KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/február
NEOWESTERN
• Varró Attila: Nem nőnek való vidék Női westernek
• Roboz Gábor: A halál torkában A visszatérő
• Baski Sándor: Vissza a gyökerekhez Aljas nyolcas
KÉTARCÚ HOLLYWOOD
• Parragh Ádám: Bábok színpadán Charlie Kaufman
• Kárpáti György: Folytatása mindig következik Hollywoodi franchise
• Sepsi László: Galaktikus örökmozgó Star Wars: Az ébredő Erő
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás: „Kakukktojás voltam mindig” Beszélgetés Bereményi Gézával
• Pápai Zsolt: Festő a felvevőgéppel Zsigmond Vilmos (1930-2016)
• Kolozsi László: Az utolsó pillanatban Gondolj rám
• Teszár Dávid: A Kékarcú Isten tanítása Menla hagyatéka
• Schubert Gusztáv: Magyar átok Egy passió kálváriája
• Soós Tamás Dénes: Jobban teljesít Aranyélet
NŐI NAPLÓK
• Ádám Péter: Szolgák és urak Egy szobalány naplója
• Tüske Zsuzsanna: Nők keretben Joy és Carol
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Szoba kilátás nélkül Emma Donoghue: A szoba
• Vajda Judit: Az emberrablás boldogsága Lenny Abrahamson: A szoba
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Románia, Oroszország
KÍSÉRLETI MOZI
• Horeczky Krisztina: A táncfilm kezdetei A táncfilm kezdetei
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Érzelem és érzelem Tajvani hullámok – 3. rész
KRITIKA
• Jankovics Márton: A nagy családegyesítés Férfiak és csirkék
• Andorka György: Portré három ülésben Steve Jobs
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Vérvörös cipellők Kegyetlen tánc
MOZI
• Huber Zoltán: Egy tökéletes nap
• Baski Sándor: A nagy dobás
• Teszár Dávid: A boldogság titka
• Kovács Bálint: A pince
• Forgács Nóra Kinga: Az én szerelmem
• Árva Márton: Emlékek őrzői
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család kirándul
• Soós Tamás: Creed – Apollo fia
• Sepsi László: Az 5. hullám
DVD
• Soós Tamás Dénes: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
MOZI
• Csiger Ádám: Barátság extrák nélkül
DVD
• Soós Tamás Dénes: Szeretet és köszönet
• Pápai Zsolt: Selma
• Gelencsér Gábor: Szirmok, virágok, koszorúk
• Kránicz Bence: A hamisító
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Lenny Abrahamson: A szoba

Az emberrablás boldogsága

Vajda Judit

Az ötéves Jackkel Abrahamson eddigi legérettebb hősét alkotta meg.

 

A filozófia szakon végzett ír rendező, Lenny Abrahamson eddig minden nagyjátékfilmjében saját szűk létükbe zárt, önnön sorsuk elől menekülő karakterekről mesélt. A legtöbbször kisszerű hősöket jellemző bezártság és menekülésük is többféle volt.

A bemutatkozó nagyjátékfilm, a 2004-es Adam és Paul csellengő junkie-jai úgy vergődnek saját nyomorúságukban, hogy közben nem is reflektálnak saját helyzetükre, így látszólag elégedettek azzal – számukra a drog jelenti a menekülést. A Garázs (2007) enyhe szellemi fogyatékos Josie-ja maga választotta a primitívségig egyszerű életét, és boldognak is tűnik vele; ő az öngyilkossággal az őt ért szégyen elől menekül.

A 2012-es Mit tettél, Richard?-ban a kamasz főhőst végzetes tette zárja csapdába: a menekülés nála a bűntettével való szembe nem nézés. Végül a tavalyelőtti Frank extravagáns zenésze saját magát börtönzi be egy nehezen tartható szerepbe, szó szerint pedig egy óriási papírmasé fejbe, és ő az, aki a krízissel való szembenézés helyett a konkrét, fizikai menekülést választja.

