KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tudósok a moziban: Genetika

Az origó

A genom lelke

Géczi Zoltán

Cahill sci-fije elveti a fősodorbeli génmozik közhelyeit, provokálja a genetikát ellenző/istenítő fundamentalistákat.

„Az emberiség valódi megismerése csak az élet által lehetséges. Felejtsd el a fizikát, felejtsd el a kémiát; mindössze szondák, amelyek mintát vesznek az élő anyagból. Számítógépek? Pusztán szimulálják vagy modellezik az életet. A Sejt a Király!” – írta Paul Di Filippo 1996-ban közzétett kiáltványában (Ribofunk: The Manifesto). A genetika fejlődésével a kibernetika szupremáciáját hirdető cyberpunk helyébe a biotechnológiai forradalom lehetséges következményeire fókuszáló biopunk lépett, és a tudomány ismételten visszaigazolta a fikciót: húsz év sem telt el, és a transzgenetikus hibridekről (például a kristálymedúzából kiemelt DNS-szekvenciával kombinált kisemlősök), a GMO- és az anti-GMO lobbi ádáz harcáról, vagy az energiapazarló közvilágítást kiváltó lumineszkáló fákról szóló hírek bevonultak a tévéhíradók kisszínesei közé. Az evolúciós elmélet publikálása óta nem volt rá példa, hogy az etika, a vallás és a tudomány szószólóiban hasonlóképpen lángoljon fel az elfojtott szenvedély – a genetika azonban kellő intellektuális muníciót, s mellé tágas spekulatív teret biztosít a lázas vitákhoz.

Az origó (I Origins, rendezte: Mike Cahill, 2014) ritka érdeme, hogy eredeti forgatókönyvének, életszerű karaktereinek, jól vezetett dramaturgiájának köszönhetően nem tesz egyenlőségjelet a tudomány és a blaszfémia közé; közelít, nem távolít; szintetizál, nem pedig izolál. Hiszen a tudomány végső soron maga is hit: hit a világ megismerhetőségében, az ok-okozati viszonyok leírhatóságában.

 

*

 

Dr. Ian Gray (Michael Pitt), Az origó főhőse, mélyen hívő ember: csökönyös ateista. Molekuláris biológusként a szem evolúcióját kutatja, munkahipotézise szerint a törzsfejlődési folyamat kimerítő leírásával feltöltheti azokat a tudományos réseket, amelyek végső menedékként szolgálnak a „hézagok istene” számára. Nem különösebben érdekli a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának lehetősége, mindent vagy semmit alapon játszik, az emberi létezés alapjait kívánja meghatározni a spirituális koncepciókkal szemben. A PAX6 gén aktiválásával szemet konstruál a vak féregnek, gigantikus biometrikai adathalmazt analizál, mígnem előáll a végső egyenlettel, amelyet könyv formájában is publikál, a nyilvánosság előtt hívva tetemre az intelligent design-elmélet híveit. S miután elkészül a nagy mű, egy személyes tragédia, illetve egy értelmezhetetlen rendszeranomália messze földre szólítja el, ahol megdöbbentő felfedezést tesz, s bár a Föld átellenes zugában szerzett tapasztalat nem állja ki maradéktalanul a ráció kritikáját, világnézetét fenekestül felforgatja.

A forgatókönyv főszereplője fiktív karakter, ám hasonló pálfordulásra a valós életben is volt már példa: a magas szintű tudományok művelői közül sokan akadtak az elmúlt évszázadban, kik holmi foglalkozási ártalomból kifolyólag hívőkké lettek, mások pedig éppen munkájuk következtében tagadták meg a teremtő hatalom koncepcióját. Mike Cahill legragyogóbb alkotói erénye a folyamat közérthető bemutatásában rejlik: a metafizikai problémákról is emberi léptékben gondolkodik, s miként bemutatkozó filmje (Felettünk a Föld, 2011), Az origó is képes rá, hogy triviális jelenségekből, hétköznapi megfigyelésekből (az emberi írisz egyedi mintázata) származtasson le univerzális kérdéseket (emberi lélek és lélekvándorlás). Zsánerek között utazik, borderline mozikat készít, elegáns természetességgel ötvözve a karakterdrámák, a romantika, a misztikum és a keményvonalas science-fiction jegyeit. Ellentmondásokat old fel, ugyanakkor gondosan kerüli a túlzásokat (érdemes mérlegelni, milyen mozit rendezett volna Christopher Nolan ebből a forgatókönyvből), rámutatva, hogy a tudomány nem szükségszerűen a materialista filozófia harcos inkvizítora, hanem egy az emberi lét örök kérdéseinek lehetséges kulcsai közül. Központi szereppel ruházza fel a genetikát, miközben a spiritualitás koncepcióját sem kívánja megcáfolni – ahogy Salvador Dali egyedi esztétikáját, festményeinek értékét sem rombolja le, hogy képeiben meghatározó szerepet játszanak a matematikai mintázatok.

