KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
   2018/január
TECHNIKA ÉS MÁGIA
• Borbíró András: Digitális délibábok Technokrata mágia
• Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal Fantasztikus tudomány
• Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás Kicsinyítés
FILMEMLÉKEZET
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos – 1. rész Bánky Viktor
• Godard Jean-Luc: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe Jean-Luc Godard
• Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát A filmművészet története – Egy odüsszeia
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: A hiányzó másik Új raj: YorgosLanthimos
• Varró Attila: Trójai faló A szent szarvas meggyilkolása
FILM / KÉPREGÉNY
• Ádám Péter: „Tintin – én vagyok” Hergé papírmozija
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek Dušan Makavejev pályakezdése
• Balázs Attila: A magányos szervezet titka Makavejev, a rebellis
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni Beszélgetés Szász Jánossal
• Zalán Vince: Csataterek Rózsa János doku-trilógiája
• Tóth Klára: „Mért ne legyek tisztességes…?” Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek
• Kornis Anna: Élet-minta Kármentő Éva: Muszter
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Képekbe fojtva Verzió
• Baski Sándor: A nő megfizet Sitges
• Bartal Dóra: A kapitalizmus határai Jihlava
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Jóban, rosszban Better Call Saul
KRITIKA
• Kránicz Bence: A mi fiunk A Viszkis
• Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép A vendégek
• Huber Zoltán: Erre tovább Legjobb úton
• Beretvás Gábor: Légembólia Életem legrosszabb napja
• Barkóczi Janka: A társalgás logikája Jöjj el napfény!
MOZI
• Pethő Réka: Fortunata
• Varró Attila: Floridai álom
• Margitházi Beja: Kutyák
• Nevelős Zoltán: Lucky
• Zsubori Anna: Loving Vincent
• Vajda Judit: Szex, ex, szerelem
• Kovács Marcell: Bőrpofa
• Kránicz Bence: Szabadulószoba
• Alföldi Nóra: Szerelem tesztelve
• Roboz Gábor: 24 óra a halálig
• Sepsi László: 68 lepedő
• Tüske Zsuzsanna: Az igazi csoda
DVD
• Pápai Zsolt: A szerelem vak
• Gelencsér Gábor: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás I.)
• Kovács Patrik: Gyilkosság az Orient Expresszen
• Kránicz Bence: Batman Kétarc ellen
• Horányi Péter: A halászkirály legendája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Technika és mágia

Technokrata mágia

Digitális délibábok

Borbíró András

Technokrata ideológia és transzcendens világkép egyre szorosabban fonódik össze a népszerű amerikai szuperhősfilmekben és sci-fikben.

 

A spirituálisan kiüresedett, digitális eszközökben tobzódó modern fogyasztó öntudatlanul is éhes a mindennapi életéből hiányzó, megismerésen túli élményekre, ám ilyen jellegű tartalmak a hollywoodi filmekben rendre a számítástechnikai virtualitás jegyeivel felruházva és eszközeivel ábrázolva jelennek meg.

 

*

 

Az információs technológiák fejlődésének vágtája olyan mértékben alakította át az elmúlt bő két évtizedben életünk megannyi területét, gyermekkortól tartó tanulástól és mindennapi munkavégzéstől kezdve tömegkommunikáción, médiafogyasztáson, szabadidős elfoglaltságokon át egészen intim szféránk működéséig (párkeresés, személyes problémák és élmények közzététele), hogy azzal se közhelyek és falfirka-bölcsességek, se tudományos-fantasztikus művek nem tudnak lépést tartani.

Gondoljunk bele: a mai harmincasok még a nyugati világban is úgy érték el a félkész kamaszkor-állapotot, hogy a „világháló” szövegek és képek egzotikus, nehezen hozzáférhető, tétova bolhapiaca volt. Az elmúlt évtizedben mobillal a kézben született gyermekek jelentős része ezzel szemben előbb tanulja meg mobilos operációs rendszerek használatát, mint érthetően beszélni, írni. Elsőre talán nem is fogtuk fel, milyen hatalmas a különbség az asztali számítógépek és a mobiltelefonok kínálta tevékenységek között. Az előbbi elé le kell ülni, be kell kapcsolni, sőt még várni is kell rá, az utóbbi pedig időt szakít magának a miénkből, soha nincs kikapcsolva, néhány másodpercre is előkapható, jelzéseivel és értesítéseivel pedig folyamatos figyelmet igényel.

