KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/június
HRABAL MOZIJA
• Bikácsy Gergely: Mélysár és varázslat Hrabal mozijában
• Kelecsényi László: Ha nem volnának darazsak Hrabal táncórái
• Ardai Zoltán: Spálená utcai MÉH Juraj Herz gyöngyöcskéje
HÍMNEM, NŐNEM, ANIME
• Pusztai Beáta: Csodaország rabul ejt Alice-víziók a japán rajzfilmben
• Varró Attila: Az utolsó sárkány Szél támad
NORMANDIA 1944
• Géczi Zoltán: Kamera pergőtűzben A D-nap filmjei
SPANYOL-MAGYAR
• Lénárt András: Spanyol hungarikum A Budapest-Barcelona tengely
• Baski Sándor: Régi dicsőségünk Magyarok a Barcáért
JANCSÓ MIKLÓS
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szűk Balázs: Jancsó feltámadt Vendégjáték Debrecenben
MAGYAR MŰHELY
• Varga Zoltán: Vörössel festett láncok Ezópuszi beszédmód a magyar animációban
• Schubert Gusztáv: Örökmécses? Utolsó órák
FESZTIVÁL
• Huber Zoltán: Komfortzónák Titanic: A sötét oldal
• Horváth Eszter: Arcunkra írva A türelmes Titanic
• Buglya Zsófia: Ambivalens szépségek Graz: Diagonale
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Óda a mindenséghez Kozmosz: Történetek a világegyetemről
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagytól Nagyig Nagy Imre: A Lumière-örökség I-II.
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Instant abszurd Jonas Jonasson: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
KRITIKA
• Kolozsi László: Hol egy Nemzeti süllyedt el Nemzeti dokumentumfilm
• Varró Attila: Határsáv, homályzóna Godzilla
MOZI
• Barkóczi Janka: Tessék mosolyogni!
• Jankovics Márton: Mi vagyunk a legjobbak!
• Csiger Ádám: Bérgavallér
• Nevelős Zoltán: Az ötödik kerék
• Pichler Gréta: Vivian Maier nyomában
• Kovács Marcell: Mr. Jones
• Forgács Nóra Kinga: Fuss, fiú!
• Kovács Kata: Másnaposok szerencséje
• Vajda Judit: Rossz szomszédság
• Sepsi László: A Szépség és a Szörnyeteg
• Kránicz Bence: A csodálatos Pókember 2.
• Tüske Zsuzsanna: Grace - Monaco csillaga
• Varró Attila: Hosszú út lefelé
DVD
• Soós Tamás Dénes: Cimborák – Nádi szélben
• Pápai Zsolt: Minden odavan
• Bocsor Péter: Öld meg kedveseid
• Kránicz Bence: Halálos szerelem
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hímnem, nőnem, anime

Szél támad

Az utolsó sárkány

Varró Attila

Az anime nagymestere epilógusában elfordul a mesék világától, a repülés csodájának azonban komor felnőtt filmjében sem tud ellenállni.

 

Hayao Miyazaki immár negyedik búcsúfilmje az 1998-as Vadon hercegnője óta akkor is a bő fél évszázados életmű záródarabját jelenti, ha netán az anime-sensei közelgő 75. születésnapja alkalmából újabb sok évtizedes álomprojekt megrendezésével örvendezteti majd meg a nagyközönséget. A tavalyi velencei fesztiválon bemutatott Szél támad ugyanis jóformán minden korábbi sajátossággal szakít, amire az eddigi napfényes Miyazaki-életmű (és annak népszerűsége) épült. Szívszorító életrajzi drámája messzire kerüli a gyermekközönséget és az ehhez tartozó fantasztikus műfajokat mesétől (Chihiro, Totoro, Ponyo) a fantasy-ig (Nausicaa, Laputa, Vadon hercegnője); világa sosemvolt hibrid-Európa vagy japán mítoszközeg helyett az 1930-as évek nemzeti közelmúltja; főhőse pedig sem a pubertáskor elején (Chihiro), derekán (Kiki), végén (Nausicaa) járó kis renitens, sem kitalált mesefigura – sőt mi több, olyan valós személy, aki sokak szemében fényévekre áll mindenféle bájos ártatlanságtól. Jiro Horikoshi repülőgéptervező keze alól a két világháború között több olyan vadászgép-típus került ki, amik igencsak megkeserítették a szövetséges légierő életét a Csendes-óceáni fronton (élen a hírhedt A6M Zero-val), és olyan haditettek kötődnek nevükhöz, mint Pearl Harbor orvtámadása vagy az utolsó hónapok kamikaze-akciói. Így aztán a nyugati nagyközönség szemében egy Horikoshi pályáját megéneklő anime nagyjából olyan sokkoló lépésnek számít Miya-san kedves rajzfilmgurujától, mintha az idős Uncle Walt a náci ideológia népszerűsítésének szentelte volna a Dzsungel könyvét übermensch Mauglival a sötétbőrű állatvilágban – bemutatása még a japán közvéleményt is erősen megosztotta (a rendező feleségét és munkatársait is beleértve), a Ghibli-életmű legellentmondásosabb filmjévé téve.

