KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napok romjai

Schubert Gusztáv

Ha most elárulom, hogy az új Ivory-filmnek egy főkomornyik a hőse, alighanem félrevezetem olvasóimat. Beach, Firsz, Albert... a komornyik szó hallatán mindenféle komikus alakok jutnak az ember eszébe. Okkal, a komornyik, habár cseppet sem mulatságos, de roppant nevetséges. A méltóság, a nemesség puszta látszata. Eleven karikatúra. Feltűnése már maga is a hanyatlás jele. Akkor lesz szükség rá és a merev etikettre, amikor a valódi nemesség már fogyóban. Amikor aztán végleg elenyészik, és az úr megkülönböztethetetlenül hasonlóvá lesz, mint a szolga, újabb mulatság veszi kezdetét. (Nem tudok róla, hogy erre az ötletre építve bárki is megírta volna az arisztokráciát búcsúztató tévedések vígjátékát – itt-ott, például A tizedes és a többiek elején, felvillan ez a gyilkos poén. )

Ivory filmje egy olyan udvarházban, olyan Angliában játszódik, ahonnét kihalnak az arisztokraták. Gyökeresen új helyzet. Ha a lakáj marad a legméltóságosabb, legnemesebb, legtisztább szerzet, akkortól már a világ nevetséges, nem a főkomornyik. Akár azért, mert megpróbál hozzá alkalmazkodni, mint Kabos felkapaszkodott kispolgára Hyppolithoz. Akár azért, mert – mint itt – istenként imádja. Mr. Stevens, a főkomornyik, (Anthony Hopkins) csak visszfénye a kiválóságnak és a becsületnek, de legalább még emlékeztet rá valahogy. Ezért eshet meg, hogy egy pubban kvietált politikusnak nézik. Ezért, hogy egy derék asszony, az új házvezetőnő (Emma Thompson) beleszeret. Mr. Stevens valóban a tökéletesség szobra. De csak szobra, holt gépezet. Óraműlovag, felhúzzák és jár. Méghozzá halálosan pontosan. De csak ezt az egy, belékódolt programot tudja eljátszani. Életét tökéletesen kitölti a feladat, a nemesi udvarház védelme a tisztátalan külvilág állandó ostroma ellen, rendíthetetlen katona, örök vigyázban áll a vártán, ahonnan egy fényesre nem törölt kilincs aljas merényletnek, a helyéről elmozdította váza árulásnak látszik, elesni a megrakott tálcával, pedig maga a harctéri halál. Hol lehet helye ebben a katonás rendben asszonynak, szerelemnek, családnak, politikának, zűrös és piszkos külvilágnak. Ezért, s nem valami romantikus okból reménytelen Kenton kisasszony vágyódása. Akár Casanova, egy bábut szeret.

A Napok romjai tragikomikus románc. Kérdés csak az, tudjuk-e, akarjuk-e annak látni. A filmet csordultig átitat] dk a nemes illatok, az édes ízek, szemünket az angol lankák bársonypázsitja pihenteti, a tegnapi nap maradéka még mindig többnek látszik, mint amire akár a legbőkezűbb holnaptól számíthatunk. Bizony, mi is benne vagyunk a tragikomédiában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1127