KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Batman-legendárium

A sötét lovag – Felemelkedés

Denevér a fényben

Pápai Zsolt

Nolan sötét lovagját minden más szuperhősnél – a korábbi Batman-realizációknál is – inkább magukénak érzik a nézők.

 

Christopher Nolan első nagyjátékfilmje, a csűrcsavaros Követés húszadik perce táján, egy ajtón feltűnik a Denevérember logója. Nem valószínű, hogy a Követés forgatásakor, 1997–1998-ban, még ismeretlen direktor a maga diadalmas hollywoodi jövőjét sejtette előre, helyénvalóbb azt feltételezni, hogy egyszerűen a Batman-figura iránti rokonszenvét fejezte ki. Néhány évvel később Nolannak nem okozott különösebb gondot belépni a Batman-univerzumba, ugyanis ennek a világnak az alapkérdései összeérnek az őt pályája kezdetétől foglalkoztató problémákkal. Ezért volt képes a Joel Schumacher által lehasznált hőst újrateremteni, újrafazonírozni.

Az általa levezényelt Batman-mozik nyilván nem azért népszerűek, mert, úgymond, tökéletesre csiszolt műegészek (a megapic-junkie-k különben is magasról tesznek a nagybetűs esztétikára), még csak nem is azért imádják sokan a filmeket, mert azok hűségesek a képregényekben körvonalazódó mítoszhoz (ami egyébiránt a comicsrajongók számára nem utolsó szempont), és önmagában az amerikai kritikusok által mantrázva magasztalt látványvilág sem ad kulcsot a titokhoz. Mindazonáltal sokat segíthet a diadalmas fogadtatás okait firtató kérdések megválaszolásában, ha a rebootot összevetjük Schumacher Disney-tapintású Batman és Robinjával. Nolan sikerét részben az magyarázza, hogy felnőttszámba vette a kortárs megapic-moslék alkotói által jobbára retardált egyedek masszájaként (le)kezelt mozirajongó fiatalokat. Ostobácska mese helyett, ha nem is minden ízében perfekt, de rafkós sztorit kanyarintott valamennyi részhez, továbbá igyekezett a figuráknak mélységet adni, illetve a hősök sorsába belekódolta az ezredforduló emberének megannyi kínját-baját, feldolgozta a stabil értékrendjét és erkölcsi kapaszkodóit vesztett nyugati ember markáns élményeit. Trilógiájának darabjai úgy lettek a hollywoodi turbóesztétika überproduktumai, hogy egyrészt szolgaian követik, másrészt viszont meg is tagadják a megapic-szemléletet. Bombasztikusak, gigantománok, de igézően és ízlésesen azok.

Jóllehet az elkötelezett megapic-fogyasztókat nem a rétegzett karakterek vonzzák be a moziba, Nolan Trilógiája esetében a figurák belső konfliktusainak feltérképezése óhatatlanul hozzájárult a hisztérikus sikerhez. A megapicek egyrétű vagy nulldimenziós alakjai helyett gyakran ellentmondásos érzelmekkel viaskodó figurákat léptetett fel, mint a megváltást és pusztulást egyszerre hozó Henri Ducard-t az első részben, az egymással szemben álló felek ellen sokfrontos harcot vívó Harvey Dentet a másodikban, vagy a Bruce Wayne életébe a hétpróbás gazemberek világából besurranó Selinát a harmadikban.

