KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2017/április
FILM ÉS IRODALOM
• Bikácsy Gergely: Don Quijote filmet keres Cervantes-adaptációk
• Varró Attila: Az író szelleme Philip Roth
• Baski Sándor: „Filmeket látok a fejemben” Beszélgetés Dragomán Györggyel
• Pethő Réka: Elillanó mágia A fehér király
• Murai András: Élet és mű Bergman tükörképei
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
• Bácsvári Kornélia: A mozgóképíró García Márquez és a film
• Bácsvári Kornélia: És ideje van a halálnak Gabriel García Márquez
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: Filmes múltunk jövője Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Tóth Pál Péter: Tanítványok A Gulyás testvérek – Pálya és kép
• Horváth Eszter: Apokalipszis után Tarr Béla: A világ végéig
• Kránicz Bence: Nem mindenki Magyar Filmhét: Kisjátékfilmek
ÚJ RAJ
• Varró Attila: Érdekkapcsolatok Joachim Lafosse
A KÉP MESTEREI
• Lichter Péter: A kép mesterei Janusz Kaminski
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: A nevetés gyógyító ereje
• Bartai Dóra: Az elnyomottak félelme Cseh Filmkarnevál
• Szalkai Réka: Északi szivárvány Finn Filmnapok
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Kísért a múlt 1945
• Huber Zoltán: Nyereg alatt Kincsem
• Kránicz Bence: Mellébeszélők Víziváros
DVD
• Pápai Zsolt: Mirka
• Kránicz Bence: Harc a szabadságért
• Varga Zoltán: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Soós Tamás Dénes: A mi emberünk
• Géczi Zoltán: A sanghaji maffia
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

1945

Kísért a múlt

Gelencsér Gábor

A múlt társadalmi traumájával szembesít Török Ferenc filmje. De nem csupán a múltéval, legalább annyira a jelenével is.

 

A magyar film az 1960-as évektől élen jár a történelmi tabuk feldolgozásában. Az ötvenes évek, 1956, illetve a második világháború, a vészkorszak, a holokauszt – témák, amelyeket a Kádár-korszak felejtésre ítél, vagy legalábbis a velük kapcsolatos hivatalos emlékezet politikáját (elsősorban 1956-ét) már egyre kevésbé erőlteti. E társadalomtudományi szempontból sem elhanyagolható élcsapat legelső sorában a dokumentumfilm áll: hol egy lépéssel megelőzi, hol közvetlenül előkészíti a játékfilmes feldolgozást. Úgy tűnik, nincs ez másképp a rendszerváltás utáni időszakban sem. A korábbi tabuk megdőlnek ugyan, ám bőven akadnak továbbélők és újabbak, s ezek, hasonlóan a Kádár-érához, érzékeny kor- és kórképét rajzolnak a jelen társadalmáról. Az elmúlt évekről szintén elmondható, hogy előbb dokumentumfilmekben tárulnak fel a múlt elfelejtett árnyai. A különbség csak annyi, hogy minderre már a társadalom- és történelemtudomány, valamint a filmtörténetírás is felhívhatja a figyelmet, gondoljunk György Péter és Gyáni Gábor vagy Sárközy Réka, Murai András és Stőhr Lóránt írásaira.

A Kádár-korszaktól a jelenig ívelő, s ekként az ötvenes évekétől és 1956-étól eltérő karakterű tabu a magyarországi holokauszt. Különös módon a felejtés politikája, a szembenézés elutasítása egyaránt jelen van a diktatúra és a demokrácia korában. Még különösebb körülmény, hogy a diktatúráé kevésbé tűnik „logikusnak”, hiszen mi állhatott volna inkább a Rákosi-, majd Kádár-rendszer érdekében, mint a Horthy-rendszer bűneinek elősorolása, benne a törvényerőre emelt antiszemitizmussal és a magyar zsidóságot sújtó soával. Csakhogy a bűnök nemcsak a lezártnak vélt múlthoz tartoznak, tovább- és velünk élnek a jelenben, s ezt, főképp a Kádár-korszak puha, kiegyezéses diktatúrája nem akarta firtatni, ha cserébe saját bűnben fogant eredetét sem firtatta a társadalom. Sok tényező kapcsolódik még természetesen ehhez az amnéziapolitikához, a traumafeldolgozás egyéni és kollektív lélektanától az aktuálpolitikai érdekekig (Izrael és az arab országok megítélése), a legfontosabb kérdés azonban mégis az, milyen következménye van a jelenre a múltnak, mit okoz a jelen társadalmi tudatában a felejtés avagy az emlékezés. S ez a kérdés valóban az aktuális jelenre, nem csupán a múltra vagy a félmúltra érvényes, legyen szó akár 1956, akár a holokauszt emlékezetéről. Különösképpen igaz ez, ha utóbbinak a felejtés alól lassan felszabaduló emlékezetpolitikai kérdéskörét kiegészítjük a magyar társadalom felelősségének máig feldolgozatlan traumájával.

