KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szuperhős és filozófus

Heidegger és a Vasember

Így használd az okostelefonod

Huber Zoltán

Mi kapcsolja össze a szuperhőst és a német filozófust?

Tony Stark, a világ első számú fegyvergyárosa és sármos playboy-milliomosa évtizedek óta szórakoztatja a képregények kedvelőit, sőt, legyőzhetetlen alakját 2008 óta a szuperhős-mozik rajongói is a szívükbe zárhatták. A 2001. szeptember 11.-es terrortámadásokat követő általános társadalmi önbizalomvesztés, az amerikai önkép súlyos válsága a köpenyes hősök újabb generációját hívták a vászonra. Bár az összetettebb jellemű, lélektanilag árnyaltabb héroszok mellett a Vasember kifejezetten egyszerűnek, már-már elrajzoltnak tűnhet, az első felületes pillantás csalóka. A léha csodagyerekből önkéntes békefenntartóvá emelkedő mérnök-üzletember nemcsak az Egyesült Államok potenciális győzelmeiről, de a technológia és az ember égetően aktuális dilemmáiról is mesélhet nekünk.

A szuperpáncélos igazságtevő soha nem volt felvértezve olyan kidolgozott pszichológiai motívumokkal, mint az író-alkotó Stan Lee más híres teremtményei, a Hulk vagy épp a Pókember. Az acélruhás zseni figuráján keresztül a Vasember-képregények szerzői elsősorban a hidegháború főbb témáit, az amerikai fegyverkezési és ideológiai fölényt, a kapitalista üzleti modell felsőbbrendűségét, a kommunizmus elleni harc fontosságát propagálták. A Szovjetunió bukásával, a keleti blokk felbomlásával Stark mégsem akasztotta szögre híres arany-piros sisakját. A kívülről érkező, kiszámítható vörös veszély elmúltával egy újabb, talán még súlyosabb háború ütötte fel a fejét. A terrorizmus összetettebb fenyegetései, a felbukkanó ellenfelek ellentmondásosabb és emlékezetesebb feladatok elé állították a Vasembert, izgalmas karakterjegyekkel gazdagítva a főbb szereplőket, melyek helyességét a mozis feldolgozások kritikai- és közönségsikerei bizonyítanak.

Távolabbról szemlélve úgy tűnhet, Tony Stark nem több mint egy modern lovag, aki a fantasztikus örökségét, tudását és pénzét nem kímélve fényes páncélt készít, majd megvédi a Földet a pusztító, gonosz sárkányoktól. A Vasember idealisztikus és kissé avíttas hősnek, aktuálissá fazonírozott, de alapvetően népmesei típusfigurának tűnhet, ám pontosan a saját testére illesztett páncél az, ami markánsan megkülönbözteti őt a többi képregényhős-kollégájától. Bár kapott vagy szerzett szuperképességek hiányában az álarcos igazságosztók jelentős része vesz igénybe több-kevesebb technikai segítséget, Stark esetében a műszaki intelligencia minden szempontból kulcsfontosságú. A Vasember történetét elsősorban a csúcstechnológia, illetve az eszközöket használó ember ellentmondásos, kínzóan aktuális kapcsolatrendszere varázsolja dinamikussá és érdekfeszítővé.

Tony zseniális tudása nemcsak fantasztikus vagyont, a rendelkezésre álló vállalati hátteret és a ruha megépítéséhez szükséges erőforrásokat biztosítja, de a sziporkázó szellemi képessegei nélkül maga a páncél sem érne sokat. Sőt, ez utóbbival kapcsolatban a pökhendi és laza rocksztár-imázs is rendkívül fontos tényező, hiszen a Vasember elsősorban azért tekinthető szuperhősnek, mert repülni is képes. Ha nem szárnyalna olyan látványosan, a Stark által létrehozott eszköz nem lenne több mint egy nagyszerű, ám kissé unalmas műszaki objektum. Tony azonban nagyképű exhibicionista, aki a számítógéppel és fegyverekkel telepakolt szuperruhát egyszemélyes vadászgépként, címlap-kompatibilis hősként, látványos jelképként álmodta meg.

A karakter megalkotásakor Stan Lee nem egy egyszerű robotban, nem egy legyőzhetetlen csodafegyverben, hanem egy olyan páncélruhában gondolkodott, ami azonnal szuperhőssé varázsolhatja a viselőjét – de az emberi tényező nélkül, önmagában szinte semmit nem ér. A figura legfontosabb kérdése ezért az lesz, vajon a Vasember Tony tökéletesebb alteregója és álarca csupán, vagy maga Stark az utolsó szükséges alkotóeleme annak a folyamatnak, mely során az élettelen fémtárgy életre kel, azaz a gép és az ember összeolvadásakor tulajdonképpen a tökéletes technikai eszköz ébred végre öntudatra. A megfilmesítések remek érzékkel élezték tovább a súlyos dilemmát: a képregény mágneses mellvértje helyett a vásznon megjelenő Tony már csak a testébe integrált reaktor segítésével maradhat életben, de a fénylő henger szép lassan meg is mérgezi a szöveteit. A Vasember létezése, a gép és a szív szimbiózisa egy erősen szimbolikus kérdésre irányítja a figyelmünk: vajon a technika még tényleg minket szolgál, vagy már menthetetlenül függünk tőle?

