KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/április
FILMSZEMLE UTÁN
• Gelencsér Gábor: Finomhangolás Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Túlságosan csendes magány Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Széna vagy szalma? Dokumentumfilmek
• Hirsch Tibor: Megváltás, ha ólálkodik Bibliotheque Pascal
APOKALIPSZIS MOST
• Sepsi László: Átokföldjén Válság és poszt-apokalipszis
• Nevelős Zoltán: A vég és a kezdet John Hillcoat: Az út
• Kovács Marcell: Spagetti apokalipszis Olasz Mad Max
BERLINI RETRO
• Ruprech Dániel: Sötét éjjel történt A német film és a film noir
• Schreiber András: Keleti oldal, nyugati oldal Berlin retro
ROHMER
• Bikácsy Gergely: Mosolygó szeminárium Eric Rohmer
EZO TV
• Sipos Júlia: Szellemjárta képernyő Tudomány és ezotéria
• Kemenes Tamás: Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez? Ezo TV
• Soós Tamás: A semmittudás egyeteme Tévé és kultúra
• Kolozsi László: Pécsi misztérium Soós Péter: Géniusz, az alkimista
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Valaki ott fenn Shawn Levy: Paul Newman
FESZTIVÁL
• Báron György: A kalifa tornya tövében Dubai
KRITIKA
• Csillag Márton: Három könnyű darab Presszó 10 év, Szélcsend, Szinglik éjszakája
• Gorácz Anikó: Emberkísérlet Almási Réka: Team Building
• Reményi József Tamás: Hárman a padon Makk Károly: Így, ahogy vagytok
• Alföldi Nóra: Showban-rosszban Dömötör Tamás: Czukor show
• Varró Attila: Királyi krokettpálya Tim Burton: Alice Csodaországban
MOZI
• Zalán Márk: Elveszett személyek körzete
• Forgács Nóra Kinga: Itt is, ott is
• Baski Sándor: Agora
• Alföldi Nóra: Minden kút Rómába vezet
• Schreiber András: Vigyázat, ehető!
• Barkóczi Janka: Ajami
• Sepsi László: Kecskebűvölők
• Vajda Judit: Igazából apa
• Varró Attila: Kém a szomszédban
DVD
• Alföldi Nóra: The Rolling Stones – Gimme Shelter
• Baski Sándor: Ahol a vadak várnak
• Pápai Zsolt: Szia, anyu!
• Tosoki Gyula: Az alkonyat harcosa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ezo TV

Tudomány és ezotéria

Szellemjárta képernyő

Sipos Júlia

Kísértet járja be a képernyőket, de nem a tudomány, hanem az olcsó okkultizmus szelleme.

Válság idején az emberek nem tudományra, hanem csodára várnak. Ez a társadalomlélektani környezet a kereskedelmi médiának mindenesetre busás profitot hoz. Esténként halottlátó médiumok, szellemekkel suttogók, távgyógyászok és kártyavetők lepik el a szobánkat. De hol van a Hamvas Béla által képviselt ezoterikus világ vagy Szerb Antal Utas és holdvilágának miszticizmusa? A kereskedelmi tévék gagyi ezotériája előtt a tudós társadalom jelentős része felemelt kézzel áll. Nem comme il faut ugyanis megkérdőjelezni valamit, amire „piaci igény van”.

Vajon létezhet-e a szemfényvesztéssel szemben hatásos és népszerű tudományos ismeretterjesztés? Pléh Csaba pszichológiatörténész szerint olyan zseniális népszerűsítőkre lenne szükségünk, mint Gould vagy Attenborough. Nálunk ezt a gyakorlatot a kereskedelmi televíziózás nem tűri, mert vélhetőleg elégnek hiszik a meglévő újságírói felkészültséget, pedig a nézők komoly, hiteles embereket várnának.

