KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2019/október
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 1. rész
• Soós Tamás Dénes: „Mikor jön el a hősök kora?” Beszélgetés a magyar zsánerfilmekről
• Darida Veronika: Könnyek nélkül A létezés eufóriája
• Klacsán Csaba: Ezt a nőt mindenkinek látnia kell Beszélgetés Szabó Rékával
• Baski Sándor: Túlélni nehezebb Akik maradtak
• Várkonyi Benedek: Meghitt történelem Beszélgetés Tóth Barnabással
GYILKOS-DOSSZIÉK
• Varró Attila: Végjátékok A Manson-dosszié
• Schreiber András: A gyilkosok köztünk vannak Serienmörder-filmek
• Árva Márton: Az angyal Csak egy tánc volt
BATMAN ÉS JOKER
• Varga Zoltán: Denevérinvázió pirkadatkor Batman: Az első év; Hosszú Halloween
• Huber Zoltán: Őrült világ Joker
KETTŐS ÉLETEK
• Barkóczi Janka: Különvélemény Florian Henckel von Donnersmarck
• Gelencsér Gábor: A törvény hite vagy a hit törvénye Isten kegyelméből
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: „Mestervágás első kardcsapásra” Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Murai András: Egy fiú a várból Nicky, a másik fiú
HATÁRSÁV
• Czirják Pál: Idegen képek Fortepan-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
FESZTIVÁL
• Müllner András: Menedék a szikla alatt Amantea
KÖNYV
• Varga Zoltán: Animátor kerestetik Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar animációs alkotók I.
• Gelencsér Gábor: Az elmélet gyakorlata Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Borlovagok Folyékony arany
• Kránicz Bence: FOMO YouTuberek vonzásában
STREAMLINE MOZI
• Margitházi Beja: Kultúrsokk American Factory
MOZI
• Baski Sándor: A rendszer
• Varró Attila: Ad Astra – Út a csillagokba
• Vincze Teréz: Van Goghok
• Andorka György: A fénykép
• Kovács Kata: Downton Abbey
• Fekete Tamás: Miles Davis: Birth of the Cool
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Huber Zoltán: A Wall Street pillangói
• Vajda Judit: A lelőhely
• Benke Attila: Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
• Kovács Patrik: Az: Második fejezet
DVD
• Kránicz Bence: Eltörölt fiú
• Pápai Zsolt: Úriember revolverrel
• Varga Zoltán: Alice Csodaországban
• Kovács Patrik: Isten hozott Marwenben
• Benke Attila: Fekete maszk
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Batman és Joker

Batman: Az első év; Hosszú Halloween

Denevérinvázió pirkadatkor

Varga Zoltán

Az idén 80 éves Batman első küzdelmeit a legkiválóbb képregényművészek értelmezték újra.

 