Mindazonáltal Nolan a címszereplőt is összetett alakká formálta. Filmjeinek sokat emlegetett realizmusa nem csak a külvilág rajzában, hanem Batman/Bruce „belvilágának” a megmutatásában is érzékelhető, továbbá abban a leplezetlen alkotói szándékban, amely a hős különleges képességeinek eredetét igyekszik racionalizálni (emlékezzünk csak, milyen hosszasan időzött el azzal a direktor, hogy szerzett tudásként, és ne afféle fantasztikus adományként mutassa be Bruce harcművészetét akkor, amikor egy nindzsaképzőbe helyezte őt a Kezdődik!-ben). Ez a realisztikusabb közelítést célzó szemlélet csak Batmannel kapcsolatban volt érvényesíthető a szuperhősök elitklubjában. Batmannek köztudottan nincsenek természetfeletti képességei (nem öngyullad, nem zöldül, nem gyurmásodik), azaz világának, figurájának fantasztikusabb elemeivel együtt is ő áll a legközelebb a hús-vér emberekhez valamennyi comicshős közül. Nolan ezt használta ki: sérülékenységének a nyomatékosításával és valószerűbb vonásainak a hangsúlyozásával, valamint önmarcangolásra, tépelődésre hajló természetének előtérbe állításával – ám ereje és hatalma megtartása mellett – olyan közel vitt a közönséghez egy szuperhőst, amennyire az egyáltalán lehetséges. Az ő sötét lovagját minden más szuperhősnél – a korábbi Batman-realizációknál is – inkább magukénak érzik a nézők. Ezért (is) védik foggal-körömmel a filmeket, és indítanak az interneten térítőháborúkat a maroknyi finnyás kritikus vagy okvetetlenkedő troll ellen.

A Trilógia zárótétele, A sötét lovag – Felemelkedés sokat ígérő alapszituációval nyit. A főhős ugyanis utoljára a Kezdődik!-ben, gyermekként volt annyira sérülékeny, mint most: a mese a magára találását beszéli el, a kijutását mutatja be abból a feneketlen kútból, ahova belső démonai (önkéntes száműzetése) és külső ellenfelei juttatták. A Felemelkedés azt a folyamatot ábrázolja, mely során Bruce – a rendező által a filmben következetesen és radikálisan végigvitt metaforát idecitálva – a sötétségből a fénybe lép.

A történet nyolc évvel a második rész eseményei, a Kétarccal és Jokerrel megvívott csata után kezdődik: Bruce Wayne betegen, kiégetten, szárnyaszegetten vegetál kastélyerődjében, amikor hírét veszi, hogy Gothamet egy Bane nevű fenevad fenyegeti. Bruce-nak halmozottan nehéz dolga van, mert hűséges komornyikjának, Alfrednek az ellenkezésével, valamint a saját legyengült fizikumával is meg küzdenie a visszatérés érdekében, ráadásul egy titokzatos szuperhölgy, bizonyos Selina is keresztezi az útját.

Christopher és Jonathan Nolan a forgatókönyv megírásához alapjáraton három képregényt használt, a visszavonult Bruce sanyarú sorsát taglaló The Dark Knight Returns-albumot, a Bane-t a Batman-univerzumba bevezető Knightfallt, és a gengszterek irányítása alá került Gothamben játszódó No Man’s Landet. A képregények mellett a Felemelkedés néhány mozifilmet is előhív a néző memóriájából: a Bane által szervezett konspiráció jellege Russell Mulcahy Az árnyék című munkáját, míg a helyszíne – Gotham kanálislabirintusa – Tim Burton Batman visszatérjét idézi. Számos momentum utal vissza a trilógia nyitányára, a Kezdődik! című darabra, melyből rövid képsorok is láthatóak a filmben.

A forgatókönyv korántsem kifogástalan. A dialógus-építés nem hibátlan, de szerencsére csak szórványosan hangzanak fel setesuta párbeszédek és üres bölcselmek. Nagyobb gondot jelent viszont, hogy a történetszervezés frontján Nolan ugyanabba a hibába esik, mint a második részben. A tucat-megapickel ellentétben ugyan nem bárgyú és kisiskolás a sztori, hanem merészen tekervényes, egyúttal azonban csöppet túlírt, túlbonyolított. A sötét lovagban az utolsó felvonás volt feltűnően gyengébb a többinél, ezúttal viszont az expozíció hervadtabb kicsit: az új figurák bevezetése körülményeskedő, és ezért az egyes cselekményszálak eleinte nehezen kibogozhatóak. Miként A sötét lovagban, úgy itt is a dramaturgiai megoldatlanságok a tempóproblémák, ritmus-zavarok forrásai, mindazonáltal Nolant dicséri, hogy mínuszból indulva is képes elnavigálni a filmet. Sőt, ahogy bonyolódik a mese, egyre magabiztosabban uralja azt.