Ezt a sort részben folytatja, részben megszakítja Abrahamson második észak-amerikai munkája, A szoba. Az adaptáció hősei, egy fiatal anya és ötéves gyermeke mindennapjaikat a címben jelzett egyetlen szobába bezárva élik, ahonnan fogvatartójuk soha nem engedi ki őket, és a külvilággal kizárólag egy tetőablak, egy rossz televízió, illetve a „börtönőrük” által hetente juttatott könyöradományok kötik össze őket. Ennél fogva felesleges is részletezni, hogy A szoba hősei mennyiben viszik tovább az alkotói bezártság-motívumot, az viszont fontos különbség köztük és a rendező korábbi figurái között, hogy Jack és édesanyja hangsúlyozottan nem maguk választották alávetett, kiszolgáltatott helyzetüket, és a film egy pontján próbálnak is tenni ellene.

További fontos eltérés, hogy az eddigi karakterekkel ellentétben a mű szemszögváltása után főhőssé előlépő kisfiú szembenéz azzal, amivel szembe kell néznie – és ezzel, ötéves létére, az eddigi legérettebb, legfelnőttebb figura az egész abrahamsoni világban. Jacknek ezt a szembenézést több lépcsőben kell megvalósítania (van is a filmben egy szép metafora ezzel kapcsolatban: amikor a fiúnak le kell mennie egy lépcsőn, de nem mer, mert még sosem látott ilyet).

A kisfiú számára addigi életében a szoba jelentette az egész világot (sőt olyan tágasnak bizonyult, hogy még azon belül is volt hova bújnia, hiszen a szekrényben aludt), és először is azt kell elfogadnia, hogy a világ a szobán túl folytatódik, és hogy az a boldog, zárt kis univerzum, amit az anyja alakított ki a számára, valójában nem idilli állapot, hanem maga a húsba vágó borzalom. Jack addig a mesék világában élt, mindenhez mesét költött – belső monológjaiban is ezt hallhatjuk, ahogy a játékos zene is ezt támogatja meg. Kiszabadulásuk után viszont felemás módon vége a meséknek. Ekkor szinte új film kezdődik, melyben a fiúnak le kell számolnia azzal a honvággyal, ami a szobához köti (ezzel Jack egy másik fiatal hős, a Kertész Imre Sorstalanságából ismert Köves Gyuri rokona, aki szintén nosztalgiával gondol vissza a vele történt iszonyatra, és „a koncentrációs táborok boldogságáról” beszél).

Jack számára a felszabadulás sok apró mozzanat formájában érkezik meg: a rabság évei alatt hosszúra nőtt hajának szimbolikus levágása, az anyafigura mindenhatóságának megszűnése, a kapcsolatok sokrétűségére való rádöbbenés vezetik el a végső nagy szembenézéshez, a visszatéréshez „a tett helyszínére”, azaz a szobába.

A tematikai hasonlóság, a bezártság- és menekülés-motívumok mellett Abrahamson filmjeit bizonyos formai jegyek is összekötik. Ezek közül az alkotó itt egyedül a környezet etűdszerű, a tárgyakról készült közelik, sőt makrók által történő jellemzését tudta megtartani – a másik fontos kézjegy, a pikareszk szerkezet értelemszerűen hiányzik. Abrahamson legtöbb hősétől eltérően így Jack nem jár be apró odüsszeiát, ebben az esetben szinte minden változás a karakter fejében történik. „Hogy miért vagyok itt? Miért nem teszik fel saját maguknak ezt a kérdést?!” – vágja Adam és Paul fejéhez a korábbi filmben egy mellékszereplő. A két junkie mindvégig teljesen (ön)tudatlan marad saját helyzetét illetően, ahogy végeredményben az összes többi figura is a rendező életművében. Jack ezzel szemben a végére nemcsak pontosan tudja, miért van ott, ahol van, de saját maga tesz érte, hogy a külső börtönfalak leomlása után a belső börtönből is kiszabaduljon – ezt pedig nem sokan mondhatjuk el magunkról.

 

A szoba (Room) ír-kanadai, 2015. Rendezte: Lenny Abrahamson. Írta: Emma Donoghue. Kép: Danny Cohen. Zene: Stephen Rennicks. Szereplők: Brie Larson (Ma), Jacob Tremblay (Jack), Sean Bridgers (Old Nick). Gyártó: A24 / Element Pictures / No Trace Camping. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 118 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 41-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12597