KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/február
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „Egy pohár víz egyszerűségével” Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Milojev Zsanett: Álmodozások tere Az Álmodozások kora és a Moszkva tér
• Kovács Ágnes: Kint és bent Színdramaturgia: Szerelmesfilm
METOO FILMEK
• Gyenge Zsolt: Testek a tilosban Magyar #metoo filmek
• Pernecker Dávid: Az áldozatok tekintete Hihetetlen
• Baski Sándor: Zaklatótelevízió Botrány; A legharsányabb hang
PREMIER PLÁN
• Szabó G. Ádám: Megállt az idő Elia Suleiman
TÁRGYALÓTERMI FILMEK
• Győri Zsolt: Celluloid esküdtek Tárgyalótermi filmek
• László Borbála: Celluloid esküdtek Tárgyalótermi filmek
• Benke Attila: Teflon-apokalipszis Todd Haynes: Sötét vizeken
STAR WARS-UNIVERZUM
• Kovács Patrik: Hidegháború a világűrben A Star Wars politikai értelmezése
• Huber Zoltán: A Birodalom visszavár Star Wars: Skywalker kora
• Herpai Gergely: Táguló univerzum A Star Wars-birodalom
AZ ANIMÁCIÓ MESTEREI
• Varga Zoltán: Az animátor álma Richard Williams (1933–2019)
• Kovács Kata: Változtass át Anilogue Fesztivál
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Jordi Leila: Beszélgetések Istennel Marjane Satrapi: Persepolis
STREAMLINE MOZI
• Alföldi Nóra: Kéz a kézben Keresem a testem
KÖNYV
• Kelecsényi László: Kósa kése Szekfü András: Így filmeztünk 2
• Sághy Miklós: Derítővásznak Győrffy Iván: Képpé vált gondolat
KRITIKA
• Pethő Réka: Ki dönt ma a zsenialitásról? Kisasszonyok
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Tilos az Á Foglyok

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy egészen kicsi kispolgár

Bikácsy Gergely

 

Monicelli manapság harmadvirágzását éli. A neorealizmus idején Stenóval közösen készített műve, a Hűtlen asszonyok ma is érdekes kor- és filmtörténeti dokumentum. Később a nagy kasszasikerű vígjátékok egyik specialistája lett (Brancaleone ármádiája), a legutóbbi években ezt a tehetségét az új olasz politikai komédiák szolgálatába állította (Az ezredeseket akarjuk). Monicelli saját tisztes színvonalát az 1963-as Elvtársakkal tudta meghaladni: érdemes lenne újból megnézni.

Monicelli új s kitűnően elkészített filmjének van egy nem egészen kicsi hibája: az, hogy tételt illusztrál. Nagy rutinnal, mester(ember)-ien, egy Elio Petrihez méltó becsvággyal teszi. A film lassú ritmusa, „visszafogottsága” ellenére (gondolom: épp emiatt) rendkívül feszült egészen addig, míg „meg nem sejtjük a szándékot”. Akkor aztán elkedvetlenedünk. Legalábbis az a néző, aki a művészetben a kitalálhatatlant, a tételbe nem zárhatót szereti. A százötven perces film egész első része ilyennek látszott, nem utolsó sorban Alberto Sordi kitűnő játéka miatt. Sordi olyan jó színész, hogy a hiteltelent is majdnem elhiteti. Mert sajnos a film főfordulata, „nagy ötlete” íróasztal mellett kiagyalt fikció. Monicelli filmje itt pompás és pontos környezetrajzból, „léttanulmányból”, színvonalas kisrealizmusból átfordul tételbe, modelláltságba, hamis általánosításba. Még ha a tételt igaznak hinném is, akkor is sajnálnám ezt a fordulatot. Dehát magában a tételben sem igen hiszek.

Tudom, a világ fittyet hány a józan észre, különösen a terrorizmus gyötörte Itáliában. Józan ésszel azonban mégsem hihetem, hogy a fasizmus szálláscsinálói és derékhada (avagy jelképes bázisa) a nyugdíjas kispolgárok, buta és öreg minisztériumi kistisztviselők. A terroristák fasisztoid rohamcsapatai természetesen lumpenelemekből verbuválódnak, s mögöttük rosszul emésztett magasztos ideológiáktól nyögő eltévedt értelmiségeik is állnak. Ez is séma, ez is közhely – viszont némileg tükrözi a valóságot, kár, hogy Mario Monicelli szégyelli ezt, ezt az ő képleténél sokkal tragikusabb társadalmi helyzetet. Annyira szégyelli, hogy tehetségesen – másról beszél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7981