KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Juraj Herz

Juraj Herz rémmeséi

Macskaszemen keresztül

Varga Zoltán

Horror és humor összekapcsolása, hallucinációkkal teli látványok fémjelzik Juraj Herz szürrealisztikus ihletésű rémmeséit.

 

Pontosan ugyanazon a napon – 1934. szeptember 4-én – született Juraj Herz és Jan ©vankmajer. Lehetne ez csupán szerencsés véletlen is, ám alighanem jóval több annál: a cseh újhullám kései remeke, A hullaégető (1968) nemrég elhunyt rendezője és a szürrealista animáció fenegyereke életútja és életműve is sok párhuzamot mutat, a közös katonai szolgálattól kezdve a bábszínházi tanulmányokon át a tényleges művészi együttműködésig. Juraj Herz színészként tűnt fel ©vankmajernél: a Schwarzwalde úr és Edgar úr utolsó trükkjében (1964), az animátor debütáló rövidfilmjében az egyik címszereplő maszkjába rejtőzve vívott végzetessé váló bűvészpárbajt, később A lakás (1969) keménykalapot viselő titokzatos figurájaként – kezében élő csirkével – szó szerint ellebegett a meggyötört főszereplő előtt. ©vankmajer tervezte a díszletet Herz egyik rémséges mesefilmjéhez, A kilencedik szívhez (1979), míg felesége, Eva ©vankmajerová az animált főcímben működött közre. Herz és ©vankmajer rokonsága azonban mindenekelőtt a morbid humor iránti leplezetlen érdeklődésben, s a halál, a bomlás, a pusztulás sötéten komikus láttatásában érhető tetten. Olyan ©vankmajer-filmek, mint a Koporsósdi (1966) vagy a Csonttár (1970), a mulandósághoz társított alapvető képi motívumok – a koporsók és a koponyák – halmozásával animációs „kísérőfilmjei” lehetnének A hullaégetőnek. Herz éjfekete humorú főművében a halált az élet elé helyező, megzavarodott tudat és az életellenes rezsim hatalomátvétele talál egymásra; a szürrealista ihletettségről árulkodó ötletek pedig a filmes expresszionizmust továbbgondoló stílusba ágyazódva válnak provokatív látomássá. A hullaégető olyan művészi csúcspont az életműben, melynek színvonalához Herz későbbi filmjei kevéssé nőttek fel; a film emblematikus jegyei azonban – kiváltképp horror és humor összekapcsolása, illetve a hallucinációkkal átitatott látványvilág – a rendező további munkáiban is vissza-visszatértek. Még azokat a filmjeit is átszínezték, amelyek mesei alapjuk révén akár a családi közönséget is célozhatták volna – Herz azonban a meséket rémmesékként kezelte, míg a horrorokat fekete komédiákká oldotta.

Koporsót cipelnek a Morgiana (1972) nyitóképén, mintha csak közvetlenül A hullaégető szellemi folytatása kezdődne, pedig a remekmű lidérces fekete-fehér fényképezését színes képek váltják fel, a cselekmény ideje pedig egy évszázaddal korábbra helyeződik. Juraj Herz mindössze ujjgyakorlatnak tartotta a Morgianát, méltatói viszont jobbára komoly figyelmet szentelnek neki. Egyszerre gótikus tapintású és a századvégi szecesszióval is rokonítható film, melynek a kosztümös közeget átlényegítő egzaltáltsága – legalábbis legjobb pillanataiban – akár Huszárik Zoltán Szindbádjának szépségét is eszünkbe juttathatja. Ámde a cselekményt a rút uralja, a testi és a lelki romlás áll a középpontban: a bűntudat miatti szorongás és az intrika szálainak összegabalyodása, valamint a fizikai leépülés folyamata bomlik ki két ellentétes jellemű ikernővér viszályában – Viktoriát és Klarát egyaránt Iva Janľurová játssza, s különösen a húgát megmérgező, szikár Viktoria megformálásában sziporkázik. A Morgiana címszereplője az a kékszemű macska, akit Viktoria magával visz költözésekor, s aki kezdettől fogva akaratlan szemlélője – utóbb maga is potenciális áldozata – a cselszövéseknek, amelyek végül (mind a nézőt, mind az intrikust megkavarva) a méregkeverőt veszejtik el. A macska nézőpontjába helyező mozgó beállítások lehetőséget adnak Herznek, hogy A hullaégetőben is előszeretettel alkalmazott alsó nézőpontokat hosszabb ideig alkalmazza és mozgékonyabbá tegye (hasonlóképpen él majd egyik hagyományos építkezésű mesefilmjében, az 1991-es A békakirályban, amikor a békává változott herceg mozgását érzékelteti szubjektív beállításokban). Miközben a cselekményvezetés akadozni látszik, a képépítkezésnek ez az eszköze élénkíti a filmet; továbbá azok a nagylátószögű beállítások vonzzák a néző tekintetét, amelyek főként Klára egyensúlyvesztését, gyengülését érzékeltetik – kivált ha prizma-effektussal dúsulnak, elrajzolttá-túlszínezetté téve a képtartalmakat. Hasonló stílusban, szédítő élményéként megjelenítve láthatók a sziklás vidékeken Viktoria kisstílű gaztettei is. A „macskaszem” bevonása a képszervezésbe megidézheti Vojtěch Jasný klasszikusát, az Amikor jön a macskát (1963): míg ott a varázslátással megáldott cirmos pillantása leleplezi, hogy kiben mi lakozik, itt csak közönyös szemlélő, néma cinkos, értetlen túlélő lehet a macska. A fényképezés egyéb túlzásai pedig, főleg a színezést érintő stilizáció, a Százszorszépek (1966) extravagáns fogásait is folytatják – nem véletlenül, hiszen mindkét film operatőre Jaroslav Kučera volt.