Dennis O’Neil, a DC Comics egykori szerkesztője joggal jegyezte meg, hogy a szuperhősök között nincs még egy karakter, aki annyi kiváló írót és rajzolót vonzott volna magához, mint Batman. Azóta, hogy Bob Kane kereken 80 esztendővel ezelőtt megálmodta a köpenyes igazságosztót, a bűntől fertőzött Gotham város Sötét Lovagja számos változáson-változtatáson esett át. Hol éjfekete történetek komor főhősévé avatták figuráját; hol az önparódiát erősítették föl megjelenítésében; a denevérjelmezt öltő bosszúállót pedig nemcsak olyan szövetségesei segítették, mint hűséges komornyikja, Alfred, vagy James Gordon rendőrfőnök, hanem társak álltak mellé a harcban: előbb Robin, később Batgirl. A képregények lapjairól Batman hamar megtalálta az utat a mozgóképhez, s azóta is rendszeresen visszatér a mozivászonra és a (tévé)képernyőre – élőszereplős és animációs feldolgozásokban egyaránt (lásd Varró Attila, Sepsi László és e sorok szerzőjének írásait: Filmvilág 2005/9, 2008/9 és 2012/9). A Batman-legendárium mozgóképes fölfrissítései, legyen szó Tim Burton vagy Christopher Nolan sorozatindító alapvetéseiről, gyakran a képregényfolyamban új közelítésmódokat bevezető mesterművekre vezethetők vissza. A Batman-szériát forradalmasító (és a képregény médiumában is mérföldkőnek számító) Frank Miller-minisorozat, A sötét lovag visszatér (The Dark Knight Returns, 1986) persze nem csupán a figura mozikarrierjét egyengette. Köpönyegéből bújtak elő olyan sokat méltatott képregények is, mint az ugyancsak Miller nevéhez fűződő Batman: Az első év (Batman: Year One, 1987), vagy a Jeph Loeb író és Tim Sale rajzoló által jegyzett remeklés, a Batman: Hosszú Halloween (Batman: The Long Halloween, 1996–97). A két képregény ugyan nem közvetlen módon kapcsolódik egymáshoz, Miller művét követték hivatalos folytatások, Az első év és a Hosszú Halloween kettőse mégis értelmezhető úgy, hogy utóbbi az előbbit szövi tovább: míg Miller a szuperhős felbukkanásának krónikása, Loeb és Sale a következő évek sorsfordító történéseit mutatják be. Mindkét mű megjelent magyar kiadásban is, az előbbiből készült rajzfilmes adaptáció pedig – amely itthon a Batman: A kezdet kezdete címet kapta – a hazai DVD-forgalmazásban is hozzáférhető (lásd Filmvilág 2011/12).

 

Párhuzamosok találkozása 

Frank Miller több mint 200 oldalas lidércnyomásos látomása, A sötét lovag visszatér a szuperhősfigura revízióját kínálja: a szárnyaszegett, öregedő bosszúálló tízévnyi tétlenséget vált fel hiperaktivitással, amikor a pokol bugyraiba süllyedt várost brutális bandák tarolják, s a rehabilitáltnak hitt, ám valójában annál veszedelmesebb Harvey Dent (az egykori Kétarc) is feltűnik. De a visszatérés ahelyett, hogy megoldaná, súlyosbítja a bajokat: kiprovokálja az évek óta ugyancsak tétlen Joker aktivizálódását is, Batman pedig az új rendőrfőnök elsőszámú célpontjává válik. Miller a káosz és a rend(pártiság) egyre abszurdabbá váló, a világhatalmak összecsapása révén nukleáris pusztítással is terhes polémiáját olyan formanyelven jeleníti meg, amelyben rengeteg szöveggel telíti groteszk alakoktól hemzsegő, apró képkockákkal telezsúfolt oldalait (az akciójelenetek zöme persze egész- vagy féloldalas paneleken látható). A történések és a vizuális megjelenítés extrém sűrűsége együttesen komoly kihívás elé állítják az olvasót.

Miller első Batman-képregényének legalább e vázlatos fölidézése Az első év megértéséhez is szükséges. A szerző ugyanis a Köpenyes Kereszteslovag „jövője” után a „múltját” dolgozta ki: az utolsó nagy nekifutást a szárnypróbálgatást variáló történettel, a késő középkorú (55 éves) Bruce Wayne-t a hosszú távollét után 25 évesen hazatérő Wayne úrfi alakjával ellenpontozta. A stiláris különbség is annyira szembeötlő, hogy Az első évet nemcsak A sötét lovag visszatér előidejű folytatásának (prequeljének), de ellendarabjának is tarthatjuk. Miller ezúttal sokkal változatosabb panelelrendezéseket alkalmaz az oldalakon, a kisebb és a nagyobb képkockák aránya harmonikusabb, a vízszintes és a függőleges kompozíciókat kínáló fekvő, illetve álló keretezések gazdagsága jellemzi az előzménynél lényegesen rövidebb, csupán majdnem 100 oldalas képregényt. A közelképek tolakodó sűrűsége helyett valamennyi plántípus – a totáltól a premier plánig – kiegyensúlyozottabban figyelhető meg a képépítkezésben. A groteszk figurák helyén pedig – ezúttal nem maga Miller, hanem David Mazzucchelli vette kézbe a rajzeszközöket – realisztikusabban megformált karakterek láthatók (Bruce Wayne – talán nem szándékoltan – egy-két képkockán kifejezetten a fiatal Gregory Peckre hasonlít).

