KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
   2018/április
#METOO HOLLYWOOD
• Huber Zoltán: A nemek arca Hollywood lázadása
• Schubert Gusztáv: A meteor Az erő mítosza
• Vágvölgyi B. András: Elbizonytalanodó halálbiztos Tarantino vs. Uma Thurman
• Baski Sándor: A férfi megfizet Erőszak és bosszú
• Sepsi László: Az oroszok voltak Vörös veréb
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A Fruitvale metrómegállótól Wakandáig Ryan Coogler
HACKER-FILMEK
• Barotányi Zoltán: Ördög bújt a processzorba Hacker-filmek
• Barotányi Zoltán: Ördög bújt a processzorba Hacker-filmek
JEAN-LUC GODARD
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 1.rész
MAGYAR MŰHELY
• Murai András: Amnézia ellen Magyar Gulág-filmekről
• Németh Brigitta: Amnézia ellen Magyar Gulág-filmekről
• Hirsch Tibor: Kádár-kori álmok: az emancipáció Nők, akik figyelnek
• Báron György: A leselkedő Isten A rossz árnyék
• Soós Tamás Dénes: „Hiánycikk az emberszeretet” Beszélgetés Lengyel Balázzsal
• Bokor Ágnes: „Művészkedni sokkal könnyebb” Beszélgetés Bergendy Péterrel
• Kránicz Bence: Sugárzó szomorúság Új magyar kisjátékfilmek
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: A valóság rekonstrukciója Berlin
• Rudolf Dániel: Magánbűnök, közerkölcsök Cseh és Szlovák Filmkarnevál
KRITIKA
• Kolozsi László: Thália szabadtéri temploma Vándorszínészek
• Forgács Iván: Kiúttalan A szelíd teremtés
• Vajda Judit: A frontkatonák csodálatos élete Viszontlátásra odafönt
MOZI
• Kovács Kata: Ismaël szellemei
• Pethő Réka: A hely
• Kovács Patrik: Hívatlanok 2: Éjjeli préda
• Huber Zoltán: Bosszúvágy
• Alföldi Nóra: Táncterápia
• Sárkány Anna: Derült égből család
• Fekete Tamás: Nyúl Péter
• Benke Attila: Szellemek háza
DVD
• Pápai Zsolt: Az 54. hadtest
• Pápai Zsolt: Az 54. hadtest
MOZI
• Kránicz Bence: A párizsi vonat
• Baski Sándor: Tomb Raider
• Tüske Zsuzsanna: Éjszakai játék
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Kovács Patrik: Büntető ököl
• Benke Attila: Hullagyáros
• Kovács Patrik: Kőkezű
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Pápai Zsolt: Hegyek között

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

A rossz árnyék

A leselkedő Isten

Báron György

„Vagy bízzunk, hogy egy kandi szem

azért leskel reánk,

és nincs hiába semmi sem?”

Petri György

 

Jeles András műveiben a valóság legalsó és a képzelet legfelső rétege fonódik egybe. A rossz árnyék is a szakrálistól a profánig, a nyers dokumentarizmustól a költészetig ível.

 

Egy-egy Jeles-mű premierje mindig kivételes, ünnepi pillanata a magyar kultúrának. Ez aligha magyarázható pusztán a megszólalások ritkaságával – amelyek, tekintve a színpadi játékokat, s a folyamatosan elénk kerülő szövegeket, nem is olyan ritkák –; azzal a radikális nézőponttal inkább, amellyel Jeles András, gyakorlatilag színre lépése óta, kivonja magát ebből a kultúrából – „elhárítja magától” –, s felteszi azokat az alapkérdéseket, amiket nem szokás feltenni. Ugyanakkor művei a legkevésbé sem bölcselmi traktátusok (a legkevésbé, érdekes módon, a szövegei): amiről itt, fölöttébb óvatosan, beszélhetünk, jelentékeny munkássága, s azzal kivívott egyedi pozíciója kapcsán, az egyszerre ethosz és forma. Ethoszon azt az alkotói magatartást értem, amellyel nem menekül az úgynevezett „művészetbe”, azaz egy pillanatig sem fordítja el tekintetét világunk szenvedőitől; formán pedig azt az erőteljes, egyedi filmnyelvet, amelyben a jelesi világkép megjelenik. Jeles nem „jó filmet” akar készíteni, mint manapság mindenki (s néhányuknak ez kétségkívül sikerül is), miként nem „jó könyvet” akar írni, hanem a mozgóképet, a szöveget, a színpadot ehhez a kérdésfeltevéshez igazítja. Ezért, hogy filmjei már egy-két képsor után tévedhetetlenül felismerhetők, s ez a magyar filmtörténetből csak Jancsóról, Tarról, s talán Huszárikról, Bódyról mondható el. Ezzel az esztétikai ítélkezés alól is kivonja magát, mert számára az esztétikánál fontosabb az etika, s alighanem egyetért Ottlikkal abban, hogy az igazán fontos művekben mindig van bőven dilettáns elem, akárcsak azokban az apokrif szövegekben, melyekhez előszeretettel nyúl vissza.

