KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Arizonai álmodozók

Miért Alaszkába?

Kozma György

Kusturica (A papa szolgálati útra ment világhíressé vált bosnyák rendezője) új filmje sarki hómező látványával, marakodó sarki kutyákkal indul – egy iglu mélyén eszkimó asszony dörzsöl valakit.

Aztán észak-amerikai halászbárkán vagyunk, megismerjük Axelt, a halminőség-ellenőrzésből élő főhőst; egy bárban viccből épp pisztolyt fog a fejéhez korosztálytársa, főhőstársa, hogy rábeszélje a nagybácsijuk, Leo esküvőjén való részvételre. Kocsiban ülünk – az út mentén póznákra állított kocsik-, s már ott is vagyunk Arizonában, Leo bácsi még gatyában, menyasszonyát is öltöztetik, valamiért el is sírja magát, Leo elkergeti. Unokaöccsét, Axelt arra szeretné rávenni, hogy maradjon még tovább itt, vegyen részt autókereskedésének fellendítésében. „Try it for a Week”, javasolja. (Próbáld meg egy hétre.)

Először köszönni kell megtanulni.

Hello... „Szexisebben!” „Csücsöríts... de ne így...” Közben egy kis fekete disznó szaladgál a krómnikkel csodaautók közt. Megérkezik egy potenciális vásárló, maga Faye Dunaway (de vetélytársa, Paul lecsapja Axel kezéről, akinek csak a lánya marad – tervezett öngyilkosságáról beszél).

 

Máris meg vagyunk híva Dunawayékhez, (aki még mindig a világ egyik legszebb asszonya, s talán miatta van Axelnek is ilyen kiálló pofacsontja és ferdülő szeme) ebédre, lánya nehezen tűri anyja férfifaló gesztusait, s egy teknősbékával ijesztgeti a srácokat, sőt megvalósítja majdnem az öngyilkolást: egy (szerencsére rugalmas) hózentróger lengeti a szalonban ég és föld között.

 

Rögtön kiderül, hogy a mama világéletében repülni szeretett volna (még lánya balesetét is elirigyli), a kertben ott áll utolsó saját gyártmányú légimasinája. Már szállnának is fel vele, a haver eltűnt a képből, egész nap a gépen dolgozik Axel – leesnek, felborulnak. Axel szeretne az eszkimókhoz elutazni Dunaway asszonyai. (Bevágva a kutyák, gondolom a magyar nézőnek ez már mindig csak a Deltát fogja felidézni, de nem baj.) Axel álmában halakat lát (régi hivatása kapcsán, ugye). A kislány harmonikázik, titkos féreg foga rágja, talán ő is Axelt szereti. Egy reggel széttörve találja a gépet. Biztos a lány volt, de hiába fenyegeti, végül egymás karjában találják magukat.

Repülőácsolás, hegesztéssel. Hold, kutyával, éjjel, Dali (és Bódy) eredményeit idézőn: csak az nem világos, hogy miért pont egy repülőgyártó asszony halmérnök szerelméről készít filmet a rendező, milyen elrejtett mélyebb jelentésre utalnak e különös képek? Faye asszony is csodálkozik, miért Alaszkáról álmodik. „Miért oda?” – kérdi Dunaway. „Mert ez az álmom... Lapos... Nincsenek ablakok... Eszkimók...” Ja, így érthetobb, gondolhatja a végzet asszonya. Hideg, lapos és zárt – ilyen lenne ezeknek az embereknek (vagy Axelnek) a lelke? Tüzeik, érdekességük, nyitottságuk csak látszat? Kifejezi Axel azt a meggyőződését is, hogy ha, meghalnánk egy repülőszerencsétlenségben, az sem lenne baj, mert a lelkünk az tovább élne...”

Megérkeznek persze Leo bácsiék. Felszólítják Axelt a hazajövetelre. „Tudod, miért csinál repülőket? Mert az orvos ezt ajánlotta munkaterápiának!” (Mintha ez önmagában szégyen lenne.) Dunaway azonban puskával a levegőbe és a földbe lő, így elpucolnak, kis fiatalos verekedés után. Dunaway-nek van ideje megmondani Leo bácsinak, hogy „unokaöccse az ágyban olyan, mint egy vadállat”. Azt is megtudjuk, hogy az unokatestvér-vetélytársnak nemsokára meghallgatása lesz egy helyi kimittudos tehetségkutató-versenyen. Eszkimók, Halak. A lány szétveri a repülőt. Harmonikázik. Harmonikáját a fiú torkának löki, más színész ebbe belehalt volna, vagy trükköt láttunk? Dunaway repül. „I am flying!” (Repülök.) Egy fára esnek, megmenekülnek.

Axel le akarja lőni a lányt, Grace-t, rá céloz. Saját magára is lőne, de üres a tár. Arról beszél, hogy „ölni kell, mert különben szétrobbanok”. Közben ijesztő vihar van odakinn. Szájába veszi a pisztolyt. Nem sül el.

