KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2019/október
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 1. rész
• Soós Tamás Dénes: „Mikor jön el a hősök kora?” Beszélgetés a magyar zsánerfilmekről
• Darida Veronika: Könnyek nélkül A létezés eufóriája
• Klacsán Csaba: Ezt a nőt mindenkinek látnia kell Beszélgetés Szabó Rékával
• Baski Sándor: Túlélni nehezebb Akik maradtak
• Várkonyi Benedek: Meghitt történelem Beszélgetés Tóth Barnabással
GYILKOS-DOSSZIÉK
• Varró Attila: Végjátékok A Manson-dosszié
• Schreiber András: A gyilkosok köztünk vannak Serienmörder-filmek
• Árva Márton: Az angyal Csak egy tánc volt
BATMAN ÉS JOKER
• Varga Zoltán: Denevérinvázió pirkadatkor Batman: Az első év; Hosszú Halloween
• Huber Zoltán: Őrült világ Joker
KETTŐS ÉLETEK
• Barkóczi Janka: Különvélemény Florian Henckel von Donnersmarck
• Gelencsér Gábor: A törvény hite vagy a hit törvénye Isten kegyelméből
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: „Mestervágás első kardcsapásra” Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Murai András: Egy fiú a várból Nicky, a másik fiú
HATÁRSÁV
• Czirják Pál: Idegen képek Fortepan-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
FESZTIVÁL
• Müllner András: Menedék a szikla alatt Amantea
KÖNYV
• Varga Zoltán: Animátor kerestetik Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar animációs alkotók I.
• Gelencsér Gábor: Az elmélet gyakorlata Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Borlovagok Folyékony arany
• Kránicz Bence: FOMO YouTuberek vonzásában
STREAMLINE MOZI
• Margitházi Beja: Kultúrsokk American Factory
MOZI
• Baski Sándor: A rendszer
• Varró Attila: Ad Astra – Út a csillagokba
• Vincze Teréz: Van Goghok
• Andorka György: A fénykép
• Kovács Kata: Downton Abbey
• Fekete Tamás: Miles Davis: Birth of the Cool
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Huber Zoltán: A Wall Street pillangói
• Vajda Judit: A lelőhely
• Benke Attila: Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
• Kovács Patrik: Az: Második fejezet
DVD
• Kránicz Bence: Eltörölt fiú
• Pápai Zsolt: Úriember revolverrel
• Varga Zoltán: Alice Csodaországban
• Kovács Patrik: Isten hozott Marwenben
• Benke Attila: Fekete maszk
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Tóth Barnabással

Meghitt történelem

Várkonyi Benedek

A két lélek mélyén bensőséges a világ, de az emberek borzalomból borzalomba lépve lábalnak át a történelmen.

 

A holokauszt és a Rákosi-diktatúra sokszor megjelent már filmvásznon. Így együtt viszonylag ritkán, például Herskó Párbeszédében. Miért választotta a két diktatúra közti átmenet időszakát?

Érzelmi és gyakorlati okai is vannak annak, hogy ez lett a második nagyjátékfilmem.

Körülbelül hat éve, amikor olvastam a regényt (F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye – A szerk.), akkor fölírtam, hogy ez a karakterek és a dialógok miatt nagyon erős alapanyag. Valóban úgy tűnhet elsőre, hogy a témát gyakran láttuk, de ebből a szemszögből ritkán jelent meg. Vagyis hogy mi lett a túlélőkkel, hogyan folytatták, hogyan tud két ember a szeretet erejével újra kedvet csinálni az élethez. Két elveszett lélek hogyan tudja megtámogatni egymást, hogy legyen erejük a folytatáshoz, bármilyen nehéz legyen is ekkora trauma után. A holokauszt-film és az irodalom többnyire azzal foglalkozik, hogy milyen borzalmak történtek, milyen elvetelmültek voltak a tettesek.

Mi volt a legfontosabb: a történelem, vagyis a két zsarnokság találkozása, vagy pedig az emberi kapcsolatok, a személyes viszonyok?

A személyes kapcsolatok. Beleástam magam a korba, vizuálisan, pszichológiailag és történelmileg is. Mindig is érdekelt a vészkorszak. Ezek a dolgok mindig megfogtak, nagyon megérintettek, megtaláltak. Szerintem ez minden jóérzésű embert megtalál, és nem hagyja nyugodni, származástól és kultúrától függetlenül.

A családja érintett volt benne?

Közvetlenül nem vagyok érintett, áttételesen biztosan. A nagyszüleim a kommunizmusban éltek, ők is hoztak döntéseket, a vészkorszakban nem. Az emberi sorsok érdekeltek. Ebben a filmben a háttérben marad a történelem. A holokauszt itt kizárólag a múlt, és közvetlenül semmilyen módon nem jelenik meg. Néhány emlékkép, családkép utal rá, és az ávós korszak is csak függönyökön át, hangban, szomszédban van jelen. Még egy nyakkendő sincs, és csak egyszer hangzik el az, hogy elvtárs. Én nem erre fókuszáltam. Csak a két embernek, ennek a csodálatosan megírt karakternek a kapcsolata és annak a változása érdekelt.

