KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/január
JODOROWSKY
• Jankovics Márton: A világfi hazatérése Jodorowsky, a mágus
• Sepsi László: A próféta kudarca Frank Pavich: Jodorowsky’s Dune
JAPÁN SZELLEM
• Varró Attila: Harcosok és hittérítők 47 rónin
• Csiger Ádám: Ház az erdő mélyén Hausu
FREARS
• Takács Ferenc: Itt és most Stephen Frears
• Vajda Judit: Nihil nimis Philomena – Határtalan szeretet
MISS HOLLYWOOD
• Kovács Kata: Neurózis és happy end Nicole Holofcener
• Baski Sándor: Hölgyválasz A korhatáros komédiák evolúciója
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 2. rész
• Kővári Orsolya: „Az oroszlán: asszimilált bárány” Filmszínpad: Rába Roland
QUEER FILMEK
• Kis Katalin: A bús heteroszexuális férfi panaszai Melegek a magyar filmben
• Harmat György: Ugyanaz a szerelem Budapest Pride LMBTQ Fesztivál
• Huber Zoltán: Másképpen más Coming Out
TEST ÉS LÉLEK
• Kovács Petra: Titkok a vásznon London: Európai Pszichoanalitikus Filmfesztivál
• Pintér Judit Nóra: A szenvedés képei Betegség a filmvásznon
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Béketeremtő filmes háború Bosnyák filmek
CAPA 100+
• Bácsvári Kornélia: A mexikói bőrönd Capa 100+
• Kolozsi László: Capa filmje Robert Capa/A Játékos
KÖNYV
• Kelecsényi László: A vér nem válik vízzé Inkey Alice: No de Alizka!
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: Fehéren feketén Solomon Northup: Twelve Years a Slave
• Roboz Gábor: Halványuló kézjegy Steve McQueen: 12 év rabszolgaság
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: A ló másik oldala Overdose – Vágta egy álomért
• Bilsiczky Balázs: Határtalanul Háromkirályok
• Andorka György: A halhatatlanság halála A futurológiai kongresszus
MOZI
• Baski Sándor: Ezerízű szerelem
• Forgács Nóra Kinga: Csinibabák
• Alföldi Nóra: Joséphine
• Csiger Ádám: Csókok és gólok
• Kránicz Bence: Harcban élve
• Huber Zoltán: Behálózva
• Roboz Gábor: Kísértés
• Tüske Zsuzsanna: Dom Hemingway
• Parádi Orsolya: Belle és Sébastien
• Varró Attila: Csillaghercegnő
• Sepsi László: A hobbit: Smaug pusztasága
• Vajda Judit: Vágyak szerelmesei
DVD
• Pápai Zsolt: 80 huszár
• Soós Tamás Dénes: Amerikai vérbosszú
• Soós Tamás Dénes: Klein úr
• Tosoki Gyula: A bűn árnyékában
• Benke Attila: Vörös nap
• Varga Zoltán: Szellemes karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A futurológiai kongresszus

A halhatatlanság halála

Andorka György

Ari Folman kézműves rajzfilmje messzire elkerüli a CGI-technika és a virtuális világ kritikájának közhelyeit.

