KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/szeptember
KIAROSTAMI
• Vincze Teréz: Az elrejtve megmutatás művészete Abbas Kiarostami (1940-2016)
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Témák és variációk Jancsó korszakai
• Szalkai Réka: „Lendületből akartuk megcsinálni” Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: „Egyszer csak megérti, min is nevetett” Beszélgetés Gigor Attilával
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Az abszurd hős születése A film noir műfaji családfája – 1. rész
ÚJ-HOLLYWOOD
• Varga Zoltán: Egyetlen lövés Michael Cimino vadászai
• Benke Attila: Neonfény és sikermítosz Az újraálmodott amerikai álom
• Varró Attila: A rendszerváltás képei Videó-forradalom és fantasztikum
VILÁGŰRFILMEK
• Andorka György: Végtelenre nyíló falak Star Trek-széria
• Lichter Péter: Etűdök szupernovára Az avantgárd film és a sci-fi
• Sepsi László: Csoda a sztyeppén Pavel Parkhomenko: Gagarin
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Hazai pályán Karlovy Vary
• Nagy V. Gergő: Ezek a fújtató fiúk Sehenswert/Szemrevaló
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Szerzőóriás Roald Dahl: Szofi és a HABÓ
• Kránicz Bence: Az álmok mérnöke Steven Spielberg: A barátságos óriás
KRITIKA
• Jankovics Márton: Cirkuszt a népnek Ben-Hur
• Varró Attila: Ki az erdőméhből Elliott, a sárkány
• Teszár Dávid: Szent a palacsintázóban A remény receptje
MOZI
• Vincze Teréz: Florence – A tökéletlen hang
• Vajda Judit: Amikor kialszik a fény
• Huber Zoltán: Jason Bourne
• Soós Tamás: Ütközés
• Baski Sándor: Szexkemping
• Forgács Nóra Judit: Mondd ki, hogy uborka
• Kovács Kata: Rossz anyák
• Kránicz Bence: Suicide Squad – Öngyilkos osztag
• Varró Attila: Haverok fegyverben
• Simor Eszter: Idegpálya
DVD
• Soós Tamás Dénes: Varga Ágota dokumentumfilmjei
• Gelencsér Gábor: Te, rongyos élet!...
• Soós Tamás Dénes: Roger Waters: A fal
• Pápai Zsolt: A tinilány naplója
• Benke Attila: Az élet ára
• Pápai Zsolt: Sérülés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Steven Spielberg: A barátságos óriás

Az álmok mérnöke

Kránicz Bence

Spielberg kettős önportréjának tanulsága, hogy a nagyság relatív.

 

Melyik volt Steven Spielberg utolsó igazán emlékezetes filmje? Előállt-e az ezredforduló után a rendező olyan filmmel, amely az Indiana Jones-trilógiához fogható közönségkedvenccé, vagy a Schindler listájához hasonlóan széles körben beszédtémává vált volna, netán egyszer majd filmtörténeti fordulópontként emlegethetjük, mint a Cápát? Talán igazságtalan a kérdés, mégis sejteni a választ. És bár Spielberg neve még mindig garanciát jelent a magas színvonalra, a hetvenedik évében járó rendező már nem azzal az ambícióval forgat, hogy túlszárnyalja hajdani önmagát.

A tavalyi, remekül sikerült Kémek hídja után idén egy Roald Dahl-mese adaptációjával állt elő. A Szofi és a HABÓ történetében több, Spielberg szívének kedves motívum akad: a hatalmas képzelőerővel megáldott árva kislányt az első tanítási napon befogadná a spielbergi gyerekhősök osztálya, az unalmas hétköznapokat felforgató, egyszerre fenyegető és lenyűgöző csodák között pedig az óriásoknak is jut hely egy sereg űrlény, a dinócsorda és az emberevő cápa mellett. Ám ezúttal nemcsak az árvaházból mágikus utazásra induló kiskorúban ismerhetjük föl a gátlásos Spielberg Jr-t, miként az E.T.-ben vagy A Nap birodalmában, hanem a címszereplőben is.

A visszahúzódó, magányos óriás önként vállalt feladata, hogy szép álmokat gyártson gyerekeknek és felnőtteknek. A mi világunkból nézve hatalma szinte végtelen, saját közegében, az óriások között viszont maga is csodabogárnak, kitaszítottnak számít, és testileg is kisebb, törékenyebb a többi óriásnál. Nem is ért szót az agresszív, vérszomjas társakkal, inkább egyedül dolgozgat. Talán Spielberg alkotói önképéről árulkodik, hogy a kislány által HABÓnak, vagyis Hatalmagos, Azonáltal Barátságos Óriásnak elkeresztelt figura erődje nem a művész elefántcsonttornya, hanem a megbízható mesterember műhelye, ahol katonás rendben sorakoznak az álomreceptek hozzávalói. Mikor a mese második felében a HABÓ nagyságát az embervilág is felismeri, és vendégül látják az angol királynő palotájában, feszeng és idegennek érzi magát, ám tudja, hogy különleges tudása és pozíciója miatt okkal várnak tőle sokat az emberek – nos, ezt a jelenetet is csábító Spielberg hollywoodi státusza felől nézni.

Mindazonáltal A barátságos óriás dögunalmas lenne, ha csak a spielbergi tükörképeket leshetnénk. Erről nincs szó, az álmok körül zajló történetnek ugyanis a vizuális megformálása is különleges. Janusz Kaminski képein nem a félig élőszereplős, félig komputeranimált figurákat mozgató technika izgalmas, hanem a méretekkel, arányokkal és felületekkel folytatott játék. Óriásföldre érve elveszítjük a viszonyítási pontokat: amit víztükörnek hiszünk, egy másik tér kapuja csak, megváltozik anyag és levegő viszonya, és ha úgy adódik, fejjel lefelé kell eligazodnunk. Ez a bátor, invenciózus térszerkesztés igencsak ritka a hollywoodi szuperprodukciókban, a kisebb-nagyobb óriások, illetve emberek kapcsolatáról szóló történethez ugyanakkor jól illeszkedik, és nem mellékesen a 3D-nek is értelmet ad – a térhatás ügyes használata egy másik új-hollywoodi rendező mesefilmjével, a Scorsese-féle A leleményes Hugóval rokonítja A barátságos óriást.

Ám a vizuális furfang sem leplezheti, hogy a sztori nem különösebben kalandos. Az emberek és óriások világa között közvetítő kislány harmadik típusú találkozásai a novellából regénnyé duzzasztott Dahl-eredetiben sem bővelkednek fordulatokban, Spielberg hősei pedig sajnos nem elég izgalmasak ahhoz, hogy megbűvölve figyeljük csetlés-botlásukat. Hiába Mark Rylance digitalizált mimikája, ha karaktere nem egy bonyolult lélek, és a dickensi árvákhoz képest szinte elkényeztetett Sophie is meglehetősen érdektelen marad. A reális világunkból érkező kommandósok megjelenése Óriásföldön disszonánsnak hat, ahogy nevettetés helyett a szellentős poénok is inkább bizarr hatást keltenek ebben a furcsa, széteső, de részleteiben gyönyörű mesefilmben.

 

A BARÁTSÁGOS ÓRIÁS (The BFG) – amerikai, 2016. Rendezte: Steven Spielberg. Írta: Roald Dahl regényéből Melissa Mathison és Christopher Abbott. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Ruby Barnhill (Sophie), Mark Rylance (HABÓ), Rebecca Hall (Mary), Penelope Wilton (Királynő), Bill Hader (Vérontó), Jemaine Clement (Húsevő). Gyártó: Dreamworks / Amblin / Walt Disney. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12864