KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2019/október
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 1. rész
• Soós Tamás Dénes: „Mikor jön el a hősök kora?” Beszélgetés a magyar zsánerfilmekről
• Darida Veronika: Könnyek nélkül A létezés eufóriája
• Klacsán Csaba: Ezt a nőt mindenkinek látnia kell Beszélgetés Szabó Rékával
• Baski Sándor: Túlélni nehezebb Akik maradtak
• Várkonyi Benedek: Meghitt történelem Beszélgetés Tóth Barnabással
GYILKOS-DOSSZIÉK
• Varró Attila: Végjátékok A Manson-dosszié
• Schreiber András: A gyilkosok köztünk vannak Serienmörder-filmek
• Árva Márton: Az angyal Csak egy tánc volt
BATMAN ÉS JOKER
• Varga Zoltán: Denevérinvázió pirkadatkor Batman: Az első év; Hosszú Halloween
• Huber Zoltán: Őrült világ Joker
KETTŐS ÉLETEK
• Barkóczi Janka: Különvélemény Florian Henckel von Donnersmarck
• Gelencsér Gábor: A törvény hite vagy a hit törvénye Isten kegyelméből
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: „Mestervágás első kardcsapásra” Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Murai András: Egy fiú a várból Nicky, a másik fiú
HATÁRSÁV
• Czirják Pál: Idegen képek Fortepan-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
FESZTIVÁL
• Müllner András: Menedék a szikla alatt Amantea
KÖNYV
• Varga Zoltán: Animátor kerestetik Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar animációs alkotók I.
• Gelencsér Gábor: Az elmélet gyakorlata Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Borlovagok Folyékony arany
• Kránicz Bence: FOMO YouTuberek vonzásában
STREAMLINE MOZI
• Margitházi Beja: Kultúrsokk American Factory
MOZI
• Baski Sándor: A rendszer
• Varró Attila: Ad Astra – Út a csillagokba
• Vincze Teréz: Van Goghok
• Andorka György: A fénykép
• Kovács Kata: Downton Abbey
• Fekete Tamás: Miles Davis: Birth of the Cool
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Huber Zoltán: A Wall Street pillangói
• Vajda Judit: A lelőhely
• Benke Attila: Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
• Kovács Patrik: Az: Második fejezet
DVD
• Kránicz Bence: Eltörölt fiú
• Pápai Zsolt: Úriember revolverrel
• Varga Zoltán: Alice Csodaországban
• Kovács Patrik: Isten hozott Marwenben
• Benke Attila: Fekete maszk
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gyilkos-dossziék

Csak egy tánc volt

Az angyal

Árva Márton

Lehet-e együtt érezni egy sorozatgyilkossal?

 

Argentínában egyre merészebb, gyakran valós eseteken alapuló bűndrámák vizsgálják a katonai puccsok és vérgőzös diktatúrák által fémjelzett 70-es és 80-as évtizedet. Nemrég egy nagyjátékfilm és egy minisorozat is megemlékezett az emberrabló Puccio-famíliáról. Pablo Trapero A klánja a mozivásznakon, a Luis Ortega által jegyzett Historia de un clan pedig a tévéképernyőkön idézte fel a hétköznapi önkény megrázó történetét. De míg előbbi a rettenetes családi vállalkozás ellentmondásait emelte ki (atyai gondoskodást ütköztetve hidegvérű gyilkosságokkal), utóbbi beérte azzal is, hogy „a klán” bestialitásáról szóló stílusos montázsokkal riogasson.

Ortega és a forgatókönyvbe ismét bedolgozó bűnügyi újságíró, Rodolfo Palacios Az angyalban sem éppen a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekednek. Friss filmjük ugyanakkor az ördögi kompánia rémtetteiben dagonyázó sorozat szöges ellentéte, melyben egy kissé öntörvényű, de alapvetően jóhiszemű húszéves fiú sorsát követik. Ez azért meglepő, mert a hamvasarcú srác portréjának valós modellje az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Carlos Eduardo Robledo Puch, aki 1971 márciusa és a következő év februárja között 11 gyilkosságot, egy nemi erőszakot és számos rablást követett el. Bár a sorozatgyilkost a fogságban többször is meginterjúvoló Palacios azt nyilatkozta, hogy a személyes találkozások után pánikrohamoktól szenvedett, a film hangvétele mégis különösen kedélyes: a nyitány önfeledt táncától kezdve egészen a zárlat magányos koreográfiájáig a szabadságot és a szerelmet őszintén kereső, sallangoktól mentes (anti)hősként mutatja be Carlitost. Az angyal tehát jócskán eltávolodik a valóságtól, és a tényeket puszta cselekményvázként használva gondolja újra a felkavaróan intenzív bűnözői életutat.

