KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2015/november
MAGYAR VIDÉK: ELVESZETT FIATALOK
• Kránicz Bence: Kamera által élesen Dokumentumfilmek fiatalokról
• Varga Balázs: A hatalom íze Veszettek
• Pólik József: Mi leszünk az ifjúság Szocreál fiatalok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A szüleimtől megkaptam a huszadik századot” Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Bilsiczky Balázs: Emlékkönyv Beszélgetés Gárdos Péterrel
• Kovács Bálint: „Mint Pókember szuperképessége” Beszélgetés Dési András Györggyel és Móray Gáborral
RETRO-BANDÁK
• Géczi Zoltán: A java még csak most következik Frank Sinatra 100
• Varró Attila: Élő legendák Fekete mise
A SZERZŐI HORROR
• Varga Zoltán: Rémálmok álmodója Wes Craven (1939-2015)
• Árva Márton: Eleven vérvonal Del Toro kísértetei
• Sepsi László: Rosszfiúk és fúriák Lucky McKee
VELENCE
• Schubert Gusztáv: Vén Európa Velence
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Valami jobbra várva CineFest
• Stőhr Lóránt: Valami jobbra várva CineFest
• Sághy Miklós: Kontinenseken átívelő vizuális utazások / A világ szeme BIDF
• Horeczky Krisztina: Istentől az ördögig Érpatak modell
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: A fekete múmia átka Alsó-Parnasszus magaslatán
KÖNYV
• Huber Zoltán: Variációk egy témára Kelecsényi László: Eső és telefon
• Varga Zoltán: Az újraértelmezett szatíra Török Ervin: A szatíra diskurzusai a modernitásban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Botanikus szuperhős Andy Weir: A marsi
• Andorka György: Prométheusz gyermekei Ridley Scott: Mentőexpedíció
KRITIKA
• Takács Ferenc: Shakespeare és az irokézek Macbeth a filmvásznon
• Ádám Péter: A banlieu tigrise Dheepan
• Nagy V. Gergő: A panel Istene A legújabb testamentum
• Varró Attila: Útirajzok a kamaszkorból Tökmag és Gázolaj
MOZI
• Strausz László: Miért én?
• Baski Sándor: A lecke
• Kovács Kata: A keresés
• Jankovics Márton: Kötéltánc
• Huber Zoltán: Sicario – A bérgyilkos
• Vajda Judit: A kezdő
• Kránicz Bence: Apák és lányok
• Sepsi László: Szcientológia, avagy a hit börtöne
• Forgács Nóra Kinga: Fák jú Tanár úr! 2.
• Varga Zoltán: Hotel Transylvania 2.
• Hegedüs Márk Sebestyén: Az utolsó boszorkányvadász
• Varró Attila: Pán
DVD
• Gelencsér Gábor: Ének a búzamezőkről
• Pápai Zsolt: Kálvária
• Soós Tamás Dénes: Cobain: Montage of Heck
• Varga Zoltán: Szaffi
• Soós Tamás Dénes: Testvéri kötelék
• Sepsi László: A kihalás szélén

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar vidék: Elveszett fiatalok

Dokumentumfilmek fiatalokról

Kamera által élesen

Kránicz Bence

A szegény sorsú fiataloknak csak akkor van esélyük a kitörésre, ha pontosan felmérik saját lehetőségeiket. Ebben segítenek a róluk szóló dokumentumfilmek.




Hasonlóan a hatvanas-hetvenes évek mára klasszikussá nemesedett, roma tematikájú filmjeihez (Sára Cigányokjától Schiffer Pál Cséplő Gyurijáig), a cigány kisebbségről szóló mai dokumentumfilmek is elsősorban a láthatóvá tétel feladatát töltik be. A cigányok helyzetének megoldására a rendszerváltás után sem született elképzelés, az átmenet évei pedig inkább rontották, mintsem javították a kétkezi munkából élő emberek, köztük jelentős számban a romák esélyeit – ezt a folyamatot Almási Tamás mai napig döbbenetes erejű Ózd-sorozata követte nyomon. Ebben a komor és nyomasztó témában szinte meglepőnek hat, ha egy dokumentumfilm sötét helyzetképét könnyed pillanatok, vígjátéki szituációk élénkítik. Hörcher Gábor első egész estés filmje, a Drifter erre is vállalkozik, miközben újabb, elődeinél nem kevésbé őszintének és hitelesnek ható történetet mutat be a szegény sorsú vidéki fiatalokról. Célkitűzésével és témaválasztásával nincs egyedül az utóbbi egy-két év dokumentumfilmes hullámában.


