KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A setét torony

Varázstalanság

Huber Zoltán

Ha feldolgozásnak nem is jó, kórképként pontos az új King-adaptáció.

 

A hollywoodi producerek manapság nem zseniális koncepciókról vagy csillogó sztárokról álmodnak, hanem olyan romlatlan alapanyagok után sóvárognak, melyekből az örökkévalóságig táguló fikciós univerzumok növeszthetők. Túlélésük biztos zálogát és az anyagi biztonságot a stúdiók a büszkén birtokolt franchise-opciók számában és becsült potenciáljában vélik megtalálni, ami alapjában véve erősen tudathasadásos állapot. A filmes döntéshozók egyszerre szeretnének soha nem látott új világokat építeni és nullára redukálni az ezzel járó alkotói és pénzügyi kockázatokat, ám e két szék között igen gyakran a padlón végzik. Miközben a megfilmesítési jogokat hímestojásként dédelgetik, a forrásműveket addig lúgozzák, míg a jól bevált paneleket vissza nem kapják. A teremtő kreativitás helyett a lehető legkisebb ellenállás a cél, az eredeti víziókból és témákból így a legtöbbször csak néhány előzetes-kompatibilis szókapcsolat, marketingre optimalizált tulajdonnév marad.

A műanyagosítás elméletben azt szolgálná, hogy a produktum minél szélesebb közönséget érjen el, a clevelandi nagypapától a pekingi kiskamaszig. A nagy erőbedobással beharangozott adaptációk így körülbelül olyanok, mint a kézműves egyediség ígéretével hirdetett gyártósori termékek: az üzembiztos minőség egyre nyomasztóbb unalmát az ikonikus figurák, kedvelt alkotók vagy régi nagy kedvencek csillogó márkanévként való megidézése hivatott elfedni. Gyakorlatilag mindegy, hogy épp a szellemirtók térnek vissza, egyiptomi múmiák támadnak fel vagy jobb sorsra érdemes írók műveit fosztogatják. Ha a produkcióval kapcsolatban a „franchise”, a „brand” és az „esetleges folytatások” címszavai bukkannak fel, fékezett habzású fantáziával és csökkentett merészséggel kell számolnunk.

Stephen King látomásos fantasy-folyamának uniformizált, kínosan kidekázott adaptációja gyakorlatilag csak azért érdemelhet némi figyelmet, mert hibátlanul példázza a fenti módszer törvényszerű csődjét. Nem véletlen, hogy a projekt már jó tíz éve fejlesztési fázisban aszalódott, hisz az elsősorban thriller-szerzőként ismert író csodálatosan szerteágazó (más vélemények szerint szörnyen dagályos) regénysorozatának fő erejét épp a szabálytalansága jelenti. King elsősorban a saját maga szórakoztatására keveri fel a számára kedves motívumokat és műfajokat, végigzongorázva számos különc ötletet, ami a tökéletes ellentéte az adaptációval kapcsolatos gyártói elvárásoknak.

A setét torony filmverziójával korábban J.J. Abrams és Ron Howard dolgozott és e két név mindennél árulkodóbban szemlélteti a kitűzött irányvonalat. Az, hogy a feladatot végül a dán Nikolaj Arcel végezte el és a forgatókönyvbe még a honfitárs Anders Thomas Jensen is bedolgozott, senkit ne tévesszen meg. A bérmunkát a skandinávok az áhított hollywoodi kreditekért tisztességgel elvégezték, azaz King szertelen meséjéből a létező legközhelyesebb „young adult” sztorit vésték ki, klisék közé erőltetve, erősen lebutítva és túlmagyarázva néhány önkényesen kiragadott motívumot és figurát. Az igazán meglepő mégsem a történet sematikus unalma, hanem a párhuzamos valóságok rendkívül enervált vizuális ábrázolása. King hallucinogén szövegei (és a belőlük készült képregények) bőven nyújthattak volna inspirációt, a végeredmény képileg mégis a kilencvenes évek hasonló tematikájú tévéfilmjeit idézi. A setét torony egyetlen említhető erénye a valóban izgalmas színészválasztás, ami néhol még a figurák zavarosságát is ellensúlyozni tudja. Idris Elba eszményi pisztolyforgató lehetne, ha nem degradálnák javarészt passzívan viselkedő mellékszereplővé. Az egész vállalkozásból végül Matthew McConaughey jön ki a legjobban, az antagonistája még úgy is szórakoztató, hogy egészen röhejes módszerekkel kell gonoszkodnia.

A dolog igazi pikantériája mégis az, hogy végül mintha már maga a finanszírozó stúdió sem hitt volna a saját filmjében. A hivatalosan 60 millió dollárban meghatározott költségvetés ebben a műfajban kimondottan alacsonynak számít és nyilvánvalóan a tisztes profit bebiztosítását hivatott szolgálni. A pusztaság közepén álló torony éppen ezért nem Stephen King univerzumát őrzi, hanem kinyújtott középső ujjként jelzi, miként vélelekednek a képzelet szabad áramlásáról a mai hollywoodi üzletemberek.

 

A SETÉT TORONY (The Dark Tower) – amerikai, 2017. Rendezte: Nikolaj Arcer. Írta: Stephen King műve alapján Akiva Goldsman és Anders Thomas Jensen. Kép: Rasmus Videbaek. Zene: Junkie XL. Szereplők: Idris Elba (Roland), Tom Taylor (Jake), Matthew McConaughey (Walter), Katheryn Winnick (Laurie). Gyártó: Sony Pictures / Imagine Entertainment / Weed Road Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13339