Ugyancsak Herz kosztümös filmjei közé tartoznak mesei hangolású művei, amelyek inkább rémmesék, mintsem a műfaj hagyománykövető változatai. A financiális megfontolásokból párhuzamosan forgatott A szűz és a szörnyeteg (1978) és A kilencedik szív képviselik ezt a vonulatot. Előbbi a mozimitológiában is kitüntetett szerepet játszó archetipikus történet, a szépség és a szörnyeteg meséjének újraértelmezésére vállalkozik, jóval Jean Cocteau álomszép változata után, de megelőzve a Disney Stúdió vagy éppen Christophe Gans nagyszabású verzióit. A Herz-variáció mindenekelőtt borongós víziót fest a szörnyetegről s az annak lepusztult, kiürült kastélyába költöző szépségről; a szörny önmarcangoló belső monológokkal kísért bolyongásai, űzöttsége, meghasonlása adják a film legerősebb rétegét. Sokáig csak a horrorfilmek kedvelt vizuális eszköze, a szubjektív kamera érzékelteti a szörnyeteg jelenlétét; később megjelenésével s mozgásával inkább az operaház fantomját idézi, semmint bármelyik elődjét vagy utódját a mese más feldolgozásaiból. Herz szörnyetegének különlegessége, hogy leginkább a madárforma dominál benne: köpönyegét szárnyaknak is nézhetjük, feje pedig keselyűére emlékeztethet. A kilencedik szív meseinek tűnő szüzséjében a vándordiák főhős az udvaribolond kíséretében vállalkozik arra, hogy megmentse a hercegnőt, aki a fondorlatos asztrológus ármányai miatt sínylődik – a bizarr díszletekkel teli, al- és másvilági utazásra invitáló filmnek A szűz és a szörnyeteghez hasonlóan nem a cselekménye, hanem delejező atmoszférája az igazán megkapó.

Herz némely kortárs közegben játszódó filmje sem nélkülözi a rémmesébe illő bonyodalmakat, illetve a szürrealisztikus fordulatokat – egyaránt ezt példázza a Vámpír négy keréken (1981) és a Passzázs (1997). Az előbbiben Herz a populáris kultúra egyik legnagyobb múltú rémfiguráját értelmezi át drasztikusan, az utóbbiban pedig a modern művészfilm eszközeihez nyúl vissza. A Vámpír négy keréken orvos főszereplője, akit Jiří Menzel alakít, hosszas nyomozást folytat, hogy bebizonyítsa a Ferat cég versenyautójáról: a jármű embervérrel működik, az autó a pedálon keresztül kiszívja a sofőr vérét. Herz opusza az újító vámpírfilmek sorába illik, denevérré váló Drakula vagy kéjvágyó Carmilla helyett maga a négykerekű a vámpírveszedelem; ilyen módon géppé, konkrétan közlekedési eszközzé válik (és fokozódik le) a vámpír figuratípusa, s ezzel közelebb kerül a korabeli horror tengerentúli rémeihez, A rettegés autója vagy a Christine megelevenedő járműveihez, mint a valódi vámpírokhoz. Éppen ezt hivatott ellensúlyozni, hogy egy jelenetben ódon vámpírfilmet vetítenek le, amelyben maga Juraj Herz személyesíti meg a celluloid-Drakulát, rémálmában pedig a főhőst az autó motorja elevenen kezdi fölfalni. A vámpír metaforikus értelmezése felé vezet a végkifejlet: a vámpírok tevékenységével állítható párhuzamba, ahogyan a Ferat cég használja ki és dobja el (áldozza fel) alkalmazottait; a társaság előretöréséhez pedig akaratán kívül, hasonlóan Roman Polanski botcsinálta vámpírvadászaihoz, az orvos végül maga is asszisztál, nyomozása negatív reklámként világszenzációvá avatja a gyilkos Skodát. A Vámpír négy keréken folytatásaként hat, hogy a Passzázs is a gépjármű-túlkínálatba belefúló civilizáció víziójával nyit, de konkrétabb előképre támaszkodik a film: Federico Fellini Nyolc és féljének legendás nyomasztó nyitánya idéződik meg az esőverte forgalmi dugó láttatásával, ahonnan a főhős útja labirintusszerű bolyongásba vezet. A tér- és időviszonyok összezavarása, a személyek kilétének elmosódása és a figurák megtöbbszöröződése kíséri a Forman nevű főhős hagymázas útját, amely a nézőt is rendkívül komoly kihívás elé állítja. Juraj Herz minden bizonnyal legkafkaibb filmje lélekmélyi szorongásokat ötvöz a társadalmi útvesztők képzetével – az életmű egyik legfegyelmezetlenebb és legszürrealistább munkáját eredményezve, ahol a kiút, a fellélegzés lehetősége: illúzió csupán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 37-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13749