Három kutatót kerestünk meg kérdéseinkkel: Falus András immunológust, a Semmelweis Egyetem tanárát – aki rendszeresen vállal vitatkozó szerepet a médiában az áltudományos vagy csak egyszerűen obskurus jelenségekkel és emberekkel –, Hadas Miklós szociológust, a Budapesti Corvinus egyetem tanárát, és Bodó Balázs médiakutatót, a Budapesti Műszaki Egyetem szociológiai és kommunikációs tanszékének oktatóját.

Hadas Miklós szociológus

Vannak, akik szerint a kiúttalanság érzése erősíti az okkultizmus iránti igényt, mások úgy vélik ez a vonzalom az emberiség története során állandónak mondható. Ön hogyan vélekedik?

– Amikor egy társadalomban értékvákuum, bizonytalanság, kiúttalanság áll fenn, megnövekszik az igény a különféle ezoterikus magyarázatok iránt. Amikor elvesztik az emberek a hitüket a korábban legitimnek tekintett valóságmagyarázatokban, akkor ez nyilvánvalóan jó terep azoknak, akik valamiféle alternatívát kínálnak.

Mi a bizalmatlanság kultúrájában létezünk, így az emberek mindenféle alternatív értelmezési keretekben, hitrendszerekben keresgélnek támpontokat. Mi tudósok is nagyon erőteljes szerepet játszunk abban, hogy megrendült a tudományba vetett bizalom, mivel megkérdőjelezzük egymás álláspontjait és mi magunk tesszük hiteltelenné a másikat, mert más megismerési elvek, axiómák talajáról vizsgálódunk. Míg ötven vagy száz évvel ezelőtt a tudós többé-kevésbé egyértelműen hordozta a korra jellemző igazságtartalmakat, ez az elmúlt harminc-negyven évben koránt sincs így. Tehát nemcsak a válsághelyzet és a bizalmatlanság, hanem a tudományos erőtéren belüli hatalmi harcok is hozzájárulhatnak mindehhez.

Valóban, ma már nem divat a pozitivista tudományfelfogás, de ezt a helyzetet a gazdaság szereplői kihasználják.

– És miért ne tennék? Ha a termék az, hogy egy „látó” megjelenik a tévében és emeltdíjas telefonhívással elérhető, ráadásul láthatóan van rá kereslet, akkor ezt a terméket árulni fogják. A piac a saját logikája alapján működik és nem a tudomány logikája alapján. Mit és ki minősít tiltott gyümölcsnek? Nehéz kérdés. Igen aggályosnak érzek minden tiltást és betiltást, nekem egy másik stratégia szimpatikusabb, a csábítás stratégiája. Én tudósként tudjak olyanokat mondani, amivel esetleg elgondolkodtatom, elcsábítom azt az embert, aki a távgyógyítóra kíváncsi.

A bizalmatlanság nemcsak az én szakterületemre vonatkozik, hanem az egészségügyre is. Mindannyiunknak vannak itthoni rémtörténetei, de még a legegyszerűbb esetben is: három gasztroentorológus háromféle diagnózist ad a hasfájásomra, és akkor még nem voltam az urológusnál, meg a belgyógyásznál. Az intézményrendszer olyan rossz helyzetben van, hogy ez is rákényszeríti a betegeket az alternatív megoldások keresésére. Az ember manapság először az interneten kezd keresni, ha valami baja van. Akár a társadalomtudósnak, akár a természettudósnak olyan módon kell átadni az ismereteit, hogy az a laikusok számára kellőképpen hiteles legyen. Nem az a megoldás, hogy az orvostársadalom nyomására megtiltjuk a távgyógyásznak, hogy a kereskedelmi tévékben hülyeségekkel szerepeljen, inkább azt kellene elérni, hogy az egészségügyi intézményrendszer olyan perfekt legyen, ami ezeket a technikákat ellehetetleníti. Csábítani, meggyőzni kell, tehát van aufklerista, felvilágosító modell is, nemcsak totalitariánus módszer.