Miyazaki évek óta számos nyilatkozatban ítélte el a felerősödő politikai nacionalizmust hazájában, amelynek kurrens törekvéseit a háborús bűnök tagadására és a hadsereg-korlátozásra vonatkozó alkotmánymódosításra többek közt olyan friss filmek kiugró népszerűsége kíséri, mint a tavaly legnézettebb The Eternal Zero, főszerepben egy tokiói yuppi-fiúval, aki kamikazehalált halt nagyapja világháborús éveit lenyomozva fordul szembe saját generációja üres, értéktelen életével. Ennek fényében az évtizedek óta dédelgetett Horikoshi-terv választása pacifista hattyúdal gyanánt nem csupán merész elvi/ideológiai állásfoglalás (ami kezdettől jellemzi az életművet), de egyfajta keserű művészi önvallomás is. Hirokoshi a pálya legszorosabb szerzői alteregóját jelenti, nem csupán azon nyilvánvaló okból, hogy az egyetlen felnőtt Miyazaki-főhős (aki nem disznófejű), de ráadásul leplezetlen művész-karakter, leghőbb vágya mindössze annyi, hogy „valami szépet teremtsen”. A rajzasztala fölé görnyedő, rövidlátó fantaszta, aki a körülötte lévő természetből (halszálkától a madárszárnyakig) lesi el egyéni alkotói megoldásait és akár személyes érzelmeit is alárendeli munkájának, ráadásul nem kastélyokat vagy karburátorokat tervez, hanem olyan repülőgépeket, amelyek mind sebesség, mind repülési magasság tekintetében képesek felvenni a versenyt az amerikai ellenfelekkel. Miyazaki köztudottan kezdettől fogva megszállott rajongója a repülés motívumának, jelöljék a szárnyalások kamaszhősei szabadságvágyát (Nausicaa, Kiki) vagy a képzelet lélekgyógyítását (Totoro): a Szél támad nyitó álomjelenetében a tizenéves Jiro számára saját fizikai korlátainak (konkrétan a rövidlátásnak) meghaladásaként jelenik meg, olyan látványélményt kínálva a kis hősnek, amely során a szűkös élettér csodálatos tájképpé válhat – akárcsak a valóságot mesés látvánnyá szépítő animációnál. Ez a „szépteremtés” ferdül a filmet záró álomjelenetben a háborús törekvések eszközévé, megfogalmazva a főhős művészi csalódását: az általa alkotott gépek gyilkos bevetéseiken pusztulásba vitték pilótáikat, álomvilágát lángoló pokollá változtatva. Nem véletlen, hogy csak erre a pár percre jelennek meg a Zero-vadászgépek főművei – maga a történet a 30-as évek közepén kifejlesztett A5M-modell kecses szépségű és kérészéletű első prototípusának elkészítéséről szól, az európai tervezőktől ellesett fordított sirályszárnyával. Miyazaki két korábbi direkt alteregója, az adriai Vörös Disznó és a vándorló palotás Howl mágus nem csak mesebeli mivoltukban különböznek Horikoshitól, de abban is, hogy konkrétan repülők (hidroplán-pilótaként vagy madárrá változva): az idős szerző azonban leszállt a földre és a hajdani mellékalakot jelentő égbe vágyó géptervező (lásd a Porco Rosso bakfis Fióját) alakjában jelenik meg, pársoros epizódszerepre kárhoztatva a Mitsubishi-gépeket tesztelő légihősöket. A rajzfilmkészítés a Szél támad szerint immár szomorú kompromisszum, kényszerű elfordulás az animációs mesék égi mesevilágától, amit stúdióvezetőként, producerként netán íróként csupán odalentről nézhet, két lábbal szilárdan a hétköznapok rögéhez kötve.

Maga a címadó szél, aminek szaharai formája a Ghibli nevét adta, és mindenféle repülés kulcsát jelenti (egyfelől felhajtóerőként, másfelől halálos veszélyforrásként), ebben a kései alkotásban nyeri el legösszetettebb jelentését. Egyfelől állandó szakmai ellenfél Horikoshi számára, aki technikai fejlesztéseivel próbálja megszelídíteni és szolgálatába állítani (erről szól a film öt éve kiadott pároldalas alapmangája, amit a malacfejű Jiro mérnök aerodinamikai problémáiról szól), másfelől a szenvedélyek vihara, ami egy boldogabb, teljesebb élet ígéretét hordozza (lásd a másik forrást jelentő Tatsuo Hori-regény címét, amely Paul Valéry Tengerparti temetőjének utolsó versszakából származik: „Felkél a szél, meg kell próbálni élni! A roppant lég könyvem lapokra tépi!”). Ez a feltámadó szél tomboló tűzvész lángjait szítja a Kanto-földrengés idején és vadászgépek szárnyát tépi szét, de ugyanakkor elsodort kalappal, napernyővel szerelmeseket hoz össze vagy kicsiny papírrepülő üzenetét röpíti fel a beteg kedveshez: maga a nagybetűs Élet Miyazaki szemében, aminél csupán egyéni döntés kérdése, hogy inkább szakmai szemmel tekintünk rá, íróasztali kihívások sorozataként vagy merész sárkányrepülővé válva (lásd a Chihiro vagy a Földtenger varázslója fináléját) sodrára bízzunk magunkat, átélve minden rezdülését. Miyazaki már a Nausicaa-manga zárólapjain megfogalmazta ezt az egyszerű vezérgondolatát („Az Élet értelme maga az élet”), de a Szél támad tanúbizonysága szerint a mai napig csupán megvalósításra váró vágyként tekint rá („Próbálj meg élni”, hangzik el a kedves búcsúüzenete a fináléban): anime-drámája egy kudarcot vallott élet krónikája, amelynek hőse a magánéleti boldogságot feláldozza a szakmai álmok oltárán. Művészi és személyes mélyrepülés, egyetlen életrajzi történetben – Miyazaki hattyúdala nem sok örömöt kínál a Totoro és Chihiro szárnyalni vágyó közönségének: hiába lenyűgöző képei és álomszép pillanatai, a depresszió sötét ballasztja végig talajközelben tartja a művet.

