KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/szeptember
FRANKENSTEIN VISSZATÉR
• Sepsi László: A legenda húsa Mary Shelley Frankensteinje
• Varró Attila: A tökéletlen trükk James Whale rémfilmjei
• Barkóczi Janka: A Frankenstein-együttható Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Barkóczi Janka: A Frankenstein-együttható Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Báron György: Szörnyek évadja Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv
NOLAN&NATALI
• Géczi Zoltán: A könyörtelenség színháza Új raj: Vincenzo Natali
• Schreiber András: Felhő a feje fölött Christopher Nolan
MAGYAR MŰHELY
• Deme Tamás: A szelíd lázadók Dárday István és Szalai Györgyi
• Dárday István: Hogyan kezdett új életet Préri János?
• Szalai Györgyi: Hogyan kezdett új életet Préri János?
KORDA ZOLTÁN
• Takács Ferenc: Az örök második Korda Zoltán
• Kriston László: A szerencse fiai? Beszélgetés David Kordával
FILMISKOLA: A MOZGÓKÉP
• Gelencsér Gábor: Kompozíciók sodrás(á)ban Az el-rendezés művészete
• Varró Attila: A négy mesterlövész Filmkép a tévében
• Margitházi Beja: Térzavarból képerő Fahrt és zoom
FRANCIA KÉPREGÉNYFILM
• Bayer Antal: Édes Adél Luc Besson: Adèle és a múmiák rejtélye
• Nagy Krisztián: A Goscinny-örökség Új francia képregényfilmek
• Barkóczi Janka: Iráni hímzések Marjane Satrapi: Asszonybeszéd
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Tarts Keletnek! Wiesbaden
KÖNYV
• Baski Sándor: Könnyed horrortánc Stephen King: Danse Macabre
SPORTMOZI
• Ardai Zoltán: Padlón mindannyian A bokszmúlt képei
KRITIKA
• Gorácz Anikó: Szelíd motorok Groó Diana: Vespa
• Kolozsi László: Üdvözlégy Baarìa
MOZI
• Schreiber András: Mamut
• Barkóczi Janka: Örökifjak
• Varga Zoltán: Mary and Max
• Forgács Nóra Kinga: Kövéren szép az élet
• Schubert Gusztáv: Turné
• Gyenge Zsolt: Mese a szerelemről
• Varró Attila: Babylon AD
• Sepsi László: Varázslótanonc
• Baski Sándor: Salt ügynök
• Parádi Orsolya: Bogyó és Babóca
DVD
• Pápai Zsolt: Újraszámlálás
• Varga Zoltán: Földrengések zongorahangolója
• Sepsi László: Dante: Pokol
• Alföldi Nóra: Lódító hódító

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Wiesbaden

Tarts Keletnek!

Varga Balázs

A GoEast a kelet-európai filmek fesztiválja.

 

A folyamatosan bővülő nemzetközi fesztiválmezőnyben a rendszerváltás óta két nyugat-európai filmfesztivál is akadt, amely a kelet-európai filmekre specializálódva építette fel saját profilját. Nem véletlen, hogy mindkettő német, ahogy az sem, hogy elsőként a lengyel-német határ menti Cottbus, majd az egykoron az orosz arisztokrácia kedvelt üdülőhelyének számító, napjainkban is erős keleti kapcsolatokkal bíró hesseni tartományi központ, Wiesbaden vállalkozott egy ilyen fesztivál megrendezésére. Azok a rajongók, akik azt szeretnék tudni, hogy merre tartanak a kelet-európai régió filmjei, és nem a cseh, román, ukrán vagy magyar fesztiválokat látogatják, valamint az A-kategóriás Karlovy Varyban sem a kelet-európai programot szkennelik, az elmúlt évtizedben Cottbusban vagy Wiesbadenben kerülhettek képbe. Az idén tizedik alkalommal megrendezett wiesbadeni fesztivál egész keresztmetszetét mutatta fel a keleti-régiós filmezésnek. Joszeliani-retrospektívtől a szocialista komédiák felforgató humoráról tartott műhelykonferenciáig, filmfőiskolások találkozójáig, lengyel társadalmi drámától szerb anarchista esszéfilmig szerepelt a fesztiválkínálatban a közép-kelet-európai és a volt szovjet tagköztársaságok filmművészete. Ha átfogó képet nyilvánvalóan nem is adhat egy ilyen rendezvény, azt azért megmutathatja, hogy mit tart érdekesnek a kortárs kelet-európai filmből.

