KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
   2013/február
FEKETE AMERIKA
• Varga Dénes: Keménykalap és körszakáll Lincoln a moziban
• Sepsi László: Szoboravatás Steven Spielberg: Lincoln
• Csiger Ádám: Véres gyökerek A rabszolga-exploitation
• Nevelős Zoltán: Fekete dinamit Quentin Tarantino: Django elszabadul
KEROUAC
• Varró Attila: Az eltűnt idők nyomában Film/Regény: Úton
FILM / REGÉNY
• Gelencsér Gábor: Ugyanaz hátulról Klasszikusok filmritmusban
• Hubai Gergely: Barikádok dala A nyomorultak-musical
VINTERBERG
• Roboz Gábor: A kaméleon tragédiája Thomas Vinterberg
• Baski Sándor: Csak jót akarnak Thomas Vinterberg: Vadászat
WAKAMATSU
• Vágvölgyi B. András: A törvényen kívüli Koji Wakamatsu 1936-2012
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
• Kelecsényi László: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 1. rész
LATIN-AMERIKA
• Baski Sándor: Melankolikus szólamok Latin-amerikai Filmfesztivál
• Margitházi Beja: A krokodil szelleme Miguel Gomes: Tabu
KRITIKA
• Varga Zoltán: Minden sikeres férfi mögött… Sacha Gervasi: Hitchcock
MOZI
• Varró Attila: Zero Dark Thirty
• Huber Zoltán: A király látogatása
• Forgács Nóra Kinga: A lehetetlen
• Lovas Anna: Bérelj cicát!
• Roboz Gábor: Gyilkos Joe
• Sepsi László: Jack Reacher
• Alföldi Nóra: 40 és annyi
• Zalán Márk: Pasiból lett férfi
• Szabó Noémi: Violeta: köszönet az életnek
• Baski Sándor: 360
• Kovács Kata: Most jó
• Tüske Zsuzsanna: Napos oldal
DVD
• Varga Zoltán: Macskássy Gyula animációi
• Pápai Zsolt: Trükkös halál
• Sepsi László: A vizsga
• Pápai Zsolt: Szökevényvonat
• Vincze Árpád: Pixar rövidfilmek 2.
• Géczi Zoltán: Átjáró
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.
• Varga Zoltán: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fekete Amerika

Quentin Tarantino: Django elszabadul

Fekete dinamit

Nevelős Zoltán

Tarantino már nem okoz sok meglepetést, de sokkolni és szórakoztatni még kiválóan tud.

Váratlan pillanatokban eldördülő fegyverek, extrém erőszakkitörések, a fenyegetést poénkodással ötvöző monológok, vagy a cselekmény megakasztása idióta párbeszédekkel – elsődlegesen ehhez hasonló trükkökkel borzolta a kedélyeket Quentin Tarantino első munkáiban. Ami idővel a védjegyévé vált, az ma már nem meglepetés, inkább az elvárások beteljesítése. Legújabb, sorban a nyolcadik nagyjátékfilmjét, a Django elszabadult nézve már nem mosolygunk elképedten, amikor a Ku-Klux-Klan mintájára összeállt lincselő társaság tagjai a lovasroham előtt arról panaszkodnak, mennyire nem látnak ki a fejükre húzott zsákmaszkokból, és már meghökkenés nélküli borzalommal fogadjuk, amikor – szokás szerint képen kívül – élő embereket aprítanak.

