KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

A Michael Jackson-mítosz

Oh, Boy!*

B. Vörös Gizella

Nem tudni, létezik-e egyáltalán egy Michael Jackson nevű, harmincnégy éves férfi, vagy csak egy csillagember, asztrállény használja a testét.” A bukaresti Michael Jackson-show.

Valaki megjelenik a fényben, megfeszített íj. Fölnéz: valószínűtlen arc, mágikus tekintet (a közönség felsikolt, amikor a szemükbe néz az óriási vászonról).

Kopár utcán táncol. Inge szelet kavar. Sarat fröccsent, cserepet rugdal, szemetet tapos, roncsot dönget. Vágy emészti, láz pörgeti, szenvedély ringatja.

A test enged a táncnak, dobog, hajlik, repül. Elszakad az anyagtól, elszakad a szellemtől, elszakad önmagától. Kiürül, összeesik, állati létbe zuhan.

Négy puha talpa idegenül járja a városi pusztát, gyönyörű, félelmetes, embertelen.

Ének nincs, zene nincs, csak a tánc ritmusa szól.

 

 

A jelenlét

 

Két hosszú percig mozdulatlanul áll a színpadon, talpig mítosza ragyogásában.

A zene hallgat, a közönség őrjöng.

Az ösztöne vagy a menedzsere súgta meg neki, hogy a puszta jelenléte a legnagyobb attrakció ezen a kelet-európai színpadon?

Szétvetett lábbal áll, előretolt medencével, hátrahúzott vállal, leengedett, de ökölbeszorított kézzel. Haja lazán hátralökve, fél arcát néhány hosszú fürt takarja el.

Sötét szemüveg van rajta, tündöklő dzseki antantszíjjal, karszalag, kézvédő, ujjtekercsek. Fekete nadrágja fölött sárga selyem ágyékkötő. Mögötte fényfelhő, csillageső. Alsó kameraállásból látjuk – önmaga szobraként.

Hajoljunk közelebb, szemünk a kamera, az operatőr helyettünk fekszik a sztár lábai elé.

 

 

A tehetség vésője

 

Michael Jackson mítosza – mint minden mítosz az idők kezdete óta – a test és a lélek egybejátszásának titkára épül. Michael Jackson tánca a test és a lélekerő: a tehetség küzdelméből született.

Ez a küzdelem tragikus elemekkel terhes.

A legkisebb Jackson nyolcévesen világszép csokibaba, hangja, mosolya, mint a méz. Tart a papától és szereti a testvéreit. Tízéves kora körül megérti, mennyire tehetséges, rászakad a magány, és a szomorúság többé nem hagyja el a tekintetét.

Harcba kezd a testével, gyűlöli, mert valamilyen: keskeny, széles, fekete, fehér – nem olyan, mint a tehetsége: tiszta sugárzás. Vésőt fog magára, kifaragja teste tömbjéből tehetsége szobrát.

Michael Jackson színpadi teste konstruált test, melynek minden porcikáját felfedi az előadás szertartása során – de semmit sem tudunk meg tárgyi valóságáról. Az izmos törékenynek, a felnőtt gyermeknek, a szilárd képlékenynek, a széles keskenynek, a fekete fehérnek látszik. Nem tudni, létezik-e egyáltalán egy Michael Jackson nevű harmincnégy éves férfi, vagy csak egy „cserélt gyermek”, csillagember, asztrállény használja a testét

Vannak, akiket ez elborzaszt: a szép fantomot az igazi ember halotti maszkjának látják. És vannak, akik elfogadják az emberáldozatot, és leborulnak előtte. Nekik él Michael Jackson.

 

 

A testalkat

 

Michael Jackson alacsony. Gyermekkorában törpének tűnt a bátyjai mellett – de már akkor is ő volt a legnagyobb. Rettentő sovány kamasz lett, de legalább nyúlánkabbnak látszott. Ma is véznának tűnik: bordái, ujjízületei, bokája szinte kiszúrja a bőrét. Sovány, gyerekes hasa tánc után úgy emelkedik-süllyed, mint a gumioptikával filmezett békáé. Nem látni, mi mozgatja, vannak-e egyáltalán izmai. Karcsúságának valóságos háttere azonban nem a soványság, hanem a gracilis csontváz. Eköré az adottsága köré épül a nem-férfiasság, a fiússág minden ízében finoman kidolgozott mítosza.

Testarányai szabálytalanok. Karja, kézfeje, ujjai aránytalanul hosszúak, vékonyak. A ritmus szinte kisül mozgékony ujjai hegyén. (Utolsó klipjében ezt realizálták is a pirotechnikusok.)