A francia és angolszász médiavilágban van alternatíva, van „csábítás”, sokféle film, amiben hiteles és érdekes tudósokat látunk. Nálunk miért nincs ez így?

– Igen, ez igaz, nekünk, tudósoknak is lobbiznunk kéne ilyen műsorokért, vannak nálunk is olyan érdekes és hiteles tudósok, a legkülönbözőbb tudományágakban, akik alkalmasak arra,hogy érdekesen meséljenek azokról a dolgokról, ami őket foglalkoztatja, legyen szó a vulkánokról vagy a néplélekről, az egészségről vagy a népdalokról. De hadd említsek egy régebbi jó példát, a hajdani, Papp Zsolt által vezetett Tudósklubot. Az egy teljesen más korszakban született műsor, de akkor még elég volt a beszélgetés, a szakértők tudása és személyisége, hogy lekösse a nézők figyelmét. Ilyen típusú beszélgető műsorok ma is megállják a helyüket a francia tévékben, nem kell feltétlenül a legnagyobb költségű, látványos ismeretterjesztésre gondolnunk, mint például Cousteau kapitány expedíciói.

Ma már állítólag senkit nem érdekel a gondolatok cseréje, a beszélő fejek, hanem a krokodilok és a cápák a menők.

– Ebben igenis van felelőssége a médiának, de nem a szabályozásra gondolok, mint megoldási eszközre. Nálunk például az RTL Klub híradói a legvéresebbek, legerőszakosabbak. Ez éppen azokat az ösztönöket szolgálja ki, amiket az európai kultúra az elmúlt 600 évben igyekezett kiiktatni, de ez most egy decivilizatorikus periódus ebből a szempontból, hiszen a háborúk mediatizálása is így folyik. Ha egyre radikálisabb látványanyagot kell szolgáltatnom a figyelemhez, a saját pozícióm megerősítéséhez, akkor ez az erőszak reprezentációs spiráljának a növekedését okozza. Ebből a szempontból is korszakhatár volt az ikertornyok felrobbantása, átszakadtak bizonyos gátak. Vannak azonban olyan csatornák (például az ARTE), amelyek kiegyensúlyozottak és hitelesek maradtak. Más kérdés, hogy ezeket milyen mértékben kínálják fel a szolgáltatók a hazai nézőknek, milyen csomagokat állítanak össze a magyar nézők számára.

A Duna Televízióban láttam egy francia filmet, buddhista szerzetesek és agykutatók kísérleteztek agyi képalkotó eljárásokkal, hogy megragadják a meditáció jelenségének tudományos magyarázatát.

– Igen, számos ilyen film is van, de a televízió, amiről most beszélgetünk, ma már a múlt. Ma már az interneten jelennek meg a tartalmak, például az egyik helyen a gázai övezetben egy izraeli és egy arab család életét közvetítették, a maga napi valóságában. Ez tehát egy olyan nézőpont, ami teljesen megváltoztathatja a valósághoz való viszonyunkat. Új értelmezési keret születhet így, a képiség decentralizációja folyik , az információszerzés és teremtés egészen más helyzetet hoz létre. Az individuális felelősség a reprezentációban, a hozzáférésben, az igazságok megélésében és újratermelésében hatalmasan megnövekedett.

Ugyanakkor ezzel a legkorszerűbb technikával is közölhetőek teljesen képtelen üzenetek, sőt, bizonyos fikciós filmekbe azonnal beépült a legmodernebb technológia, mobilon érkezik a túlvilági üzenet, az asztrálsugárzás csak a képernyőn látható…

– Igen, ez dramaturgiailag mindenképpen hitelesítő funkciót tölt be. Mellesleg én korántsem vagyok olyan mértékben ezotéria-ellenes, ahogyan az tőlem elvárható lenne. Szociológusként is tisztában vagyok azzal, hogy nemcsak a racionális szféra létezik, hiszen Max Webert azért bíráljuk, mert tudjuk, hogy nem dolgozhatunk egy redukált emberképpel, nem vagyunk csak „homo öconomicus”-ok… A legkülönbözőbb kultúrákban megvan az ember számára a hit, a transzcendencia a saját létezésénél magasabb értelmű entitások iránti fogékonyság. Ez a fajta szellemi szféra iránti érzékenység megtalálható például az Avatar sikerében, ami egy panteisztikus, alternatív világ iránti társadalmi igényt fogalmaz meg.

