KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
   2017/augusztus
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: Vérpatronos forradalom A Bonnie és Clyde és a filmtörténeti hagyomány
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A tökéletlen szemtanú Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 1. rész
EVOLÚCIÓ
• Nemes Z. Márió: A természet mauzóleuma Majom/ember/evolúció
• Varró Attila: Szellem a hálóban Mutáció és szuperhősök
• Sepsi László: Képvadászok Kortárs természetfilmek
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Álomszerű szemüvegen át Dargay Attila (1927–2009)
• Varga Zoltán: A piros gombolyag útja KAFF 2017
HORROR/THRILLER
• Orosdy Dániel: Újabb történetek Piroskáról és a farkasról Ira Levin és a mozi
• Benke Attila: Menekülés a konvenciók elől Új raj: Karyn Kusama
• Varga Zoltán: Félresikerült feltámasztások Stuart Gordon lázálmai
TELEVÍZÓ
• Lakatos Gabriella: Asszonyok a teljes eltűnés szélén Viszály: Bette és Joan
• Pernecker Dávid: Hatás alatt álló nők A szolgálólány meséje
KÖNYV
• Barkóczi Janka: Párbeszédek, monológok Győrffy Iván: Az élet kísértése – Filmek könyve
• Kránicz Bence: Beavatottak Fantasztikus világok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Bolygók és korok Valérian-képregények
KRITIKA
• Kránicz Bence: Egyirányú utca Új autós filmek
MOZI
• Vajda Judit: Én és a mostohám
• Pethő Réka: Minden, minden
• Barkóczi Janka: Ötven tavasz
• Kovács Kata: Szerelmes sms
• Huber Zoltán: Stratton
• Benke Attila: Az ígéret
• Baski Sándor: Totál gáz
• Kránicz Bence: A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
• Varró Attila: A szerencse háza
DVD
• Pápai Zsolt: A homok alatt
• Benke Attila: Rambo 1-3.
• Varga Zoltán: Lúdas Matyi
• Vízkeleti Dániel: Hullámok hercege
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror/Thriller

Új raj: Karyn Kusama

Menekülés a konvenciók elől

Benke Attila

Karyn Kusama hősnői horrorként élik meg a rájuk kényszerített, egyéniségüket elnyomó társadalmi szerepüket.

 

Habár napjainkban már jóval több női filmrendezővel találkozhatunk, mint a filmtörténet első felében, még mindig viszonylag kevesen vannak azok, akik a horror műfajának elkötelezettjei. Jellemzően csak egy-két horrorcímmel találkozhatunk a filmrendezőnők életművében: Amy Holden Jones: A pizsamapartis mészárlás (1982), Kathryn Bigelow: Alkonytájt (1987), Patty Jenkins: A rém (2003), Julia Ducournau: Nyers (2016). Akadnak azért olyan alkotók is, akik a horror műfajában találták meg a számukra legkifejezőbb közeget. Ilyen például Jennifer Kent (Szörny [2005], A Babadook [2014]), vagy a japán-amerikai rendezőnő, a független nemzedéki közérzetfilmmel (A bunyós csaj [2000]) indító, majd utóbbi három művével a horror felé lassan közelítő Karyn Kusama.

A bunyós csajt az amerikai független filmes legenda, John Sayles támogatta, s Kusama pályakezdő műve a Sundance-en és Cannes-ban is elismeréseket gyűjtött be. Az ígéretes indulást követően a rendezőnő bebocsátást nyert a pók fészkébe, Hollywoodba. Itt próbálkozott az Æon Fluxszal (2005), ám a Peter Chung kultsorozata alapján készült bérgyilkosfilm-disztópiában a stúdióval folytatott harc miatt képtelen volt kibontakozni a rendezőnő (a végső vágás jogát megvonta tőle a Paramount).

Karyn Kusama valamivel közelebb került az önkiteljesítéshez kedvelt másik fősodorbeli munkájában, az Ördög bújt beléd (2009) című vígjátékelemekkel dúsított horrorjában, ám ismét beleütközött a stúdiórendszer falaiba, mivel ezúttal a 20th Century Fox értelmezte félre és reklámozta szexista módon a női test kizsákmányolását kritizáló szatirikus filmet. A Hollywoodon kívül forgatott A látogatás (2016) és az XX (2017) horror antológia egy darabjaként megvalósított Az ő egyetlen élő fia viszont már Kusama legkiforrottabb alkotásai, leghatározottabban bennük körvonalazódott az alkotót foglalkoztató téma, a nő kitörése a patriarchális társadalomból. Ez a rendezőnő filmjeiben visszatérő alapkonfliktus pedig tulajdonképpen a Hollywood szigorú szabályai és az önmegvalósítás között őrlődő Karyn Kusama tapasztalatait is sűríti. Állítása szerint ugyanis szívesen dolgozna a stúdiórendszerben, ám addig nem hajlandó többet az Álomgyárban filmezni, míg teljes kontrollt nem gyakorolhat a saját projektje felett.