Török Ferenc a játékfilmesek közül elsőként ezt állítja történetének középpontjába, s ezzel – nem nehéz megjósolni – élénk társadalmi vitát fog kelteni. Nem tisztem itt ehhez hozzászólni, ám lehetőségére, sőt szükségességére mindenképpen utalnom kell. Az alábbiakban azonban csak az 1945 filmtörténeti kontextusával és esztétikai megformálásával foglalkozom.

A magyarországi holokauszt emlékezete sokáig az áldozat szempontjából fogalmazódott meg, most viszont a tetteséből vagy legalábbis a kollaboránséból. A film a korábban csak sejtetett különbségtétel terén új fejezetet nyit a háború alatti és főként utáni, velünk élő felelősség egyértelműsítésével és társadalmasításával. Mindezt elsőként, ahogy más tabuk esetében is, dokumentumfilmek közelítették meg, különböző léptékben és módon, de egytől-egyig nagy bátorsággal és kifejezőerővel. Nádasy László Éva A. 5116 című egészestés (!) dokumentumfilmje már 1964-ben a traumatizáltság és a múltfeldolgozás jelenségét vizsgálja a korabeli jelenben. Ugyanekkor indul Jancsó Miklós jóval absztraktabb Jelenlét-trilógiája a felejtésre, pusztulásra ítélt zsidó múlt erodálódó képeivel, s a vele szembeállított inverz életidővel: az egyre romosabb olaszliszkai zsinagógát 1965-ben, 1976-ban és végül 1986-ban egyre fiatalabb emberek, közösségek keresik fel. Gazdag Gyula Társasutazása (1985) a traumatikus múltfeldolgozás mellett a traumatizált jelenre is rávilágít egyik interjúalanyával, aki nemcsak az Auschwitzba szervezett utazásra nem vállalkozik, hanem arra sem, hogy arcával és nevével nyilatkozzon sorsáról. A traumatikus múlttal néz szemben B. Révész László A látogatásában (1983) Bruck Edit is. Személyes emlékeivel, elhurcolása körülményeivel nincs teljesen összhangban megilletődött újra találkozása egykori szomszédjaival – az 1945 voltaképpen ezt a témát bontja ki. A játékfilmesek közül Szabó István veti fel élesen a Bizalomban a társadalom bűnösségét, továbbá Jeles András a Senkiföldje egyik jelenetében, az elhurcolt család házába beköltöző fiatal pár zavarodott és ezért zavarba ejtő képével. Az elmúlt évtizedekből pedig elsősorban Groó Diána és Varga Ágota dokumentumfilmjeit kell kiemelni, továbbá azt a társadalomtörténetileg szintén figyelemre méltó körülményt, ahogy a vészkorszak és a holokauszt bűn(ös)eihez hasonló módon indul el a következő diktatúra vétkeseinek – politikusok, ügynökök vagy egyszerű végrehajtók – bemutatása: pszichodramatikus szembesítésük múltjukkal az emlékezés narratív keretében. Erre is vannak korábbi dokumentumfilm-példák: Gulyás Gyula és Gulyás János Törvénysértés nélkül, Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza „…hol zsarnokság van…” vagy Almási Tamás Ítéletlenül című munkája. A játékfilmek közül pedig ebbe a sorba tartozik Török Ferenc korábbi filmje, az Apacsok, amely ugyancsak az elsők között dolgozza fel az ügynöktémát.

Nem annyira meglepő tehát a rendezőtől az 1945, mint ahogy első látásra tűnik, a film érett, visszafogott stílusa viszont annál örvendetesebb megújulást jelent a már eddig is gazdag és sokszínű életműben. Mindennek hátterében elsősorban az erős irodalmi alapanyag áll, amely már az Apacsok esetében is fontos kiindulópontot jelentett: akkor Bereményi Géza és Kovács Krisztina színműve, most Szántó T. Gábor azonos című elbeszélése. Elbeszélése, s nem, mondjuk, regénye. A néhány óra alatt, 1945 augusztusában játszódó történet legfontosabb vonása ugyanis a címéhez méltó drámai sűrítés, s az ezt támogató művészi megoldások: a kivételesen erős színészi játék, az információt késleltető dramaturgia, a balladai hangulatú vizualitás és hangkulissza, a nyugtalanító zene. Azaz a nagyszerűen összeállított színészcsapat, élén a település jegyzőjét alakító Rudolf Péterrel; az író és a rendező közös forgatókönyve; Ragályi Elemér veretesre komponált fekete-fehér képei és Rajk László leginkább egy falusias mezőváros hangulatát keltő díszlete; Zányi Tamás sejtelmes akusztikus világa és Szemző Tibor egyszerre repetitív és dallamos, a film szinte valamennyi pillanatát átható szerzeménye.