Falus András immunológus

Az Ezo TV műsorának keretében – ami egy Magyarországról működtetett nemzetközi hálózat – esténként bárki hívhatja, majd 500Ft/percdíjas telefonon a jósokat, látókat, mágusokat. A „telejóslás” hangsúlyozottan üzleti alapú ezoterikus szolgáltatás. Van-e ezzel dolga a tudománynak, fel kell-e vennie a kesztyűt, vagy ez „csak” morális probléma? Tételezzük-e fel a nézőkről, hogy tudniuk kell, mit csinálnak? Vagy ebben is jó lenne valamilyen médiatörvényben szabályozott szerkesztési korlátozás?

– A tudománynak szerintem nem erre kellene közvetlenül reagálnia, hanem kommunikációs alternatívát kellenenyújtania. Vonzó, értelmes alternatívát. Mert kit nem érdekel a saját sorsa, az egészsége? A médiaszabályozás jogi és etikai kódexének átalakítása, a műsorszolgáltatási engedélyek felülvizsgálata nem a tudomány dolga. A mi dolgunk, hogy az iskolától kezdve, főleg a középiskolában, olyan vonzó, őszinte és hiteles hátteret teremtsünk meg a tudásnak, ami alternatívát nyújt. A betiltás biztosan nem működik. A demokráciával együttjár, hogy olyan hangok is megszólalnak, amelyeknek nem örül az ember, de nem az a döntő, hogy nekem mi tetszik, hanem legyen olyan tudományos konszenzus, ami választékként megtalálható. Ugyanis nem elég a Google-ban keresni, nem lehet eligazodni, ha beírunk egy kulcsszót, van, hogy 42 millió találatot kapunk. Ha beírjuk, hogy őssejt, minimum 15 ezer találatra bukkanunk. Most mit olvasson el a gyerek? Nem lehet az embereket az információs mélyvízbe dobni mentőöv nélkül, mert mi mindannyian az életünk több mint 90 százalékában teljesen laikusak vagyunk. Van egy kisebb terület, ahol kicsivel kompetensebbek vagyunk, ez a szakmánk, de elvárható, hogy a csillagászattól a paleontológiáig és a Villon-életrajzig nekem valaki értelmesen mondja el, hogy az mi és legyen annyi hitele, ami ezt elfogadtatja.

Valóban a kiúttalan társadalmi periódusokban nő meg a fogékonyság a szellemvilág válaszaira?

– E tekintetben mindig kiúttalanság van. Nem gondolhatjuk, hogy voltak boldog és kevésbé boldog korszakok. Az egyéni és a kollektív memória is szelektív, a szép dolgokra, a jó uralkodókra meg a legendákra emlékezünk, a jövő meg teljesen fiktív és extrapoláció. Tehát a jelen az igazi idő. Az ezotériának mindig lesz táptalaja, konszolidált periódusokban még inkább. Érdekes módon, éppen nagy katasztrófák idején kisebb ennek a mértéke, mert akkor feladataink vannak, élelmet, tiszta ivóvizet, meleg ruhát kell szerezni.

A tudomány ciklikus, periodikus mozgása is felerősítheti ezt a jelenséget, ami az ’50-es, ’60-as évek pozitivista tudomány felfogása után bekövetkezett. A posztmodern tudomány túl sok kérdőjelet tett a tudomány abszolútuma mögé?