„Senkinek sem jut eszébe, hogy lehetne szabad is?” – Carlitos karaktere a filmet bevezető monológban szegezi nekünk a kérdést, és a következő szűk két órában el is viszi a végletekig a törvényeket és korlátozásokat semmibe vevő programját. A kispolgári erőfeszítésekről szónokló, porszívóügynök apa és a tévésztárok üres csillogására vágyó tettestárs értékrendjét is elutasítja, és végeláthatatlan kalandként tekint az életre, melyet maradéktalanul élvezni kell. Rokonszenves hitvallásához hűen rendre teret enged spontán ötleteinek, de egyúttal fittyet hány szokásjogra, magántulajdonra és – ha a helyzet úgy kívánja – emberi életekre is. Gátlástalansága tökéletes tolvajjá teszi, de állandó hazudozása és rögtönözései nemcsak szeretteit, hanem bűntársait is az őrületbe kergetik.

Ortega legfrappánsabb megoldása, hogy a főhős kiismerhetetlenségét a film hangnemébe, cselekményvezetésébe és műfajiságába is belecsempészi. A sodró lendületű elbeszélést hirtelen erőszakkitörések, a törődés és az agresszió között ingázó párbeszédek és ugyancsak váratlan gegek tagolják. Miután a főhős kiengesztelte a barátnőjét, jóképű fiú osztálytársa iránt lobban szerelemre. A megsebzett öregúr nyugodt csendben fogadja az életére törő haramiákat. És a szirénahang sem a rendőrök érkezését jelzi. Hasonlóképpen zökken ki a gengszterfilm „felemelkedés és bukás”-sémája, a bűntársak közti tétova románc, vagy a noirra hajazó bűnbe csábulás-motívum is. A musicalbe illő zenés koreográfiákat pedig felszabadító következetlenséggel variálják a cselekményen belüli rádióhallgatások és a korabeli argentin rock and roll slágerek ritmusára vágott akciószekvenciák.

Ez a kiszámíthatatlan hektikusság pedig lehetőséget ad arra, hogy Carlitoshoz hasonlóan következmények nélkül merüljünk el az érzékek pillanatnyi élményeiben: megérezhetünk valamit a félszáz évvel ezelőtti kötött pulcsik, flanelingek és arcszőrzetek simításából vagy tobzódhatunk az olcsó dohányfüst, a kifényesített bőrcipők vagy Carlitos húsos ajkainak látványában is. Az álomszerű, színpompás snitteken a lopott holmik olykor egészen különös kompozíciókba rendeződnek a meztelen ágyékra pakolt ékszerhalomtól a lepukkant munkáslakásba függesztett aranykeretes festményekig.

És hogy mindez nem öncélú provokáció, arról a katonai diktatúra fel-felvillanó háttere gondoskodik. Hiszen az önkényes rendőri vegzálások és a rendszerszintű korrupció idején Carlitos radikális anarchizmusa akár erénynek is tűnhet. Így Az angyal sarkaiból kifordult világában még egy szerelemtől fűtött sorozatgyilkos is lehet a szabadságvágy megtestesítője.

 

Az angyal (El Angel) – argentín, 2018. Rendezte és írta: Luis Ortega. Kép: Julíán Apeztegia. Szereplők: Lorenzo Ferro (Carlitos), Chino Darín (Ramón), Mercedes Morán (Ana María), Daniel Fangeo (Peralta), Peter Lanzani (Prieto). Gyártó: El Deseo / K&S Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 118 perc


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 27-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14252