A wiesbadeni fesztivál alapvetően jó ízléssel válogatott, bár a szelekció szempontjai korántsem voltak újak. A kelet-európai film ezek szerint továbbra is akkor érdekes, ha az átalakuló Kelet-Európáról beszél. Nem véletlen, hogy a versenyprogram filmjei lényegében két markáns irányba rendeződtek: az egyik a karcos társadalomkritika, a másik pedig a poszt-apokaliptikus vízió volt. A megérdemelt fődíj is egy olyan alkotásnak járt, amely az örökzöld kisrealista formában tudott erőset, újat, eredetit mutatni. A grúz Levan Kogasvili filmje, a Kint az utcán (Quchis Dgeebi) groteszkbe és tragikomédiába forduló dráma a kiszolgáltatottságról. Nem az az érdekes benne, hogyan bukik el jobb sorsra érdemes középkorú hőse, a munkanélküli díler, aki nem akar egy tizenéves fiút a korrupt rendőrök kezére játszani. Nem is a családokat és barátokat szétziláló vadkapitalizmus ezúttal grúz közegben bemutatott drámája, hanem az, ahogy a szociofilmek sablonjait megmozgatja. A drogbiznisz a filmekben általában ifjúsági vagy szubkultúra-problémaként kerül elő. Itt azonban negyvenes éveikben járó családos férfiak állnak a középpontban. A rendszerváltás vesztesei, akik munka és cél nélkül lebzselnek az utcán, egykori iskolájuk előtt, anyagra vagy valamilyen illegális alkalmi munkára várva. Nap mint nap találkoznak a múltjukkal, ifjúkorukkal (keménykezű egykori tanárnőjük utasítja őket rendre – olykor saját gyermekeik szeme láttára – az ablakból), és összefutnak hajdani barátaikkal, akikből sikeres vállalkozó vagy épp miniszter lett (és akik drága szolgálati kocsikkal hozzák gyermekeiket ugyanebbe az iskolába). Kogasvili filmje azért erős, mert hiteles arcokkal, testközelből, végtelen egyszerűséggel, szájbarágós tanulságok és ítélkezés nélkül vezeti elő magát. Banálisnak tűnik, pedig korántsem egyszerű, hiszen a kiszolgáltatottság történetei nagyon könnyen csúsznak a társadalmi felelősségről vagy az érték nélküli hősök gyengeségét és sodródását kipécéző, didaktikus példázatokba. Ahogy a Szia, Tereska című filmjével az ezredfordulón befutott lengyel Robert Glinski idei alkotása, a lengyel-német határ mellett élő, magukat áruba bocsátó kiskamaszokról szóló moralizáló példázata, a Malackák (Swinki), vagy „a horvát Trainspottingként” beharangozott Áttétek (Metastaze) posztháborús traumával küszködő, céltalan erőszakba és önpusztításba rohanó, menekülő fiataljainak bombasztikus-didaktikus története is megmutatta.

A másik irányt azok az elvonatkoztatott, zárt szituációkat megjelenítő filmek jelentették, melyeknek a nem hétköznapi vagy egyenesen disztopikus közegben játszódó történetei Európa keleti felének kisrealista itt-és-mostja helyett univerzális víziót próbáltak megfogalmazni. A Berlinálén díjazott, a Titanicon vetített és Wiesbadenben is kritikusi elismerést kapott orosz Így ért véget a nyaram (Alekszej Popogrebszkij) jeges-tengeri kutatóállomáson játszódó fagyos egzisztencialista drámája ennek az iránynak az archetipikus történeteket idéző, pszichologizáló ágát, míg Vranik Roland Adása a disztopikus társadalmi allegóriát képviselte. A kisrealizmus és a poszt-apokaliptikus víziók sodrából talán csak Pacskovszky József rendezői díjat elnyert fekete-fehér melodrámája, A vágyakozás napjai lógott ki, amennyiben nem társadalmi látleletet vagy univerzális drámát mutatott be, hanem egy szűkre szabott szerelmi-érzelmi kiszolgáltatottság-történetet.

Egy ilyen közepes méretű, tematikus fesztivál válogatási lehetősége és mozgástere természetesen behatárolt. A barátságos és higgadt wiesbadeni GoEast példája mindenesetre azt mutatja, hogy a kelet-európai film a saját jogán akkor érdekes és életképes, ha a régi hullámok bevett mintáit legalább egy kicsit megmozgatja. És akkor lehet a kelet-európai filmnek Nyugaton is keletje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10402