KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nyár

Egy nyáron át énekelt

Szíjártó Imre

Szerebrennyikov Viktor Cojról, a szovjet könnyűzenei élet egyik legnagyobb alakjáról, a Kino együttes énekeséről forgatott filmet.

 

Ha Kirill Szerebrennyikov nem akarta volna megújítani az életrajzi film műfaját, akkor a Nyár című legújabb munkája úgy nézett volna ki, ahogyan sokan számon kérték rajta az orosz sajtóban: értesültünk volna a főhős 1990-ben bekövetkezett, tragikus haláláról, majd a leleményes időkezelés jegyében végigkövethettük volna sikerekben és kudarcokban gazdag pályafutását 1962-ben kezdődött kora gyermekkorától kezdve – ezt a sémát általában afféle „ilyen volt – ilyen lett” elképzelés mozgatja. Ehhez képest a rendező nagyjából egy évet emelt ki a híres szovjet rockzenész életéből, ráadásul nem is a pályafutása legelejéről, hanem valamiféle termékeny pillanatot abból az időszakból, amikor az immár színpadkész figuraként jelenhetett meg. A rendezőt ért nagyon súlyos támadások másik vonulata ugyancsak a begyakorolt elbeszélésmódok körüli elvárások köré csoportosul: a „megtörtént eseményekre épül” képtelenségeiről illetve a „nem is így volt” jellegű okoskodásokról van szó. Mindkettőre nagyszerű példát szolgáltat Borisz Grebenscsikov megszólalása arról, hogy a film elejétől a végéig hazugság, mert egészen egyszerűen ő nem így emlékszik a 80-as évekre, ahogy az a filmben szerepel – még szerencse, hogy az Akvárium zenekar frontembere nem felejtette el az összes akkori történést, úgy, ahogy az Ozzy Osborne-nal megesett egykor („nem emlékszem a 80-as évekre”). A film a hasonló visszaemlékezés-versenyt nagyon következetes megoldással üti el: a Szkeptikus nevű szemüveges alak egy „ez nem történt meg” feliratú táblát mutogat minden olyan jelenet után, amelynek közvetlen és suta hitelét az egyszemélyes átélés bizonytalanságai fenyegetik.

Viktor Cojról, a szovjet könnyűzenei élet egyik legnagyobb alakjáról szóló film következő buktatója a 80-as évek összekötése a mával. „A szívünk és a szemünk változást követel” – énekelte Coj Szergej Szolovjov 1987-es Assza (kb. Szuper) című peresztrojkás filmjében, azaz kicsivel a film cselekménye utáni időben. A „Változást!” című dal azóta számos politikai hivatkozás és visszaélés tárgya lett, szerepelt például egy 2007-es választási kampányfilmben. Azt mondhatjuk, hogy a film bizonyos jelenetei akár 2018-ban is megeshetnek: a vidámkodó fiatalokkal szembeni állampolgári fellépés az elektricskán – a HÉV és az elővárosi vonat orosz megfelelőjén – akár a futball-világbajnokság önkéntes rendfenntartóinak kilengésekkel kapcsolatos szigorát is felidézheti, a magánvilágokba való visszavonulás, ami a filmet egészében meghatározza, a mai túlélési módok egyike. A filmben törvényszerűen és nyilván tudatosan olyan szereplők bukkannak fel, akik ismerősek lehetnek a nagyjából független orosz kultúrában járatos nézők számára: a Nyár történetében folyton jelenlevő operatőr egy amúgy rockzenével foglalkozó dokumentumfilmes, a csíkos pólós házibuli-énekes az Automata Kielégítők nevű punkzenekar tagja, Coj zenész pártfogóját a Zveri (Vadállatok) együttes énekese játssza, állítólag néhány pillanatra felbukkan továbbá a filmben Grebenscsikov alakja is – lehet, hogy a rocklegendának az a baja a filmmel, hogy a saját emlékei szerint ő nem csupán mellékszereplője volt a daliásnak egyáltalán nem mondható időszaknak.

A továbbiakban tárgyalnunk érdemes két nagyon érzékeny ügyet. Az egyik nem is annyira a nézőpont dolgát érinti – hiszen a film valamiféle sokat tudó elbeszélőket alkalmaz –, hanem a „honnan tudjuk mindezt” dolgát. Tudnivaló, hogy a Nyár annak a Natalia Naumenkónak az emlékirataira támaszkodik, aki a történések nagyonis élő szemtanúja: Natalia a Cojt felkaroló Mike Naumenko felesége, továbbá Coj nem is annyira titkos szerelme volt. A film mindezt nyilvánvaló módon nem képes jelölni, de a benfennteskedés sajnos veszélyezteti mindazt, amiről beszél, félő ugyanis, hogy a házibulik és a közös gitározgatások felidézése a visszaemlékező szereplő személyes elfogultságaira épül. A filmen végigvonuló szerelmi szál ugyanakkor nagyjából leírja Viktor Coj személyiségének és zenéjének néhány jellegzetességét: a Zoopark nevű együttes énekese feleségéhez fűződő szerelme nagyjából kisiskolás szinten maradt. (Ez viszont a film több szereplőjének tanúságtételéből derül ki.) Coj és a Kino nevű együttese zenei arculata mintha ezekkel a személyiségjegyekkel függne össze – a minden szempontból megkésett és néha súlyosan másodlagos szovjet rockzenének ezt ágát a minimalista zenei megoldások és a programszerűen gyerekes szövegek jellemzik. Mert az ugye világos, hogy a Whonál vagy a Blondie-nál (orosz kiejtésben „Blongyi) jobbak nem tudnak lenni az egyébként szikrázóan tehetséges szovjet előadók, de a saját útjukat azért folyton keresik.