A kimittudos Paul, az unokatestvér egy néma filmjelenetet játszik el, amelyben a híres Cary Grant az őt üldöző repülők elől a földre hasal. (Látjuk az eredeti bejátszást is.) Persze nem kap pontot. Egyszercsak egy lány érkezik, aki Leóról hadar (rosszul van a bácsi), máris a mentőben vagyunk. Leo Axelra hagyja a boltot, kéri, menjen vissza New Yorkba nyugodtan, de nem, én autókereskedő szeretnék lenni... Leo meghal, Axel szenved – már az elején elmesélte menynyire Leo volt az egyetlen ember, akit igazán szeretett gyerekkorában. A mentő repül, halak közt a Hold felé.

Akkor most repülővel vagy vonattal megyünk Alaszkába? – merült fel a film vége felé a kérdés.

Az a jó az ilyen filmekben, hogy semmiképp nem sejthetjük, hogyan fog befejeződni. A Betty Blue őrült párosa, a Veszett a világ őrült rohanása jut eszembe e kétségbeesett egoizmusok, mohó kegyetlenségének örvénye láttán. Axel, Faye Dunaway, a lánya és Paul vagy szegény Leo – nem ismernek önmaguk vágyán és akaratán kívül más törvényt. A világ megszűnt számukra létezni – a Világ Uráról nem is beszélve. Nincsenek szabályok, nincsenek tiltások, az élet folyamatos önkielégítés. Az ilyen és ehhez hasonló egyedi életutakat bemutató (nem ritka) filmtípusban külön érdekes, hogy a rendező kivel azonosul a filmben. Gyakran senkivel, itt viszont úgy tűnik – sajátos öniróniával – az elvetélt vidéki művésszel, Paullal, (a vetélytárssal), aki mindenkinek azt mondja „Európából jött”, de ezt nem hiszik el, mintha Európa csak a mesében létezne a vidéki Amerikában. Paul Kusturica egyik énje: aki nem tud versenyezni unokatestvére egoizmusával – a vágyott szerepet (és nőt) nem ő kapja meg.

Nemcsak megnevezhető tulajdonságai (európai művész elveszve Amerikában) utalnak az önarcképre, hanem az az egyszerű tény, hogy ami Paullal történik, az mindig egy hajszállal érdekesebb a többi epizódnál. Amúgy szerintem egy közepes novellapályázaton sem fogadnák el jellemzésként a „repülős” anya és a teknőcös-harmonikás lány kettősét, bár tény, hogy Fave Dunaway minden szerepben érdekes és vonzó.

Ahogy azért nézünk (vagy gyártunk) vígjátékot, mert szeretünk nevetni, azért nézünk neorealizmust, nouvelle vagueot, road movie-t és cseh filmet és Kusturicát, mert szeretjük látni, hogy nemcsak mi magunk vagyunk szánalmasak vak mániáink fogságában, hanem rajtunk kívül még jó pár milliárdan, akik közül tetszőleges mátrix alapján egy-egy sorsot bemutatnak az ilyen filmek. A Papa szolgálati útjának humora sajnos valahol az óceán felett elillanhatott Kusturicából – (bár ott is a humoros „szocialista bürokrácia” és kontextusa okozta, hogy mosolyogtunk), s helyette a teljes kétségbeesés szállja meg.

Paul most megmenti a film befejező jeleneteit: miközben a lány lassan öltözik, s a szerelmesek veszekednek, ő tévét néz, s kívülről mondja a látott film párbeszédeit. A lány éppenséggel a vihar kellős közepén szeretne sétálni: hiába hívják vissza, csak megy, csak megy (és még azt mondtam, nincs humor a filmben?) – s hirtelen belécsap a villám. A főhős pedig kétségbeesetten mászkál egy lepusztult városban és arról beszél, hogy apja „mindig azt mondta, ha van munkád, akkor nem nézhetnek le, olyan, mintha láthatatlan sisak lenne a fejeden...” Aztán lefekszik és az eszkimókról álmodik. Brrrr. A film legelejének újhullámos piros luftballonja továbbrepül. A néző vérmérsékletére van bízva, hogy élvezi-e ezt a hűvös tárgyilagosságot, a széttárt-kezű „ilyen-széles” bemutatását, vagy bosszankodik, hogy ezeket az embereket éppúgy nem érti, mint az életét benépesítő figurákat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/06 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1281


előző 1 következőúj komment

vattina#2 dátum: 2009-10-12 22:18Válasz
Kedves Kozma Úr!
Vajh miért nem vette a fáradságot a kritika megírása előtt arra, hogy megnézze a filmet? Súlyos tárgyi tévedések vannak ugyanis a cikkében.

jessica#1 dátum: 2009-04-27 15:52Válasz
én azt ajánlom, hogy nézze meg még egyszer a filmet. rendesen mellénézett jó pár dolgot. ha valaki kritikát ír, annak tanácsos többször megnézni a filmet, figyelve minden apróságra. úgy érzem, itt nem ez történt.