 

 

A társadalom áldozatai

 

„Azért szerettem volna egy konvencionális történettel kísérletezni, mert amúgy nagyon sok szempontból nem érdekel a populáris filmforma” – nyilatkozta az Æon Flux kapcsán Karyn Kusama. „Ma nyolc forgatókönyvet olvastam el, melyeket az utóbbi két hétben kaptam. Ebből hat olyan jelenetet tartalmazott, melyben egy férfi megöl egy nőt, háromban a nő a férfi felesége volt. Vagyis úristen, egy lányt vagy nőt halálra vernek, vagy megölnek valamilyen módon, gyakran sportból, és azt kéne éreznünk, hogy mindez a világ kegyetlen valósága! Ezeknek a történeteknek is változnia kell.” – tette hozzá egy másik beszélgetésben a rendezőnő.

Kusama gyerekkorától kezdve rajong a horrorfilmekért, a Rosemary gyermekét (1968), A texasi láncfűrészes mészárlást (1974) vagy a már említett Alkonytájt című vámpírfilmet egyaránt kedvencei között tartja számon. Karyn Kusama szerint a horrorban az az érdekes, hogy műfaji szempontból már egy jó filmplakát is orientálja a nézőt, éppen ezért a cselekményben a zsánerszabályokkal, valamint szokatlan perspektívákkal játszva lehetősége van az alkotónak közölni valamit a befogadóval. Kusamát többek között az fogta meg Tobe Hooper klasszikusában, hogy a láncfűrésszel gyilkoló Bőrpofa nemcsak bűnös, de abnormális családjának áldozata is. A horror borzalmas történeteiben ott rejlenek a társadalmi problémák, melyek éppen azért tudnak a felszínre törni a rendezőnő filmjeiben, mert Kusama a műfaj tipikus áldozataival és antagonistáival (azaz a nőkkel és a deviánsokkal) azonosítja nézőjét.

Az amerikai rendezőnő bevallottan antiszociális nőnek tartja önmagát is, abban az értelemben, hogy harcol a férfiak által uralt társadalmi és kulturális intézményekkel, így Hollywooddal is. Nem véletlen tehát, hogy Karyn Kusama főhősei többnyire antiszociális női karakterek, akik nem passzív elszenvedői a megaláztatásoknak, mint a rendezőnő által említett forgatókönyvek hősnői, vagy akár a hagyományos horrorfilmek terrorizált szereplői. Kusama már első két, nem a horror műfajához tartozó rendezésében öntudatos, aktív és társadalmi szerepükből kitörni vágyó hősnők köré építi fel történeteit. A színészválasztás is összefügg ezzel, mivel első filmjének főhősét a maszkulin Michelle Rodriguez, első stúdiófilmjének protagonistáját pedig A rém sorozatgyilkosát és a Mad Max: A harag útja (2015) feminista sofőrjét eljátszó Charlize Theron formája meg. A bunyós csajban a latin-amerikai kisebbséghez tartozó bokszoló középiskolás lány, Diana a küzdősportban keres menedéket, és az iskola, illetve csonka családja (öccsével és erőszakos édesapjával él) miatt felgyülemlett feszültséget próbálja levezetni az edzőteremben, hogy majd a ringben mutassa meg: nem feltétlenül a férfi képviselheti az erősebbik nemet. A Paramount által szimpla sci-fi akciófilmmé silányított Æon Fluxban pedig arra kell rádöbbennie a címszereplő bérgyilkosnőnek, hogy nemcsak a futurisztikus diktatúrában, hanem a lázadók közösségében is becsapják, és egy eredeti identitásával összeegyeztethetetlen szerepbe kényszerítik bele, mely megakadályozza őt az őszinte szerelem beteljesítésében.