2017-es felmérések szerint az USA-ban élő felnőtt lakosság naponta három-négy órát használja mobiltelefonját aktívan, de Európa sincs sokkal lemaradva. A nyugati társadalmakban a tizenkét éves gyerekeknek több mint fele aktívan okostelefonozik, és jelentős részük megélte már az online létezés miatti kevesebb alvást, elmaradt étkezést, valamint a netezésre fordított idő sikertelen csökkentési kísérletét, röviden: a függőség élményét.

A trendeket nézve nincs lassítás: aki lemarad, kimarad. Egyre fontosabb evolúciós fegyvertény az érintőképernyővel szembefordítható hüvelykujj, a jövő vagyonos, befolyásos rétege a technokrácia. Vágyaink tárgyai mind elektronikus eszközök (és még el sem jött az élethű szexrobotok kora). Hiszen kinek ne lenne szüksége kétszer annyira sávszélességből, pixelből, vagy más műszaki paraméterekből, ha elérhető? Egy filozófus vagy társadalomtudós szemüvegén át nézve mégis meglepő, milyen készségesen elfogadjuk értékrendünk növekvő műszaki jellegét, miközben láthatatlan, anyagi helyzet és műszaki affinitás által kijelölt hártyák osztják a társadalmat digitális szocializáltság szerinti rétegekre.

Különösen érdekes megfigyelni a technokrata ideológia felbukkanását a közgondolkodást egyszerre befolyásolni és követni igyekvő azon hollywoodi tömegfilmeken, melyek ettől a gondolkodásmódtól idegen, transzcendens tapasztalatokat vagy természetfeletti jelenségeket dolgoznak fel.

 

Egy új világ furcsa doktora (Doctor Strange)

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta a valóság befolyásolása, cselekvőképességünk érzékszervek és végtagok testi korlátjain túli kiterjesztése. A sámánizmus, boszorkányság, népi babonák és hiedelmek, önjelölt varázstudók vélelmezett varázsereje még jellemzően nem azonnali eredményeket ígért, praktikus okokból. A mozgókép születése óta előszeretettel ábrázolja a mágia különböző formáit, legyen szó közvetlen hatásoktól mentes bájolásokról és átkoktól, avagy a filmtrükkök – a közönséget akkor és azóta is rendületlenül lenyűgöző – lehetőségeit tetszés szerinti mértékben kiaknázó alakváltásokról és más természetfeletti fogásokról.

Doctor Strange 2016-ban kapott önálló egész estés filmet a Marvel Studios-tól. A 60-as években indult fantáziadús, pszichedelikus vizuális elemekben bővelkedő képregénysorozat garantálta az elvárt számú CGI-petárdát, ugyanakkor a misztikus ázsiai mester által kinevelt mágus kellő mértékben eltér az olyan, vagyonuk és speciális ruháik által hatalomhoz jutó karakterektől, mint Bruce Wayne és Tony Stark, vagy a spirituális beágyazottság nélküli, ily módon sterilebb erejű Clark Kent és Peter Parker.

A film elején Dr. Stephen Strange-t kirívóan intelligens, arrogáns, Tony Stark playboy zsenijét idéző gazdag idegsebésznek ismerjük meg, aki rendelkezik az emberi agyról a nyugati orvoslás által összegyűjtött minden ismerettel. Mikor azonban autóbalesete elvágja finom kezet igénylő szakmájának gyakorlásától, és kollégái, az Egyesült Államok legjobb agysebészei is csak a vállukat vonogatják, Dr. Strange egyre reménytelenebb gyógyulási lehetőségek után kutat, így hamarosan a Himalája egy eldugott szegletében találja magát.

A labda fel van tehát adva egy kis keleties elmélkedéshez türelemről, alázatról és az ősök tiszteletéről. A nyugati világ türelmetlenségétől hajtott sebészt nyilván átformálják majd a misztikus tanok és a mély spirituális tartalmat rejtő fizikai edzésterv…

A film azonban hamar eltér e várakozás szerinti ívről. Ennek csak felületes magyarázata a sokadik szuperhősfilmre ellankadó nézői figyelem fenntartása, az eredettörténetek unalomig ismert elemeinek sietős, zanzásított elmesélése. Valójában a film készítőit cseppet sem érdekli jobban a vulgárfilozófia vagy a mágia működésének pontos szisztémája, mint Dr. Strange-t, aki folyamatosan felesel és panaszkodik mestereinek, alázat helyett pedig csupán a mohó kíváncsiság és tudásvágy fűti a titkos tanokat illetően, melyekkel majd a film második felében, átvéve a sötét erők által elcsábított mestere helyét, meg tudja védelmezni a világot.