Mégsem mondható, hogy „tézis” és „antitézis” volna a két képregény: Frank Miller keze alatt Gotham megjelenítésében korábban talán nem látott módon hangsúlyozódik ki a városvezetést mételyező korrupció, a rendőrség, a politikai vezetés és a maffia érdekeinek összefonódása. A nemcsak a bűnözés által sanyargatott, hanem a romlott (vagy alkalmatlan és debil) vezetők aknamunkája révén fölemésztett város (és társadalom) képzete az abszurditásig fokozódik A sötét lovag visszatérben; korai, ám nem kevésbé elkeserítő stádiumban jelenik meg Az első évben. Miller olyan közegnek ábrázolja a bűn városát, ahol lehetetlen küldetés az egyszemélyes háború a romlás ellen – Az első év éppen annak a története, hogy a rend helyreállításában érdekelt erők szövetséget kötnek.

Úgy vált Batman-klasszikussá Az első év, hogy nem – pontosabban nem csak – Batman az igazi főszereplője: két szálon futó cselekményében párhuzamosan bontakozik ki, hogy a városba visszatérő Bruce Wayne és a Gothambe frissen áthelyezett rendőrtiszt, James Gordon szembekerül az alvilággal és a korrupt rendőrséggel egyaránt. Már az első képkockák megalapozzák kettejük ellentétekből építkező párhuzamos útját: Gordon vonaton érkezik, érintkezve Gotham mocskával, míg Wayne repülőgéppel, biztos távolból közelít – előbbi azt kívánja, bár maga is repülhetett volna, utóbbi az ellenség megismerése érdekében inkább földközeli utazást választana. Míg Gordon a kollégáival csatázik (az őt megleckéztető Flass-szel), Wayne a maga harcát vívja a város aljas utcáin, s csaknem az életébe kerülő – vagy legalábbis a lelepleződésével fenyegető – balsikere után jön rá, hogy álarcot kell öltenie. Előbb Gordon válik médiaszenzációvá körülrajongott hős rendőrként, gyerektúszok megmentőjeként (ezzel időt nyer, hogy tevékenységét rossz szemmel néző felettesei késleltessék az elveszejtésére szőtt tervek megvalósítását), később – a hatóságok által üldözött – Batmant éltetik hősként a gothami polgárok. A szálak végül összeérnek, amikor Batman (pontosabban Wayne, jelmez nélkül) megmenti Gordon elrabolt kisgyermekét, s ezzel a maga pártjára állítja a korábban vonakodó hadnagyot.

A kétszálú cselekmény egy évet kísér végig, a főbb eseményekhez (de még akár csekélyebb jelentőségű történésekhez is) rendre a dátumok jelzése társul, január 4-től december 3-ig. Naplószerű a cselekményvezetés, amennyiben a két főhős belső monológjainak, gondolatainak a megosztása szubjektivizált elbeszélésmódként is értelmezhető. Az önmagát a harc megfelelő módozatainak keresésével lefoglaló Bruce Wayne-hez képest Gordon esendőbb: küszködései közepette elcsábul, s enged a kísértésnek, amelyet vonzó kolléganője, Sarah Essen jelenet – miközben odahaza állapotos felesége várja. A házassági válság és a félelem az apaságtól olyan árnyalatokkal dúsítja Az első évet, amelyek átélhetőbb dilemmákat körvonalaznak, mint a szuperhőssé válás mikéntjének kérdőjelei. A két főhős útjának lekövetése ugyanakkor tényszerű, az újságok szalagcímeire, a tévéhíradók bulvárízű felirataira kívánkozó szűkszavú krónika is, ha egymáshoz lazán (de egyáltalán nem véletlenszerűen) kapcsolódó epizódok láncolatának nézzük a történéseket. Az egyes események között ugyanis sokszor napok, olykor hetek telnek el, Miller tehát nem megnyújtja a folyamatok ábrázolását, mint például A sötét lovag visszatér traumatikus flashbackjében (radikális időkezelésének részletes elemzését lásd Varró Attila írásában: Enigma 2004/40), hanem ellenkezőleg: hosszabb időszakokat sűrít, fog át alig néhány egymás mellé helyezett képkockával. A négy részre tagolt történetfolyam tehát a töredezettség és a folyamatszerűség érzékeltetése között egyensúlyozik.