Törzsét gyerekkora óta meglévő tartáshibája rövidebbnek mutatja: felhúzott, szögletes vállai közt szinte eltűnik a nyaka, mellkasa beesik. A patologikusan hanyag tartás egy kialakulatlan kamasztest benyomását kelti, amiről nem tudni, megéri-e a férfikort. Valójában persze nagyon is izmos – ez harmincévi tánctréning után bizony elkerülhetetlen –, ennek önkéntelen leplezése azt üzeni a nézőknek, hogy a tánc nem a testi, hanem a lelki adottságaiból fakad: nem teljesítmény, hanem csoda.

 

 

A csomagolás

 

A Michael Jackson felsőtestén viselt ruhadarabok a test titkába való beavatási szertartás kellékei. Számait többnyire elsőosztályú designerre valló gyönyörű dzsekiben kezdi. A kabát vagy fényes fekete rengeteg fémdísszel (az egyiken például többszáz miniatűr evőeszköz fityeg), vagy szivárványszínű (ekkor csak szíjak díszítik), legújabban ezüstös-fehér, minimális csíkdíszítéssel. A fekete kabát a „rossz fiú”-korszakból származik, és a rockerek bőrdzsekijére üt vissza, a holdfehér a Heal the World égi hercegének új jelmeze.

A kabát lekerül, a következő réteg a lebegő fehér vagy fekete ing ellenkezőszínű karszalaggal. Az ing nincs begombolva, így nemcsak a mellkast, hanem – hátracsúszván – a felkar egy részét is látni engedi. Akár ha fel van gyűrve az ujj, akár ha lelóg a kézfejre, az elengedettség, könnyedség: a szabadon mozgó, szélfútta test benyomását erősíti. Az alatta viselt trikót egy extatikus pillanatban felszakítja a mellén a táncos. A gesztusról – bár sztriptízszerű – nem a test teljes lemeztelenítése, hanem annak kiszolgáltatása jut a néző eszébe.

A kézfejet és az alkart takaró sajátságos bandázs és az ujjtekercsek talán valami baleset vagy műtét kényszerű kellékeiből léptek elő a pókszerű ujjak játékát kiemelő jelmezelemmé.

 

 

Kéz és láb

 

Michael Jackson keze ritmussal telített, kézmozdulatai finoman kidolgozottak, egyben erőteljesek: gyakran a zenekart, a partnerét és a közönséget is energikus gesztusokkal irányítja. Társainak szóló mozdulatai biztatóak és kedvesen pajtáskodók, csak szólógitárosnőjével szemben használ agresszív és elidegenítő gesztusokat. (Utolsó klipjében egy férfi szólista sodródik túlságosan közel hozzá, ő barátilag a vállára teszi a kezét, és finoman eltolja magától.)

A színpadi koreográfia részeként kezét egy szerelmi duett közben partnernője combtövén tartja, de ez a testkapcsolat hangsúlyozottan illusztratív: a duettet áriaszerűen, arccal a közönség felé fordulva, olykor egymásnak háttal éneklik, arcukon nem az egymás iránti érdeklődés, hanem a befelé koncentrálás tükröződik. (Egy véletlenül elkapott pillanatban a partnernő mégis elmosolyodik, gyönyörködvén a neki éppen háttal szólózó sztár teljesítményében.)

Michael Jackson lába felsőtestéhez képest hosszúnak tűnik. Kinőttszárú nadrágjából kilátszik csontos, fehérzoknis bokája, lábfeje nagy és keskeny, két számmal nagyobbnak ható puha utcai bőrcipő van rajta. Régebben testhez simuló bőrnadrágot is felvett díszes övvel, ma a popszakmában szokatlan, se-bő, se-szűk nadrággal – ami olykor egyenesen tréninggatyára emlékeztet – leplezi jól fejlett lábizmait. Ha az a benyomásunk, hogy lábait nem is izmok mozgatják, a valószínűtlenül elasztikus ízületek helyére legfeljebb egy sóhajt képzelhetünk.

 

 

A medence

 

Az operatőrök kedvence, méltán – nemcsak mert a legerotikusabb testrész, hanem mert Michael Jackson tánca innen indul ki és ide tér vissza. A fekete táncstílus és a szexuális rítus kapcsolatát a popkultúra egésze magáévá teszi, Michael Jackson tánca is ebből a forrásból szökken fel. Gyermekkorában ördöngös lábacskái, ma szemérmetlenül mozgékony medencéje adja meg a tánc szenvedélyes ritmusát. A karok és lábak villámai innen ágaznak szét, az átszellemült arcról induló, a hullámzó testet végigsimító kezeket követő tekintet ide érkezik (a közönség gyengébb idegzetű tagjai ezen a ponton lehunyják a szemüket, egyesek elájulnak). A medencét korábban övvel hangsúlyozta a táncos, amelybe gyakran mindkét kezét beakasztotta. Mára az öv eltűnt, a sovány has homorú formája akadálytalanul folytatódik a nemi szerv domborulatában.