A látszólagos természetfeletti elemek azonban meglepően egységes szimbólumrendszerré állnak össze, mely nem is eshetne messzebb transzcendens élményektől: az informatikai területére vezető párhuzamok a maguk valójában legfeljebb cyberpunk művekben bukkanhatnak fel. A főszereplő valódi sorstársa nem Tony Stark, hanem Neo, a felébredt programozó, aki megtanulja meghekkelni a valóságot. A Kamar-Tajban élő szerzetesektől hősünk nem világszemléletet, hanem mágikus programnyelvet sajátít el – a világ átírására. Visszatekintve régi szakmája is új színezetet nyer: a kizárólag nyugati módszerekben bízó öntelt agysebészből hardveres mérnökké válik, aki a húst már jól ismeri, már csak szoftveres félműveltségét kell kiegészítenie. Miután problémája fizikai szinten megoldódott (a csont beforrt, az idegek újraépültek), csupán szoftveres fejlesztésre van szükség, amennyiben a testben történő adattovábbításra, vezérlésre szolgáló idegek vezetékein kell ügyesebb parancsokat küldenie kezének.

E szimbolikát tovább erősíti a valódi világ műszaki jellegű ábrázolása, melyre a (virtuális gép informatikai fogalmát idéző) Tükördimenzó ad módot. A számítástechnikai architektúrák környezetidegen megjelenését a film elegáns megoldással kerüli el, mely jobban illeszkedik a varázsló archaikus képéhez is: a Mátrix fémjelezte, zöld színű nyomtatott áramkörök megjelenésén alapuló dizájn helyett, a Dark City-től és az Eredettől (Inception) kölcsönözve, steampunk látványelemeket használ. Így válnak az épületek, padlófelületek és lépcsősorok precízen összekapcsolódó fogaskerekekké, gyilkos óraművé, melyeken a hekker, azaz (William Gibson Neurománcából kölcsönzött terminológiával) a Művész harcol, játszik.

A hardver (test) és szoftver (lélek) fogalmának különválasztását hangsúlyozza az Asztrálsík létezése is, ahova a testből való kilépéssel jut el az ember (és amely egyúttal gyönyörű pszichedelikus képsorokra is lehetőséget ad). Mint ahogy a szoftver is függetleníthető egy adott hardvertől, úgy Dr. Strange szelleme is végig tudja asszisztálni saját testének visszahozását a klinikai halálból. Ez a virtuális valóság egyúttal olyan vérbeli sci-fik vállaltan szoftveres VR tereit idézi fel, mint a Mátrix vagy a Tron.

E technokrata mágia leglátványosabb bizonyítéka a téridőnek való parancsolás. Ennek eszközei közé egyaránt beletartoznak a Föld távoli pontjait fizikai hiperlinkként összekötő térkapuk nyitása – melyek valódi világunkra vetítik az internet alapját képező virtuális kapcsolódásokat – és az időutazás, mellyel Dr. Strange végül döntetlenre kényszeríti Dormammut, a Sötét Dimenzió legyőzhetetlenül erős urát. Az időhurok mint patthelyzetet garantáló fogás a végtelen ciklus programozói alaphibáját emeli hősi tetté (mely talán sosem hozott nagyobb szolgálatot az emberiségnek…), és silányítja egyben videójátékos meghalás-újraéledés jelenséggé az emberiség megmentéséért tett krisztusi önfeláldozást.

A film tanulsága így sem szerénységről és hatalmas erők tiszteletéről, sem elmélyült bölcsességről nem szól: azoknak áll az új világ, akik értenek a nyelvén. Dr. Strange eleve ideális hekker volt: számolókapacitása, multitasking képessége (műtét közben popkulturális versengést szít) eddig is legendás volt, kezének sebessége már a film elején fetisizált. Lelki katarzisra nincs se mód, se igény: a kontroll-mániás, önző, barátnőjével együtt élni képtelen orvosból kontroll-mániás, önző, egyetlen új barátját elidegenítő varázsló lett.

A digitális varázsvilágban az aktorok már nem a cyberpunk szakadt konzolzsokéi, akik csak próbálják meglovagolni az eseményeket, hogy minél tovább túléljék őket, hanem világméretű játszmák utilitarista, hataloméhes, különös sebészei.

 

A természet programnyelve (Avatar)

Az Avatar hőse szintén megnyomorodott, a filmben hangsúlyos módon teljes értékűvé váló férfi, akit ehhez ezúttal technológiai vívmány segít hozzá, méghozzá tudatának áthelyezésével. Az „Avatar projektben” testvére helyét elfoglaló Jake-et egy speciálisan létrehozott ember/Na’vi hibrid lénybe, azaz avatárba költöztetik, hogy segítse a fajok közötti kommunikációt az ember által lakhatatlan Pandora bolygón. Az ép test által újra fellelt szabadság csak a kezdet: a főshős egy új, elfogadóbb, harmonikusabb közösségre, majd a szerelemre is rátalál a Na’vik között, míg végül az emberi hódítók mohóságának, pusztításának következtében virtuálisan felvett fajának oldalára áll.