Egyetlen nagy kivételre lehetünk figyelmesek a sűrítve megjelenített események között, s ez arra is rávilágít, hogy Batman pozíciója az elbeszélésmódban éppúgy különleges, mint a sztori viszonylataiban. Feltűnő ugyanis, hogy Batman bűnözőkkel vívott harca mennyire marginalizálódik a cselekményben: az elmaszkírozott, de még nem denevérjelmezt öltő Bruce Wayne félresikerült akcióját követően az első – általunk látható – felbukkanása során csupán kispályás kölyköket ártalmatlanít a denevérember. Később a maffiavezér lehallgatását célzó igyekezete – igaz, egy másik hívatlan látogató, a karmait próbálgató Macskanő miatt – sikertelennek bizonyul (a repüléshez használt látványos manőver pedig feleslegesnek). Ironikus, hogy a drogszállítmányra lecsapó bosszúálló epizódja a korrupt Flass flashbackjében látható csupán – Az első évből rengeteget merítő Batman: Kezdődik! viszont éppen ebből a jelenetből formál mindenfajta iróniától mentes (sőt, katartikus hatású) szekvenciát, amikor Batman először tűnik fel a bűnözők előtt. Mindezzel ellentétes stratégiára épít Miller, amikor Batman és a rendőrség, pontosabban az elpusztítására érkező kommandósok összecsapását dolgozza ki: a szituáció már a Hadüzenet című második rész végén elkezdődik (megszakítása Az első év egységeit záró egyetlen igazi cliffhangert eredményezi), s elmérgesedése és megoldódása a harmadik füzet, a Fekete hajnal háromnegyedét kitölti. Nincs még egy esemény, amelyet Miller ilyen részletesen jelenítene meg, még a végkifejlet gyerekrablásos krízisét is tömörebben mutatja be. Látható tehát, hogy Batman rendvédelmi erőkkel folytatott küzdelmei sokkal nagyobb nyomatékot kapnak, mint a bűnözőket ártalmatlanító igyekezete, ami persze bizonytalan státuszával is magyarázható – hiszen Gotham vívódik még, minek tartsa a denevérembert: barátnak vagy ellenségnek –, egyúttal az igazán markáns ellenfelek hiányának is tulajdonítható (a maffiavezér Carmine „a római” Falcone is csak egy a háttérfigurák közül).

A nagy konfrontáció megoldását elősegítő csel ad lehetőséget Millernek és Mazzucchellinek a legexpresszívebb képsorok kidolgozására: az „erősítésként” a hadszíntérre csalogatott denevérraj sötét felhőként homályosítja el a kelő nap fényeit, a szárnycsapások beterítik a bámészkodó tömeget, s a káosz hozzásegíti Batmant, hogy elmeneküljön üldözői elől. Ez a képsor ugyancsak remek – forráshű módon vászonra vitt – részletet ihletett a Batman: Kezdődik!-ben, míg előzőleg Tim Burton szürrealisztikussá fokozta az ötletet azzal, hogy a város karácsonyfájából röpül ki a denevérraj (Batman visszatér). A mai napig idézik ezt a mozzanatot: legutóbb a Gotham-sorozat idei záró évadában a Bane-nel küzdő tizenéves Bruce Wayne köszönhette ugyanennek a cselnek, hogy életben maradt.

