KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/február
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „Egy pohár víz egyszerűségével” Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Milojev Zsanett: Álmodozások tere Az Álmodozások kora és a Moszkva tér
• Kovács Ágnes: Kint és bent Színdramaturgia: Szerelmesfilm
METOO FILMEK
• Gyenge Zsolt: Testek a tilosban Magyar #metoo filmek
• Pernecker Dávid: Az áldozatok tekintete Hihetetlen
• Baski Sándor: Zaklatótelevízió Botrány; A legharsányabb hang
PREMIER PLÁN
• Szabó G. Ádám: Megállt az idő Elia Suleiman
TÁRGYALÓTERMI FILMEK
• Győri Zsolt: Celluloid esküdtek Tárgyalótermi filmek
• László Borbála: Celluloid esküdtek Tárgyalótermi filmek
• Benke Attila: Teflon-apokalipszis Todd Haynes: Sötét vizeken
STAR WARS-UNIVERZUM
• Kovács Patrik: Hidegháború a világűrben A Star Wars politikai értelmezése
• Huber Zoltán: A Birodalom visszavár Star Wars: Skywalker kora
• Herpai Gergely: Táguló univerzum A Star Wars-birodalom
AZ ANIMÁCIÓ MESTEREI
• Varga Zoltán: Az animátor álma Richard Williams (1933–2019)
• Kovács Kata: Változtass át Anilogue Fesztivál
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Jordi Leila: Beszélgetések Istennel Marjane Satrapi: Persepolis
STREAMLINE MOZI
• Alföldi Nóra: Kéz a kézben Keresem a testem
KÖNYV
• Kelecsényi László: Kósa kése Szekfü András: Így filmeztünk 2
• Sághy Miklós: Derítővásznak Győrffy Iván: Képpé vált gondolat
KRITIKA
• Pethő Réka: Ki dönt ma a zsenialitásról? Kisasszonyok
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Tilos az Á Foglyok

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Viking vér

Max Manus

Viking brigantyk

Sepsi László

Új típusú háborús film Norvégiából.

Az utóbbi években a második világháborús tematikát elsősorban a frontvonalak mögötti eseményeket feldolgozó mozik képviselték: Edward Zwick gerillaharcot folytató lengyel partizánjai (Ellenállók) vagy Tarantino brigantyjai mellett a közelmúltban Paul Verhoeven kémmelodrámával tért vissza (Fekete könyv), miközben Bryan Singer is minden idők egyik legmerészebb merénylet-kísérletét próbálta vászonra vinni a Valkűrben. A szégyentelenül fikcióban utazó Tarantino és Verhoeven filmjein kívül az említett alkotások megtörtént események többé-kevésbé hű feldolgozásai, s a legismertebb norvég szabotőr történetét elmesélő Max Manus is ebbe a sorba illeszkedik – ám alkotói képesek voltak túllépni azon, hogy szimpla képeskönyv-illusztrációját adják egy nemzeti hős életútjának.

Hasonlóan Paul Verhoeven 1977-es remekéhez (Futás az életért, lényegében a Fekete könyv maszkulin párdarabja) a Max Manus is a világháború éveit felölelő karriertörténet, mely során a címszereplő a propaganda-pamfletek terjesztésétől eljut a britekkel való kollaborációig, hogy végül hősként fejezze be a háborút. Bár a finálé utáni, a hősök további életéről szóló inzertek újra emlékeztetik a nézőt a tényre, hogy megtörtént események feldolgozását látta, a Joachim RønningEspen Sandberg rendezőpáros bravúrjának titka, hogy a történetet el merték tolni az egyértelmű fikció irányába. A valóban élt Siegfried Fehmer személyében kegyetlen antagonistát állítanak szembe Maxszel (egy újabb alak a karizmatikus Gestapo-tisztek sorában), a történelmi tények apró módosításain túl pedig thriller- és akciófilm elemekkel dúsítják a szüzsét (előbbit Fehmer párhuzamos cselekményszála, utóbbit pedig például a front eseményeit bemutató flashback-szekvenciák szolgálják).

Miképp a Becstelen Brigantyk körül kialakult diskurzus is mutatja, napjainkban a háborús film műfaja fikció és valóság harcának szolgáltat kiváló hadszínteret. A terepasztalon a Max Manus tűnik az egyik legfontosabb tisztnek: miközben felmondja a szabotázsfilmek szinte összes kötelező toposzát, és a legnagyobb természetességgel működik szórakoztatófilmként, címszereplőjének életét műfaji keretek közé szorítva mondd le a szimpla történelemleckéről. Hogy a kínosan steril vetített képmást kapott Bielski fivérek és von Stauffenberg, a rajzfilmszerű Tarantino-kompánia vagy éppen az arany középutat képviselő Max Manus jelenti a műfaj jövőjét, az egyelőre kérdés – bár utóbbiak szembetűnő kritikai és anyagi sikerei már az unalmas történelemórák végét jelzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9994