KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/szeptember
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Fáber András: Az őskatasztrófa Francia filmek az első világháborúról
• Schreiber András: Nyugaton a helyzet Németek az első világháborúban
• Takács Ferenc: A régi hazugság Angolszász filmek az első világháborúról
• Szekfü András: „E filmeknek csak ürügy a háború” Beszélgetés Ormos Máriával
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Kata: Az elit klub felrobbantása Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Szíjártó Imre: Köszönik, lehetnének jobban Határon túli magyar film: Szlovákia
FILMISKOLA
• Grunwalsky Ferenc: Tükör előtt A filmszínészek képzéséről
HOLLYWOODI CSILLAGOK
• Orosdy Dániel: Mindenki álomgyára Hollywoodi önvizsgálat
• Varró Attila: Családi paraziták Térkép a csillagokhoz
SZEXTÉTIKA
• Kelecsényi László: A képmás és a modellje Sylvia Kristel: Meztelenül
• Veress József: Szex a vásznon Kelecsényi László: Filmszextétika
ÉLETKÉPEK
• Margitházi Beja: Átkeretezett életek Michael Apted: Up
• Szabó Ádám: Mikor a gyermek gyermek volt Sráckor
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – I. rész
• Gyenge Zsolt: A távolság poétája Nuri Bilge Ceylan
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élet a halál után Misztikus melodrámák
• Pernecker Dávid: A bűnhődés senkiföldjén Rectify
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Nem az a háború John Le Carré: Az üldözött
KRITIKA
• Czirják Pál: „És íme, remekül van a fiú” Zomborácz Virág: Utóélet
• Soós Tamás Dénes: Muszklimítoszok Hercules-filmek
MOZI
• Vajda Judit: Michel Houellebecq elrablása
• Varga Balázs: Ida
• Kovács Kata: Az élet ízei
• Csiger Ádám: A csodabogár
• Árva Márton: Az ígéret földje
• Baski Sándor: Heli
• Andorka György: Lucy
• Varga Zoltán: Oculus
• Kránicz Bence: The Expendables - A feláldozhatók 3.
• Sepsi László: A galaxis őrzői
• Varró Attila: Tini nindzsa teknőcök
• Kovács Marcell: A vihar magja
DVD
• Pápai Zsolt: Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen
• Czirják Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon
• Kránicz Bence: A másik csaj
• Géczi Zoltán: Műkincshajsza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök áradata PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Határon túli magyar film: Szlovákia

Köszönik, lehetnének jobban

Szíjártó Imre

A határon túli magyarság életében a helyben készülő filmeknek hasznos szerepe lehetne, az önismeret e fontos eszköze még sincs kihasználva.

 

Határon túli magyar film, kisebbségi magyar film, magyar alkotók az anyaországon kívül – nem véletlenül érezzük úgy, hogy a nyelv megcsal minket, hiszen küzdenünk kell a pontatlanságaink ellen. A nemzeti keretek bizonytalansága és bizonyosságai.

 

*

 

Prikler Mátyás és Kerekes Péter (Peter Kerekeą; a nevek írásmódján is gondolkodnunk kell a továbbiakban) a Kinečko című lapban közölt beszélgetésük elején megállapodnak, hogy a szlovungrót használják majd. Nagyon hamar kiderül azonban, hogy a szlovákkal kevert magyart a kétnyelvű közösség beszéli, ők pedig egy úgynevezett többségi lap szerkesztőségében ülnek. A szlovungrót tehát szlovákra kell fordítani – és ezzel el is érkeztünk témánkhoz: a szlovák film magyar elemeiről beszélünk. Mindenképpen figyelemreméltó ugyanis, ha a kis- és nagyvilágban magyar érdekeltségű kultúra születik, és különösen fontos, amikor ez a „határon túli közösségek” egyikében történik. A magyar filmtörvényben (vagy tágabb keretben: a mindenkori magyar kultúrpolitika céljai között) hangsúlyosan szerepel egyébként a határon túli magyar filmkultúra értékeinek figyelemmel követése, számontartása és megőrzése. Szlovákiában nincs magyar filmes intézményrendszer, a televíziókon kívül nincsen magyar nyelvű gyártás sem (ahogy Romániában vagy a Vajdaságban), az alkotók magyarként való megnyilvánulása tehát rendkívül korlátozott. Vannak viszont magyar alkotók, akik kettős kötődéseiket munkáikban is érvényesítik. Határon túli magyar filmnek mindezek alapján tehát olyan filmet nevezhetünk, amelynek gyártása a magyar közösségek tagjaihoz kötődik, alkotói pedig határon túli magyarként határozzák meg magukat. A három elem – az infrastuktúra, a nyelv és a szakembergárda – együttes meglétével Szlovákiában tehát nem számolhatunk, de a magyarság részvételével igen. Áttekintésünkben nem juthatunk el olyan fogalmi tisztaságig, amelyet Václav Macek és Jelena Paątéková dolgozott ki A szlovák film története (Dejiny slovenskej kinematografie, 1997) című hatalmas munkában, amelyben két szerző arra vállalkozott, hogy az addig csehszlováknak nevezett kultúrából kikülönítik a kisebbik összetevőt. A nemzeti narratíva tehát termékeny, de a korlátait akkor mutatja meg, amikor a kötet éppen készülő javított változata megjelenik. Összehasonlíthatjuk majd a két kiadás különbségeit: Bizonyos filmek kiesnek? Belekerülnek új alkotók? A nemzeti film fogalma alig gyömöszölhető kizárólagosságok közé.