Az első évben nem csupán Batman és Gordon története kezdődik el, az események bonyolításában legfeljebb kis szerepet játszó, de annál nagyobb jövőbeli „karrier” elé néző mellékalakok is fölfedezhetők a képregény oldalain. Harvey Dent, az ügyész Batmannel kötött – rövidéletű – szövetsége már itt megalapozódik, s látni lehet a prostituáltként feltűnő Selina Kyle alteregója, a Macskanő debütálását is. Bruce Wayne és Selina Kyle ezúttal még jelmezek nélkül konfrontálódnak: verekedésük előrevetíti Batman és Macskanő keserédes, „se veled, se nélküled” kapcsolatát. Falcone maffiabirodalmának feltérképezését is éppen csak meglebegteti a Miller-mű. Az utolsó oldalon pedig Gordon egy bizonyos Joker fenyegetése miatt aggódik, aki újabb halálos veszedelmet jelenthet a városra – olyan történetek csíráit kínálja tehát Az első év, amelyek Batman későbbi esztendőinek krónikájához vezetnek át.

 

A „római” birodalmának bukása

Három Halloween-témájú Batman-füzet (az együttvéve 1996-ban megjelent Batman: Haunted Knight) után kapott megbízást Jeph Loeb író és Tim Sale rajzoló alkotópárosa egy hasonló stílusban kidolgozott, nagyobb szabású munkára: ennek eredményeként született a hamar klasszikussá vált Hosszú Halloween-széria. A 13 epizódból, összesen közel 400 oldalból álló sorozat éppúgy egyetlen esztendő eseményeit mutatja be, mint Az első év, de ezúttal az ünnepnapok jelölik ki az elbeszélés csomópontjait. Batman – már nem „szerencsés amatőrként”, mint még Az első év lapjain, hanem tapasztalt(abb) bűnüldözőként –, Gordon és Harvey Dent fogadalmat tesz, hogy felszámolják a maffiavezér Carmine Falcone (vagyis „a római”) illegális „birodalmát”, törekvéseiket azonban keresztezi egy gyilkosságsorozat, amely éppen a bűnözővezér környezetéből szedi áldozatait. A titokzatos gyilkos történetesen mindig ünnepnapokon csap le; ténykedését két Halloween „keretezi” (ez magyarázza a címet is). A maffiához nem tartozó, „új típusú” bűnözők, a régivágású gengszterek által csak freakeknek mondott figurák is belekeverednek a bonyodalmakba, a hősök küldetése egyre reménytelenebbnek tetszik – végül pürrhoszi győzelmet jelentő módon teljesül be, Harvey Dent Kétarccá válása egyben Falcone végzetét jelenti.

„Több mint képregény: epikus tragédia” – így méltatta a Hosszú Halloweent Christopher Nolan, aki második Batman-filmjéhez számos elemet vett át a Loeb–Sale-páros munkájából, elsősorban a Kétarccá váló Dent cselekményívéből származó részletekre ismerhetünk rá A sötét lovagban. Loeb rendkívül precízen felépített elbeszélő-szerkezetében a főcselekmény párhuzamosai (a Batman–Gordon–Dent triumvirátus fogadalmának beteljesítése és az azt segítő-gátló gyilkosságsorozat cselekményszálai) mint az óra fogaskerekei, úgy kapcsolódnak össze az egyes epizódokba sűrűsödő mellékszálakkal, amelyek vendégszerepet (némelyeknek egyenesen jutalomjátékot) biztosítanak egy-egy emblematikus Batman-antagonistának. Utóbbi figurák nem csupán a Hosszú Halloween karakterkészletét teszik változatosabbá, s nem is merül ki a szerepük annyiban, hogy mosolyt csaljanak a Batman-rajongók arcára; valamennyien – kisebb-nagyobb mértékben – érintetté válnak a főcselekményben, részt vesznek annak alakításában. (Loeb más szuperhőshöz írt történetében is szívesen válogat az adott figura ellenségeinek tárházából: a Pókember: Kékben is számos nemezisével néz szembe a főhős, a Zöld Manótól kezdve a Keselyűn és a Gyíkon át Kravenig.)

