KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/április
FILMSZEMLE UTÁN
• Gelencsér Gábor: Finomhangolás Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Túlságosan csendes magány Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Széna vagy szalma? Dokumentumfilmek
• Hirsch Tibor: Megváltás, ha ólálkodik Bibliotheque Pascal
APOKALIPSZIS MOST
• Sepsi László: Átokföldjén Válság és poszt-apokalipszis
• Nevelős Zoltán: A vég és a kezdet John Hillcoat: Az út
• Kovács Marcell: Spagetti apokalipszis Olasz Mad Max
BERLINI RETRO
• Ruprech Dániel: Sötét éjjel történt A német film és a film noir
• Schreiber András: Keleti oldal, nyugati oldal Berlin retro
ROHMER
• Bikácsy Gergely: Mosolygó szeminárium Eric Rohmer
EZO TV
• Sipos Júlia: Szellemjárta képernyő Tudomány és ezotéria
• Kemenes Tamás: Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez? Ezo TV
• Soós Tamás: A semmittudás egyeteme Tévé és kultúra
• Kolozsi László: Pécsi misztérium Soós Péter: Géniusz, az alkimista
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Valaki ott fenn Shawn Levy: Paul Newman
FESZTIVÁL
• Báron György: A kalifa tornya tövében Dubai
KRITIKA
• Csillag Márton: Három könnyű darab Presszó 10 év, Szélcsend, Szinglik éjszakája
• Gorácz Anikó: Emberkísérlet Almási Réka: Team Building
• Reményi József Tamás: Hárman a padon Makk Károly: Így, ahogy vagytok
• Alföldi Nóra: Showban-rosszban Dömötör Tamás: Czukor show
• Varró Attila: Királyi krokettpálya Tim Burton: Alice Csodaországban
MOZI
• Zalán Márk: Elveszett személyek körzete
• Forgács Nóra Kinga: Itt is, ott is
• Baski Sándor: Agora
• Alföldi Nóra: Minden kút Rómába vezet
• Schreiber András: Vigyázat, ehető!
• Barkóczi Janka: Ajami
• Sepsi László: Kecskebűvölők
• Vajda Judit: Igazából apa
• Varró Attila: Kém a szomszédban
DVD
• Alföldi Nóra: The Rolling Stones – Gimme Shelter
• Baski Sándor: Ahol a vadak várnak
• Pápai Zsolt: Szia, anyu!
• Tosoki Gyula: Az alkonyat harcosa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle után

Bibliotheque Pascal

Megváltás, ha ólálkodik

Hirsch Tibor

Hajdu Szabolcs kelet-nyugati álmoskönyvében a fantázia és a valóságismeret együtt menti meg a világot.

Íme egy szép és titokzatos film. Ahogy minden Hajdú Szabolcs-opusz, ez is valami igaz történet-maggal indít, megint tényanyaggal megtámogatott filmközeget villant föl, de csupán játékképen. Vagyis úgy, hogy megint nem lehet tetten érni a pillanatot, mikor lebegünk át a realitásból valahová egészen máshová, ami álom is, belső utazás is. Ráadásul itt az álom-kezdetkor újabb elágazás jön: az egyik irányban tiszta líra és tisztán hangulatok várnak ránk, fények és színek, amit szentségtörés fejtegetni és magyarázni, a másik irányban viszont nagyon is fejtegetni kell, mert arrafelé precíz enigmák és allegóriák sorakoznak. Vagyis egyszerre kellene megilletődni és magyarázni is, mert hogy aki úgy nézné a filmet, hogy szemérmes tisztelettel békén hagyja a rejtvényt, az lemarad a lényegről.