A Szél támad leglátványosabb eltérése azonban nem is a fantasztikumtól való elfordulás és az erős személyes telítettség, hanem egy olyan műfaj domináns jelenléte a történetben, ami teljesen elüt az eddigi életműtől, ugyanakkor a legnagyobb klasszikus japán szerzők munkáival rokonítja. Az önfeláldozó nőkről szóló szerelmi melodráma végigvonul Mizoguchi és Naruse életművén, és Ozu családtörténeteitől sem idegen, ám ezeket a művészeket főleg a szenvedés ábrázolásának esztétikuma, a „szépséges elmúlás” mozgóképes megjelenítése fordítja a könnyes nőarcok felé. Miyazaki esetében azonban Horikoshi tüdőbeteg (és teljességgel fiktív, csupán a Hori-románcból átvett) szerelme nem szenvedő hősnőként jelenik meg, hanem elszalasztott lehetőségként a főhős számára, aki megbízatása miatt inkább hagyja, hogy a gyógyulás esélyét jelentő szanatórium helyett a lány mellette töltse utolsó heteit. A halálosan beteg kedves melodrámai motívuma a szerzői életműben az ezredforduló óta egyre látványosabb „beteljesületlen szerelem” tematika újabb formáját jelenti: egy olyan érzelmi vonzalomról mesél, ami legyőzhetetlen fizikai akadályba ütközik. A Vándorló palotában, valamint a mindössze forgatókönyvíróként jegyzett tavalyelőtti From Up on Poppy Hill-ben ez a fizikai akadály még feloldódik a történet végére: az öregség és örökifjúság átka egyaránt megtörik; a szerelmes kiskamaszokról kiderül, hogy mégsem féltestvérek. A 2010-es Ariettyben azonban már reménytelen a helyzet: a vidéki házba érkező kisfiú betegsége mellett ott a legyőzhetetlen méretkülönbség, ami elválasztja a padlódeszkák alatt élő pár centis hősnőtől – a Szél támad esetében a tuberkulózis kezdettől ilyen áthidalhatatlan szakadékot jelent, mintha csak egy másik zsánermetaforával reflektálna az elérhetetlen életálmokra: az ifjú Jiro nem csupán olyan repülők tervezésének szenteli életét, amelyekkel maga sosem szállhat magasba, de olyan nőbe bolondul bele, akinek tüdejéből napról napra jobban kiszorul az éltető levegő (miközben a gyerekkori mérnök-példakép, az olasz Caproni boldog családi vállalkozásban építgeti személyszállító aeroplánjait).

Háborús vadászgépeknek látni egy szerzői életművet nem egyedülálló jelenség az anime-világban: Yoshiaki Kawajiri (a Cockpit-szkeccsfilm első epizódját jelentő) Slipstream-jében a Luftwaffe-pilóta technikailag tökéletesített szupergépe egyszerre hoz megváltást a meghasonlott hősnek és a vesztébe rohanó emberiségnek, Mamoru Oshii 2008-as Égenjárókjában a bravúros légibalettek (ön)pusztító tömegszórakoztatásként ábrázolódnak. Miyazaki esetében ez a sokrétű és sokatmondó műalkotás-metafora mindkét oldala egyenlő súllyal esik latba, a technikai tökély meleg szépsége és a jéghideg destruktív erő egyetlen ciklonba sűrűsödve söpör végig a történeten, páratlan őszinteségű és megrázó erejű szerzői vallomást préselve ki a világ talán legjelentősebb élő rajzfilmrendezőjéből. Valéry címadó versét idézve ezzel a filmmel Hayao Miyazaki végleg a szélbe szórta szét lapjait, és ingó léptekkel elindult, hogy feloldódjon a tündöklő terekben – de ezek a lapok örökre megmaradnak nekünk, megannyi papírsárkánynak.

 

SZÉL TÁMAD (Kaze tachinu) – japán, 2013. Rendezte és írta: Hayao Miyazaki. Kép: Atsushi Okoi. Zene: Jo Hisaishi. Gyártó: Studio Ghibli. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 126 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11874