A tarantinói világ nem más, mint a szerző ifjúkori filmélményei egyes elemeinek felelevenítése és egyéni módon való variálása; itt első látásra világos, hogy a Tarantino újrahasznosító művek ezúttal mely kommerszfilm-roncstelepről guberált. A főszereplő neve alapján a spagetti westernekre, bőrszíne miatt a blaxploitationre asszociálunk, és helyben is vagyunk. A domináns azonban az utóbbi, a fekete hősökről fekete közönségnek készült filmek hagyománya, az olasz típusú western előtti tiszteletadás nagyjából kimerül a Django név és az 1966-ban készült Django-film főcímdalának kölcsönvételében, illetve az abban a címszerepet játszó Franco Nero rövid szerepeltetésében; a spagetti stílusjegynek számító flashbackek használata már eltér az olasz mintától. Blaxploitation ez, ráadásul sokkal erőteljesebben, mint a Jackie Brown volt. A feketékkel szembeni embertelen bánásmód felett érzett indulat fűti fel a cselekményt a filmidő harmadik harmadában bekövetkező erőszakorgiához, amelyben a fekete hős immár fehér támogatójától függetlenül győzi le ellenségeit, és szabadítja meg hitvesét azok fogságából – két olyan vérfürdő keretében, amely minden idők egyik legvéresebb westernjévé avatja a filmet. Peckinpah Vad bandája a lövedékek testbe becsapódásának látványos ábrázolásával sokkolta közönségét, Tarantino ezt a hatást emeli most új szintre, amikor a tűzpárbajokat a dinnyelövészet látványelemeivel keresztezi.

A Becstelen brigantyk ördögi náci tisztjének alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Christoph Waltz ezúttal a pozitív hős szerepét kapta, aki a film teljes első kétharmadában az események fő irányítója. Ő játssza Dr. King Schultzot, a fejvadászként dolgozó fogorvost, aki megszabadítja Djangót a rabszolgaságból, és nemcsak kitanítja a fejvadász mesterség fogásaira, de segítségére is lesz, hogy felkutassa és merész csellel kiszabadítsa annak feleségét. Waltz ismét személyére szabott monológokban brillírozhat, néhol német nyelvre váltva, veszélyesen egyensúlyozva alakítását a túljátszás határáig. A legizgalmasabb színészi munkát a gonosz házirabszolgát játsszó Samuel L. Jacksontól láthatjuk, aki nemcsak képes röhejes vénembermaszkján át is egyszerre vicces és vérfagyasztó lenni, de megteremti az egész film legárnyaltabb karakterét is. A főgonosz ültetvényes, a finomkodó külső mögött bárdolatlan bunkó és vérszomjas zsarnok Calvin Candie szerepét Leonardo DiCaprio formálja meg lenyűgöző erővel, míg vele szemben Jamie Foxx nemigen tud az elfojtott indulatnál többet hozzáadni vékonyan kidolgozott figurájához. Hiába hangzik el Djangóról, hogy „a Dél leggyorsabb lövésze”, a film hőse egyértelműen Schultz, amíg a színen tartózkodik, és Djangónak végig nem jut elég alkalom – minden akcióhősködés és tipikus blaxpoitationös pózolás mellett sem –, hogy elmélyítse saját legendáját.

Miként a Becstelen brigantyk a nácikat skalpoló amerikai-zsidó különítménnyel és Hitler felrobbantásával, a Django elszabadul is egy megnyert csatát játszik újra, lazán átlépve a történelmi hitelesség korlátain, sarkított jellemvonásokkal felruházott képregényfigurákkal népesítve be a polgárháború előtti rabszolgatartó Délről alkotott fantáziavilágát. A harsány, ugyanakkor agyafúrt szórakoztatás mellett a történelmi atrocitásokkal való szembesítés népnevelő szándéka is megjelent Tarantino napirendjén, rajongani azonban alighanem továbbra is jóízűen vaskos szövegei és hátborzongatóan bizarr szituációi miatt fogunk érte.

 

DJANGO ELSZABADUL (Django Unchained)­ – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Quentin Tarantino. Kép: Robert Richardson. Zene: Ennio Morricone, Luis Enriquez Bacalov, Elisa Toffoli. Szereplők: Jamie Foxx (Django), Christoph Waltz (Dr. King Schultz), Kerry Washington (Broomhilda), Leonardo DiCaprio (Calvin Candie), Samuel L. Jackson (Stephen). Gyártó: The Weinstein Company, Columbia Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 165 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 17-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11248