– Mi kortársakként épp megélünk egy ilyen hullámot, de ez is régi jelenség. Manapság az alapvető különbség a korábbiakhoz képest az információ terjedési sebességében van. Szóval minden hullámzásban ugyanazokat a stádiumokat találjuk: amikor bálványimádás lesz a tudományból, azt előbb-utóbb követi a csalódás. Aki nem ismeri a tudományt, mert nem él benne, az nem ismeri a határait. A tudomány tele van zseniális gondolatokkal, tele van zsákutcákkal, tele cáfolhatósággal, és végülis olyan spirál, ami fölfele megy. De nem mindenható. A csalódás után rendszerint jön a démonizálás. A sok atom miatt esik annyit az eső, ne engedd beoltatni magad a H1N1 ellen, mert chipet ültetnek beléd, higannyal fertőznek a multik… Ezek az rémhírek sokszor tartalmaznak részigazságokat, a gyógyszergyártás valóban nagy üzlet, és én sem vagyok boldog, hogy nem látható az Omninvest tulajdonosi háttere, de ugyanakkor tudom, hogy hány várandós anya hal meg, mert ilyen rossz volt, főleg a járvány elején, a betegséggel kapcsolatos kommunikáció.

A démonizálás után pedig jön a harmadik szakasz, a bagatellizálás. Minek pénzt adni erre? A tudomány csak jelentéktelen játszadozás…

De sokszor olyasmiket látunk a filmekben, amiket az orvostudomány már régóta ismer, de ez a régi tudás új kontextusban mégis átcsúszik az ezotéria világába. Arra gondolok, hogy a hit szerepe a gyógyításban a tudósok szerint is rendkívül fontos…

– Ezeknek a filmeknek nagy része pusztán csak szórakoztató termék, laza marhulás nem több. A nagy hazugság mindig egy kis igazságmagra épül, azután jön a kiszélesítése, rengeteg csúsztatással, blöffel díszítve. Persze, hogy a pszichoszomatikus jelenséget régóta ismerjük, bíznom kell az orvosban, jókedvűnek, pozitívnak kell lenni. A bohócdoktorok szerepe is ezért fontos a gyerekkórházakban… igen, ez is fontos a gyógyulásban. Azt is bebizonyították a kutatók, hogy az előzetes elvárásoknak hogyan felelünk meg, mi magunk. A buta, vulgáris, hideg technokrácia valóban borzalmas, de másfelől van egy szélsőség, amelyik szerint csak az ezoterikus számít.

Fontos elismernünk, hogy nagyon sok mindent tényleg nem tudunk, a tudománynak határai vannak, a határokat nem kell átlépni. Nekem például immunológusként nincs jogom azt mondani, hogy ez a bizonyos feltételezett átsugározható erő nem létezik, legfeljebb azt mondhatom, hogy a mai tudományos kritériumok alapján ezt nem lehet bizonyítani. Lehet, hogy van, lehet, hogy nincs, de aki azt mondja, hogy van, az ugyanúgy hazudik, mert akkor mutassa meg, bizonyítsa be. A tudomány alapkritériuma ugyanis a bizonyítás. Az FDA, az amerikai Federal Drug Administration, ami a legnagyobb hatalom a gyógyszerek engedélyezése terén, nem tudományos mechanizmust kér, hanem bizonyított hatást. A tudomány és a hatékonyság nem ugyanaz. Lehet, hogy valamit nem értek, de attól az még működhet. A legnagyobb hiba egy tudós részéről, hogyha azt mondja, ha valamit nem értek, az nincs is.

Ez a fundamentalista, száraz, unalmas, saját köldökénél tovább nem látó tudós kitűnő partnert talál abban a felelőtlen szélhámosban, aki beszélget a beteggel, mond néhány ostoba, ámde személyesnek ható banalitást, főleg azt, amit a beteg szeretne elhinni. A tudomány tehát ebben az ellentétpárban gondolkodva száraz, unalmas érthetetlen, a szélhámosság színes, érdekes és egyszerű nyelven szól: a fű zöld, az ég kék, úr ír, pont.