A bukaresti koncert első részében ezt egy a balett-táncosokéra emlékeztető selyem felsőrész emeli ki, amely az ágyékon át, a lábak között fut hátra. Az abszurdumig egy fényeffektus viszi a dolgot: a fekete nadrágon virító sárga sávot alulról vörös fénnyel világítják meg, a táncos nemi szerve izzani látszik.

Az öv híján Michael Jackson gyakran tartja a kezét combhajlatán, az ágyékán. A nemi szerv megérintése a színpadon ma még olyan tabunak tűnik, amelyet csak a legnagyobbak szeghetnek meg: Madonna és Michael Jackson. (Madonna nyilatkozta, amikor plakátján fekete sávval takarták el az inkriminált gesztust, hogy így sokkal izgalmasabb. Igaza volt.) Korábban Jackson ösztönösnek tűnhető, villanásnyi kézmozdulata „tévedt oda” -a tánc hevében, miközben a másik kéz a fejhez (kalaphoz) lendült (ezt demonstrálja az aggódó amerikai szülők kérdését közvetítő riporternő, Oprah Wienfrey előtt). Ma már egy keresztvetésre emlékeztető mozdulatsor több másodperces része a kéz és a medence közös játéka. Ugyanakkora spontaneitásnak még a látszatát is megszünteti, hogy a tánckar a tőle megszokott precizitással csinálja együtt a mozdulatot a szólistával. Az effektus, szokatlansága folytán, őrjítőlelt hat a közönségre, mégis feltehető a kérdés: szemérmetlene?

Valójában a korábbi változat volt a pikánsabb: a pillanatig tartó összekacsintás a felhevült kamaszközönséggel közös titokra utalt. A koreografált mai forma nélkülözi a személyes jelleget, egyszerűen reprezentál: a szexualitásban nincs semmi titkolnivaló, a zene, a tánc és a szex összetartozik, kéretik ezt minden álszenteskedés nélkül tudomásul venni. Volt azonban a koncertnek egy mozzanata, amit mégis szemérmetlennek érezhettünk.

 

 

A pornó

 

Király Jenő mondta egyszer: a szexfilmtől abban különbözik a pornográf, hogy utóbbiban a szereplő a kamerába néz. Vagyis kilép a szimbolizáció homogén közegéből, és belegyalogol a magánérzékeimbe.

Michael Jackson felszólít a színpadra a közönségből egy leányt, aki hipnotizáltan lép hozzá. Szorosan, szinte görcsösen átölelik egymást, a sötét és a világos hajfürtök elvegyülnek. A lány révülten ismételgeti: szeretlek. Aztán a biztonsági emberek először tapintatosan, majd egyre erőszakosabban próbálják szétválasztani őket, a lányt lecipelik a színpadról.

Eddig a pornó. Hosszú színpadi utójáték igyekszik a nézők lelki egyensúlyát helyrebillenteni, akikben bizony itt-ott bennszakadt a sikoly.

 

 

Az arc

 

Michael Jackson feje testméreteihez képest nagynak tűnik. A kerek koponya, az ívelt szemöldökkel hangsúlyozott magas homlok, az óriási szemek, a kicsiny orr és a porcelánszín smink egy gyermek arcával koronázza meg a kamasztestet. Az arcot gondos munkával rekonstruálták egy olyan életszakaszból, amikor első pillantásra még nem nyilvánvaló, hogy az előttünk álló teremtmény fiú, lány vagy angyal.

Az arc eredeti fizikai adottságai teljesen feloldódtak a szép maszk vonásaiban, az tényleg nem tartalmaz mást, mint a lélek formáját. Az átalakulás nem a plasztikai sebészeten történt, hanem sokkal korábban: abban a pillanatban, amikor a legkisebb Jackson-fiút tehetsége elragadta testvérei közül. A következő válságos években Michael Jackson nem csak a magánéletben, a színpadon is gyakran fekete szemüveggel, nagyszélű kalappal takarta el az arcát. Ezek mára kellékké szelídültek, a sztár egy hatásos pillanatban a közönség tengerébe hajítja őket.

Amikor Michael Jackson lassú mozdulattal leveszi sötét szemüvegét, vagy a kalap mögül a nézőkre emeli tekintetét a vetítővásznakon, az extatikus sikoly nem egyszerűen a szépségnek szól, hanem a feltáruló titoknak: a művész arca anyagtalanul sugározza tehetsége bűvös erejét.

Ennek a mágikus hatásnak két pólusa a mindenttudás bánatát árasztó szempár és a gyermekien ártatlan mosoly. Michael Jackson mindkettőt ösztönösen csiszolta utánozhatatlanná. Ellentétes egységük az ártatlan áldozat iránti részvét érzésével szorítja össze a nézők szívét.

