KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/október
HATÁRSÁV
• Baski Sándor: „Hamarosan a könyvesboltokban” Irodalmi trailerek
FILMKÁNON
• Varga Balázs: Csak egy lista A 10 legjobb film
• Schubert Gusztáv: Mozimatek Mire jó a filmlista?
ANTONIONI
• Báron György: Michelangelo tekintete Antonioni töredékek
• Kelecsényi László: Magyar kapcsolat [JANUÁRTÓL] Antonioni Pesten
GENGSZTER-KÓD
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
• Varró Attila: Vad bandák [JANUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe – 1. rész
NABOKOV
• Kulcsár Géza: A Nabokov-négyszög H. és H. – bűn és kétségbeesés
• Ardai Zoltán: Utazás a nimfával Lolita-adaptációk
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: 738 perc Déry Tibor életéből Egy film-nagyregény lapjai
• Bán Zsófia: A jó banalitása Amerikai monográfia Forgács Péterről
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Pest nagytotálban Beszélgetés Nagy Bálinttal
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Forró szék Enyedi Ildikó – Gigor Attila: Terápia-sorozat
• Kovács Kata: Lelki Columbo Beszélgetés Gigor Attilával
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Betyár, becsület Don Winslow: Barbár állatok
• Sepsi László: Zöld MacGuffin Oliver Stone: Vadállatok
KRITIKA
• Kovács Kata: Sosem fogok a hajamon lógni Deák Krisztina: Aglaja
• Kovács Marcell: Szemtanú nélkül Peter Strickland: Berberian Sound Studio
MOZI
• Pápai Zsolt: Temetésem szervezem
• Baski Sándor: Szesztolvajok
• Roboz Gábor: Pardon
• Forgács Nóra Kinga: Toszkán szépség
• Kovács Kata: Hétszer lenn, nyolcszor fenn
• Csiger Ádám: Gázos
• Huber Zoltán: Kertvárosi kommandó
• Varga Zoltán: Lorax
• Barkóczi Janka: A második feleség
• Sepsi László: Démoni doboz
• Varró Attila: Üss vagy fuss
DVD
• Pápai Zsolt: Barátom, Harvey
• Sepsi László: Ház az erdő mélyén
• Varga Zoltán: Top Secret!
• Tosoki Gyula: Vad évad
• Géczi Zoltán: Lockout – A titok nyitja
• Bata Norbert: Maraton életre-halálra
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmkánon

Mire jó a filmlista?

Mozimatek

Schubert Gusztáv

Umberto Eco egész könyvet szentelt a „lista mámora” nevezetű szenvedélybetegségnek. Igaz nem egészen arra gondolt, mint a Sight & Sound, és tőlük megihletve a Filmvilág szerkesztői. Eco gyűjteménye az enumerációról, a leltározásról, az egész világot versbe, képbe, filmbe venni vágyó mohóságról szól, annak kultúrtörténetét tekinti át. Maga is nagyívű panoráma: a seregszemlék seregszemléje.

A listázás másik válfaja – mint „a tíz legjobb film” – viszont éppen hogy nem a végtelenre vágyik, hanem a jól körülhatárolt bizonyosságra. Nem a mindenséget akarja birtokolni, csak a legjobb, legfontosabb dolgokat. A végtelen szabadságot a választás végessége fölparcellázza, megrostálja, egyszerűsíti, ezért is berzenkedünk szinte mindannyian az efféle 10-es listák ellen. De nem megy másként. Az utóbbi évek egyik, ha nem is legjobb, de az egyik legeredetibb filmje, a Mr. Nobody (Jaco van Dormael, 2009), épp erre a dilemmára épül. Főhőse nem akar választani, mert mindent akar, az összes tortát a cukrászdából, az összes szomszéd lányka szerelmét, de mert a végtelen szabadság reményében nem választ soha, végül csak egy Senki lesz. A civilizáció mindig önkorlátozás, de paradox módon épp ennek az önkorlátozásnak révén kerüljük el káoszt. Az egyre táguló filmuniverzum feltérképezésének, megértésének eszköze a lista, és nem mellesleg a kritika is. A módszerük azonban nagyon is különböző. Mindkettő mérlegre teszi a filmeket, de amíg a listák eredménye mérhető (összeadható, százalékolható etc.), a kritika matematikailag értelmezhetetlen. Van persze „végeredménye” (tetszik/nem tetszik), de nem ez a fontos benne, hanem a filmhez vezető út, az értelmezés. A kritikához biggyesztett piros pontok, csillagok és tetszésindexek épp ezért értelmetlenek.