 

*

 

Dr. Ian Gray, bár korántsem elfogulatlan, de etikus tudós, nem óhajtja kisajátítani vagy közvetlen anyagi haszonra váltani munkája eredményét. A valóságban ritka az a kutató, aki megengedheti magának az önzetlenség luxusát: a Human Genome Project anyaga nyilvános, ugyanakkor a jelenleg zajló genetikai projektek 95 százalékát különböző korporációk finanszírozzák, amelyek értelemszerűen szabadalmi védettséget igényelnek a költséges kutatásokból kinyert eredményekre alapozott technológiákra vonatkozóan (az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése szerint természetes génállomány leírása nem képezheti szabadalom tárgyát). A gyógyszeripari, orvostechnológiai, mezőgazdasági-vegyipari óriáscégek hétköznapi gyakorlata ma is temérdek aggályt vet fel, amelyek ritkán érnek el a tömegekhez, és legfeljebb a tudomány felől érkező dokumentumfilmesek érdeklődését képesek érdemben felcsigázni (közülük is kiemelkedik a lengyel származású Bertram Verhaag trilógiája: Life Running out of Control, 2004; Percy Schmeiser, 2009; Scientist under Attack, 2009). Holott a huszonnegyedik órában járunk, s meglehet, érdemes volna hangosabban verni a lélekharangot, mert a biológiai diverzitás, azon belül is a humán genom éppoly kitettséggel bírhat a biotechnológia felől érkező hatásokkal szemben, miként egy tetszőleges haszonnövény naturális populációja, amelyet balszerencsés széljárás esetén könnyedén felülfertőz a szomszédos táblán termesztett GMO-vetőmag – és bár a szükségképpen hiányos információ önmagában még nem garancia a józan döntésekre, az általános tájékozatlanság bizonyosan pusztító tévedésekhez fog vezetni.

„Az emberek nem akarják tudni, hogyan történnek a dolgok. A gyógyszert akarják, a kutatási folyamat nem érdekli őket. Kényelmetlenül érzik magukat, ha tudják, milyen út vezetett az eredményhez.” – moralizál az ebédre elfogyasztott hal földi maradványai felett Dr. Chiba, a Testi hibák (Errors of the Human Body, 2012) mellékszereplője. A kertvárosi háziasszony nem akadékoskodik holmi tudományetikai problémák miatt, amikor a génmódosított paradicsom hűtés nélkül is friss-feszes marad hetekig; ha holnapután rendelkezésre állna a Parkinson-kór vagy a hasnyálmirigyrák retrovírusba kódolt ellenszere (a prokarióta genom retrovírusok általi módosítása már laboratóriumi gyakorlat), senki nem utasítaná vissza elvi okokból, ha ezáltal menthetné meg szeretteit. A genetikával foglalkozó filmek konfliktusai sajnálatos módon ritkán nőnek túl a bulvár színvonalán, ugyanakkor nem csekély képmutatás is tetten érhető ezekben a forgatókönyvekben. Az összetett DNS-vizsgálatok és a vonatkozó orvosi technológiák nyilvánvalóan költségesek lesznek, tehát sokan kirekesztődnek a génterápiás gyógyászat áldásaiból; hasonló helyzetben ki diszponálhat élet és halál felett (A sziget, 2005)? Hol húzódik a határ a terápiás alkalmazás (Testi hibák, 2012; Háborgó mélység, 1999), a törvény szintjére emelt eugenetika (Elátkozottak gyermekei, 1964; Gattacca, 1997; Code 46, 2003), a biotechnológiai beavatkozás (Hanna – Gyilkos természet, 2011), a klónozás általi másolás (Godsend – A teremtés klinikája, 2004) és a teremtés között (Szárnyas fejvadász, 1982; Hibrid, 2009)? Mindeközben előszeretettel feledik, hogy a fenti dilemmákat bajosan lehet az adott vonatkozásban jogos felvetéseknek titulálni, hiszen egy közönséges, penicillinnel kikúrálható bakteriális infekció is lehet végzetes, ha a fertőzött személy egy közép-afrikai falu lakója, ahogy az újszíves páciensre sem tekintenek jeges rettenettel, mint Dr. Frankenstein szörnyére.

Az évtizedek óta velünk élő kérdésekre nemhogy tökéletes válaszokat nem sikerült találni, de még a régi határok feltérképezése sem járt sikerrel, eredendő tisztaságunk víziója önhitt káprázat csupán: gondoljunk a nemzetközi illegális szervkereskedelem virágzására, vagy az utódaink globális jövőjét fenyegető üvegház-hatásra, amelynek legfőbb előidézője a szarvasmarha- és a sertéstenyésztés; vagyis az őssejt-kísérletek rideg elutasítása vagy a klóntechnológiával létrehozott hús fogyasztásának megtagadása korántsem a morális felsőbbrendűség kétségbevonhatatlan gesztusa. A kollektív és az egyéni felelősség elve önmagában is egyre nehezebben definiálható, mert a rettegett genetikai apokalipszis természeténél fogva nem atomvillanás, időben és térben izolálható katasztrófa, és a kifinomult, komplex rendszerekben érvényét veszíti a „majd ha törik, megszögeljük” elve. Így a tudomány felelősségének etikai és vallási alapokra helyezett, gyakorta indulatos firtatása mellett az átlagemberen is számon kérhető volna némi körültekintés és józanság, végső soron: az elfogadás és a személyes áldozathozatal nemes képessége.

 

„Gregor Mendel meghalt a bűneinkért!” – szól a bevezetőben idézett Ribofunk: The Manifestum egyik szlogenje. Paul Di Filippo a genetika atyjaként tisztelt Ágoston-rendi szerzetest avatta a tudomány messiásává, Mike Cahill ragyogó filmjében pedig a tudós személye válik a metamorfózis előidézőjévé és alanyává. Az origó az eugenetika terrorjával szembeszegülő emberi akarat diadalát megéneklő Gattaca ellentézise, ugyanakkor a radikális képvilága és zaklatott hangulata miatt sokak számára riasztó, ám puritánságában is csodaszép Pi (1998) rokondarabja: Darren Aronofsky zseniális elsőfilmjéhez foghatóan hitet tesz a világ megismerhetősége mellett, miközben elfogadja és tiszteletben tartja az emberi természet elidegeníthetetlen, spirituális oldalát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12179