Miért fontosak ezúttal különösképpen az erős hatást és koherenciát mutató eszközök? Nos, nem pusztán a téma úgymond „külső” súlya és újdonsága, hanem a történet saját motívumkincse miatt. Annak egyes elemei ugyanis igencsak ismerősek. Így a helyi kiskirály, a tarfejű zsebdiktátor, a még mindig hivatalban lévő jegyző öntelten magabiztos alakja; az ő oldalán idegileg felmorzsolódott, kábítószerfüggő, egykori törékeny szépségét már csak romjaiban őrző, mégis erős feleség; a bűnben fogant apai gondoskodás ellen fellázadó, otthonról elmenekülő fiú. A szerelmét a gazdagabb élet reményében elhagyó menyasszony, meg az ő régi, még mindig vonzó kedvese, az újrakezdés mellett elkötelezett, földet osztó karakán fiatalember. Az új helytartók, a zabráló szovjet katonák. A jegyzőt oldalkocsis motorkerékpárján szállító rendőr, akinek arra sincs ideje, hogy nyilas egyenruháját lecserélje, csak zubbonyára húz másik karszalagot; vagy a feladatát jócskán túlteljesítő állomásfőnök. A bűnbe vitt szerencsétlen kisember, aki feljelentéséért zsidó vagyont kap jutalmul, s aki hiába kér bűnbocsánatot az egyház sunyi szolgájától, így aztán felakasztja magát; vagy az ő kapzsi felesége, aki szerint mindez nekik jár. S végül a szótlan zsidó férfiak, apa és fia, akik temetni és gyászolni jöttek a településre, s akik miatt a félelem és lelkiismeretfurdalás drámája elszabadul. Hasonlóan ismerős a fojtogatóan kisszerű közeg: még nem város, már nem falu; az egyiknek szegényes, a másiknak hivalkodó, s ahol mindenki tud mindent. Nos, mindez ismerős lehet, ám így, ebben a történelmi összefüggésben és ilyen intenzitással még nem találkoztunk vele. S e kivételes kohézióhoz hadd tegyek hozzá még egy fontos szempontot, tudniillik, hogy mi minden lehetne a történetben, ám még sincs! Például flashback. Még a helye is megvolna, amikor a jegyző kinéz lakása ablakán a főtérre, s a felesége emlékezteti egykori árulására. De – szerencsére – az 1945 elkerüli a vészkorszak közvetlen képi-történeti megidézését. Ezért is érezzük úgy, hogy a hiteles történelmi múltidézés ellenére a mának szól; nemcsak fájó emléket idéz, hanem aktív emlékezésre szólít. S ezért lesz különös jelentősége a balladai történethez méltó zárlatnak. A faluba látogató zsidó túlélők, miután eltemették mindazt, ami szeretteikből tárgyi emlékként megmaradt, méltósággal elfogadják ugyan a gyanakvó jegyző és az általa képviselt lakosok részvétnyilvánítását, ám az emlékük megőrzésére vonatkozó „diplomatikus” ígéretet már szóra sem érdemesítik. Nem néznek hátra, lábukról talán még a port is leverik (visszaútjukon az állomásra hatalmas nyári zivatar kapja el őket). Amilyen váratlanul jöttek, olyan váratlanul mennek el – talán ugyanazzal a vonattal, amely néhány hónapja a koncentrációs táborok felé hurcolta őket és szeretteiket. A film legutolsó képén a mozdony koromfekete füstje borítja be a festői tájat.

Vajon azóta kitisztult már az ég felettünk, eljutottunk a katarzisig? Egy biztos: a trauma színrevitele, az afölött érzett megrendülés segíthet ebben.

 

1945 – magyar, 2017. Rendezte: Török Ferenc. Írta: Szántó T. Gábor. Kép: Ragályi Elemér. Zene: Szemző Tibor. Vágó: Barsi Béla. Hang: Zányi Tamás. Producer: Angelusz Iván, Reich Péter, Török Ferenc. Szereplők: Rudolf Péter (Szentes István), Nagy-Kálózy Eszter (Anna), Tasnádi Bence (Szentes Árpád), Sztarenki Dóra (Kisrózsi), Szabó Kimmel Tamás (Jancsi), Szarvas József (Kustár), Szirtes Ági (Kustárné). Gyártó és forgalmazó: Katapult. 91 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 50-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13167