Prikler Mátyás az idézett beszélgetésben kifejti, hogy számára a kétnyelvűség hétköznapi tapasztalat – a szomszédos két kultúra metszete adja ki tehát azt, amit a „szlovákiai magyar irodalom” szerkezet mintájára jó lenne „szlovákiai magyar filmként” azonosítani. Tapasztalni fogjuk, hogy ezt a szemszöget érdemes jó szélesre venni, ha az átmenetek finomságait láttatni szeretnénk. A csak látszólag elkülönülő két földdarab partjain azok az alkotók képesek megvetni a legbiztosabban a lábukat, akik mindkét nyelvben otthonosak, és persze szerencsésen kapják a felkéréseket. Bárdos Juditot a színházértők viszonylag régóta ismerhetik, a mozi pedig Zuzana Liová Ház (Dom, 2012) című filmjében fedezte fel – de egyelőre nem magyar színésznőként, mert a szerepe nem ezt követelte meg. A szlovákiai magyar színészek tehát csak akkor tudnak magyarként megnyilatkozni, ha ezt a szerepük így rendeli. Két további példa: a pozsonyi művészeti főiskolán végzett Kerekes Vica (Eva Kerekeąová) mindkét filmgyártásban szerepet vállal, sőt, itt kell jeleznünk a szlovákiai magyarok további vegyértékének szerepét: Prikler Mátyás cseh tévésorozatot készít (Co by kdyby – Mi lenne, ha; 2012), Kerekes Vica egyik utolsó fellépése cseh filmben volt (Jiří Vejdelek: Muľi v naději – Férfiremény; 2011). A kortárs többségi szlovák és kisebbségi magyar kultúrát nem érthetjük meg anélkül a nagyon erős kapcsolat nélkül, amely mindkettőt Csehországhoz fűzi. A másik nagyon érdekes pálya Gubík Ágié (Agi Gubíková), akinek kötődéseit a Hacktion is kihasználta, amint a színésznőnek módja volt kicsit szlovákul telefonálni a sorozat egyik részében. Utóbbi jelentős szerepeinek egyike a nagyrészt Kassán játszódó Indián nyár (Babie leto, rendezte Gejza Dezorz, 2013). A nevek kettős – sőt többes: a legtarkább forma a szlovungro „Peter Kerekes” – alakja azt bizonyítja, hogy nevezetteket mindkét filmkultúra magáénak tudja. Életművük ennek megfelelően ugyan kettéhasadni látszik a névváltozatok mentén, de éppenséggel megduplázódik: ebben nyilvánul meg a kettős kötődésű filmesek hídszerepe.     

