KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/július
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Szalkai Réka: Belső késztetésből Beszélgetés Tolnai Szabolccsal
• Hirsch Tibor: Múltunk a nyereg alatt Magyar film, magyar idő – 3. rész
• Soós Tamás Dénes: A belső kép Beszélgetés Nagy András operatőrrel
• Varga Zoltán: Macskaszem és párducmosoly Magyar animáció: A nyalintás nesze; Love
NŐI SZEREPEK
• Vajda Judit: Párosával a pokolba Kelly Reichardt
• Pernecker Dávid: A nő is ember Paul Feig hősnői
• Tüske Zsuzsanna: Nők a keverőpult mögött Pénzes cápa
MACSÓ MITOLÓGIA
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus
• Dunai Tamás: Comic noir Shane Black buddy-filmjei
KÍNAI SÁRKÁNYOK
• Vincze Teréz: Tér, idő, nosztalgia Tsai Ming-liang meditációi
• Varró Attila: Égi törzsek Az új kínai film
• Baski Sándor: Beszivárog a valóság Udine
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Cannes
• Buglya Zsófia: Önismereti leckék Graz / Linz
FILMZENE
• Géczi Zoltán: A herceg hagyatéka Prince (1958-2016)
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Orkazmus a multiplexben Warcraft
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Jób a lakóparkban Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• Kovács Kata: Kertvárosi átlag Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
KRITIKA
• Jankovics Márton: Feszített víztükör A Bigger Splash
• Árva Márton: Kulcsra zárt szobák A klán
• Horeczky Krisztina: Látszani kell Nőügyek
MOZI
• Gyenge Zsolt: Neon démon
• Forgács Nóra Kinga: A hegedűtanár
• Nevelős Zoltán: Emlékezz!
• Varga Zoltán: Alice Tükörországban
• Szatmári Zsófia: Életem nagy szerelme
• Hegedüs Márk Sebestyén: Démonok között 2.
• Andorka György: Szemfényvesztők 2.
• Kránicz Bence: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból
• Sepsi László: X-Men: Apokalipszis
• Alföldi Nóra: Mielőtt megismertelek
• Varró Attila: A modell
DVD
• Pápai Zsolt: Annie Hall / Manhattan
• Gelencsér Gábor: Szegénylegények
• Soós Tamás Dénes: A program: Egy legenda bukása
• Benke Attila: Nyugaton a helyzet változatlan
• Géczi Zoltán: A sas és a sárkány
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A klán

Kulcsra zárt szobák

Árva Márton

A 80-as években történt valós eseményeket feldolgozó argentin bűndrámában a család mindennél előbbre való.

 

„Igazán rendes család voltunk. Együtt, mindannyian.” – mondta Arquímedes Puccio két évvel halála előtt. Története nem csak azért olyan megrázó, mert az 1982 és 85 között elkövetett négy emberrablás kapcsán (melyből három gyilkossággal végződött) soha nem vallott és nem mutatott megbánást. Az igazán vérfagyasztó körülmény, hogy néhány Perón-hívő veterán bajtárs mellett Pucciót gyermekei segítették bűntetteiben, ráadásul „a klán” az ismerősök köréből foglyul ejtett üzletembereket saját családi házában rejtegette, néhány méternyire a vacsoraasztaltól.