Néhányan a maffia szolgálatába szegődnek a különc bűnözők közül: (a magyarul Méregcsókként ismert) Poison Ivy-t Bruce Wayne behálózására és befolyásolására bérli föl Falcone, míg a Madárijesztő és a Bolond Kalapos pénzrablásban segédkeznek. A Rébusz köré épített epizód miniatűr bravúr az elbeszélés alakításában, tematikailag és a szerkesztésmódot illetően egyaránt. A hetedik epizódban – vagyis éppen a nagy történet felezőpontjánál – Falcone és lánya, Sofia egy sor variációt hallgat végig arról a talányok emberének tolmácsolásában, vajon ki rejtőzhet a gyilkos sötét kabátja alatt; a rejtély megoldatlan marad, Rébusz pedig szembekerül a gazemberrel, aki – hiszen éppen április 1-jét írnak a naptárban – vaktölténnyel lő rá. Nem csak Rébusz egymásnak ellentmondó változatai láthatók a képsorokon, vele párhuzamosan Batman is a lehetséges gyanúsítottakat mérlegeli, ő azonban – Rébusz abszurd feltételezésével ellentétben, miszerint maga Falcone a gyilkos – valóban súlyos következtetésre jut, a gyanú árnyéka a fizikailag még ép Harvey Dentre vetül. Az eddig említett gonosztevőkkel szemben Joker önjáró veszedelem, nem a maffia fizeti, ő perverz hiúsági kérdést csinál az ünnepnapos merénylő ámokfutásából („Ez a város nem elég nagy két mániákus gyilkosnak!”). Harvey Dent deformálódása pedig, vagyis Kétarc megjelenése, a maffia összeesküvésének következménye, Falcone tehát voltaképpen a saját teremtménye áldozatává válik. Ezzel ugyan véget ér Gotham bűnözővezérének uralma, de nem az igazságszolgáltatás számolja fel azt – ahogyan Batman és társai tervezték –, éppen ellenkezőleg: a bűnözők új generációja, a talán még a maffiatagoknál is rosszabb (kiszámíthatatlanabb, ezért veszedelmesebb és pusztítóbb) freak-figurák veszik át a hatalmat.

Külön figyelmet érdemel Macskanő pozíciója a történetben, valamennyi Batman-ellenség közül az ő „hovatartozása” a legkevésbé eldönthető, s ezzel remekül játszik el Loeb cselekményépítése: Bruce és Selina – nem kifejezetten virágzó – románca és Batman s Macskanő annál intenzívebb, harcokat is tartogató közös jelenetei kínálják a legpikánsabb részleteket a képregényben. Macskanő kezdettől fogva segíti Batmant Falcone elleni hadjáratában, sőt még Bruce Wayne-t is megmenti, amikor szembeszáll a férfit megbabonázó Poison Ivy-val – ám végül ő maga is a Falcone-rezidencián összegyűlő freak-társaságban látható. „Mindig ugyanazon az oldalon állok” – mondja Selina/Macskanő, s hogy milyen ok rejtezik Falconéval kapcsolatos obszessziója mélyén, arra csak a Hosszú Halloweent folytató Loeb–Sale-képregényből (Dark Victory/Sötét győzelem, 1999–2000) kap felemás választ az olvasó (Selina talán a maffiavezér törvénytelen gyermeke).

A ragyogó elbeszélésmód egyedül az epilógusban sérül, ahol egy valószínűtlen fordulat – csak az olvasó előtt, a történet hősei számára nem – felfedi, hogy mire utalt Kétarc, amikor azt állította, az ünnepnapi gyilkos álarca valójában két embert takart. Ezt leszámítva, a Hosszú Halloween tankönyvbe illő példája a már-már noiros módon agyafúrt, mégis átlátható, kitűnő arány- és ritmusérzékkel felépített cselekményre. Hogy mennyire kényes ennek a komplex szerkezetnek az egyensúlya, azt éppen a folytatás, a Dark Victory példája mutatja: újabb gyilkosságsorozat mentén épül a sokkal zsúfoltabb – s módfelett túlbonyolított – cselekmény, amely Kétarc konspirációjától Robin színre lépéséig követi tovább a denevérember sorsát.

