KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/június
HRABAL MOZIJA
• Bikácsy Gergely: Mélysár és varázslat Hrabal mozijában
• Kelecsényi László: Ha nem volnának darazsak Hrabal táncórái
• Ardai Zoltán: Spálená utcai MÉH Juraj Herz gyöngyöcskéje
HÍMNEM, NŐNEM, ANIME
• Pusztai Beáta: Csodaország rabul ejt Alice-víziók a japán rajzfilmben
• Varró Attila: Az utolsó sárkány Szél támad
NORMANDIA 1944
• Géczi Zoltán: Kamera pergőtűzben A D-nap filmjei
SPANYOL-MAGYAR
• Lénárt András: Spanyol hungarikum A Budapest-Barcelona tengely
• Baski Sándor: Régi dicsőségünk Magyarok a Barcáért
JANCSÓ MIKLÓS
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szűk Balázs: Jancsó feltámadt Vendégjáték Debrecenben
MAGYAR MŰHELY
• Varga Zoltán: Vörössel festett láncok Ezópuszi beszédmód a magyar animációban
• Schubert Gusztáv: Örökmécses? Utolsó órák
FESZTIVÁL
• Huber Zoltán: Komfortzónák Titanic: A sötét oldal
• Horváth Eszter: Arcunkra írva A türelmes Titanic
• Buglya Zsófia: Ambivalens szépségek Graz: Diagonale
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Óda a mindenséghez Kozmosz: Történetek a világegyetemről
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagytól Nagyig Nagy Imre: A Lumière-örökség I-II.
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Instant abszurd Jonas Jonasson: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
KRITIKA
• Kolozsi László: Hol egy Nemzeti süllyedt el Nemzeti dokumentumfilm
• Varró Attila: Határsáv, homályzóna Godzilla
MOZI
• Barkóczi Janka: Tessék mosolyogni!
• Jankovics Márton: Mi vagyunk a legjobbak!
• Csiger Ádám: Bérgavallér
• Nevelős Zoltán: Az ötödik kerék
• Pichler Gréta: Vivian Maier nyomában
• Kovács Marcell: Mr. Jones
• Forgács Nóra Kinga: Fuss, fiú!
• Kovács Kata: Másnaposok szerencséje
• Vajda Judit: Rossz szomszédság
• Sepsi László: A Szépség és a Szörnyeteg
• Kránicz Bence: A csodálatos Pókember 2.
• Tüske Zsuzsanna: Grace - Monaco csillaga
• Varró Attila: Hosszú út lefelé
DVD
• Soós Tamás Dénes: Cimborák – Nádi szélben
• Pápai Zsolt: Minden odavan
• Bocsor Péter: Öld meg kedveseid
• Kránicz Bence: Halálos szerelem
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonas Jonasson: A százéves ember…

Instant abszurd

Sepsi László

A svéd sikerkönyv a bulvármagazinok logikáját vegyíti a szatírahagyományokkal.

 

A kortárs skandináv zsánerirodalmat az utóbbi években túlnyomórészt komorra hangolt krimik képviselték a piacon, de a Millenium-trilógia sikerének lecsengése után egy jóval könnyedebb tétel vált az aktuális svéd, majd világszintű bestsellerré. A Stieg Larssonhoz hasonlóan újságíróból lett sztárszerző Jonas Jonasson – a bűnügyi tematikát továbbra is megtartva – az oknyomozó újságírás száraz precizitása helyett inkább a bulvárlapok szövegalkotási technikáit ültette át lendületes pikareszkjébe. A címben jelzett, helyi kisszínesre is alig elegendő kiindulópont néhány fejezet alatt nagyszabású kalanddá eszkalálódik, aminek két idősíkjában egyrészt a főhős élettörténetén keresztül ismerhetjük meg a huszadik század meghatározó alakjait – Truman, Sztálin vagy de Gaulle mellől lényegében csak Adolf Hitler maradt ki az epizódokból –, másrészt a cselekmény jelenidejében az öregek otthonából végrehajtott szökés után a százéves ember további új barátokra tesz szert, velük együtt pedig egy táska lopott pénzre és egy elefántra.

Jonasson könnyen fogyasztható, stílusbravúrok helyett a frappáns egysorosokra és tárgyilagosan groteszk leírásokra szorítkozó prózáját éppúgy a fokozás és a halmozás algoritmusa működteti, mint bármelyik szórakoztatóan szenzációhajhász sajtóterméket, amire A százéves ember… több ízben reflektál is. A fejezetről fejezetre egyre több – nagyrészt deviáns – szereplőt bevonó szökéstörténetből a könyvbeli pletykalapok gerjesztenek országos beszédtémát (köztük a valóban létező Expressen, aminek maga Jonasson is munkatársa volt), miközben az ifjúkorától autodidakta robbanóanyag-szakértőként ténykedő főhősnek köszönhetően a „bombasztikus” fogalma is további jelentésárnyalatokkal gazdagodik. (A bombatematikát egyébként Jonasson második regényéből, a nálunk tavaly megjelent Az analfabéta, aki tudott számolni-ból sem hagyta ki.)

A groteszk szatírahagyományokat (Hašek, Hrabal, esetleg Vonnegut nem fantasztikus művei lehetnek kiemelt referenciapontok) Jonasson egy mindvégig filmszerűen pergő és ritmusában a kortárs igényekhez igazított szüzsében teszi széles körben fogyaszthatóvá, ahol a cselekményt nem lassítják hosszas szemlélődések és az esetleges tanulságok levonása is az olvasóra marad. Bár a mindenkori hatalommal szembeni szkepszis Jonasson regényét is alapjaiban áthatja – lásd a közismert világpolitikai szereplők karikatúráit, a teljességgel apolitikus főhős szerepét az egyes történelmi fordulópontokon vagy az olyan autoritás-figurák ábrázolásmódját, mint az öregek otthonának morc főnővére –, a műfajtól megszokott békaperspektíva itt nem hétköznapi kisemberekhez, hanem a társadalom számkivetettjeihez kötődik. A címszereplő körül összegyűlt kollektíva – ami távolról Anders Thomas Jensen családpótlék közösségeit idézi – tagjai jellemzően nem arcok a szomszéd lépcsőházból (mint azt megszokhattuk a kisrealizmust, minimalizmust és abszurdot vegyítő olyan északi szerzők filmjeiben, mint Bent Hamer vagy Aki Kaurismäki), hanem egyenként is bulvármagazinba illő élettörténettel megtámogatott figurák. Jonasson nem közel megy a hétköznapokhoz, hogy röhejesnek láttassa azok egyszerű visszásságait, ehelyett profi újságíróként figuráinak defektusait nagyítja a hihetőség határáig, mintha a fejezeteket egyenként is bombasztikus szalagcímeknek kellene megfeleltetnie. A százéves ember… kissé elnyújtott és a huszadik század eseményeit olykor szinte mechanikusan karikírozó epizódfüzére még az egyébként nagyszámú haláleseteket is lendületes könnyedséggel ábrázolja (legyen szó egy véletlenül lefagyasztott motorosról vagy Vlagyivosztok felégetéséről), de az egy évszázadon keresztül sodródó főhősének kimondatlan tragikuma mégis ad a kötetnek valamiféle kesernyés ízt és fajsúlyt. A gyors rotációban érkező poénok és azonnal ható abszurd szituációk közül ugyan kevés ragad meg a hosszútávú memóriában, viszont a pálinka és a robbanóanyagok iránti mélységes vonzalmán túl mindvégig sztoikus főhős talán azután is velünk marad, ha a könyvet véletlenül a strandon felejtettük.

 

Athenaum, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11881