*


Hogy a falvakban, községekben élő tizen- és huszonéveseknek milyen lehetőségei vannak a kitörésre, az csak részben függ roma származásuktól. Nagy Dénes két éve készült filmje, a Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból vegyesen szerepeltet cigány és nem cigány magyar kamaszokat, de terveik, ambícióik ugyanolyan szerények, mindannyiuk kilátásai hasonlóan rosszak. A rendező kérdéseire, hogy mi a hobbijuk, mivel töltik a napjaikat, jellemzően a számítógépezést említik. Mivel lassú, folyamatos pusztulásnak kitett lakóhelyükön nincs mit csinálni, se munka, se szórakozás, inkább bezárkóznak otthonaikba, és virtuális valóságokban próbálják jól érezni magukat, legyen szó autóversenyzős játékról vagy órákig tartó facebookos beszélgetésekről. Nem látják tragikusnak a helyzetüket, noha elismerik, hogy alig van esélyük a jobb életre. Egyiküket akár optimistának is lehetne mondani, de a megszólaltatott fiatalok többségén érezhető a kiábrándultság, ami fájdalmasan korán rájuk telepedett.


A Másik Magyarország főszereplője, a Mezőszemerén élő Bukta Imre józan kommentárjából vonhatjuk le a következtetést, hogy a falu – és több száz másik, ugyanígy magára hagyott és elnéptelenedésre ítélt település – és az általa, illetve a nézők számára is ismert művészvilág, általában véve a kultúra színterei között nincs átjárás. Bukta is törekszik rá, hogy ne festőként, csak szomszédjukként, magányos öregúrként ismerjék őt a környékbeliek, mert egyedül így van esélye, hogy kapcsolatot teremtsen velük. A falvak szó szerint és szellemi értelemben is el vannak vágva a szórakozási és tanulási lehetőségeket biztosító városoktól, a közösségi élet egykor (mikor?) virágzó színtereiből egyre inkább az augé-i értelemben vett nem-helyekké, szellemjárta vidékké válnak.


Az elszürkülő életterekből számos roma fiatal számára mai napig a zene jelentheti a kiutat. Almási Tamás idei dokumentumfilmje, a tititá a tizenéves Kuru Antal küzdelmét mutatja be, aki kétszeresen hátrányos helyzetű: nem csak a rossz anyagi körülmények, hanem a zenei képzettség hiánya is nehezíti az érvényesülését. A Snétberger Ferenc vezette nyári zeneiskola legtöbb tanulója többet tud, mint Anti, aki egyelőre csupán ösztönös tehetségnek számít, a gitártanuláshoz elengedhetetlen zenei alapokkal nincs tisztában.


A fiúnak idejébe telik, mire megérti és meg is fogalmazza, mivel van lemaradva, ez a tudatosság azonban a legfontosabb fegyverének bizonyulhat, ha maga mögött akarja hagyni az otthoni nincstelenséget. A Snétberger tehetséggondozó programjában megismert zenetanárnő törődése, és az Almási kamerája előtt levont tanulságok segítik Antit, hogy kívülről lássa saját magát. Hiába a rengeteg fejlődés, végül nem léphet fel a Művészetek Palotájában rendezett közös koncerten. Nem kap kulcsot egy jobb élethez, de mégis közelebb kerül a céljai eléréséhez – otthon, Edelényben már ő tanítja zenélni a többieket. A tititá nem siker- vagy kudarctörténet, semmiféle garancia nincs rá, hogy Anti kitörhet a szegénységből, akkor sem lenne, ha részt vehetne a programot záró koncerten. Ugyanakkor azzal, hogy Anti a film révén érzékeli a felé irányuló figyelmet, erősödik benne a bizonyításvágy és a felelősségtudat, e kettő pedig talán már elég lehet a kiemelkedéshez – a tehetség eddig sem hiányzott belőle.


*


A Másik Magyarországban megszólaló fiatalokkal ellentétben és a tititá Antijához hasonlóan a Drifter főhőse, Ricsi sem veszi adottságnak a kilátástalanságot. Nagy álma, az autóversenyzés ugyan csak helyi roncsderbikig röpíti, de mégis vannak céljai, van miért küzdenie. Jó néhány rossz döntést hoz – abbahagyja az iskolát, részt vesz egy betörésben, édesanyjával hitelt vesznek fel –, ezeket a lépéseket azonban átgondolja, és mikor bebizonyosodik, hogy rossz lóra tett, vállalja a felelősséget. A film címe nemcsak a ralizásra, hanem áttételesen Ricsi sodródására is utal, jóllehet ez a sodródás belülről, Ricsi szemszögéből okok és következmények láncolatának, egy eltervezett, elképzelt élet állomásainak tűnhet. Éppen a két látásmód együttes érvényesülése, az egyszerre felmutatott külső és belső nézőpont teszi különlegessé Hörcher Gábor rendezését.