 

 

Megtöretés és szabadulás

 

A bukaresti közönség sírva búcsúzik a feje fölött drótkötélen elhúzott ismeretlen Személytől, aki a filmen jól regisztrálható pillanatban beáll Michael Jackson helyére a zárójelenetben. A dublőrök mindenütt ottvannak – szövődik is köréjük mendemonda elég –, mégsincs sztár, akit annyiszor lehet tolókocsiban látni, mint Michael Jacksont. Fellázadt volna a test, és tudat alatt realizálni igyekszik a szenzibilitásáról kialakított képet, vagy nagyon is tudatos fogása a mítoszépítésnek a sérülten megmutatkozás – a különbség lényegtelen. Mindkét interpretáció magva a drámai küzdelem, amit Michael Jackson vív saját testével.

A sérülés, a betegség, a megsemmisülés bódító illata ott kavarog mítosza aurájában, talán szorongását is kibeszéli, amikor klipjeiben állattá, robottá, vámpírrá vagy egyszerű porrá válik. A koncert két jelenetében ellene forduló partnerei szó szerint eltüntetik a színpadról – az egyik esetben koporsóstul. A közönség felsikolt meglátva kedvence hűlt helyét, ám Jackson a következő pillanatban, halhatatlansága tárgyi bizonyítékaként, ismét megjelenik a színpad hangsúlyos pontján.

A foglyul ejtett test egyelőre megszabadult.

 

 

A mozgás

 

Michael Jackson mozgáskaraktere nemcsak köznapi, hanem úgyszólván természettudományos értelemben hasonlít a macskáéra. Könnyed harmóniáját a vékony csontozat, a rugalmas ízületek, a finoman felrakott izmok és a hirtelen, pontos váltásokra képes idegi koordináció alapozza meg. Michael Jackson tehetsége ezeket az adottságokat tökélyre fejleszti a táncban. Tévedhetetlen ritmusérzéke és kirobbanó dinamikája együtt azt a benyomást kelti, hogy teste elszabadul a nehézkedés béklyóiból és szinte feloldódik a mozgásban. A rendezők képpé is fogalmazzák ezt: az „egyiptomi” klipben a táncos villámgyors piruettel varázsolja ki magát üldözői gyűrűjéből, más alkalmakkor saját mozgásának ellenfeleire szuggerálásával diadalmaskodik.

Michael Jackson tánca két elemkészletből tevődik össze: gyors, akrobatikus lépéssorozatokból és az azokat egységbe fűző attraktív pózokból. A lépéssorok stílusában a fekete folklór, a dzsessztánc különböző fajai, a sztep, a pantomim, a diszkótánc elemei vegyülnek. Egységüket a személyes ihletettség és a test korlátai fölötti könnyed uralom teremti meg. (Jackson maga készíti koreográfiáit.)

A pózok szimbolikus formában foglalják össze a mozgáskaraktert, fotóin, poszterein összetéveszthetetlenül jellemzik a sztárt, még ha arca nem is látható. A legjellegzetesebb Jackson-póz egy túlfeszített klasszikus kontraposzt: az egyik oldalra kibillen a medence, az ellentétes lábról lekerül a testsúly és az könnyedén előrenyúlik, a váll az ellenkező irányban mozdul ki.

A Jackson-féle modern változatait klasszikus mozdulat hullámzó harmóniája helyett az egész testen végigfutó feszültséget sugározza, amit az egyik kéz fellendítése, a másiknak az ágyékra helyezése végletesen felfokoz. A világosítók az ujjak és a lábak között villódzó sugaras fényforrásokkal tetőzik be a látványt.

Ennek a motívumgazdag póznak éppen az ellentéte a bukaresti koncerten is sokszor megmutatott beállás: a test enyhe ívben hátrahajlik, a lábak zártak, a két kar széttárva. Az arc és a tenyerek az ég felé fordulnak. Az áldozathozatalnak, a sugallat befogadásának, a megdicsőülésnek a szakrális mozdulata ez, amit olykor megelőz és aláhúz egy áldásosztó odafordulás a közönséghez.

Nincs kizárva, hogy egyeseket sért ez a „Krisztus-játék” (a szándékos utalást szükségesnek is látja tagadni interjújában a sztár), pedig ilyesféle idézés számos esetben megtörtént színpadon, filmen és naiv népi játékokban egyaránt. (Csak nem a vallási cenzúra vágatta ki a 3SAT koncertváltozatból ezt a számot?)

A póz motívumtartalma csekély, kultikus szimbolikája annál erősebb. Az, hogy a koncert elején az előbbi, végén az utóbbi póz uralkodik, Michael Jackson mítoszának átalakulását fejezi ki: elvarázsolt fekete külvárosi kamaszból mára a részvéttele idegenség holdbéli hercege lett. Mi jöhet még?

 

 

* A cím Michael Jackson szavajárását idézi. Jelentése magyarul: „Jézusom!”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 34-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1260