A Hosszú Halloween persze nem csak fajsúlyos témáinak és remekbe szabott elbeszélésmódjának köszönheti, hogy biztos befutóvá vált a Batman-képregények mindenkori toplistáján: lehengerlő vizuális megvalósítása legalább annyira – ha nem jobban – hozzájárult a sikeréhez. Tim Sale rajzoló – és a színekért felelős Gregory Wright – látványvilága meglehetősen távol áll Az első év realisztikusabb ábrázolásmódjától: fokozott expresszivitása a képépítkezésre (avagy a keretezésre) és a figurák s környezetük megjelenítésére egyaránt kiterjed. A Hosszú Halloween oldalain viszonylag kevés – ám annál nagyobb méretű – képkocka található; talán ha maroknyi oldalon láthatunk négy-öt képnél többet, sok lap viszont féloldalas, sőt egy- és másfél oldalas képkockákat kínál az olvasónak – s nem csekély a kétoldalas kompozíciók mennyisége sem. A füzetnyitó egyoldalas kompozíciók rendre az epizódok in medias res kezdéséhez társulnak, de más kulcsmozzanatokat is megjelenítenek (például amikor először fedi fel magát Kétarc), míg a kétoldalas képkockák bemutathatnak dinamikus eseményeket (Batman és Macskanő a háztetők felett; Macskanő lecsap Poison Ivy-ra a Wayne-kastélyban) vagy akár szimbolikus kapcsolatot (Batman és Joker jin-jang emblémát idéző elrendezése). Ugyancsak kétoldalas – önálló poszterre kívánkozó – kompozíciót alkot a gonoszok „tablóképe” a csúcsponton.

Sale képkockái – legyenek akár vízszintesek, akár függőlegesek – sokszor tűnnek megnyújtottnak, s a nyúlánkság a főbb figurákra is illik: Batman rendkívül hosszú füle Joker irreálisan széles és nagy fogsorával állítható kontrasztba, Macskanő és a Madárijesztő kezén karomszerűek hosszú ujjaik, a – szó szerint! – zöldellő Poison Ivy teste részben kanyargó-indázó folyondárként jelenik meg. Sale képein a sötétség legalább olyan hangsúlyos, mint egy-egy karakter: a képfelületek feltűnően nagy részét borítja árnyék; továbbá rengeteg képkockán egyszínű, homogén háttér hangsúlyozza ki a vékony vonalakkal megrajzolt alakokat. A film noir jellegzetes fény-árnyék világításmintázatai, illetve a dőlt kompozíciókat eredményező redőny- és rácsalakzatok is a Hosszú Halloween jellemző látványelemei. Használatuk nem csak öncélú stílusbravúr, jelentésteremtő is: Dent arcát például sokszor már azelőtt félig sötét borítja be, hogy megtörténik az ügyész tragikus deformálódása. (Loeb és Sale egyébként is szívesen utal a hollywoodi gengszterfilmre és noirra: a Falcone dolgozószobájában Bruce Wayne szájából elhangzó nyitómondat – „Hiszek Gothamben.” – Keresztapa-utalások sorát alapozza meg; a Dark Victory-ban pedig Joker gyors egymásutánban A Kis Cézárból, a Kínai negyedből és a Walsh-féle Megszállottságból idéz.)

A Hosszú Halloween a kitűnő alkotópáros talán legnagyszerűbb teljesítménye, méltán válna bármely képregénysorozat ékévé. Akárcsak Miller alapművei, Loeb és Sale együttműködése is Dennis O’Neilt igazolja: Batman legendáriumának csiszolása a legjobbat hozza ki a szerzőkből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 28-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14262