Az új szlovmagyar (a kifejezés Galán Angéla 2011-es riportfilmjéből származik) film kiemelkedő darabja a Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre; rendezte Prikler Mátyás 2013-ban). Bevezetésképpen és egyúttal a határon átnyúló kapcsolatok leltárjának részeként érdemes megemlékezni arról, hogy a film milyen elképesztő erővel és ugyanakkor tapintattal mutatja be a kétnyelvűség meghatározta együttélés hétköznapi megnyilvánulásait. A film központi témája egyébként nem a nemzeti közösségek kapcsolata, ami nagyban hozzájárul a történet egyetemes tartalmainak kiteljesedéséhez: a kisembersorsok alakulását a legkevésbé sem a nemzeti hovatartozás határozza meg, hiszen minden szereplő – hogy úgy mondjam – alanyi jogon vesztes. A film három történetet sző össze ugyancsak kivételes érzékkel: Miroslav, a vállalkozó, a Béla nevű nyugdíjas és Attila fia ugyan külön-külön epizódok főszereplői, de a forgatókönyv finom átjárásokat teremt közöttük. A film csúcspontja a hosszú lakodalmi jelenet, amelyben valamennyi szereplő összeverődik, hogy a közöttük levő, sem számukra nem ismert, sem a nézőnek nem világos kapcsolatokra fény derüljön. Ez a lagzi a csehszlovák új hullám legjobb pillanatait idézi, amennyiben rögtönzéses módszerével az életből ellesettnek tűnik, ugyanakkor a maga keresetlen módján súlyos társadalmi bajokra képes rámutatni. Családon belüli szeretetlenség (Béla és a felesége viszonya), alkoholizmus (tulajdonképpen mindenütt), széteső családok (a vállalkozó és a filmben Attilaként szereplő férfi sorsa) úgy kerül itt bemutatásra, hogy tulajdonképpen egészen egyszerűen semmi lényeges nem történik. A kínos helyzetek (ugyancsak kiemelkedően erős ebből a szempontból a családi halotti tor jelenete) fájdalmasan ismerősek lehetnek – a film lassú aprólékossággal térképezi fel a félresikerült életek sorozatát. Megismétlem, hogy az ábrázolásmód nem tesz különbséget magyar és szlovák, látszólag sikeres üzletember és panellakó között, nagyon kegyetlen társadalmi körképpel szembesülünk. A Köszönöm, jól ábrázolási módszere sokat örököl a Tűz van, babám vagy a Fekete Péter groteszkjéből illetve mikrorealizmusából, de a nézőben nyilván felidéződik a Családi tűzfészek több jelenete vagy a Budapesti Iskola más filmje is. Ritkán készülnek ma már ilyen filmek, de a felfogás, a stílus és az eredmény meglepően élő. Nincs ellentmondás, Prikler Mátyás nem egy annak idején valóban kifáradt alkotói eszköztárat porolt le, hanem a dokumentarista játékfilmet keltette új erőre. Különösen érdekes, ahogy a film a hivatásos színészeket és a natúrszereplőket együtt mozgatja. Furcsa módon az utóbbiaknak van könnyebb dolguk, hiszen tulajdonképpen önmagukat, vagy az énjükhöz közel álló figurát kell nem is annyira eljátszaniuk, hanem egyszerűen megjeleníteniük. A színészvezetés – és a rendezői koncepció – győzelme a hivatásos színészek szereplésén mérhető le: így lehet eszköztelenül, mindenféle külsődleges megnyilvánulás nélkül visszaadni, ami tulajdonképpen nem fontos, nem látványos, de megrázóan drámai. Mokos Attila, Várady Béla, Molnár Xénia, Ferenczy Anna és Miroslav Krobot alakításáról felsőfokban beszéltek a kritikák.

Az 1973-as születésű Kerekes Péter nagyjából egy évtizeddel fiatalabb fenti pályatársánál. A talán konceptuális dokumentumfilmnek nevezhető A második kísérlet (Druhý pokus) térségünk nézői tapasztalata számára anélkül von meg párhuzamot a finnországi svédek és a szlovákiai magyarok között, hogy ez a filmben megjelenne; hacsak nem könyveljük el közvetett utalásként a magyar beszéd viszonylag hangsúlyos szerepét; Kerekes Péter is megjelenik a rendező és a riporter kettős szerepében. A második kísérlet egy gondolatkísérleten alapszik: Szlovákia intézményrendszere az alkotói álláspont szerint nem szolgálja a demokráciát, tehát az országba baráti segítségnyújtás céljából be kell hívni a finn hadsereget. Nem tudni, hogy a finn honvédelmi miniszter mint a megszólalók egyike érti-e az ötlet minden jelentésrétegét, mindenesetre testülete különleges jellegére hivatkozva udvariasan visszautasítja a kérést – a „békés hadsereg” szószerkezet viszont Kelet-Európában hangzik különösen. Kerekes Péter kedvvel alkalmazza a történelem alulnézetben szemszögét: az Ako sa varia dejiny (kb. Történelmi kifőzde) című munkája a katonai szakácsokról szól.

Érdemes felidézni azt a projektet, amelynek keretében A második kísérlet 2013-ban készült: A Slovensko 2.0 (Szlovákia 2.0; alcím: Szlovákia 20 éve – 10 rendező, 1 film) omnibusz producere Zora Jaurová és Prikler Mátyás. Az összeállítás valamiféle mozgóképes számvetés az ország húsz éves múltjával – ilyenként nagyon tanulságos közösségi önképpel szolgál arról a tágabb közegről, amelyben a felvidéki magyarok léteznek. Figyelemreméltó, ahogy a filmek és az alkotói megszólalások tartózkodnak a nagy szavaktól és a történelemfilozófiai mélységektől. Szlovákia fogalmát Iveta Grófová, az egyik rendező például ilyen minimalista módon határozza meg: „1993-ban alapított ország, ötmillió lakosa van, negyvenkilencezer négyzetkilométeren fekszik.” És egy másik megfogalmazás: Prikler számára Szlovákia a kiindulópont, a személyes önmeghatározás legfontosabb eleme. A szlovákiai magyar alkotók helyzetével kapcsolatban mindenképpen számításba kell vennünk azt a lélektani tényezőt, amelyről a filmek szinte mindegyike beszél: a polgárok és az intézmények nem voltak felkészülve az önállósodásra, az elmúlt húsz év különösen sok bizonytalanságot hozott.