A játékidő előre haladtával tisztul a kép, és a cselekményszálak egy parádés, tizenkét perces – az eseményeket real-time-ban elbeszélő – fináléban sodródnak össze. A katartikus zárlat mellett a Felemelkedés tartalmaz néhány további jelenetet, amely borítékolhatóan mozgókép-antológiák részévé válik a jövőben: mindenekelőtt az éterien disztopikus és sokkolóan rendszerkritikus stadion-szekvencia ilyen. Külön öröm, hogy a film látványvilága, vizuális megmunkáltsága a Kezdődik! után ismét újszerűnek tetszik. Mert lássuk be, hogy az áhítatosan ünnepelt második rész képi világa nem szolgált sok újdonsággal, hiszen a film csupán az első epizód leleményeit reciklálta.

A szereplők galériája, a két korábbi darabhoz hasonlóan, igen gazdag. A rendező a hősök megteremtésekor ragyogóan kamatoztatta a pszichotikus figurák iránti empátiáját, amit előzőleg olyan mozialakok életre keltésével csiszolt-fejlesztett magában, mint az Álmatlanság átmeneti tudathasadással szembesülő detektívje, a Memento valódi énje utáni kutakodó, emlékezetvesztett kisbűnözője, vagy A tökéletes trükk két félre szétváló bűvésze. A Batman-univerzumban kalandozva Nolan kiélhette a kettős tudatok iránti fixációját: egyrészt folyamatosan ütköztette a címszereplő két énjét egymással, másrészt az igazságosztó szerepkört rendre tükröztette az antagonisták pozíciójával. Henri Ducard éppúgy Batman negatív énje a Kezdődik!-ben, mint ahogy Joker is az a második részben, és a Felemelkedésben is rejtett kapcsok kötik össze a szembenálló feleket. Bane-nek és Batmannek közös a múltja (az Árnyak Ligájának voltak a tagjai, és mindketten otthagyták azt), továbbá – látszólag – közös a jelenük is (Bane célja a város felszabadítása, csakúgy, mint Batmané, de más-más eszközöket használnak). Nem is az erejükben, hanem egymás iránti respektjükben különböznek: Bane lebecsüli Batmant, és ezzel behozhatatlan előnyt biztosít neki. A mindenkori mozigonoszokra jellemző önsorsrontó önhittség ritkán jelenik meg olyan láttató erővel egy filmben, mint a figurát játszó Tom Hardy tolmácsolásában, Bane felléptetésének mindazonáltal árnyoldalai is vannak. Egy ilyen robosztus rém, egy ilyen taglózó erejű ősgonosz mellett nehéz a film toldalékalakjaival is érdemben foglalkozni. Talán ezzel magyarázható, hogy néhány szereplő múltja vagy jelene kifejtetlen, elmaszatolt (Selena izgalmas karaktere nagyobb törődést kívánt volna; a Wayne-vállalat korábbi részekből nem ismert prominensének, a történetben fontos szerepet játszó Miranda figurája a fináléig légüres térben lebeg).

Ezekkel a gikszerekkel együtt is A sötét lovag – Felemelkedés a kortárs populáris kultúra jelentős teljesítménye, egy monumentális filmciklus mesteri záródarabja. A Warner főnökei életük egyik legjobb döntését hozták meg akkor, amikor a 2005-ben újrainduló franchise-t Christopher Nolanre bízták. Most, hogy Nolan deklarálta kilépését a projektből, nagy gondban vannak. Mert bárkit választanak a rendező utódjául, a döntésük csak rossz lehet.

A SÖTÉT LOVAG: FELEMELKEDÉS – amerikai, 2012. Rendzte: Christopher Nolan. Írta: Jonathan Nolan és Christopher Nolan. Kép: Wally Pfister. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Christian Bale (Bruce Wayne), Tom Hardy (Bane), Anne Hathaway (Selina), Marillon Cotillard (Miranda), Gary Oldman (Gordon). Gyártó: Warner Bros Picutres / DC Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 164 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11023