KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/július
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Szalkai Réka: Belső késztetésből Beszélgetés Tolnai Szabolccsal
• Hirsch Tibor: Múltunk a nyereg alatt Magyar film, magyar idő – 3. rész
• Soós Tamás Dénes: A belső kép Beszélgetés Nagy András operatőrrel
• Varga Zoltán: Macskaszem és párducmosoly Magyar animáció: A nyalintás nesze; Love
NŐI SZEREPEK
• Vajda Judit: Párosával a pokolba Kelly Reichardt
• Pernecker Dávid: A nő is ember Paul Feig hősnői
• Tüske Zsuzsanna: Nők a keverőpult mögött Pénzes cápa
MACSÓ MITOLÓGIA
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus
• Dunai Tamás: Comic noir Shane Black buddy-filmjei
KÍNAI SÁRKÁNYOK
• Vincze Teréz: Tér, idő, nosztalgia Tsai Ming-liang meditációi
• Varró Attila: Égi törzsek Az új kínai film
• Baski Sándor: Beszivárog a valóság Udine
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Cannes
• Buglya Zsófia: Önismereti leckék Graz / Linz
FILMZENE
• Géczi Zoltán: A herceg hagyatéka Prince (1958-2016)
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Orkazmus a multiplexben Warcraft
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Jób a lakóparkban Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• Kovács Kata: Kertvárosi átlag Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
KRITIKA
• Jankovics Márton: Feszített víztükör A Bigger Splash
• Árva Márton: Kulcsra zárt szobák A klán
• Horeczky Krisztina: Látszani kell Nőügyek
MOZI
• Gyenge Zsolt: Neon démon
• Forgács Nóra Kinga: A hegedűtanár
• Nevelős Zoltán: Emlékezz!
• Varga Zoltán: Alice Tükörországban
• Szatmári Zsófia: Életem nagy szerelme
• Hegedüs Márk Sebestyén: Démonok között 2.
• Andorka György: Szemfényvesztők 2.
• Kránicz Bence: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból
• Sepsi László: X-Men: Apokalipszis
• Alföldi Nóra: Mielőtt megismertelek
• Varró Attila: A modell
DVD
• Pápai Zsolt: Annie Hall / Manhattan
• Gelencsér Gábor: Szegénylegények
• Soós Tamás Dénes: A program: Egy legenda bukása
• Benke Attila: Nyugaton a helyzet változatlan
• Géczi Zoltán: A sas és a sárkány
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kínai sárkányok

Udine

Beszivárog a valóság

Baski Sándor


A távol-keleti filmek európai fesztiválja 18 év után sem veszített népszerűségéből. Idén nem csak szórakoztató, de fontos produkciókat is láthatott a közönség.


 


Nagykorúságról elmélkedni a 18-as évforduló kapcsán a létező legnagyobb fesztiválbeszámoló-közhely, de a ziccert Udine kapcsán sem lehet kihagyni. Az induláskor, 1999-ben ugyanis még korántsem tűnt magától értetődőnek, hogy egy észak-olasz kisváros hosszútávon is a távol-keleti filmek európai rajongóinak Mekkájává válhat. Az elmúlt évek során látszólag kevés dolog változott: a kínálat továbbra is az ázsiai térség populáris filmtermését próbálja lefedni, és a közönség még mindig Európa különböző pontjairól érkező egyetemistákból, veterán Ázsiafilm-rajongókból és lelkes helyiekből áll, akiket a válság hatására megnövelt bérletárak sem tántorítanak el. A szervezőknek így aligha van okuk rá, hogy a jól bevált formulán változtassanak, a cél maradt továbbra is a szórakoztatás és a kulturális ablakok nyitogatása, egyedül a Focus Asia néven megrendezett filmvásár jelzi, hogy a hídszerepet a két kontinens között szeretnék még markánsabban érvényesíteni.


Hogy az Udinében vetített zsánerfilmek utat találnak-e az európai mozikba, az sajnos erősen kétséges, az idei kínálat mindenesetre a korábbiaknál is szélesebb keresztmetszetet nyújtott, köszönhetően az új dokuszekciónak, és annak, hogy néhány szerzői alkotás is helyet kapott a programban. A legfontosabb bemutató kétségkívül a Tíz év (Ten Years) volt, amely több szempontból is kuriózumnak számít. Hongkongi film korábban soha nem mert ilyen nyíltan politizálni, és nem is kavart ekkora botrányt. A szkeccsfilm, amelyet öt fiatal rendező forgatott fillérekből, kezdetben csak egyetlen moziban futott, ott viszont többen ültek be rá, mint az új Star Wars-ra. A kínai sajtó rögvest félelemkeltő provokációnak minősítette a produkciót, és amikor kiderült, hogy megkapja a Hong Kong Film Awards fődíját, az állami tévé úgy döntött, nem közvetíti a díjátadó gálát – 1991 óta először.