A filmtörténeti összefüggéseket is ajánlatos sorravenni. Hajdú Szabolcs filmjében éjszakai színekkel-fényekkel dekorált cirkuszi építmények kontinensméretű hálózatának tűnik Európa: Fellininél is ilyen volna. Tőle ismerős a mutatványos rémségek és ártatlanságok találkozása, bizonyos hátborzongató humor és világvégét sirató líra együtt, amibe illetlenség ennél többet belemagyarázni. Tehát itt van először Fellini, aztán jönnek a többiek, földrajzilag valamivel közelebbről, akik szerint Kelet-Európa úgy volna horror-panoptikum, hogy sírni és nevetni egyszerre lehet rajta, ráadásul az egész annyira a semmi szélén létesült, hogy egyik pillanatban még vaskos valóság, másik pillanatban már látomás. Ezek a balkáni minták – Makavejevtől Kusturicáig. És akkor még a hazai hasonlítani-valókról nem szóltunk. Végül is itt, Magyarországon jutott először eszébe filmművésznek, hogy a hely fölöttébb alkalmas arra, hogy a pusztulás globálisan érvényes képeinek szállítója legyen, benne szigorú dokumentumképekkel és mesés szimbólumlátvánnyal, a Werckmeister harmóniáktól a Taxidermiáig.

Hajdu Szabolcs korábbi filmjei is jelezték már: innen jobban látható, ami mindenütt rossz, de itt azért valamivel mégiscsak rosszabb. Látható innen továbbá a mozgás és vágyakozás, amennyiben az említett topográfiailag is leírható Rossz és Még Rosszabb között emberek, értékek, álmok vándorolnak, a közlekedőedények sóvárgás-törvényei szerint, mindig keletről nyugatra, és csak kivételes visszafelé. Mellesleg a Fehér tenyér rendezőjét már érdekelték e kivételek, a Bibliotheque Pascalban pedig majdnem olyan fontos a vissz-irány mint a főirány: Nyugatról Keletre visszafelé a vérrel szerzett pénz, továbbá sebesült öreg stricik vándorolnak, Keletről Nyugatra pedig prosti-szabadító tűzoltózenekar közlekedik, és nem egészen mellékesen a Megváltás. Ez utóbbi akkor igaz, ha legalábbis hajlandók vagyunk megfontolni szemledíjas filműnk provokatív újdonságát: Ká-Európa nemcsak a másokénál jobb Apokalipszis-rálátás miatt kitüntetett (kitüntetetten elátkozott) hely, hanem ennek ellenkezője miatt is. Mert hogy éppen itt, Átokföldjén, éppen itt állította be álltak be az égi receptnek megfelelően a Szenvedés, Akarat (úgy is, mint örökös politizáló izmozás), és persze Költészet arányai ahhoz, hogy újabb – ezúttal női – Messiás szülessen. Ez a Messiás pedig (ez éppenséggel a szokásos irány) először azért mégiscsak nyugat felé küldi a maga evangéliumának első csodáját.