 

*

 

A komparatív szándék képes kimutatni a kulturális együttélések további típusát is, ez pedig a magyarság jelenléte a szlovák filmben. Vannak olyan filmek, amelyekben a képviselet csupán néhány mondatra korlátozódik (Vít Olmer: Mint a méreg – Jako jed, 1985), másokat valóságos imagológiai példatárként tarthatunk számon, hiszen ki lehet belőlük olvasni, hogy a szlovákok miként tekintenek szomszédaikra. Érdekes ebből a szempontból Peter Bebjak Barackszigete (Marhul’ový ostrov, 2011), ám nem azért, mert Cserhalmi György játszik benne – ugyanis szlovák teherautósofőrt alakít –, hanem Mokos Attila és Nádasdi Péter részvétele miatt, ők játsszák a történet középpontjában álló testvérpárt, akik apjuk (Cserhalmi György) és apjuk számukra ismeretlen szerelme (Tóbiás Szidi) viszonyával küzdenek meg. A Baracksziget a szlovákiai Komárom térségében játszódik, cselekménye tulajdonképpen az ottani magyarok néhány képviselőjének sorsára és a kétnyelvű együttélésre épül. A Barackszigetre talán ugyanaz érvényes, mint a Köszönöm, jólra: a két nép képviselői mindössze abban térnek egymástól, hogy különböző, bár egymásra kölcsönösen különösen erősen ható nyelvet beszélnek, a problémáik lényegében ugyanazok. Hogy bizonyos súlyos bajok – mint az alkoholizmus vagy az öngyilkossági hajlamok, amelyekkel a filmbéli testvérpár meg van verve – mennyire jellemzők az egyikre vagy a másikra, azt a film mindenesetre sejteti. Részben szlovákiai magyar témát dolgoz fel Martin ©ulík Cigány (Cigán, 2010) című filmje, hiszen a főszerepeket a részben magyar nyelvű szlovákiai roma közösség tagjai játsszák, valamennyien natúrszereplők. A kultúrák találkozásának különleges alkalma Marek «apák Cseréptánc (Tanec medzi črepinami, 2012) című filmje. A táncos miniklipekből álló, kelet- és kelet-közép-európai folklórkincsre épülő történetben úgy épülnek egymásba a zenei betétek, ahogy az egyébként a valóságban is történik: szétválaszthatatlanul és burjánzó tarkasággal. Ennek a szőttesnek Lajkó Félix, Nikola Parov vagy a Muzsikás együttes is részese.

A szlovák-magyar kapcsolatok harmadik módja a szlovákiai magyar alkotók munkássága és az ottani magyar tematika mellett a magyarországi résztvevők jelenléte. Cserhalmi György egyik szerepéről megemlékeztünk – ő egyébként cseh filmben is szerepelt –, említsük meg itt további példaként a kortárs szlovák film egyik legnagyobb vállalkozását. Mariana Čengel-Solčanská A repülő Ciprián legendája (Legenda o lietajúcom Cypriánovi, 2010) című történelmi kalandfilmjéről van szó, amelynek főszereplője a szlovák Leonardo da Vinci, egy különleges képességekkel megáldott szerzetes a szlovák-lengyel határon található kolostorból. A nemzetközi stábban felbukkan Bicskey Lukács jellegzetes alakja is.

A koprodukciókat azon a jogon érdemes említeni, hogy a szlovák filmtörténet nyilvántartja őket. Bán Frigyes: Szent Péter esernyője (1958) nyitja a sort, aztán figyelemreméltó Kósa Ferenc 1971-egy Ítélete – a közös produkció vezérlőelve a szomszéd népek egymásra találása, a szabadság közös akarása. Juraj Jakubisko Báthoryja (2008) az elmúlt évek nagy vállalkozása. A koprodukciókból figyelmesebb szemlélő számára a hivatalosságok logikája rajzolódhat ki: a mindenkori két kultúrpolitika milyen témákat tartott és tart közösnek.

Láthattuk, hogy a magyarság képviselete nem túlságosan erős a szlovák filmben. Az alkotók közül néhányan ugyanakkor mindkét kultúrában jelen vannak, amit a vagy-vagy választásokra alapuló logika nyilvánvaló vereségeként tarthatunk számon; a határokat a film is segít eltüntetni. A szlovákiai magyar film ezzel együtt létezik, és ilyenként érdemes számon tartanunk mint az egyetemes magyar kultúra részét, egyik nyelvjárását.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 21-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11702