KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/december
MAGYAR MŰHELY
• Pentelényi László: Az arcok iskolája Fehér György arcképe
• Murai András: Hol marad a Világforradalom? Filmek a Tanácsköztársaságról
• Kovács Bálint: Vérvörös veréb Drakulics elvtárs
• Kránicz Bence: Vérpettyek az elvtársnő arcán Beszélgetés Bodzsár Márkkal
• Vajda Judit: Szólamhatár Szép csendben
• Kolozsi László: Magas Déva lánya Déva
PÁRHUZAMOS MONTÁZS
• Kormos Balázs: „Nekem már nincs ötletem…” A kis Valentinó és a Dealer
HOLLYWOOD ÉS GOTHAM
• Hirsch Tibor: Megbántottak dühe A tömegek lázadása
KOREA 100
• Kránicz Bence: A szegények lázadása Beszélgetés Bong Joon-hóval
• Vincze Teréz: Lehetetlen forradalom Élősködők
• Teszár Dávid: Bong Joon-ho és társai Koreai Filmfesztivál
TRAUMA ÉS RÉMÁLOM
• Kovács Patrik: Mesék az Overlook Hotelből A Ragyogás és az Álom doktor
• Szabó G. Ádám: Az elnyomás gyermekei Narciso Ibáñez Serrador (1935–2019)
• Nemes Z. Márió: Spirál-láz Junji Ito: Uzumaki
• Baski Sándor: Privát poklok Sitges
FESZTIVÁL
• Huber Zoltán: Fájdalmak és dicsőségek Toronto
• Pauló-Varga Ákos: A prérifarkas, a taxis és a propaganda Primanima
• Fekete Tamás: A mentőcsónakok szüksége Titanic 2019
FILM + ZENE
• Ardai Zoltán: Fontana, mono Miles Davis
• Kovács Gellért: Két fekete királynő Ella Fitzgerald //Aretha Franklin
STREAMLINE MOZI
• Benke Attila: Adócsaló nagymenők Pénzmosó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Kamaszok a teljes idegösszeomlás szélén Eufória
KRITIKA
• Huber Zoltán: Volt egyszer egy bosszúálló Az ír
• Nevelős Zoltán: Magánkopók lábnyomai Árva Brooklyn
MOZI
• Baski Sándor: Tejháború
• Alföldi Nóra: Tel Avivban minden megtörténhet
• Sándor Anna: Családi karácsony
• Vajda Judit: Időtlen szerelem
• Pethő Réka: Egy esős nap New Yorkban
• Kránicz Bence: Midway
• Kovács Kata: Léghajósok
• Tüske Zsuzsanna: Múlt karácsony
• Andorka György: Terminator: Sötét végzet
• Lovas Anna: Shaun, a bárány és a farmonkívüli
• Fekete Tamás: Zombieland: A második lövés
• Varga Zoltán: Addams Family – A galád család
• Roboz Gábor: Halálod appja
• Kovács Marcell: Lidérces mesék éjszakája
DVD
• Benke Attila: Toy Story 1–4. gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Veszett a világ
• Kovács Patrik: Préda
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Bodzsár Márkkal

Vérpettyek az elvtársnő arcán

Kránicz Bence

A dekadens vámpír és a paranoid elvtársak találkozása női szabadulástörténetté áll össze. A Drakulics elvtárs filmtörténeti hiányt pótol.

 

A Drakulics elvtárs koncepciójában a vámpírfilmes műfaji játékot vagy a Kádár-kori miliőt találtad ki előbb?

Az első ötlet mindenképp a vámpírfilm volt. Ez gyerekkori indíttatás: még nem ért véget a Kádár-kor, mikor az első vámpírfilmes élményemen átestem. Öt-hatéves lehettem, a nagymamám vigyázott rám, és a Vámpírok bálja című Roman Polanski-filmet néztük egy nyáreste a balatoni nyaralónkban. Nagyon tetszett, tudtam rajta nevetni, de féltem is tőle. Később távolabb sodródtam a vámpírfilmektől, és a kamaszkoromban bukkantak fel újra, mikor elkezdtem tudatosabban filmet nézni. Akkor végigmentem a vámpírfilm történetén a Nosferatutól az Interjú a vámpírral-ig. Ez a vonzódás egészen az egyetemig kitartott, az SZFE-n a vámpírfilmek ikonográfiájából írtam a szakdolgozatomat – az érdekelt, mik azok a vizuális kódok, amelyek alapján egy film vámpírfilmnek nevezhető.