A fenti értelmező gondolatok után e sorok írója szinte hallani véli a filmben szereplő marosvásárhelyi gyámügyes hangját, ahogy a gyermekét visszaszerezni igyekvő gyanús múltú leányanyát is kijózanítja: szálljunk csak le a földre. Hol van itt szó megváltásról, leszámítva a film záróképét, amikor a karácsonyi bútoráruház majdnem üres enteriőrjei fölött a Csendes éj dallama lebeg? Természetesen sehol. Van szó egy artista lányról, aki titokzatos csövet húz ki a homokból, és ezzel akár meg is fojthatná a tengerparti homok alatt rejtőzködő Gyilkost, leendő gyermeke apját. Ez a gyilkos álmokat lát, melyek megelevenednek. Őrá lesújt a törvény, de gyermeke örökli képességeit. E gyermek anyját később a nagyapa juttatja leánykereskedők kezére, hogy egy elképzelhetően elképzelhetetlen extrém angliai kultúr-bordélyban, megjárva különféle perverzió-stációkat, már-már odajusson, amitől eredetileg gyermeke apját óvta a történet elején a műanyagcső: a fulladásos halálig. Ám megmenti őt kislánya, aki a messzi Marosvásárhelyen közönség előtt tűzoltózenekart álmodik, és e tűzoltó zenekar, élén újra a meggyilkolt nagypapa-stricivel, mint tamburmajorral, rögtön befordul az albioni kuplerájba, útját nem állja se retesz se zár, kiszabadítja mind az irodalmi hősök szerepébe kényszerített szex-rabszolgákat, akik először csak állnak és csodálkoznak abban a nagy nyugati szabadságban. Mert nem csupán helyüket keresik, hirtelen azt sem tudják, kik is volnának ők. Kik is? Ezzel az utolsó költői kérdéssel megint kerülni igyekszünk a szigorú gyámtisztviselő vizslató pillantását, aki, akár a lány meséjét, a mi rejtvényfejtő buzgalmunkat sem tartaná itt helyénvalónak. Kik ezek a női- férfi- és gyermek-prostituáltak, irodalmi nevekkel és klasszikus gép-szövegekkel, Lolitától Pinocchióig, Jeanne d’Arc-tól Desdemonáig? Megelégedhetnénk a filmképi költészet belemagyarázás mentes-dicséretével, csakhogy e képek közül egynéhány értelmezés nélkül nem áll meg. Itt vannak, mondjuk, a szoba- és fülkesorok. Szobák a Bibliotheque Pascal nevű bordélyban – fülkék a Nyugat-Balkánon átkattogó vonaton. Nemcsak az apa utazik a vonaton, aki talán eladja lányát, talán nem, nem csak a lánya, aki egyelőre Németországtól vár valami jót, aztán Angliától kap valami rosszat, de itt utaznak az attitűdök és sóvárgások: a laptopjain keresztül nyugatiasodó szánalmas elit család, az öregedő, menthetetlenül megtört kelet-európai értelmiség, a karikás, alkoholista szemekkel, félrecsúszott nyakkendőben, mind, aki egy életen át ábrándozott a szabadságról. Vagyis befut a Wiener-Neustadt-i éjszakába a keleti fülke-tárlók alapvetően kétféle kiállítandó csoportja, ellentétpárok, melyek ezen égtájak közti történelmileg kialakult mozgás közben útra szoktak kelni: sznob és realista, balek és simlis, kurva és strici, emberáru és emberkereskedő.

Szóval a filmben először a vonaton láthatunk (ha ilyeneknek akarjuk őket látni) tárlókba zárt szimbólumembereket. Aztán legközelebb már csak a művelt nyugaton, a Pascal-bordély kísértetszobáiban. Mert ott is akad pillanat, amikor Hajdú kamerája a vonatfülkék mustrájához hasonló módon, szoba-keresztmetszeteken sorjáz végig, megmutatva, ahogy bennük a rafinált kéj-szolgáltatás napi rutinja, halálos favágása folyik, mert hát a szexuális mutatványok nem csupán perverzek, de életveszélyesek is. Angliában vagyunk, egy beteges emberi panoptikumban, de nem egy Peter Greenaway-filmben, még ha a filmtörténeti hasonlítások sorát jogos volna vele folytatni. Persze hogy nem Greenaway-opusz a Bibliotheque Pascal: bár sok minden eszébe jutott már a brit rendezőnek is a haldokló újkori civilizációról, és hogy e civilizáció maradványa tetszetősen kirakható bordélyházi szobák közepébe komponált perverz élőképek soraként – valószínűleg erre az allegorikus megoldásra is rábólintana. De az már aligha jutna éppen neki eszébe, hogy ha e kulturális agonizálásban a bordélyvendég mégiscsak életet keres, egy-egy civilizációs jelmezbe csomagolt még-meleg testet, akkor ez a megkínzott test legyen kelet-európai! Hogy a kis- és nagykorú emberhúst, mint a Perifériák exportcikkét a haldokló, hajdan művelt Központ zabálja föl, hogy kis ideig még működjön, éppen ezzel az élő üzemanyaggal a civilizáció motorja! Ehhez a megoldáshoz mégiscsak elengedhetetlen, hogy legyen a rendezőben némi nyugat-balkáni elfogultság. Vagyis innen kell jönnie. Innentől kezdve Hajdu Szabolcsot nincs kihez hasonlítani. Nem mond ennek ellent, hogy a bordély joviális tulajdonosa a karibi szigetvilágot is belekeveri a maga kreálta kulturális haláltáncba azáltal, hogy saját szülőhelyeként jelöli meg. Igen: a kor átka nem kímél semmit és senkit, sokszorosan végigpusztította már a Jamaica–London–Marosvásárhely-vonalat, és ki tudja még hány központ–periféria-tengelyt – egészen addig, míg csak el nem jön a Tűzoltó-zenekar.