Ahogyan az emberi klónozás technikai értelemben már jó ideje nyitva álló lehetőség, nincs messze az idő, amikor botox-dívák valós dilemmája lehet, hogy digitális kódként konzerválják-e magukat örökifjú testben, jogdíjakból lógatva a lábukat, míg a szakmával járó valamennyi kellemetlenséget technikusok vállára aggatják. Ari Folman (Libanoni keringő) hosszú vajúdás után befejezett új alkotásában ezzel a feldobott labdátval indít, a kiindulópontot pedig Stanislaw Lem klasszikus kisregényével házasítja össze, amelyben a vesztébe rohanó emberiség elől a hatalmi gépezet által irányított vegyi hallucinációk fedik el a valóság igazi természetét. Ami Lemnél a totalitarizmus elvont allegóriája volt, napjainkban már sokkal erőteljesebben működtethető a kortárs tendenciák bizarr hiperbolájaként is. Folman alapvető csavarja, hogy cselekményét a mából indítja, főhőséül pedig egy saját halálos ítéletét aláíró, korosodó színésznőt tesz meg (az önmagát megszemélyesítő Robin Wright bátor alakítása). Eszményi terepet teremtve ezzel a filmipari önreflexiók és kiszólások számára: a sci-fi ostoba műfaj, ellenben a holokauszt-filmek tuti díjvárományosok – mondják a szereplők. (Valójában Folman utal itt gyilkos (ön)iróniával előző sikerére és aktuális művére.) Az alapmotívum pedig ez esetben is (akár Lemnél) az identitás feletti kontroll: a színész nem több mint márkanév, aki számítógépes adatként sem lehetne tárgyiasítottabb báb a stúdió számára, mint hús-vér valójában – mint ahogyan a kapitalizmus kizsákmányoló logikája mentén működő médiakonglomerátum is puha autoritás, amely csak a választás illúzióját adja alkalmazottainak és a nézőinek egyaránt.

Csak az merészeljen a fausti útra lépni, aki vígan menetel a kárhozatba is: a digitális szimulációt hamarosan felváltják a fiolákba zárt identitások – a kör bezárul, a filmművészet a fotokémiától az agyba juttatott drogokig eljutva felszámolja saját magát, mi pedig belépünk Lem szép új világába, ahol mindenki tudatának tiszta kivetüléseként élheti az életét, és nincs az a probléma, ami egy-két köbcenti kemikáliával ne lenne helyrebiccenthető. Miközben a kisregény őrült nyelvi leleményei a vásznon pszichedelikus trippé transzponálódnak, egy új szereplő belépésével a Pygmalion-történet variációja sejlik fel: az összkomfortos rémálomból kitörni akaró főhősnő segítőtársául valamikori animátora szegődik, aki beleszeretett az általa életre keltett figurába, eredetijére azonban ironikus módon csak fantázia-maszkjában lel rá. Robin egyetlen céljává a visszatérés válik az egyre inkább saját univerzumába zárkózó, beteg fiához, akinek emléke álmon belüli álmaiban folytonosan kísérti, miközben nem lehet biztos benne, megtalálja-e még, ahogyan azt sem sejti, hogy a hallucináción túl mindössze az általa ismert civilizáció romjai várják. Akár a Libanoni keringő végső képeinél, amelyek megrendítően üzenték, hiába a traumatizált tudat szűrője, mögötte megkerülhetetlenül ott áll testi létezésünk objektív valósága, itt is hasonló erejű érzelmi csúcspontot jelent a leleplezés pillanata – visszatérve azonban kétségessé válik, vajon értékesebb-e az ébrenlét, mint tudatunk kapcsolata szeretteinkkel, a létezés bármilyen formájában.

Lem cinikus szatírájának motívumai Folman kezei alatt zsigerekbe szivárgó, elégikus történetbe olvadnak, a végeredmény pedig többrétegű, csodálatos szépségű alkotássá áll össze. A futurológiai kongresszus a transzhumán expressz utasainak címzett melankolikus látomás, amely az Avatar hiperrealizmusa vagy Linklater mechanikus rotoszkópiája helyett lélekkel teli, kézműves animáción keresztül képes átélhetően beszélni a napjainkban csontig rágott virtuális identitás és szimulákrum-problematikáról. Robin a film egyik kulcsjelenetében, gesztusainak szkennelése közben leblokkol, mire ügynöke egy történetbe fog, majd mesél és mesél egyre tovább – önmagáról, megismerkedésükről, kettőjük kapcsolatáról. Kicsinyítő tükörként működik ez a pillanat a művön belül: a színésznő megfeledkezik magáról, és mint őseink a tűz körül, hallgatja a szenzor-kupola csillagos égboltja alatt embertársát. Az őszinte gesztus örömet, rácsodálkozást, fájdalmas emlékeket hív elő belőle – még egyszer él, mielőtt visszavonhatatlanul átköltözne a digitális másvilágra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11568