KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2019/március
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Parragh Ádám: Csontbarlang a Szilícium-völgyben Mesterséges Intelligencia
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Mielőtt bástyák dőlnek A történelmi film
• Kovács Ágnes: Fények, világok Beszélgetés Kende Jánossal
• Benke Attila: Emberközeli történelem Beszélgetés Szász Attilával
• Mészáros Márton: A víz fölé kerülni Beszélgetés Kárpáti György Mórral
OLASZ PANTEON
• Csantavéri Júlia: Filmstratégia Bernardo Bertolucci (1941–2018)
MESTERKURZUS
• Zalán Márk: Rendhagyó viszonyok Jacques Audiard
FÉRFIAS JÁTSZMÁK
• Barotányi Zoltán: Felfelé száll a buborék Orosz tengeralattjárók a filmvásznon
• Roboz Gábor: Nem csak a pénz Megtörtént bűnesetek
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Neo-Tokió, 2019 Katsuhiro Otomo: Akira
• Kránicz Bence: Mocskos arcú angyal Yukito Kishiro: Battle Angel Alita
PANORÁMA
• Géczi Zoltán: Kultfilmművészet Indonéz zsánerfilmek
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Mint te vagy én Finn Filmhét
KÖNYV
• Báron György: Kortársunk, Bergman Bergman 100
• Gelencsér Gábor: Az X generáció Z terve Kalmár György: A férfiasság alakzatai
KRITIKA
• Baski Sándor: Magánvágyak, közügyek Guerilla
• Fekete Tamás: Lakásszínház Kölcsönlakás
• Margitházi Beja: Felejtéspolitika Jó estét, Mr. Waldheim!
• Barkóczi Janka: Eksztázis Az előadás vége
• Kovács Kata: A család kicsi petesejtjei Private Life
MOZI
• Gelencsér Gábor: Sztrájk a gyárban
• Benke Attila: A világ gyengéd közönye
• Alföldi Nóra: Colette
• Fekete Tamás: Vihar előtt
• Sándor Anna: Két királynő
• Kovács Bálint: Heavy túra
• Roboz Gábor: Az eltűntek
• Baski Sándor: Meztelen befutó
• Barkóczi Janka: Csak a baj van veled!
• Hegedüs Márk Sebestyén: A csodagyerek
• Varró Attila: Dermesztő hajsza
• Pazár Sarolta: Szabadúszók
DVD
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás III.)
• Géczi Zoltán: Hangosan dobogó szívek
• Kovács Patrik: Drakula
• Varga Zoltán: Idétlen időkig
• Pápai Zsolt: A fehér grófnő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az előadás vége

Eksztázis

Barkóczi Janka

Gaspar Noé filmjeiben az ösztön mindig elsodorja a kultúrát.

 

Az elhagyott iskolaépület ideális hely arra, hogy egy sikerre éhes fiatal tánccsoport a világtól elvágva kizárólag a munkára fókuszálhasson. Már csak egy próba és indulhatnak a fellépésre, de előtte még megünneplik, hogy létrejött az észbontó műsor. Ezen az estén mindenki lazul és mindenkinek jól esik minden, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy valaki LSD-t tett a közösen, ipari mennyiségben elfogyasztott sangriába. Mikor beüt a drog, elkezdődik a kegyetlen trip, ami Gaspar Noé igazi specialitása. A táncosok elvesztik a kontrollt önmaguk felett, egymásnak esnek vagy saját magukban tesznek kárt, átlépnek minden olyan határt, melytől eddig az óvta meg őket, hogy a táncban egyaránt le tudták vezetni a jó és rossz energiákat. Ahogy a Hirtelen üresség drogos víziója és a Visszafordíthatatlan állatias őrülete, az Eksztázis is arra kényszerít, hogy a civilizált látszat mögötti mélységbe tekintsünk. Ezzel együtt viszont azt is megmutatja, milyen könnyen hullik szét egy kiszámíthatatlan közjáték hatására egyik pillanatról a másikra bármilyen csodálatos alkotás, amit valamilyen közös, kreatív emberi erő hoz létre.