Ettől teljesen függetlenül pedig elkezdtem kutatni a Kádár-kort egy másik filmterv kapcsán, amiből végül nem lett semmi. Váratlanul jutott eszembe, hogy milyen érdekes lenne ezt a korszakot és a vámpírmítoszt párosítani. A Kádár-rendszer totálisan ateista volt, hivatalosan tagadtak minden misztikus, transzcendens hatalmat, és izgalmasnak tartottam ebbe a világba beépíteni a vámpír misztikus karakterét. Azt éreztem, meg tud fordulni a klasszikus drakulai alaphelyzet: Drakula Erdélyből indul, és megérkezik a viktoriánus Londonba, most pedig az „imperialista Nyugatról” érkezik meg a vérszívó a vasfüggönnyel elszigetelt országba. Ezzel a megoldással a Kádár-kor elé és a mára teljesen dekonstruált vámpírmítosz elé is görbe tükröt akartam tartani.

Azáltal, hogy a vámpír Nyugatról jön, olyan, mintha a dekadens nyugati popkultúra érkezne meg a szocialista Magyarországra. A vámpír mint mitikus lény vagy mint popkulturális jelenség érdekelt jobban?

Gyerekként a vámpír mint fantasztikus figura ragadott meg, de mire elérkeztem odáig, hogy filmesként foglalkozzam vele, már nem tudott borzongatóan hatni rám. Nem véletlen, hogy a vámpírt manapság ürügyként használják más zsánerekhez: romantikus filmet csinálnak vele, mint az Alkonyatban, vagy vígjátékot, mint a Drakula halott és élvezi-ben. Készülnek drámai megközelítésű vámpírfilmek is, de ma már nehéz horrorszörnyként komolyan venni a figurát. A mi filmünkben a vámpír inkább popkulturális ikon, ahogy Steve McQueen is az volt a hetvenes években. Őt használtuk mintaként: tőle jön a Ford Mustang, a bőrkabát, a westerncsizma, a farmer, még a fehér kötött pulóver is. Nem egy új Lugosi Bélát akartunk teremteni.

A magyar filmtörténetben nincsenek vámpírok, talán a Macskafogóban szerepelnek egyedül emlékezetes vámpírfigurák. Szerinted miért idegen ez a figura tőlünk?

Ezen nem gondolkodtam, csak örültem, hogy másnak még nem jutott eszébe vámpírfilmet csinálni. Talán sok alkotó kiüresedettnek érezte a figurát, úgy érezték, nem lehet vele újat mondani. Magyarországon pedig eleve kevés a zsánerkísérlet, az is többnyire vígjáték. Újabb kísérlet, hogy más típusú műfajok is megjelenjenek a palettán, és zsánerkevercsek is készüljenek. Korábban viszont a vámpír nem tűnt beilleszthetőnek a szerzői filmes kánonba, és alapvetően nem is vígjátéki karakter. De az okok keresése megérne egy mélyebb elemzést, amit viszont már nem én fogok elvégezni.

Az volt az érzésem, mintha a Drakulics elvtárs három főszereplője különböző műfajú filmekben játszana: Nagy Ervin vígjátékban, Nagy Zsolt egy James Bond-stílusú kémfilmben, Walters Lili pedig egy fokkal realisztikusabb szerelmi történetben. Ezeket az árnyalatokat hogyan dolgoztátok ki a színészekkel?

Arra törekedtünk, hogy a történetben semmiképp se a vámpír figuráján nevessünk. Inkább az elvtársakat akartuk nevetségessé tenni, közülük pedig Nagy Ervin karaktere a legfontosabb. Ő képviseli az elvtársi bumfordiságot, beszűkült tudatot, hímsovinizmust és agymosottságot, és az ő ellenpontjaként jelenik meg a nyugodtabb, lazább, higgadtabb vámpír, aki már nem akar bizonyítani, nem paranoid. A Walters Lili által játszott Mária a két férfi között őrlődik, így áll fel a szerelmi háromszög: ragaszkodik Nagy Ervin karakteréhez, de vonzódni kezd a vámpírhoz, izgatja a figura szabadsága. Eleve erősen groteszknek éreztem, hogy a hősnő és Kun elvtárs egy párt alkotnak, és attól tartottam, ha erre még vígjátéki eszközökkel is rájátszunk, az rossz értelemben vicceskedő lenne, ezért megtartottuk Mária realisztikusabb, törékenyebb karakterét. Ugyanakkor Kun László mellett a komikus figurák közé sorolnám a többi elvtársat is: arra törekedtünk, hogy akiket ez a hetvenes évekbeli, paranoid közeg éltet, a házmestertől Kun főnökeiig, azok eleve groteszkebb figurák legyenek.