Az ártatlanságukat a végsőkig hangoztató családfő 2013-ban bekövetkezett halála után a bűncselekmények feldolgozásának második hulláma is végigsöpört Argentínán, de az újonnan megjelenő munkák sem szívesen mozdultak el a kézenfekvő borzongatást célzó szörnyeteg-família toposzától. Rodolfo Palacios publicisztikus hangvételű könyve (El clan Puccio) és a menetrendszerűen szállított tévésorozat (Historia de un clan) is hozzáteszi a magáét a démoni portréhoz, előbbi Puccio brutalitását és mániákusságát éppúgy kiemeli, mint szexista és rasszista gondolkodásmódját, utóbbi pedig az apafigura tekintetében csillanó őrület ígéretét egy vérszerződést kötő bűnbanda és egy terrorban tartott otthon képével váltja be. A nagyvászonra álmodott változat így éppen azzal tud meglepetést okozni, hogy a fent idézett, tragikusan csengő szavaknak némiképp mégis hitelt adva meséli el a történteket, és az egyéni vétkeket a korszak zavaros morális és politikai állapotába ágyazza. A nyugati fesztiválokon jól ismert Pablo Trapero értelmezésében így egy őrült sorozatgyilkos tombolása helyett azt követhetjük végig, ahogy a katonai és politikai körökben is jártas, rezzenéstelen arcú apa egy olyan mikrovilágot működtet, melyben a gyökeresen megváltozó környezet kihívásaira a váltságdíjak begyűjtése továbbra is elfogadható választ jelent, a végső érvként bevethető családi önvédelem pedig a háttérbe szorít minden egyéb megfontolást. A spanyol Mocsárvidékhez hasonlóan tehát A klán a helyi rendszerváltás traumáját rendezi vérprofin szerkesztett bűnfilmmé, és a család testközelbe hozott szörnyűségein keresztül pásztázza a diktatúrából kivezető demokratikus átmenet ingoványos útját.

Ennek értelmében az emlékezetes nyitány változásokról tudósító tévé- és rádióbeszédei hamarosan már csak a háttérben duruzsolnak, a többi tettestárs korlátozott szerepe miatt a klán jóformán családi vállalkozásként jelenik meg, és a felemelkedéstől bukásig tartó, zsánertudatos elbeszélésben is a családi kapcsolatokra irányul a legtöbb figyelem. A sodró lendületű jelenetek baráti összejöveteleken, rögbiedzéseken és közös ebédeken suhannak keresztül, a gondoskodásról és sikerekről árulkodó felszín alatti pokol pedig mindössze egy-egy dermesztő villanásban látszik. Trapero legnagyobb ötlete, hogy bár nem rombolja le az életvidám fiataloktól nyüzsgő Puccio-ház hétköznapjainak többnyire kellemes légkörét, ahogy a család összetartását és találékonyságát sem vitatja, mégis állandóan emlékeztet helyzetük gyomorforgató visszásságaira. A bűnözőlét és az otthoni élet összefolyását egyfelől a finoman adagolt időugrások tudatosítják, másrészt a rendező korábbi munkáira is jellemző, ügyes formai megoldások teszik még érzékletesebbé. Ahogy a szegénynegyed utcai harcaiba alámerülő fiatal papot (Elefante blanco) vagy a biztosítási csalások keretében megszervezett balesetek (Carancho) történeteinek hőseit, úgy a kislánya leckéjében segítő, majd a diktálást a pincébe zárt foglyok mellett folytató Pucciót is bravúrosan komponált hosszú snittek kísérik át a szélsőséges ellentétek közti határvonalakon. Ehhez járul hozzá Guillermo Francella kiemelkedő játéka, akinek hűvös kék szemei egyszerre tükrözik az apa odaadását és a sorozatgyilkos kegyetlenségét. A filmet mégis az aprólékosan kidolgozott hangsáv teszi igazán zsigerekig hatoló élménnyé, melyben a híradások és a beszélgetések alapmorajára vidám slágerek, szexuális együttlétek és az elraboltak gyötrelmeinek hangjai rétegződnek.

A klán olyan virtuóz módon vegyíti a különböző tónusokat, hogy éjsötét összképe ellenére olykor zavarba ejtően szórakoztató.

 

A KLÁN (El Clan) – argentín, 2015. Rendezte: Pablo Trapero. Írta: Esteban Student és Pablo Trapero. Kép: Julián Apezteguia. Zene: Sebastiaán Escofett. Szereplők: Guillermo Francella (Arquiemedes), Antonia Bengoechea (Adriana), Giselle Motta (Silvia), Lili Popovich (Epifania), Peter Lanzani (Alejandro), Franco Masini (Guillermo). Gyártó: El Deseo / Matanza Cine / K&S Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12799