A két főszereplőnek nagyon meghitt a viszonya. Olyan, mintha hozták volna magukkal a karaktereket.

A két főszereplőt viszonylag korán, fél évvel a forgatás előtt megtaláltuk. A lány esetében ezt hosszú casting előzte meg. Bonyolult és összetett, de nagyon gyönyörű döntési folyamat volt. Hajduk Károly és Szőke Abigél nem ismeretlenek egymás számára, kedvelik is egymást, mert A martfűi rémben már dolgoztak együtt. Azt tudtam, hogy Karcsinak most idősebbet, gyengébbet és nyugodtabbat kell játszania, mint szokott. Sokat dolgoztunk a mozgásán, a beszédén, hogyan legyen fáradt, lassú, öreges. Tudtam, hogy eleve két nagyon sovány ember kell. Abigélnél az energiaszintet kellett fölhozni, mert ő a filmben dacos kamasz. Nem gyűlöletből, hanem sértettségből szúr, tüskés, az is a beceneve, hogy Süni. Abigélt kameragyakorlatok is segítették, hogy megtanulja, ha a kamera nagyon közel van az arcához, akkor mi kevés és mi sok, mi az, ami még demonstráció, és mi az, ami már átélés. Ez nagyon érdekes és intim munkafolyamat volt, utána pedig minden jeleneten többször átmentünk, a kulcsjeleneteken négyszer-ötször is, hogy mindent megértsenek, és hogy amikor már ott vagyunk a szetben, méregdrága eszközök között, 20-30 ember sürög-forog, és minden percnek anyagi jelentősége van, akkor ezzel már ne menjen idő, és ez olajozottan menjen kettőjük között.

Ahhoz, hogy ennek a két traumatizált, végletesen bizalmatlan embernek a viszonyát elhelyezze ebben a sűrű történelmi térben, sokat kellett tudnia erről a korszakról. Honnan ismerte ilyen jól? Tudta már a szüleitől, a történelemkönyvekből?

Ezt nem tudom egyértelműen megválaszolni. A történelem biztosan befolyásolta a kettőjük viszonyát. De ott volt Rajk László díszlettervező, aki mindent felügyelt az utolsó kilincsig. Ott volt Muhi Klára társíró, aki tapasztalt és művelt, ő hozta be azt az elemet, hogy mennyire fenyegető a rendszer. A regényben nem annyira pregnáns, hogy az épülő diktatúra fenyegetően tekint rájuk. Jelen van a regényben, de nem ez a fő motívum. De ehhez nem kell minden részletében ismerni a kort, mert ez bármelyik diktatúrában megtörténhet. A filmben ennek nincs semmiféle történelmi sajátossága.

Ha a most játszódna a film, akkor biztosan mások lennének az emberi viszonyok. Vagy minden korban ugyanolyanok?

Sokat gondolkodtam azon, hogy itt egy 42 éves férfiról és egy 16, később 21 éves lányról van szó. Együtt élnek a filmben, és ez ma már biztos nem lenne botrányos. Azért kell a hetven év távolság, hogy minden drámai és fenyegető legyen. És ott a történelemnek a páratlan és borzalmas traumája, amikor százezer számra vittek gyerekeket gázkamrába. Tehát ez is a metszéspontja a történelemnek.

Azért gondolom, hogy ennek a két embernek ma nem ilyen lenne a viszonya, mert az ő előtörténetük – a férfi és a lány családját is elpusztították – benne van kapcsolatukban. Egyetért ezzel?

Igen, ez nem történhetett volna meg máskor vagy máshol, talán Lengyelországban, vagyis ebben a régióban. A kapcsolatukban ott van a történelem, amit még jobban kiemelnek a díszletek és a kosztümök. Nagyon jó ilyen kosztümös filmet csinálni, alkotói szempontból üdítő, mert minden inspirálóan hat, a jelmezek, a smink, a dialógusok, a díszletek. Ahogy az ember belép a díszletbe, rögtön filmben van. Megértem azokat, akik nagyon szeretnek kosztümös filmeket csinálni.

Ez a filmbeli történet 70 évvel ezelőtti, de az emberi kapcsolatok nem változnak ennyi idő alatt. Nem minden történet mai?

A szeretet, a féltés örök, ahogy az áldozathozatal is, ami szerintem központi témája ennek a filmnek. Nyilván azok a történetek érvényesek, amelyek ilyen szempontból univerzálisak. Minden történelmi regényben a mát keresi az ember, a saját életére vonatkozó igazságokat. Minden irodalmi műben, filmben az érdekel bennünket, ahol a mi életünk kapcsolódik hozzá, ahol minket igazol vissza vagy nekünk ad tanácsokat.

F. Várkonyi Zsuzsa regénye mennyire volt „csak” kiindulópont, amire azután ráépítette a saját világát, vagy mennyire volt fundamentuma az egész filmnek?