A film nyitójelenete, mely egyetlen tízperces snittből álló felvétel az utolsó táncpróbáról és az utána következő partiról, máris legendássá vált. A lenyűgözően dinamikus koreográfiát Nina McNeely álmodta meg Cerrone 1977-es „Supernature” című számának feldolgozására. McNeely, aki korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Rihanna, a Major Lazer vagy Fergie, ezúttal teljesen intuitív módon hangolta össze a csoportos munkában tapasztalatlan, külön-külön viszont hatalmas előadói egóval bíró táncosokat. Vizuális referenciaként Bob Fosse filmjeit és a Tánckart említi, de egyes pillanatokban Busby Berkeley emberi testrészekből komponált, gyakran felső gépállásból felvett, geometrikus világa is eszünkbe juthat. Noé, akit saját bevallása szerint általában is lenyűgöz a tánc mint önkifejezési forma, egyenként válogatta össze szereplőit klubok mélyéről, YouTube videókból, krumping versenyeken, személyes ajánlások alapján, többnyire olyan amatőrökből, akik korábban csak maguk és közvetlen környezetük szórakoztatására táncoltak. A sajátos tehetségkutatásnak meglett az eredménye, mert sikerült összehozni egy vad és őszinte társaságot, melynek minden tagja káprázatosan bánik a testével. Az egyedüli ismert név Sofia Boutella algériai származású hiphop előadó és színésznő, aki nagy tapasztalatával is képes tökéletesen spontán maradni. Törékeny alakja ördögi erővel járja be a teret, azokban a pillanatokban is táncol, amikor teljesen mozdulatlanná dermed.

Bár az alig tizenöt nap alatt, egy néhány oldalas treatment alapján leforgatott Eksztázisban a koreográfián kívül szinte minden improvizáció, a rendező mégsem bízott semmit a véletlenre. A prológusban egy régi tévékészüléket látunk, melyen a csapatba bekerülő táncosok bemutatkozó interjúi mennek. A televízió mellett jobbra VHS kazetták tokjai tornyosulnak, olyan címekkel, mint a Suspiria, a Querelle, a Salò, avagy Szodoma 120 napja és az Andalúziai kutya, balra nagy halomban többek között Stefan Zweig, Nietzsche, Oscar Wilde De Profundis című könyve, valamint Cioran és Lotte Eisner művei. A koordinátarendszer tehát már az első pillanatban adott, ehhez képest kell valamilyen irányba elindulni. A tánchorror a szer hatására önmagukból kivetkőző, vagy még inkább önmagukat felfedő emberekkel tulajdonképpen egy fokozatosan eszkalálódó katasztrófa anatómiája. Az ösztönök a tiszta, törzsi szertartásokat idéző ritmusokból táplálkoznak, azonban ábrázolásuk mégsem leegyszerűsítő. A kamera folyamatos és bravúros mozgása, valamint a különös humor olyan rétegeket ad a filmnek, amitől az egyszerre válik brutálissá és kifinomulttá.

Az Eksztázisnak valójában nem az egyes jelenetei riasztók, hanem az, hogy az egésznek van valóságalapja, hiszen a 90-es években egy francia tánccsoporttal esett meg nagyon hasonló. Az eseményeket lazán feldolgozó film története végtelenül egyszerű, miközben viszonylag sok karaktert mozgat. A figurák egyénítésében nem a szavak, hanem a mozdulatok a legfontosabbak, melyekből mindennél pontosabban feltérképezhető a személyiségük világos vagy éppen sötét oldala. A pszichedelikus táncok mellett éppen azok a legizgalmasabb pillanatok, amik az átmenetet ragadják meg az egyik énből a másikba.

EKSZTÁZIS (Climax, 2018) – francia, 2018. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Szereplők: Sofia Boutella (Selva), Romain Guillermic (David), Sharleen Temple (Ivana), Giselle Palmer (Gazelle), Kiddy Smile (Daddy), Taylor Kastle (Taylor), Alaia Alsafir (Alaya), Adrien Sissoko (Omar). Gyártó: Rectangle Productions / Wild Bunch. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 96 perc.

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14007