A kritikus egy normális kultúrában nem a rajongását/gyűlöletét akarja megosztani olvasójával, ez ugyanis édeskevés, minden néző gondol/érez valamit a filmről, és rég rossz, ha a tőlem, a kritikustól tudja meg, hogy tetszik-e neki a film. A kritikus azzal szolgálja legjobban a nézőt, hogy amennyire lehet, végiggondolja és átérzi a filmet. Ezzel persze befolyásolja olvasóját, de nem a hangos hordószónok módján, nem hipnotizálni akar, hanem megértetni. Ezért sem áll meg a következtetés, miszerint a kánont a kritikusok teremtik. A kritikusnak nem az a legfontosabb dolga, hogy osztályozzon (ezt persze megteszi), hanem hogy megtanítson olvasni és látni a filmet, mégpedig nem elméletben, hanem gyakorlatban, egy-egy film példáján keresztül.

Ki teremti akkor a kánont? Ki írja a filmtörténelmet? A kézenfekvőnek látszik a válasz, a filmtörténészek írják, csakhogy nem egészen így van. A filmtörténeti kánont mindenekelőtt a nézők alakítják, nem annyira azzal, hogy ma már bárki bármikor felteheti a Top10-jét az internetre, hanem azzal, hogy megnézi-e a filmet vagy sem. A termékenység a kultúrában is legfőbb eszköze az evolúciónak: több néző nagyobb sansz a túlélésre. Ezt az evolúciós törvényt senkinek sem áll hatalmában megváltoztatni. Nem érdemes azt fontolgatni, kell-e a sok néző. Kell, mert egy tömegtársadalomban 3000 nézővel nem lehet kultúrát csinálni, ahogy egy 2%-os párt sem tud érdemben beleszólni a politikába. A kultúrához ugyanis nem elég egy maroknyi okos, érzékeny, művelt, jó ízlésű ember, aki majd megmondja a tuti frankót, a kultúra ugyanis nem banktrezorban, múzeumban őrzött kultúrkincs, hanem a mindennapi közös játékszabály. Előfordul, hogy „legjobbak” rá tudták kényszeríteni a sokaságra az ízlésüket, a kényszer azonban – vezérelje mégoly jó szándék – nem hozhat tartós sikert. Azon kellene ezerrel agyalnunk, hogyan lehet bölcs és szenvedélyes filmekkel bevonzani a moziba, leültetni a tévé, vagy az internet elé bóvlira, üveggyöngyre szoktatott nézőket. A lista is képes jó irányba fordítani – ha kell, pofon ütni – a berozsdált közízlést. De ehhez a listázónak őszintének kell lennie. Miközben a klasszikusokat keresi, olyanokat érdemes választania, akiket ő maga is szeret. A fiatal magyar filmesek listáit nézve reménykeltő, hogy épp a nézőt is magukkal ragadó remekművek vonzzák őket. Az 1970 után született, a filmezést többnyire 2000 után kezdő fiatal rendezőink a Sight & Soundban szavazó kritikusokhoz és nagymenőkhöz képest sokkal gyakorlatiasabb, inkább a saját nézői szokásaikra, semmint a filmtörténeti kánonhoz igazodó listákat küldtek be. Egyelőre még nem feltétlenül rendeznek olyan filmeket, amilyenek nézni szeretnek, de az idő remélhetően a listák szellemének dolgozik. Csak jöjjön a magyar Kifulladásig vagy A Keresztapa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 08-08. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11188