E hatás kiváltása szorosan összefügg a Drifter műfaji kérdéseivel. Dokumentumfilmet látunk: Steinbach Richárd valóban itt és így él, Kislődön, családja, barátai között. Hörcher és operatőre, Becsey Kristóf négy és fél éven át jártak le heti rendszerességgel Ricsiékhez, mintegy 200 órányi anyagot forgattak, ebből vágták össze a mindössze 72 perces filmet. Az eltelt idő alatt a főhős élete is rengeteget változott, a sűrítés miatt így a Drifterben csak a valóban drámainak nevezhető események maradtak benne. Nincs üresjárat, ahogy a dokumentumfilmekben megszokott reflexióra, az események értelmezésére sincs idő és tér, csak akkor, ha Ricsiék „jelenet közben”, tehát nem utólagos megszólalásaikban beszélnek sorsuk alakulásáról. Egyetlen momentumtól eltekintve, amelyben Ricsi idegesen kéri a rendezőt, hogy kapcsolja ki a kamerát, a Drifter játékfilmként működik. Még a kettős motiváció hagyományos dramaturgiai modellje is működik: a hős érvényesülését, a raliversenyekre való felkészülést éppúgy bemutatja a film, mint Ricsi érzelmi útját.


A film talán legerősebb, szívszorító jelenetében a fiú őszintén, könnyek között vallja be külön élő apjának, mennyire szereti őt, és milyen nagy szüksége van rá. Ez az epizód nem jöhetett volna létre, ha nincs alapvető, évek munkájával kivívott bizalom rendező és főszereplője között. Ilyen hosszú forgatási idő alatt a film készítője alkalmasint nem is tud kívülálló maradni, Hörcher is érezhetően Ricsi barátja lett, családtaggá fogadták. Emiatt a Drifter nemcsak a főhős személyes története, hanem a rendezőé is. Hörcher arányérzékét és szigorúságát dicséri, hogy a kész filmen nem uralkodtak el a Ricsi és a rendező számára különös jelentőséggel bíró, a néző számára azonban kevésbé lényeges momentumok, amelyek sok hasonló, filmes és alanya közvetlen kapcsolatára épülő dokumentumfilmet elnehezítenek. A szerkesztési elvekre is jótékony hatással volt az alkotók döntése, hogy a Driftert a lehető legközelebb tartják a játékfilmek fogalmazásmódjához, történetvezetéséhez.


Ez a stratégia a magyar filmtörténet unikális darabjaihoz, a Budapesti Iskola fikciós dokumentumfilmjeihez (például a Cséplő Gyurihoz vagy az Ember Judit rendezte Fagyöngyökhöz) teszi hasonlatossá Hörcher filmjét. Lendülete, feszes történetvezetése, illetve a raliversenyre való felkészülés sportfilmes műfaji jegyei miatt viszont bizonyos szempontból még közelebb áll a fikciós mozitól megszokott fogalmazásmódhoz – miközben a film alanya nem „játszik”, a szituációkat pedig nem a rendező teremti meg, tehát ebben a tekintetben mégiscsak a hagyományos dokumentumfilmek közé sorolható a Drifter. Ez a kettősség, a valóság játékfilmes konvenciókkal való megjelenítése, nyomon követése nemcsak izgalmas elméleti problémaként állítja elénk, hanem különleges filmélménnyé is avatja Hörcher bemutatkozó rendezését.


Ehhez persze szükség van a jó érzékkel megtalált főszereplőre. Steinbach Richárd izgága, vibráló személyisége a kevésbé eseménydús jelenetekbe is feszültséget csempész, kamera előtti létezése természetes és önazonos. Ennek is köszönhető, hogy a rendezővel időközben egy fikciós rövidfilmet is forgattak, a tavaly bemutatott, szintén remekül sikerült Ricsit – megkockáztatható, hogy Steinbachnak a valódi szinjátszáshoz is van tehetsége. Édesanyját és apukáját szintén eltalált karaktereknek nevezhetnénk, ha valóban játékfilmről lenne szó, megszólalásaikkal kijelölik a történet hangsúlyait, értelmezik az eseményeket.


A Drifter tempója egyedül a film zárlatában bicsaklik meg. Ricsi a raliverseny után visszailleszkedik a mindennapokba, kénytelen megkomolyodni – a nevelődési történet végén mintha a rendezőnek is nehezére esett volna elbúcsúznia a fiútól, de a komótos epilógus önmagában nem hosszú, csak a film addigi sodrásához képest tűnik lassúnak. Ám a Drifter ezzel együtt is magabiztos, egyéni hangú bemutatkozás. Hörcher és stábja ugyanazt a naiv, de létfontosságú dokumentumfilmes célt próbálják elérni, mint elődeik: hogy egyetlen nehéz sors se maradjon láthatatlan.


 


Drifter – magyar dokumentumfilm, 2010-2014. Rendezte: Hörcher Gábor. Kép: Becsey Kristóf, Hörcher Gábor. Zene: Kalotás Csaba.Vágó: Thomas Ernst. Producer: Iványi Marcell, Hörcher Gábor, Marieke Bittner. Szereplők: Steinbach Richárd. Támogató: Magyar Nemzeti Filmalap, Robert Bosch Alapítvány. Gyártó és forgalmazó: KraatsFilm Kft. 72 perc.




A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 04-06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12446