KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Színház

Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Mint a vakablak

Roboz Gábor

A francia drámaírónő nagysikerű színdarabja közismert jellemgyengeségeket vesz célkeresztbe.

A (felső-) középosztálybeli házaspárok és családok zárt ajtói mögé bekukkantani pompás ötlet egy olyan író számára, aki a szóban forgó viszonyok éles nyelvű bemutatásával egyetemes érvényűvé kívánja tágítani a történetét, hogy nagyon őszintén beszéljen nekünk a képmutatásról, az önzésről, a dekadenciáról és más hasonló jellemhibákról. Yasmina Reza semmit sem bízott a véletlenre, amikor öt évvel ezelőtt publikálta Az öldöklés istene című színdarabját, hiszen a színészeket és a nézőket egyaránt kiszolgálta: az előbbieknek olyan szerepeket írt, amikben csak az nem brillírozik, aki nem akar, az utóbbiak fejét pedig úgy csavarta el, hogy olyan mondanivalóval látta el őket, amit még a két héttel későbbi vasárnapi ebédnél is csócsálgathatnak.

A nyolcvanas évek óta aktív francia alkotó próbálkozott színészkedéssel, írt fél tucat regényt és pár forgatókönyvet, mindenesetre a nemzetközi közönség elsősorban drámaíróként ismeri. Két leghíresebb darabját, a Művészetet és Az öldöklés istenét számos nyelvre lefordították, több díjjal honorálták, és sikerrel adták elő neves színészek a világ különböző színpadain (hazánkban a Vígszínház tűzte műsorra). Ahhoz kétség sem férhet, hogy Reza nagyszerűen választ magának témát, mert amiről ő ír, arra mindig lesz néző. A Művészetben például azt taglalja, hogy milyen módokon lehet viszonyulni a magasművészethez: egy fehér vászonra festett fehér vonalakból álló, borsos árú festmény kapcsán megrendül három férfi betonbiztosnak hitt barátsága, és a műből megismerhetjük a sznob, a kirekesztettsége okán sértett és az egészre igazából fittyet hányó befogadó álláspontját.

Az öldöklés istenében két kiskamasz játszótéri összetűzése szolgáltatja az alkalmat két szülőpáros számára, hogy egy békésnek induló társalgás során felnőtt módra átbeszéljék a problémát. Az eszmecsere persze azonban ellenségeskedésbe billen át, az elsimítandó ügy helyét fokozatosan átveszi a személyeskedés és a párkapcsolati konfliktusok bemutatása, és mindegyik figura van annyira romlott alak, hogy egymás után lehessen őket megutálni.

Reza most is életszerű, ugyanakkor a színpadon is jól érvényesülő párbeszédeket ír (színészi múltjának köszönhetően tud miből ihletet meríteni), könnyedén felismerhető karaktertípusokat jelenít meg, és úgy kezeli a dramaturgiát, hogy rövidebb vagy hosszabb idő után mindenkiről lehulljon a maszk. Az írónő ráadásul nem csak a színészek munkáját teszi könnyebbé, hanem a rendezőkét is, hiszen – mint általában – kevés figurát és egy helyszínt használ, és nagyon tiszta szerkezetben gondolkodik.

A szerző a csupán ürügyként használt esetről hamar áttér az egyes felek egyéni és párkapcsolati problémáira, és sorra vesz olyan konfliktusokat és jellemgyengeségeket (ilyen például az önámítás vagy a már említett képmutatás), amiken egy szatirikus megközelítésre voksoló alkotó különösebb erőlködés nélkül élcelődhet. Kiváló arány- és ritmusérzékkel dolgozik, hiszen sikerül úgy váltogatnia a fókuszt, hogy végső soron mind a négy figurájának egyenlő figyelem jusson, és izgalmasan sodorja őket egyik érzelmi állapotból a másikba, ráadásul a szereplők közötti kapcsolatok formálódását-dinamikáját is mesterien kezeli.

Az öldöklés istene egyfelől remekül illusztrálja, hogy a szerzője húsz év alatt kitanulta választott mesterségét (nem véletlen, hogy a darab kitűnően működik az angol és a magyar színpadon vagy akár egy amerikai film forrásműveként), másfelől viszont arról is árulkodik, hogy Reza tartózkodik az igazán radikális húzásoktól. Már-már szájbarágós közelítésmódja, illetve közhelyes témaválasztása mellett mintha biztonsági játékot akarna játszani, és szinte egyáltalán nem szeretné komolyabban igénybe venni a befogadóját.

Reza Az öldöklés istenében átélhetően és sallangmentesen ábrázol közismert problémákat és emberi gyengeségeket, így sikeresen meg tudja szólítani azokat, akik még nem lestek be elégszer a színfalak mögé, és akik szeretik, ha egy mű végig megnyugtatóan világos.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10922