Ma már az önmagukat tudományos filmcsatornaként definiáló tévék – National Geographic, Discovery, Spektrum – is egyre jobban keresik a közönség kegyét.

– Miért baj, hogy az emberek érdeklődését fel akarják kelteni? Ott kell tartani a nézőt a képernyő előtt, a néző figyelme a legfontosabb, hogy ne szörfözzenek át valamilyen nyolcvanhatodik mexikói szappanoperára. Igen, vannak marketingeszközei a tudományos ismeretterjesztésnek, van, amelyik jobban sikerül, van, amelyik kevésbé. Nem lehet unalmas szentélyt csinálni a tudományos ismeretterjesztésből, hanem élő, hiteles, érdekes műsorokat kell gyártani, amihez a tisztességes marketing is hozzá tartozik. Nem igaz, hogy a tudománynak unalmasnak kell lennie.

Ezek szerint, ha emberek pusztán beszélgetnek, az már nem lehet érdekes?

– Dehogynem, egy beszélgetés, ahol az emberi arc sok mindent elárul, nagyon is érdekes lehet, de óriási verseny van a figyelmedért, az idődért, a motivációdért, és ezért is nagyon fontos – a legfontosabb – az, ami az iskolában történik, mert ott vésődik be mindaz, amiért később a média harcba száll.

Ön közismerten hívő ember. Úgy látja, hogy a spirituális igény erősítheti az ezoterikus tematika iránti vonzalmat? Mert hiszen „lélektelen” világban élünk. Az Avatar óriási sikerét sokan a film panteisztikus, harmonikus, természet közeli szellemiségével magyarázzák.

– Ez sem új, mindig is így volt, a mítoszok, a legendák, a népmesék világa, mind ezt teremtette meg. Az egyházak sem elégítették ki feltétlenül ezt a spirituális igényt, az emberek Isten-igénye nagyon nagy. Az a vulgármaterialista megállapítás, hogy ahol a tudás véget ér, ott kezdődik a hit... ez elképesztő nagy tévedés.

A varázslás! Az ember mindig is varázsolni akart, elvenni az Istentől a csodatevés dolgát! A mesélőre, a varázslóra mindig is igényünk van! Van egy határa az értelemnek, de akkor is keressük a magyarázatot, a magyarázat pedig a csoda. Én azért lettem biológus, mert mindig érdekelt, hogy mi van a csukott ajtó mögött. Isten az embert munkatársnak tekinti, és igenis arra kaptuk ajándékként az eszünket és a kíváncsiságunkat, hogy megismerjük és elmondjuk a teremtett világ gyönyörűségeit és szabályszerűségeit.

Bodó Balázs médiakutató

YouTube, Indavideo … A televízió áttelepült az internetre vagy pedig új média született? Másfajta média, ami másfajta szerkesztést, másfajta üzeneteket jelent?

– Az biztos, hogy az internetes tartalomfogyasztás nem hasonlít teljesen egyik hagyományos tartalomfogyasztási módhoz sem. Néhány nagy televízió-csatorna folyamatos műsorfolyama helyett, amelyben többé-kevésbé jól elválasztható egymástól a tudományos ismeretterjesztés és az ufó-magazin, ma azt tapasztaljuk, hogy néhány perces, kontextusukból kiragadott mozgóképeket fogyasztunk, melyekre a lehető legváltozatosabb helyeken találunk rá: egy barátunk küldi őket, egy linket követve egy idegen oldalon találjuk, vagy egy ismeretlen töltötte fel a YouTube-ra.

Hogyan lehetne a hírversenyben megszűrni, kommentálni, korrigálni azokat a teljesen tudománytalan bulvárhíreket, amiket „tudományos” címkével adnak el?

