziché szintjei közti bolyongás, s a ráismerés saját álomélményeinkre.

Térben és időben lebegünk, Fisher álmának logikája mentén sodródva.

A képek mindvégig az álomban kalauzolnak, a szöveg, a hangok viszont egyszerre jelenítik meg az európai történéseket, és idézik Kairót – mikoris a terapeuta kérdezi, szólítja, irányítja az álmodót –, jelzik Fisher álommunkája során a freudi álomfejtés különböző rétegeit: a tudatos, manifeszt megnyilvánulások mellett a látens tartalmakat, a libidót és az elfojtásokat, az eltolásokat és utalásokat, a szimbólumokat.

A képek helyettesítik vagy utalnak rá, nyomon követik, hogy hol járunk – a tudatos vagy tudattalan szinteken: házban, alagútban, fölmegyünk a lépcsőn, csöveken ereszkedünk le, csatornákban járunk. Fölülről vagy alulról nézzük a történéseket, kívülről szemléljük önmagunkat álmunkban.

Az egyszer lent, egyszer fent térélményét kiegészíti a felborult idő élménye – a most: a hipnotikus álom szintje (Kairó); a múlt (Európa): a regresszió, a két hónappal ezelőtti nyomozás szakaszait idézi, de visszamegyünk három évvel korábbra is, mikor a feltételezett gyilkos, Harry Grey útját járjuk végig, s mindeközben folyamatosan a jelenben is mozgunk a képekbe vetített pillanatnyi érzések, a lelkiállapot reflexióinak mezsgyéjén.

A jövő pedig folyamatosan ott lebeg körülöttünk, hiszen gyaníthatóan várható egy újabb gyilkosság, legalábbis Fisher feltételezése szerint.

 

 

A hangulat

 

A terek sötétek. „Itt mindig hajnali három óra van – tudod, mire gondolok.”

A színek, a történések súlyosak, de mégis furcsa, lebegésszerű érzést kölcsönöz nekik az álomszerűség.

Mintha egy gabbeh-et, egy keleti szőnyeget szőnénk, sötétbarnás-sárga tónusban, egyik öltés előhívja a másikat, s a végén megjelenik egy történet a sorok mentén. Lassan haladunk, s a lebegés érzetét még az is segíti, hogy a négy őselem kísér utunkon: egyik könnyedén átad a másiknak, sugallva, hogy az alapoknál vagyunk (végtére is Trier a kiindulópontot keresi, a bűn lélektanát akarja felfedni).

Olyan, mintha ógörög kozmogóniákban mozognánk: fragmentumokból raknánk össze a történéseket és egyik elem „élné a másik halálát”. (Mindig ég a tűz – ég egy lámpa, mindig fúj a szél – mindig esik, vízben gázolunk, vagy vízen utazunk, s a föld közelében/földben/föld alatt vagyunk.)

Mintha föld, víz, levegő, tűz archék most nem a Szeretet, hanem a Gyűlölet mozgató hatására egyesülnének, s válnának szét egy kozmikus ciklusban, akárcsak Empedoklésznél.

 

 

A történet

 

Három férfi: Osborne, a félreállított tudós; Fisher, Osborne legkedvesebb tanítványa; Kramer, a rendőrfőnök. Mindannyian a lottó-gyilkosságok megfejtésén dolgoznak.

Osborne tudományos módszerekkel közelít a bűnesetekhez, az emberi lélekben rejlő bűn forrását keresi, az elkövető elméjének logikáját igyekszik megérteni. Erről szól Fisherre elementáris erőt gyakorló könyve is: The Element of Crime.

Kramer –, aki Fisher szerint a legtehetségtelenebb volt az Akadémián – az agresszív, eredményt felmutatni kívánó rendőrtípus.

Fisher, úgy látja, hogy Osborne saját módszere segítségével megtalálta a gyilkost Harry Grey személyében, de mivel az megfenyegette mesterét, Osborne, hogy lezárja a nyomozást, kitalál egy történetet Harry Grey haláláról, melyet egy birtokában lévő fényképpel próbál igazolni.