 

 

Monstrumhősök

 

Karyn Kusama nőként maga is megtapasztalta a láthatatlan rácsokat, melyeket az emberek köré épít a társadalom, többek között ezért kezdett el legelső hősnőjéhez hasonlóan bokszedzésekre járni a kilencvenes évek közepén, és ezért lépett a filmrendezői pályára. A boksz és a mozi Kusama számára a nehéz időkben a túlélést biztosították (a rendezőnőt a filmkészítésért és Hollywooddal folytatott küzdelmei mellett testvére és közeli barátja elvesztése taszította mélypontra). A horror műfaja is a traumák feldolgozásában segítette Kusamát, illetve alkotótársait, a rendezőnő férjét, Phil Hayt és Matt Manfredi forgatókönyvírókat (az Æon Fluxban és A meghívásban dolgoztak együtt).

A még Hollywoodban készült Ördög bújt belédben, A meghívásban és Az ő egyetlen élő fia című rövidfilmben éppen ezért Karyn Kusama lázadó és lelkileg sérült hősei a felszínen inkább emlékeztetnek a klasszikus horrorfilmek szörnyeire, semmint tipikus protagonistákra. Az Ördög bújt belédben a múltban az iskola sztárja, Jennifer árnyékában élő, visszahúzódó tinilány, Needy a történet elején őrülettel a szemében kezdi el mesélni a tervezett vérbosszúját motiváló sztorit egy elmegyógyintézet gumiszobájában, miután összeverte az egyik bentlakót. A meghívásban Will tragikus balesetben vesztette el kisfiát, s az önvádtól gyötört férfi patologikus gyanakvással tekint a filmbeli partit szervező szektásokra, ex-feleségére, Edenre és annak új férjére, Davidre. Willen olyannyira elhatalmasodik a paranoia, hogy a cselekmény második felében a vacsoravendégekre, egykori barátaira támad. A Rosemary gyermekét és az Óment (1976) idéző Az ő egyetlen élő fiában pedig Cora szó szerint halálra öleli ördögi fiát, hogy megmentse őt titokzatos, pokolbéli édesapjától.

Ennek ellenére Kusama szerzői horrorfilmjeiben a borzalom forrása nem annyira a monstrumként viselkedő főhős, hanem a valódi szörnyeteg, a patriarchális család és társadalmi rend. Karyn Kusamánál a társadalmi Rendet képviselő apafigura már A bunyós csajban sem pozitív karakter (a rendezőnő első filmjében Diana rá is támad erőszakos apjára), s későbbi műveiben a makrotársadalom általában véve képmutatásra nevelő negatív erő, mely megakadályozza a főszereplő elnyomottak identitásának és őszinte emberi kapcsolatainak kibontakozását. Az Ördög bújt beléd cselekményében az iskola nagymenőjét, Jennifert a hagyományos férfimentalitás változtatja gyilkos démonná, minthogy a történetbeli rockbanda rituális kéjgyilkossága után változik az amúgy is kirívó lány szó szerint férfifaló vamppá. Jennifer látványos fétisnővé formálja magát, hogy könnyebben elcsábíthassa áldozatait, a macsó fantáziavilágot használja fel bosszújához, s miatta változik Needy is szende lányból ámokfutó gyilkossá. A meghívásban Will kifakad az asztaltársaság álszent tagjai ellen, amiért mézesmázosan mosolyognak, pedig legszívesebben megölnék egymást (ahogy ezt meg is teszik majd a cselekmény záró jelenetsorában). Az ő egyetlen élő fiában az anya-fia kapcsolat deformálódik az ördögi apa követelése és gyermekére erőltetett apokaliptikus küldetés miatt.

Robin Wood horrorfilm-teoretikus szerint a trauma mindig szörnyeket szül, az elfojtott sérelem Karyn Kusama alkotásaiban is visszatér a mélyből explicit erőszak és erőszaktevők formájában. Ám Kusamánál sokkal hangsúlyosabb bármelyik konvencionális rémtörténetnél, hogy a borzalom, illetve a szörnyek a kis- és nagyközösség miatt születnek. „Nem megyek innen, emberek! Számolnotok kell velem, akár tetszik, akár nem!” – szólította meg Karyn Kusama a férfiak uralta filmipart. Mint hősei lázadása, Kusama harcos művészete is az üres konvenciókra és az előítéletekre épülő, az egyéniség elfojtására kényszerítő közeg (Hollywood) terméke. A rendezőnő remélhetőleg képes lesz további kreatív szerzői horrorfilmekben folytatni a sablonok és képmutatás ellen vívott háborúját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13308