– Az internetes információfogyasztás legfontosabb kérdése jelenleg az, miből tudjuk, hogy az információ, amit olvasunk, nézünk, mennyire hiteles, mennyire ellenőrzött, mennyire megbízható. Néhány forrás esetében ez a kérdés valamennyire tisztázott: ha a New York Times-t, a National Geographic honlapját vagy egy tudományos folyóiratot böngészünk, többé-kevésbé biztosak lehetünk, hogy ellenőrzött, megbízható információval találkoztunk.

Hírforrásaink legnagyobb része azonban nem ilyen, hanem bizonytalan státuszú információt tartalmaz. A hitelesség, a megbízhatóság problémájára ma sokféle megoldást kaphatunk az internetes környezetben. Ott vannak azok a hagyományos szereplők, akiknek azzal a feladattal kell megküzdeniük, hogy az elmúlt évtizedek, évszázadok során felépített autoritásukat hogyan lehet átmenteni az online világba. Ott vannak az online világban megbízhatónak bizonyult szereplők (lásd például a többszörösen díjnyertes Meskó Bertalan http://mediq.blog.hu/ és http://scienceroll.com/ című orvosi blogjait), akik viszonylag rövid idő alatt váltak az online tér elismert információ-brókereivé. De nem szabad alulbecsülni a felhasználók közösségeinek önvédelmi képességeit sem. A zárt, jól definiálható határokkal rendelkező online közösségek legtöbbjének megvannak a maga mechanizmusai a számukra fontos értékek fenntartására, mely értékek között a hiteles információnak is szerepelnie kell. Nagy létszámú, anonim társaságok esetében pedig a több szem többet lát logikájának van nem elhanyagolható hibajavító ereje. Azt azonban kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy ezek egyike sem képes „eltüntetni” a hiteltelen, rossz minőségű vagy kifejezetten károkat okozni képes információkat, csupán arra képesek, hogy az információ hitelessége iránt érdeklődőknek különféle fogódzókat nyújtsanak a tudás megbízhatóságának ellenőrzése során. Ehhez viszont az kell, hogy az információ fogyasztóját érdekelje az általa befogadott tudás megbízhatósága. Szerencsére az online létezés során megszerezett egyik első készség az információk hitelességével kapcsolatos alapvető gyanakvás, azaz az, hogy nem fogadunk el minden látott olvasott információt azonnal, és fenntartások nélkül. Ez persze érinti a hagyományosan megbízható szereplők által közvetített tudást is, így az ő esetükben a bizalom újraépítése a feladat.

Vannak-e arra felmérések, hogy a tudományos világ mennyire van jelen az interneten, miért kell például meghekkelni egy honlapot, ahhoz hogy vita kezdődjék a klíma-ügyekről? Miért nem nyilvánosan, az interneten vitatkoznak erről a tudósok?

– Mi a helyzet a tudományos információkkal? Épp a klímaváltozást kutató tudósok kiteregetett belső levelezése is mutatja, a tudomány sem csak az objektivitásról szól, hanem arról is, hogy a rendelkezésünkre álló adatokból megfejthető képet milyen módon tudjuk, szeretnénk interpretálni, így tehát a tudományos (vagy annak gondolt) információk sem feltétlenül mentesek az aktuális politikai, gazdasági megfontolásoktól. A tudósok és a tudományos intézmények ugyanolyan kapuőr szerepet töltenek be a tudás áramlásában, mint amilyen szerepet a nagy médiumok vezetői játszanak. Mind kapuőrök, azaz képesek bizonyos tudás, elképzelés, vélekedés, hír áramlását megakadályozni, másokét segíteni. A szempontok, amik alapján ők szűrnek, szelektálnak látszólag átláthatóak, ám pont az ilyen rendkívüli események figyelmeztetnek arra, hogy a tudományos objektivitáson túl is lehetnek szempontok, amik a tudományos világ által közvetített információk áramlását megszabják.