Kései életművében, de különösen A technológiára vonatkozó kérdés címet viselő híres esszéjében a nagy német gondolkodó, Martin Heidegger is hasonló ontológiai problémákról elmélkedett. A filozófus sokat idézett érvelése szerint a technikai tudás, a műszaki haladás egy ponton túl már nem egyszerűen az emberiség jólétét, a kitűzött célok elérését szolgálja, hanem olyan általános megértési móddá, gondolkodási modellé fejlődik, amely mentén a saját létezésünket, a valóságot is értelmezzük. A technológia szemüvegén keresztül például a természetet is csak puszta energiaforrásként, rendelkezésre álló erőforráskészletként szemléljük. A raktárrá, kiaknázandó területté, potenciális adathalmazzá váló világra egy idő után képtelenek leszünk máshogyan tekinteni: az kizárólag mint tőlünk függő, értünk létező dologként kezd létezni.

Heidegger elismeri, hogy a tudományos fejlődés, a műszaki ismeretek fontos dolgokat adtak az emberiségnek, de úgy véli, a technológia ma már annyira meghatároz minket, hogy talán végleg kicsúszott az ellenőrzésünk alól. Ha a mindent átható technológia gondolkodásmódként és létmagyarázatként egyeduralkodóvá válik, szép lassan kiszorítja az egyéb, alternatív világképeket. Heidegger jóslata szerint éppen ezért egy szörnyű szakadék szélén egyensúlyozunk, hiszen ha puszta erőforrásként tekintünk a természetre, előbb-utóbb kénytelenek leszünk magára az életre, sőt, az emberre is így gondolni. Ha azonban átlépjük ezt a végső határt, a technológia logikája végleg elmossa majd a különbséget az élő és a gépi test között: a technika már nem feltétlenül az emberiség, hanem a saját céljait fogja szolgálni.

A Vasember pontosan a Heidegger húzta kritikus határvonalon egyensúlyoz. Tony Stark sorsa rendkívüli módon függ saját műszaki zsenialitásától, illetve az általa kifejlesztett csúcstechnikától, amit a 2008-as, Jon Favreau rendezte mozifilm is igen szemléletesen és hatásosan ábrázol. A mű elején a cinikus Stark egyszerű üzletember, aki az általa gyártott terméket reklámozza. A terroristák elrabolják, mert őt magát (illetve a tudását) próbálják eszközként felhasználni arra, hogy egy hatékony szuperfegyver birtokába jussanak. Végül mégis Stark lesz az, aki a tudtukon kívül kihasználja őket. Fogvatartói akaratlanul összehozzák a jóságos és bölcs tudóssal, Yinsennel, illetve ők biztosítják az alkatrészeket, az időt és a motivációt, hogy Tony megépítse a páncélt, melynek az életét, a szabadságát és a későbbi céljait köszönheti.

Az eset maradandó lelki és fizikai változásokat idéz elő a léha aranyifjúban. A gazdagság, a tehetség és a népszerűség többé mit sem ér, ha Starknak pontosan a szíve sebesül meg – a szó átvitt értelmében is. A testébe fúródott repeszeket csak az általa kifejlesztett technológia tarthatja távol a létfontosságú szervtől, de az új találmány a nyilvánvaló haszon mellett számtalan, előre nem látható problémát okoz. A békés célokra is kiválóan alkalmas, de fegyverré fejlesztett eszköz szinte azonnal rossz kezekbe kerül, ezért az univerzálisabb morális vonatkozások mellett Tony döntései rögtön felvetik az egyéni felelősségvállalás kérdéseit is. Az új szuperhőst tehát a technika szülte, az tartja életben, de egyúttal irányt szab későbbi tetteinek, sőt, a formálódó új jellemvonásainak is: a német filozófussal szólva a Vasember valódi létét egyedül az őt determináló technológia vizsgálatával érthetjük csak meg.

Heidegger írásaiban igen sötét képet festett a technológia és az ember kapcsolatáról, és elsősorban a viszony destruktív, embertelen oldalát emelte ki – vélhetően azért, hogy felhívja a figyelmet a téma kínzó aktualitására. A filozófus a kérdéskört a kortárs emberiség egyik legfontosabb problémájának tartotta, ezért arra szólít fel, hogy tekintsünk az ismertnek vélt fogalmaink mögé. Heidegger szerint a technológia hétköznapi felfogása korántsem elégséges, csak a jelenség valódi és átfogó megértése szabadíthat fel minket a technika egyre veszélyesebb egyeduralma alól. A heideggeri kérdés ezért nem úgy hangzik, hogy mi a technológia, hanem az, hogy vajon miként válik valami technológiává? A filozófus szerint a válasz nem egy tulajdonság, nem valamiféle cél, de nem is az eszközök mögött felsejlő politikai, történelmi vagy gazdasági háttér – inkább az a mód, ahogyan a technológiához viszonyulunk.