A piros mundéros kompániának szerencsére nincs pontos megfejtése, de azért van pontos hangulata. Ahogy a román mártír-strici átvedlik cseh újhullámos vígjátéki fapofává! Ahogy a nagyon ká-európai Radetzky-mars győzelmi indulóvá lesz az English Channel túlsó partján! A sok filmes párhuzam közül már csak egy friss balkáni darab hiányzik: a bolgár Stefan Komandarev hosszú című kedves filmje. Ami ott csak képletesen értendő, itt szó szerint: a „megváltás a sarkon túl ólálkodik”. És ha ez a megváltás a Lajtánál kerül, Bécs alatt befordul, még éppen odaér, hogy egy idevalósi kisgyerek álmaival megmentse világot, ami pedig tényleg nagy. Hogy a gyerek apja gyilkos volt? Errefelé még az is belefér. Hajdú Szabolcs meséi eddig sem kezdődtek ártatlan emberekkel. Legfeljebb végződnek. Álomemberek annak a bizonyos bútoráruháznak szép színes álomkonyhájában.

Túl sok hasonlítgatásra ingerelt minket a Bibliotheque Pascal, közben pedig meglehetősen egyedül van. Az idei filmszemle más filmjei megrendült pszichéjű szépasszonyokról, a yuppie családalapítás nehézségeiről, árvalányok lelki sérüléseiről, és mindenféle három- és négyszereplős kamarahelyzetekről adnak amúgy nézhető tudósításokat. Miközben a mozitermen kívül végleges gazdasági lemaradásról és a demokrácia megrendüléséről folyik a közbeszéd, a nagyvilágban pedig tátongó ózonlyukról, kultúrák készülő háborújáról, újragondolandó világgazdaságról. Ilyesmiről az idén keveseknek volt mondanivalója. Hajdú Szabolcsnak volt.

Kár, hogy Berlinben a közönségsiker ellenére nem díjazták a Pascalt. Kelet-európai művészfilmek közül újabban, úgy látszik, csak a lelkiismeretfurdalás-gerjesztő opuszoknak van piaca a túloldalon. Itthon meg, úgy látszik, csak a szépelgéseknek az elefántcsonttoronyból.

Vagyis a bordély-szabadító álomnak tényleg nem volna kortárs párja? Dehogynincs! Csak kerüljük az art-mozit. Aki ma világvége- és megváltás témában akar mozizni (vagyis a Lényeg érdekli) az multiplexbe megy. A kor szorongásaihoz passzított látomások költségvetése ott tart a milliárd dollárhoz, és adnak hozzá 3D-szemüveget.

Pascalnak innen szép győzni.

 

BIBLIOTHEQUE PASCAL – magyar, 2010. Rendezte és írta: Hajdu Szabolcs. Kép: Nagy András. Zene: Burnt Friedmann, Atom, Flanger. Vágó: Politzer Péter. Hang: Balázs Gábor. Producer: Angelusz Iván és Hámori András. Szereplők: Török-Illyés Orsolya (Mona), Andi Vasluianu (Viorel), Shamgar Amram (Pascal), Răzvan Vasilescu (Gigi Paparu), Oana Pellea (Rodica), Hajdu Lujza (Viorica). Gyártó: Filmpartners Kft. / Katapult Film Kft. Forgalmazó: Szuez Film Kft. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10204