Kádár Jánost kihagytad a felsorolásból, ő talán nem is volt még ilyen fontos karakter játékfilmben. Nem tartasz annak a fogadtatásától, ahogyan őt ábrázolod?

Benne van a kockázat, de arra gondoltam, ha már belerakunk egy vámpírt a Kádár-korba, az ad egy olyan alkotói szabadságot, hogy bánhatunk szabadon a történelemmel. Senki nem gondolhatja, hogy ez egy realista megközelítésű történet, mivel az alaphelyzete mesei. Innentől kezdve „saját Kádárt” akartam, sem hangban, sem maszkban nem akartam élethűre formálni. Viszont szükség volt rá mint karakterre, mert a vámpír révén fontossá válik az örök élet kérdése, és végül is mire vágyhat egy diktátor, aki már mindent megkapott vagy elvett az élettől? Arra, hogy örökké éljen. Ha csak egy pártfunkcionáriust mozgatunk ebben a történetben, nem elég éles ez a probléma. Sőt, a bebalzsamozott Lenint is hozhatnám példának: a kommunisták próbálták megvalósítani a totális ateizmust, mégis foglalkoztatta őket az örök élet mítosza. Az ateizmus is szült magának egyfajta mitológiát. Ráadásul az örök élet kérdését az is ironikusabbá teszi, hogy a hetvenes évek elején sem Moszkvában, sem Budapesten nem gondolt arra a vezetés, hogy a kommunizmus egyszer véget érhet.

Populáris mítoszt csinálsz a szocialista múltból, miközben a vámpírfigurán mint „igazi kommunistán” keresztül kommentálod is ennek a korszaknak az ideológiai törésvonalait. Mi érdekelt téged a legjobban ebből a történelmi helyzetből?

Úgy éreztem, kezdenem kell valamit ezzel a korszakkal. Az életemnek csak az első hat-hét éve esett a Kádár-korra, de úgy érzem, a paranoid, bizalmatlan néplelket, ami annyira jellemez bennünket, a mai napig ez a rendszer határozza meg. Évtizedeken át az őszintétlen beszédre kondicionálták a társadalmat, ez a politikai és a viselkedéskultúránkban is továbbél. A vámpírfilmes megközelítés viszont lehetővé tette, hogy játékosan, szabadon nyúljak a korszakhoz, miközben meg akartam mutatni az ideologikusságát, zártságát, vagy éppen a megfigyelés technikáit, amelyek mára csak még fejlettebbek lettek.

Engem meglepett, hogy az elvtársnő, Mária a történet valódi főszereplője. Mikor határoztad el, hogy köré fogod felépíteni a filmet?

Itt is volt egy személyes indíttatásom. Az első filmem, az Isteni műszak három férfi főhőssel dolgozott. Volt ugyan körülöttük egy fontos női figura, de az ő szála, a szarajevói ostrom mellékszál maradt. Azt éreztem, hogy a második filmnél nagyobb kihívást jelentene nekem, ha nőt helyeznék a történet középpontjába. A hősnőn keresztül tudtam elmesélni a szabadulástörténetet: itt egy lány, aki bele van rakva egy nagyon szigorú hierarchiába, az ideológia szorításában és a férfiak uralmában vergődik. Aztán jön egy titokzatos idegen, és megőrjíti. Ebben a karakterben tudott megvalósulni a történet drámai kifutása.

A Filmvilágnak adott interjújában Bagota Béla azt nyilatkozta rólad, akár a forgatáson is képes vagy váratlan irányokban stilizálni a filmjeidet. A Drakulics elvtársnál adódtak váratlan döntéshelyzetek?

Furcsa ezt visszahallani, de tényleg így van. Kényszerhelyzetek most nem voltak, mert alaposan előkészítettük és lepróbáltuk a filmet, viszont több improvizáció került bele, mint az Isteni műszakba. Az a jelenet, amelyben Kun elvtárs piedesztálra emeli a szovjet háborús filmeket, Nagy Ervin személyes emlékéből született. A sminkszobában mesélte, hogy gyerekként a nagypapájával nézte a Négy páncélos és a kutya című sorozatot, és minden epizód végén kapott egy kitüntetést a nagypapától, mikor győzött a kommunizmus. Ez annyira megtetszett nekünk úgy hajnali 4 óra körül, hogy belegyúrtuk a jelenetbe.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/12 10-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14337