Az interneten ez a kizárólagos kapuőr-szerep megszűnt. Nincs senki, aki el tudná játszani azt a szerepet, amit a tudományos akadémia, a National Geographic vagy az esti híradó főszerkesztője. Szerintem ez jó dolog. Azért jó, mert így egymás mellé kerülhetnek egymással vitatkozó, versengő értelmezések, tények, állítások, vélekedések. Ha a globális felmelegedés kifejezésre keresek, egymás alatt sorakoznak a szkeptikusok és a bizonyítékokat sorolók, a különböző források, szakemberek és laikusok gondolatai egy nagyon gazdag, nagyon nehezen leegyszerűsíthető témáról.

Vannak persze olyan tudások, amik, ha úgy tetszik, nem képezhetik vita tárgyát: a természettudományos kísérletekkel igazolható tudás ilyen, de ezek közé biztosan nem tartozik az például, hogy van-e a földön kívül élet, mert erre a tudós legfeljebb csak annyit tud mondani, hogy még nem találtunk rá tudományos bizonyítékot

Hogyan lehet megoldani, hogy ne lehessen totális agymosásra használni az internetet?

– Azok, amiket tudósok szeretnek áltudományként elátkozni, nem azért népszerűek, mert az emberek ostobák, és szeretnek ostobaságokat olvasni/nézni, hanem azért, mert az áltudomány szórakoztató, elgondolkodtató, inspiratív, látványos, megdöbbentő, játékos, izgalmas, érdekes, érthető. Szerintem az embereket ugyanaz az erő vonzza az áltudományosnak tekintett témák és emberek felé, ami miatt megnézik az Avatart: olyan vonzó fantázia-birodalomba repíti őket, ahol választ kapnak egy csomó ki sem mondott, meg sem fogalmazott kérdésre, szorongásra. Ha a tudósok nem képesek olyan vonzón becsomagolni a tudást, amilyen vonzón becsomagolják a (nem)tudásukat azok, akikkel akár tetszik, akár nem, versenyben vannak, akkor ezt a versenyt a tudósok el fogják veszteni.

Az eddigi tudományos tévécsatornák kísérlete nem volt túl sikeres. Ez csak a megvalósítástól függ vagy ennyire nincs igény a tudományos ismeretekre?

– Nem értek egyet azzal, hogy nem volt egyetlen tudományos televízió sem sikeres. A Discovery Channel, a National Geographic, a History Channel és számos más tévécsatorna tudományos ismereteket közvetít populáris formában. A TED konferenciák (www.ted.com) tudományt is közvetítenek, millióan nézik hónapról hónapra.

Ezek a platformok a tudományt alapvetően egy érdekes, szórakoztató, elgondolkodtató, inspiratív, látványos, megdöbbentő, játékos, izgalmas, érdekes, érthető jelenségként mutatják be, és nem azt várják el, hogy a hallgató azért nézzen rosszul világított stúdiókban beszélgető rosszul öltözött embereket, mert a tudomány fontos. A tudomány szerintem épp az által válhat a hétköznapi (nem tudós) ember életében fontossá, hogy rájön, hogy a tudomány szórakoztató, elgondolkodtató, inspiratív, látványos, megdöbbentő, játékos, izgalmas, érdekes, érthető.

Mutatok egy példát. Hogyan lehet úgy szótár-készítésről beszélni, hogy állva üvöltsenek az emberek a gyönyörűségtől?(http://blog.ted.com/2007/08/redefining_the.php). Hol van ma az a magyar nyelvész (Nyelvész Józsit sem kivéve – http://szleng.blog.hu/), aki így tudna beszélni a tudományáról? Ne értsen félre: itt most nem a tudományos munka minőségéről van szó, hanem a tudományos ismeret átadásáról, a nem szakértő közönség számára is élvezettel fogyasztható formába öntéséről. Ez egy olyan feladat, amit érdemes lenne mihamarabb megtanulnunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 38-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10197