Az Avatar hatalmas költségvetésű, két és fél órás opusza több párhuzamos történetszálon fut. A Rómeó és Júliát és Pocahontast idéző romantikus dráma, az emberek oldalán megjelenő, sci-fi filmekből jól ismert tudós-katona ellentét, valamint az őslakosok törzsében két alfahím (hősünk és egy tisztavérű Na’vi) között, ellenségesből testvéribe forduló viszony váltakozó mértékű izgalmat és meglepetést kínáló minitörténetek. A film fókusza azonban korunk égető problémáján, ember és természet viszonyán, pontosabban a mohó, önkontrollt nem ismerő, pusztító magatartásunkon van.

James Cameron annyira biztosra akart menni az öko-dráma üzenetével, hogy egy teljesen irracionális természetképet alkotott meg. Eme idealizált világban nincs hely a nagy számok törvényének, a kíméletlen szelekciónak, ahol egyedek, csordák, fajok pusztulnak és születnek folyamatosan. Pandora szelencéje nem veszélyes gondolatokat, hanem a gyerekbiztos pecséttel ellátható, nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat kerülő állatos dokumentumfilmek világát rejti. A természet nem csíp, harap és rúg, hanem kiszolgál. Legalábbis azokat, akik beszélik kódnyelvét.

A rendező – aki lehengerlően látványosnak szánt filmjével állítása szerint megvárta a szükséges tudású CGI technika kifejlesztését – a bolygó megjelenítésében is maximalista, külsőségeket túlbecslő beállítottságról tett bizonyságot. Az ökoszisztéma élőlényei közötti harmóniát olyan hibamentes, abszolút kompatibilitásként ábrázolja, szembeállítva az emberi gépfetisizmussal és terraformálási habitussal, mely még a műszaki életben is elérhetetlen. A Na’vik hajfonat-szerű csápja nem csak saját fajtársaikkal, de a bolygó faunájának és flórájának más képviselőivel is képes összekapcsolódni, sőt kommunikálni is: így válik irányíthatóvá lószerű hátasuk és a repüléshez használt sárkánylény. Idomítás, összeszokás, viselkedési minták megtanulása helyett tehát a Na’vik csápjaik végén bimbózó szervek erőszakos egymáshoz csatlakoztatásával hajtanak akaratuk alá egy másik lényt. A szerencsétlen módon erőszaktevésre emlékeztető aktus valójában egy elektronikai berendezés adatkábelen át történő feltörésének biológiai megfelelője. De a Na’vik a Lelkek Fáján keresztül még Eywával, a bolygó ökoszisztémáját képviselő lélekkel is képesek kommunikálni. „Turn on, tune in, drop out”, szólt a pszichedelikus korszak jelszava, de az életfára mint biológiai szerverre rácsatlakozott, eufórikus törzsi tudatorgia-szertartásban részt vevő Na’viknak már ugyanúgy nincs szükségük szerekre a ráhangolódáshoz, mint az interneten keresztül társadalmi életet élő modern embernek. Nehéz technokratább világképet elképzelni, mint amelyben egy bolygó uralkodó létformája egy testrészüket képező, univerzális kábelen keresztül közvetlen kapcsolatba tud lépni istenével, és rajta keresztül az összes többi élőlénnyel. Pandora egységes kommunikációs protokollja és interfésze egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen.

A cselekmény többi eleme, ha kevésbé látványosan is, de ugyanezen ideológiáról árulkodik. Az ember-Na’vi románc rejtett üzenete, hogy a nemiség egy virtuális vonzalom, mely leszakítható az egyedek testgépének beépített impulzusairól, a minket felgerjesztő hormonokról és fajfenntartó ösztönökről. Ámor nyila nem húsba, hanem szellembe talál, két intelligens tudatot összekapcsoló vonzalom hídja alatt cserélhetőek a faji jellegzetességek.

 

Az álom metafizikája (Eredet)

Christopher Nolan az elmúlt két évtizedben magabiztos szerzői kézjegyekkel dolgozó, de Hollywoodnak is megfelelni képes, megbízható rendezővé avanzsált, kinek Achilles-ina pontosan e két elvárásrendszer közötti folyamatos egyensúlyozás, kompromisszum-keresés.