Ha azonban Harry Grey halott, ki követte el az újabb lottó-gyilkosságot?

Fisher megtalálja Osborne három évvel korábbi jelentését. Elhatározza, hogy ott folytatja a nyomozást, ahol Osborne abbahagyta, s mestere módszerét követve végigjárja Harry Grey útját, a gyilkosságok helyszíneit, hogy megértse az elkövető és a tett logikáját. Ehhez – Osborne módszere szerint – Harry Grey-jé kell válnia.

 

A Nő: Fisher Kairóban hagyta feleségét. Osborne-t egy hét házasság után elhagyta a felesége, hátrahagyva gyermekét. Ahogyan Osborne is – követve Harry Grey útját –, Fisher is rátalál Kimre, a szép ázsiai nőre (megint Ázsia és Európa!) egy bordélyban az út során. Mindegyik férfinak köze van hozzá: Harry Greynek gyereket szült, Osborne feleségül veszi, s Fisherrel látjuk együtt.

Kim semmilyen értelemben nem tud jó lenni: nem jó anya (elhagyta gyermekét), nem jó prostituált (elvágyódik), nem jó nőként, mert egyik férfit sem tudja megtartani, sem visszatartani a bűntől.

Ő az egyetlen reménysugár a férfiak számára, – de csak vágyálom maradhat.

 

Gyerekek: A gyerekek áldozatok, ha nem gyilkolják le őket, akkor is.

 

 

A bűn mélysége

 

A bűn mindenütt jelen van. „Valami gonosz van a levegőben” – mondja Kramer rendőrfelügyelő. („Annyi minden történt Európában.” „Európa megváltozott.”)

Ez nem a kereszténység eredendő bűne (itt nincs Isten) –, mégis mindenki születésétől fogva bűnös.

 

Auschwitz után vagyunk. Németországban. Európa közepén.

Mi jöhet utána? Nincsenek ártatlanok, mindenki kollaboráns, aki részt vesz a társadalom ilyetén működésében még a gyerekek is. (Mint az Európában.)

„Mindig a társadalomban kerestük a bűn forrását. De miért nem az emberi természet mélyén?” – kérdezi Osborne.

 Az aufklärista Európának befellegzett. Az ember omnipotensnek hitte magát, azt gondolta, hogy minden kérdésére van válasz, s minden kételyét eloszlathatja, ha a dolgok megértésére törekszik. De a rendszerek, a könyvek csődöt mondtak, aki ragaszkodik hozzájuk, mint Osborne és Fisher, azt maguk alá temetik.

Anarchia van, nem szabadság, mondja Kramer, aki rendre vágyik.

A kollaborálni nem akarókkal, a „rítust” végző, kopasz „lázadókkal” szemben azonban –, akik a „Nagy Ugrásra” készülnek (Lars von Trier is köztük van!) – mindenki értetlenül áll. Pedig, mintha ez lenne az egyetlen lehetőség a meglévővel szemben, rítus-voltából adódóan a megtisztulás, irracionális, de mégis a legtöbb értelemmel vagy ember-mivolttal bíró cselekedet, mert menekvés a meglévő állapottól, ahol ember, állat egyaránt kiszolgáltatott és nyomorult a pusztulása.

A történet, a gyilkosságok felgöngyölítése, mintha csak példázat lenne ahhoz az apokaliptikus hangulathoz, amely a film végére kirajzolódik (bár az elején sem ígértek mást: valami baj van Európában); az álom pedig olyan keret, amely az apokalipszis látomását enyhíti, hiszen fölébredhetünk belőle, így nem is kell olyan komolyan vennünk.

„Tehát ennyi a története, Mr. Fisher?”

„Igen, ennyi.”

„Most már fölébreszthet.”

Zuhog az eső. Fisher álmában valami zajt hall, odamegy a csatornanyíláshoz, és felemeli a tetejét. Levilágít a mélybe, a rácson ott kuporog egy hatalmas szemű kis állat, úgy néz ránk, mintha nem értené, mit bámulunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1684