A másik, az elbeszéléstechnikában is tetten érhető gond a Brezsnyev-korszak ábrázolásában jelentkezik, amennyiben ez a korszakot egyrészt sok regény és film nagyon erős eszközökkel már megjelenítette, gondoljunk Akszjonov műveire, vagy a Tükör néhány jelenetére, Alekszander Szokurov Teljes napfogyatkozására, esetleg Karen Sahnazarov 2008-as Eltűnt birodalom című filmjére (Izcseznuvsaja imperija, 2012-es változata a Szerelem a Szovjetunióban). A „zasztoj”, a pangás időszaka tulajdonképpen a rendbontástól megalapozottan rettegő komszomol-aktivisták és a szabadságvágyó zenészek világa, amelyet a film számos ismerős illetve rendkívül innovatív eszközzel jelenít meg – az előbbiek közé tartozik a kisinyovi bor, a Belomorkanal cigaretta és a leningrádi tömegközlekedés, az utóbbiak közé a film legnagyobb erőssége, a például a trolin eljátszott musical-paródia. Ahogy az egyszerű szovjet emberek minden átmenet nélkül dalra fakadnak, nos az Szerebrennyikov nagyszerű találmánya. Végső soron a Nyár tehát egy zárványt, a valaha hatalmas rajongósereget mozgató szovjet könnyűzenét hívja életre, amelynek története ebben a formában örökre lezárult. A film a zene minden tömeghatása ellenére megmarad a kisvilágok ábrázolásánál, története egyetlen ponton van összekötve azzal, amit történelemnek vagy politikának szoktunk nevezni: a szereplőket meglegyinti a Szovjetunió afganisztáni szörnyű kalandja, azaz a katonai behívó.        

Érdemes szemügyre venni, hogy a dokumentarista megoldásokat, a korfestő szándékot, a fikciós futamokba illesztett animációkat és a groteszkre hangolt műfajparódiát felvonultató Nyár miként illeszkedik a rendező életművébe. A színházi rendezőként is jelentős Szerebrennyikov munkáinak egyik vonulata a fekete komédia Gogol óta ismerős hangnemét alkalmazza kortárs viszonyokra. A 2006-os Áldozatkaszkadőr főszereplője újkori Hamlet, aki undorodik a körülötte uralkodó kisszerűségtől és nyárspolgári értékrendtől, és udvari bolondként tekint mindenre – saját magára is, ahogy a rendőrségi helyszínelők csapatában az egyszerre szörnyű és groteszk bűncselekmények körülményeit játssza újra. A Rövidzárlat (2009) című ötszerzős omnibusz epizódja hasonló hőst állít a középpontba: egy étterem becsalogatóembere szokatlan kalandjai során valóságos társadalmi körképet kapunk. A Téli utazás (2008) látomás a mai orosz társadalomról, amelybe egy operaénekesnő merül alá. Visszafogottabb eszközökkel dolgozik a 2012-es Csalás, hiszen az előző film hideglelős világképe helyett itt a szereplők szűkebb közegben mozognak, ezért a történet hangsúlya nem a környezetre, hanem a magánéleti válságokra helyeződik. Az utóbbi két film ugyan a groteszkre épül, de nem a komédia látásmódja uralkodik bennük, hangnemük inkább drámai. Szerebrennyikov megelőző munkája, a Mártírok ezt az utóbbi vonulatot folytatja.

Nagyon valószínű, hogy Szerebrennyikov az egyébként szigorúan szovjet/orosz témájú Nyárral lépett ki a nemzetközi színtérre. Ezt mutatja a francia közreműködő cég hajlandósága a film támogatására illetve a film hangos szereplése a cannes-i fesztiválon (ahová a rendező nem utazhatott ki), ami nyilván nem volt független a rendező hazai szerepvállalásától és attól, hogy a hatóságok nagyjából ugyanúgy korlátozzák a szabadságát, ahogy néhány pályatársáét a filmje cselekményének idejében. Szerebrennyikovnak megadatott, ami filmbeli hőseinek még akkor sem, ha bizonyos lemezeiket külföldön jelentették meg: a rendező elérte, hogy a munkássága egyszerre legyen izgalmas filmnyelvi és tematikai szempontokból, Szentpéterváron és azon messze túl. Aligha véletlen, hogy Viktor Coj neve hatalmas cirillbetűkkel van felírva egy budai garázs falára.

 

Nyár (Leto) – orosz-francia, 2018. Rendezte: Kirill Szerebrennyikov. Operatőr: Vladislav Opeljantc. Zene: Ilja Demuckij. Vágó: Jurij Karih. Szereplők: Teo Yoo (Viktor Coj), Irina Sztarsenbaum (Natasa Naumenko), Roman Bilik (Mike Naumenko). Gyártó: Kinovista. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos, 128 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 50-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13754