Ezt a művészi attitűdöt már negyedszázada pontosan leírta Balassa Péter: „…művészetében ez is alapvonás: a kifinomult forma ütköztetése a kaotikussal, a felbomlóval, a deformálttal, a befejezetlen töredékessel. A megvalósíthatatlant döngető művészete az ő szakmaetikája – és kísértése, felelőssége… Van néhány művész, gondolkodó, gyerek, bolond öregember és természetbarát, akiről nem tudok és nem is akarhatok a diszkurzív logika, a magát ésszerűnek képzelő kritika hangján beszélni. Jeles András műve… ezek közé tartozik. Nem tudom megmondani, jó, jobb, hibás, helytelen vagy egyenesen nagyszerű-e, amit művel, filmjeiben, színházában (mely: nincs), illetve noteszlapjain. Nem tudom megítélni, mert kivonja magát abból a világból, mely azt képzelgi, hogy ítélet alatt áll, és éppen ezért maga is folyvást törvényt ül lakói felett.” Lényegében egybecseng ezzel Spiró György megállapítása, aki az Angyali üdvözlet kapcsán arról ír, hogy „Jelesnek valóban az egész teremtésről van véleménye”.

A fentiek fényében kényelmesen megkerülhető lenne a kritikusi pozíció, az ítéletalkotás, s vele az elemzés, elvégre a kép, amit Jeles a teremtésről elénk tár, aligha vélekedés kérdése. Ő maga is óva inti az elemzőt, arról írván, hogy „… a filmelmélet csak filmen születhet meg… pontosabban kifejezve: az audiovizuális közegben megjelenő vizsgálódások jelentik majd a teóriát.”

Balassával mélyen egyetértve ugyan, mégsem élnék e könnyű felmentéssel. Elsőként azért, hogy leszögezzem, A rossz árnyékot nagy, bölcs és szép filmnek tartom. Másodjára azért, mert semmi ok letenni a kritika fegyverét, s lemondani a fogalmi megközelítésről, még ha esetünkben ez nem is könnyű. Egyrészt, mert a mű pofonegyszerű, másrészt, mert szinte áttekinthetetlenül bonyolult. Kezdjük az egyszerűségével, amely egyszersmind formai radikalizmus is. A téglalap alakú vásznon pergő kép nem szögletes, pontosabban benne a történet kisebb kör alakú fókuszban elevenedik meg; ami kívüle látható, az a világegyetem, a lassan mozduló csillagképekkel, köztük a Tejút lapos, amorf csóvájával, amint átúszik a képmezőn. A látványt fölösleges lefordítani: Jeles a hőseit az univerzum időtlenségében helyezi el, vagyis a lehető legmagasabbra teszi a tétet. Ez a meglepő forma ugyanakkor kizökkent mozinézői beidegződéseinkből, fölkelti figyelmünket, kiemel, közelebb hozza a szereplők arcát, a testtájakat és tárgyakat, úgy, ahogy a régi portréfestők, portréfotográfusok, vagy a mozizás úttörői tették.

A kör alakú képmezőben lepergő történet ugyanakkor nem pusztán – Balassa szavával – a kifinomult formát ütközteti a kaotikussal, a deformálttal, hanem – ennek jegyében – tágas szellemi teret nyit, amely a szakrálistól a profánig, a nyers dokumentarizmustól a költészetig ível. Jeles egész művészete ennek jegyében formálódott: műveiben a valóság legalsó és a képzelet legfelső rétege fonódik egybe. Ebből a szempontból A rossz árnyék összegzésnek is tekinthető.

A film kafkai álommal kezdődik az ítéletvégrehajtóról, aki nem leli a kivégzendőt. „Mindegy – mondja az ifjú főhős – elvégre mindnyájan halálraítéltek vagyunk.” Keze ügyében tablet, rajta tömegkatasztrófa véres képei. „Hogyan létezik, hogy mi nyugodtan alszunk?” – kérdi a fiú. „Ha minden katasztrófára felriadna az ember, egy percet sem aludna nyugodtan” – válaszolja az anyja. Néhány perc telt csak el, s máris Jeles művészetének alapproblémájához érkeztünk, amibe nem tud, mert nem lehet belenyugodni, amit újra és újra, változó formákban fölvet: a véget nem érő szenvedés, s ami különösképp megbocsáthatatlan, a gyermekek szenvedése. A botrány valósága és a magyarázat hiánya. Aligha véletlen, hogy gyerekekkel játszatta el Az ember tragédiáját, miként az sem, hogy ennek az Angyali üdvözlet címet adta. A Senkiföldje egy álmodozó, elvágyódó kislány nézőpontjából meséli el a holokauszt történetét. Más műveiben hasonló szerep jut a világ megnyomorítottjainak, a szegényeknek és kitaszítottaknak. A rossz árnyékban rendszeresen előbukkannak, szinte szétégetve a vásznat, az aleppói mészárlás képei, vérző, sebesült, halott gyerekek. „Szemek, könyörtelen szemek” – olvasható a képeken.