Nagyon fontos fundamentuma volt, ráadásul ismerem az írónőt, jó kapcsolatban vagyunk. Egyébként azt mondják, nem föltétlenül jó, ha az adaptációkor él az író, és voltak is súrlódások. Amikor olvasta a forgatókönyvet, nagyon elégedetlen és bizalmatlan volt, azután ezt belátta, mert akkor még nem tudta, hogy az egy kotta. Egy forgatókönyv száraz, arra még rájönnek a színészek, a vágás, minden. Először megijedt, hogy nincs benne semmi a regényéből. De ettől függetlenül szerintem ez inkább hű adaptációnak számít, különösen a könyv első kétharmada. A könyv vége kicsit befejezetlen, és mi is bajba kerültünk, hogyan fejezzük be. Azután Muhi Klárával elkezdtünk költeni, jeleneteket kreálni, hogy drámaibb és kompaktabb maradjon az egész. Az első kétharmad inkább csak sűrítés volt. A regényben a teljes családtörténet benne van, sok epizódszereplővel. Rengeteg a múltbeli történet. Teljesen természetes, hogy egy műből húzni kell, különben nem lehet adaptálni.

A szerző kitűnő pszichológus. Konzultált vele? Vagy az író meg a rendező két külön világ?

Mindig meghallgattam, de nem mindig fogadtam meg a tanácsát. Nagyon szerettem és tiszteltem ezt a regényt, és ő ezt tudta. Tudta azt is, hogy jó kezekben van, mert szerette a filmjeimet, és utólag mondom, hogy nagyon elégedett vele. A castingnál nekem nagyon fontos volt, hogy rábólintson mind a két főszereplőre.

De ez végül is az ő területén már kívül esik.

Nem tudom, miért, de megnyugodtam, amikor mind a kettőre lelkes áldását adta. Félsz volt bennem, hogy valahogy mellé megyek. Nem akartam roncsolni a művét. De tudjuk, hogy a két világ egészen más. Ha valaki elolvassa majd a regényt, háromszor annyi tartalmat kap belőle, mint a filmből, de az más stílus, más nézőpont.

Amikor nekikezdett a munkának, akkor már fel volt építve ennek a két embernek a kapcsolata, vagy a forgatás során épült föl?

Nehéz erre válaszolni. Óriási mindkét színész apportja, és a legelső visszajelzések kettőjük teljesítményét hangsúlyozzák. A színészek elsősorban utasításokat követtek, különösebb javaslataik nem voltak. De ez igazából nem is baj, mert akkor már nagyon sok vélemény lett volna együtt. Ahogy gyakorlom a filmezést, és egyre több filmet csinálok, úgy tanulom meg, hogy mindig egyre nagyobb teret engedjek a forgatásnak.

Amikor elkészül egy filmmel, akkor abból lezárt mű lesz. Ezek a művek tovább dolgoznak önben és a következő filmjeiben, vagy ilyenkor „lehúzzuk a redőnyt”, és új redőnyt húzunk föl?

Erre nem tudom a választ, annyira nem ismerem magam. Bizonyos tanulságok levonhatók, de ezek szakmai következtetések. Ami az emberi tanulságot illeti, tudom nézni a filmjeimet.

Nézőként?

Igen, és hatnak is rám ezek a filmek. Ha ezt a filmet teremben és nagyvásznon nézem, akkor tényleg meghatódom. Ez nagyon amatőrül hangzik, ha nagyobb rendezőktől olvasnék ilyet, nem tudom, mit gondolnék. De ez a film tényleg csapatmunka. Itt igazából végre tényleg csak karmester lehettem, nyugodt ember a monitor előtt, és nem egy idegbeteg rohangáló, aki fut az ideje meg a pénze után. Ezért egyre inkább nézője is tudok lenni. Az is előfordult, hogy sírva instruáltam. Abban a jelentben, amelyben a lány kinyitja az albumot, elindítottuk a zenét, ő lapoz, lapoz és sír. Korábban még nem látta azt az albumot, lapozott, és láttam, hogy meghatódik. És én is meghatódtam.

Hosszú folyamat elkészíteni egy ilyen filmet. Változott a személyisége a felkészülés és a forgatás közben, ami azután a filmre is hatással lehetett?

Nyilván változtam, de a korral kapcsolatban két dolgot gondoltam át. Az egyik, hogy nem volt ez annyira régen, a legidősebb emberek mindenre emlékezhetnek. Akkor a nagyapám felnőtt, cselekvő ember volt, a szüleim még gyerekek voltak. Az a lényeg, hogy mindez itt történt, ezeken az utcákon. A nagyszüleink átélték, megszenvedték ezt a kort. Öt éven belül kétszer is megtörtént a borzalom. A másik, hogy az a lelki-fizikai béke, ami ma itt van körülöttünk, nagyon törékeny. Nem kellenek szörnyetegek, egy szomszéd, egy házmester, egy ávós tiszt. Ezek mi vagyunk. A film sokkal közelebb hozta hozzám azt a világot, érezhetővé tette. És itt vannak még a fák, a víz, a Duna, a tanúi ennek a történetnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 18-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14272