Nem véletlenül lettek idegesek a cenzorok, a Tíz év alkotói valóban szokatlanul keményen fogalmaznak. A koncepció szerint mindegyik kisfilm 2025-ben játszódik, az elképzelt jövőbeli Hongkongban azonban nem futurisztikus víziók, hanem a függetlenségpártiak legnagyobb félelmei kelnek életre. Miután 2014-ben Kína gyakorlatilag eltörölte a hongkongi általános választójogot – ekkor vonult utcára az ellenzék az „esernyős forradalom” keretében –, a demokráciát féltő hangok aligha indokolatlanok. A rendezők közül többen is orwelli viszonyokat vizionálnak, a kommunikációt, a nyelv uralásának kérdését helyezve fókuszba. Az első szkeccsben (Statiszták) a hatalom triádtagokat bérel fel egy politikai (ál)merényletre, így nyomva le a közvélemény torkán az új nemzetbiztonsági törvényt; a Dialektus egy, csak kantoniul beszélő taxisofőr kálváriáján keresztül mutatja be a hatalom által favorizált mandarin nyelv térhódítását, míg a Helyi tojásban gyerekekből toborzott Ifjúsági Gárda ellenőrzi, hogy nem kerülnek-e tiltólistás termékek és könyvek forgalomba. A legsötétebb képet az Önégetés festi – ebben a jövőverzióban a kínai hadsereg már bevonult a városba, a tüntetéseket vérbe fojtják, néhány ellenzéki fiatal pedig már a passzív ellenállás legvégső formáját – lásd a szkeccs címét – fontolgatja.


A Tíz év elkészítése igazi, vakmerő politikai gesztus volt, ekképpen nem is lenne fair számon kérni rajta a didaktikus hangvételt – célját, a figyelem felkeltését, a közbeszéd tematizálását így tudta maximálisan beteljesíteni. Az udinei szervezők bátorsága is megsüvegelendő, a bemutatóval ugyanis vállalták annak kockázatát, hogy retorzió gyanánt a kínai illetékesek nem engedik el a fesztiválra a kínai filmeket.


Márpedig Kína, mint a világ második legnagyobb filmpiaca, amely tavaly 48%-os növekedést produkált, továbbra is megkerülhetetlen. Az udinei program nem reprezentatív, mégis beszédes adat, hogy míg a fesztivál első évtizedében a hongkongi címek dominálták a kínálatot, addig mostanra megfordult az arány: az egykori brit gyarmatot idén csak négy film képviselte, szemben a 10 kínai produkcióval.


Tanulságos egymás mellé helyezni a nemrég még egyeduralkodó bűnfilmes zsáner két képviselőjét, a kínai Mr. Wu megmentését (Saving Mr. Wu) és a hongkongi Keresztapákat (The Mobfathers). Előbbi egy nagy port kavart megtörtént eset, a színész Ruofu Wu 2004-es elrablásának feldolgozása. Az incidens bemutatása után Ding Sheng író-rendező megkavarja az időrendet, amivel jelentősen csökkenti a feszültséget, és a sztori fő kérdésévé nem az válik, hogy a túsz megmenekül-e, hanem, hogy a nyomozók miként bukkannak a nyomára. A pszichopata vonásokat mutató főgengszterrel szemben a rend őrei feltűnően kompetensek, lenyűgöző profizmussal göngyölítik fel a szálakat, miközben a félig-meddig saját magát alakító Andy Lau igazi példaképként viselkedik a szerepben; úgy, ahogy az a kínai filmipar egyik legnagyobb, reprezentáns sztárjától elvárható.


A Keresztapák ellenben egy olyan világot mutat be, amelyben gengszterek uralják a várost, és a véres bandaháborúhoz a rendőrök jobb esetben tétlen statisztaként, rosszabb esetben lefizetett cinkosként asszisztálnak. Több mint beszédes, hogy a triádvezéri posztért folyó harcban az egyik jelölt egy exrendőr, de áthallásos a gengszterek választási rendszere is: a maffiafőnökök döntik el szűk körben, hogy kik indulhatnak a pozícióért; a 2014-es reformok szerint Peking hasonlóan határozná meg a főminiszterjelöltek körét. A Keresztapákat sajnos a karikatúraszerű, CGI-vérrel borított erőszakjelenetek miatt nehéz komolyan venni, de mindenképpen értékelendő, hogy Herman Yau rendező és társai, a trendekre fittyet hányva, visszaidézték a hongkongi gengszterfilmeknek azt az aranykorát, amikor antihősöket is lehetett szerepeltetni, és nem kellett a kínai filmpiac elvárásaihoz igazodni.