A szenvedéstörténet Jelesnél a Megváltás-történettel fonódik össze, új filmjében legalább olyan nyilvánvalóan, mint a Bibliát és a mai megaláztatás-történetet ötvöző József és testvérei-ben. Hősünk anyjával egy restaurátor műhelyébe siet: a férfi Holbein Követekjén dolgozik épp. Ami Jelest a festményben izgatja, az nem pusztán a rejtett jelentések sokasága, hanem misztikus-transzcendens háttere. Elsősorban a sarokból kikukucskáló Jézus-alak, akit „eldugtak, mint egy lopott holmit”. Korábban egy másik klasszikus kép kapcsán hasonló dolgokra figyelt fel: „Grünewald: Keresztvitel – írja. Igen, ez az. A kép bal szélén a kilógó nyelvű ló és a torz mosolyt mutató Jézus, az állat és a megváltó nézése, a szemek formája, metszése, színe: megegyezik.” A passiót idézi a Holbein-kép is, csak áttételesebben, mint a Grünewaldé. Itt a jelentések bonyolult láncolatán keresztül mutatja ki a restaurátor a megfeszítés motívumát, amire a rejtőzködő Krisztus-alak utal, s amely magyarázza nem csak az anamorfikus formát, mely szemből nézve a háttérben elúszó Tejútra emlékeztet, s amelyből oldalról koponya rajza bontakozik ki, hanem a címbéli „rossz árnyékot” is, amelyet a Megváltó koponyája vet.

A történet egyik végpontja tehát a Koponyák hegye, ám Jeles világa ezúttal is kaotikusan, értelmezhetetlenül gazdag: a horizont az aleppói mészárlástól a mai Budapest lecsúszott alkoholistáiig, különceiig, kurváiig terjed. A reálistól a szürreálisig (már amennyiben nem a vérző, halott kisgyerekek képe a legszürreálisabb): hentesek felakasztott disznótetemmel keringőznek, gyerekek feszületet cipelnek, melyre egeret szögeltek, a több rétegű hangvilágban klasszikus muzsika keveredik gregorián hangvételű imával és a tegnap édesbús slágereivel. Igen sok réteg úszik itt egymásra hangban és képben: utóbbiakon – akárcsak A kis Valentinóban – feliratok ismétlik és nyomatékosítják a fontos vagy éppen nevetséges elhangzottakat. Talán túl sok is – nem a képi-hangi réteg, hanem a bevillanó, széttartó történés. Magam a zárókódát megelőző kínzatás-epizódot és Egérke – amúgy megrázóan szép – énekét fölöslegesnek érzem, mert közvetlenül a lezárás előtt új utakra indítja el az addig is komoly erőpróbának kitett képzeletet.

A két női főszereplő orvos, azaz gyógyító. A férfiak szinte mind betegek, a gyermekek pedig álmatlanságban szenvednek. Talán csak Jant, a fiút nem gyötri testi kór, ő kedélybeteg inkább, a szó dosztojevszkiji értelmében. Rezonőr-figurája Miskin herceg légies alakját idézi. Gerlóczy Zsigmond alkata meghatározza a karaktert: egyszerre angyali jelenség, és félszeg, megnyomorított, szuperérzékeny ifjú. A többi hivatásos és nem-hivatásos játszónál sem a színészi technika számít (amellyel Gerlóczy láthatóan nem rendelkezik), hanem – mint Jeles minden filmjében – a jelenlét. Medvigy Gábor elképesztő érzékenységgel oldja meg a szokatlan feladatot, hogy a körbe (s kissé az univerzumba is halványan belelógva) komponáljon képeket és fényeket, mely utóbbiak egyszerre valóságosak és álomszerűek. Jeles minden művében kivételesen nagy szerepet játszik a zene: amit szóban és képben már nem lehet elmondani, azt filmjeiben és színpadi előadásaiban a muzsika mondja el. A komponista ezúttal is az állandó munkatárs, a Jelessel együtt gondolkodó társalkotó, a nagyszerű muzsikus, Melis László, akinek ez a fájdalmas búcsúja a filmvászontól.

 

A ROSSZ ÁRNYÉK – magyar, 2018. Rendezte és írta: Jeles András. Kép: Medvigy Gábor. Zene: Melis László. Vágó: Rumbold László. Producer: Ferenczy Gábor és Muhi András. Szereplők: Gerlóczy Zsigmond (Jan), Török-Illyés Orsolya (Marie), Berger Dalma (Eva), Pálffy Tibor (Pieter), Kari Györgyi (Johanna), Tenki Dalma (Sarah), Mesterházy Gyula. Gyártó: FocusFox Stúdió. 120 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13610