 

A Vasember genezise, Tony Stark formálódó jellemvonásai és izgalmas kalandjai kiválóan alkalmasak a heideggeri program popkulturális megpendítésére, azaz a vázolt problémák látványos, közönségbarát felmutatására. A milliomos csodagyerek, a magát önhatalmúlag a világ csendőrévé emelő üzletember meséje természetesen kritizálható a neoliberális kapitalizmus, az amerikai hegemónia kendőzetlen propagandájáért – ugyanakkor elősegítheti a technológia és az ember komplex kapcsolatrendszerének a jobb megértését. Tony amellett, hogy Vasemberként eggyé olvad az általa kreált eszközzel, maga is a technológia által meghatározott személyiség. Zseniális mérnök-üzletemberként nemcsak a techné (a gyakorlat) és a logosz (a tudás) kettősségét egyesíti magában, de a tömegtermelés logikájának megfelelően a műszaki tudományok mellett az üzleti életben, marketingben és a megfelelő imázs kiépítésében is jártas. Stark maga a testet öltött nyugati ideál, épp ezért nem haszontalan átgondolni, miként is viszonyul ez az élvezeteknek élő példakép-figura az általa létrehozott, tökéletesre csiszolt technológiához.

Heidegger arra szólít fel, hogy tárjuk fel a technológia valódi természetét, hisz ennek segítségével a világról is másképp gondolkodhatunk majd, ami akár a mélyebb létmegértés felé, önmagunk irányába is elvezethet minket. A látványos kalandok és trükkök égisze alatt az eddigi két mozifilm pontosan azt a folyamatot meséli el, amint Tony az őt ért trauma hatására lassan átértékeli a technikához fűződő, korábban meglehetősen egysíkú és helytelen viszonyát. Stark az afgán barlang mélyén megpillantja az általa létrehozott eszközök valódi természetetét, majd rádöbben arra is, hogy az innováció az alapvető emberi értékek védelmével, az erkölcsi felősséggel is együtt jár. A szabadulása utáni sajtótájékoztatón Tony egyenesen úgy fogalmaz, „kinyílt a szeme” és rájött, többet adhat a világnak néhány felrobbanó kütyünél. A Vasember ennek a változásnak a szimbóluma: bár a páncél alatti személyiség örökre megváltozott, az általa is épített rendszer ellen csak szuperhősként küzdhet.

A saját életcéljára, a kivételes helyzetével és adottságaival járó univerzális felelősségre ráébredő, illetve az apai örökséggel, azaz a küldetésével is megbékélő Stark Heidegger gondolatmenetének megfelelően önnön léte egy magasabb szintjére lép: szuperhőssé válik. Nem változik át Vasemberré, nem a páncél kebelezi be őt, hanem a technológia válik végre emberléptékűvé (szó szerint). Neki nem kell eltitkolni a világ elől a valódi kilétét, hiszen itt nem egy titkos alteregóról, nem időszakos átváltozásról van szó, mint más szuperembereknél. A ruha kiteljesíti, felerősíti Tony képességeit, de a jellemvonásait, a képességeit és az érzelmeit nem helyettesíti. Stark számára már nem az a kérdés, a legújabb vadászgép pilótával, vagy pilóta nélkül repüljön, hanem hogy szükség van-e egyáltalán vadászgépekre egy olyan korban, amikor a technika személyre szabható. Vasemberként Tony maximálisan uralja a technológiát, de ez egyúttal súlyos terhet rak rá, hisz akár az élete árán is meg kell védenie az új fegyver lehetséges áldozatait.

Stark nem a klasszikus értelemben vett szuperhős, de a kezében lévő erőforrások miatt kénytelen olyan döntéseket hozni, melyek nem a páncél, hanem a megváltozó jellemvonásai miatt emelik hérosszá. A Vasember meséjében a technológia negatív következményei végül pozitívba fordulnak: Tony nemcsak jót tesz, de ami még fontosabb, felismeri és megérti a saját szerepét, a hatalmát és az azzal járó felelősséget is. Az új fegyver így több lesz, mint egy lehengerlő műszaki újítás: a szuperpáncél annak a metaforája, hogy a technológia és az ember harcából mindig Tony Stark kerül ki győztesen.

Van valami megnyugtató abban, hogy mostanság, amikor a baráti beszélgetések helyét az okostelefonok, a valódi élmények átélését pedig a közösségi oldalak virtuális bejegyzései helyettesítik, a Vasember is népszerű. A közönség bizonyára nem véletlenül találja felemelőnek egy olyan hős meséjét, aki visszaszerezte a technológia fölötti irányítást, és végül megtalálta önmagát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 31-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11397