A mindig izmos koreai szekcióban is lehetett egy izgalmas közéleti témákat feszegető filmet találni. A Belső emberek (Inside Men) – hasonlóan a Tíz év nyitószkeccséhez – a politika, a média és az alvilág összefonódását taglalja, és története szintúgy egy választás körül bonyolódik. Hogy a korrupció valóban ennyire átható-e Dél-Koreában, kérdéses, a Belső emberek mindenesetre hihetően illusztrálja a cinikus hatalmi machinációkat; alighanem ennek is köszönhető a 9 millió eladott mozijegy.


A sztori mindhárom kulcsfigurája a közvélemény-kutatásokban vezető elnökjelölthöz kapcsolódik valamilyen formában: Lee, a legnépszerűbb konzervatív koreai napilap főszerkesztője, a személyes jóbarátja; a rendőrből lett fiatal ügyész nyomozni kezd a politikus után; a Lee Byung-hun által alakított gengszter pedig egykoron neki dolgozott, amíg kegyvesztett nem lett. A társadalmi háttér érzékeltetésével a rendezőnek sikerül mindegyik főszereplőt egynél több dimenzióval felruháznia, és nem mellesleg hibátlanul ötvözni a politikai thrillerek legszebb hagyományait a kortárs koreai bűnfilmek stiláris erényeivel. A Belső embereket a legkevésbé sem lehet egzotikus filmcsemegeként nézni: amiről beszél, és amit megmutat, az Dél-Korea határain kívül is ismerős lehet bárkinek.


Ugyanez a dokuszekcióban szereplő Célozd meg a csúcsot!-ról (Reach for the Sky) is elmondható. A továbbtanulás a nyugati társadalmakban mindenhol kardinális kérdés, igaz, annyira talán sehol, mint Dél-Koreában. A Nemzeti Vizsga idején, november második csütörtökén megáll az élet az országban, munkaszüneti napot tartanak, hogy a diákok még véletlenül se keveredjenek közlekedési dugóba a nagy napon, sőt a repülők több óráig nem szállhatnak fel, a teljes nyugalom biztosítása érdekében. Nem csak az dől el ekkor, ki melyik egyetemen folytathatja tanulmányait, de az is, hogy később a koreai társadalmi hierarchia melyik fokán élheti le az életét. A családi és a társadalmi nyomás ennek megfelelően óriási, a diákok jelentős része a vizsgát megelőző hónapokban külön felkészítő iskolába jár, ahol reggel hatkor kezdődik, és sokszor éjfélkor sem ér véget a nap.


A film három, különböző módszereket választó fiatal napi rutinját követi a felvételiig vezető úton, és köszönhetően talán annak, hogy külföldi (belga) koprodukcióban készült, az őrületet sikerül mindvégig páratlan objektivitással és alapossággal, külső szemszögből bemutatnia. A Célozd meg a csúcsot! így egyszerre személyes portrék füzére és lebilincselő társadalomrajz.


A fesztivál programszerkesztőjét dicséri, hogy ugyanerre a napra időzítette a film japán párdarabját (A léc fölött; Flying Colors), amelyből kiderül, hogy nem csak Dél-Koreában élet-halál a továbbtanulás kérdése. A tanmesébe oltott dramedy főhőse egy tipikus gyaru, vagyis a tanulmányait elhanyagoló, lázadó tinédzser lány, aki az érettségihez közeledve hirtelen fejébe veszi, hogy „jó útra tér.” Anyja dupla műszakot vállal, hogy be tudjon iratkozni egy felkészítő-iskolába, ahol a filmtörténet inspiratív tanárfiguráit megidéző, liberális nevelési elveket valló Tsubota meggyőzi arról, hogy akár a tokiói Keio elitegyetemre is bejuthat, ha nagyon akarja.


Bár megtörtént eseményeken alapul, a Célozd meg a csúcsot! mellé helyezve A léc fölött legalább annyira a hollywoodizált fikció és a kiábrándító valóság kontrasztjáról tudósít, mint az emberi kitartás diadaláról. Izgalmas lenne, ha a kosztümös filmeposzok, a lehengerlő akciófilmek és a romantikus komédiák mellett Udinében máskor is beférne egy ilyen tanulságos, a való világra ablakot nyitó double feature.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12793