Az Eredet műfajilag nehezen besorolható high-concept filmje két, eltérő jellegű történet merész házasítási kísérlete: kívülről virtuóz műfaji zsonglőrködést prezentáló, csavaros akciófilm, melynek mélyén pszichoanalitikai tárgyú dráma lapul.

Az események középpontjában egy olyan eljárás áll, amely során droggal elkábított emberek képesek egymás tudatába belépni. (Az alapötlet Philip K. Dick regényéből, a Figyel az égből lehet ismerős, ott még véletlen eseményként.) Egy specialistákból álló csapat ily módon igyekszik behatolni egy elkábított férfi, Robert Fischer tudatába, és elültetni benne az általa örökölt cégbirodalom feloszlatásának szándékát. Az elítélhető moralitású küldetés sikerénél könnyebb a főhős személyes drámájáért izgulni, melynek tétje: szembe tud-e nézni Cobb a tudattalanjában kísértő halott kedvesével, múltbeli hibájának áldozatával?

Nolan az elmebúvárkodás részleteit szándékosan nem pontosítja, azokat a pergő ritmusú, akciódús cselekmény kiszolgálásának érdekében néhány egyszerű szabályszerűséggel írja le. Az akció megtervezésének és végrehajtásának blazírt, heistfilmes stílusa azonban merőben idegen az álmok szürreális, időn kívüli világától. Freud megfigyelése szerint álmainkra jellemző, hogy legerősebb érzelmeink ritkán jelennek meg egyértelműen, a maguk valójában. Gyakorinak találta azt is, hogy látszólag független tényezők távoli, közös jellemzők alapján álmainkban összekapcsolódnak.

Csakhogy az akciójelenetektől fulladozó, megalomán cselekmény a szereplők tudattalanjának több rétegén is át kell gázoljon, mire Mr. Fischer eljuthat manuális pszichoanalízissel kikényszerített katarzisához, Cobb pedig szembenézhet múltjával. Az ehhez a tempóhoz szükséges egyszerű szabályok a pszichés folyamatok steril, mérnöki megvalósítását igénylik. Az Eredet világában nincs se hely, se idő elfojtott frusztrációkra, fogalmi helyettesítésekre, zavaros emléktöredékekre. Az agy redős labirintus helyett hagymaszerkezet egymásra boruló rétegeiből áll, hogy kiszolgálja az akció végrehajtásának három színre komponált effektparádéját.

Eközben pedig sorjáznak a műszaki, informatikai ihletettségű szimbólumok. Legmélyebb titkaink elrejtési mechanizmusát kóddal nyitható széf jelképezi, csak elég mélyre kell küzdenie magát a behatolónak (síléces kommandósokat lövöldözve) a bedrogozott célszemély agyában. A hőseinket felébresztő „rúgások” kritikus időzítésének heistfilmes hatáseleme az emberi tudat másodpercre kiszámítható, órajelvezérelt működését sugallja, és bináris eredmény hoz (teljes siker vagy teljes kudarc). A tudat védekező mechanizmusai pedig egy az egyben megfelelnek a Mátrix személytelen, legyőzhetetlen, csak programként létező ügynökseregének.

Neo még felébredni próbált gépi álmának mélyéről, Cobb és csapata pedig ellenkező irányba mozogva precíz óraműre bukkan az emberi tudat mélyén.

*

A példaként kiválasztott népszerű hollywoodi zsánerfilmekben – az uralkodó technokrata ideológia lenyomatai mellett – hasonlóságok is megfigyelhetőek. A háromból kettőben a főhős motivációját testi fogyatékossága, harmadikban maradandó lelki sérülése jelenti, a gyógyulást pedig minden esetben technológiai jellegű folyamatok teszik lehetővé, melyek test és tudat szétválaszthatóságán, illetve utóbbinak informatikai jellegű módosításán alapulnak. A test hardvere javítható, a tudat szoftvere átírható.

Amint a képalkotó eszközök piaci megapixel-versenye sokszor elfed fontosabb, de kevésbé számszerűsíthető jellemzőket (mint például az optika minősége), úgy az emberi létezés egyes aspektusairól szerzett megfigyeléseink is gyakran elsőbbséget adnak a vásznon látványos, számszerűsíthető, a „homo informaticus” számára azonnali fogyasztásra kész fogalmaknak és hatáselemeknek. Szerző legyen a talpán, aki – fenyegető bevételi adatoktól és nézőszámoktól nem rettenve – megpróbál a lelkileg és szellemileg kiéheztetett emberhez szólni a túltáplált fogyasztó helyett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 04-08. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13503