KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Varió egy témára Sára Sándor képi világa
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 2. rész
• Zalán Márk: „Közfeladatot látunk el” Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Kránicz Bence: Dr. Jekyll és Mr. Hyde az erdélyi havasokban Beszélgetés Bagota Bélával
• Benke Attila: Hóba temetett bűnök Valan – Az angyalok völgye
• Herczeg Zsófia: „A képzés a hallgatóért van” Beszélgetés Kiss Melindával
VESZÉLYES GYEREKKOR
• Soós Tamás Dénes: Beszélnünk kell Benniről Beszélgetés Dr. Herczog Máriával és Dr. Máté Gáborral
• Schubert Gusztáv: Örvényben Kontroll nélkül
FILM / SZÍNHÁZ
• Darida Veronika: Kegyetlenség és provokáció Pasolini és Fassbinder színháza
BŰNFILM
• Kovács Patrik: A lázadó mester Hitchcock és az európai modernizmus
• Szíjártó Imre: Zárt rendszerek Lengyel bűnfilmek és politika
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Bűnös jellemek Ed Brubaker – Sean Phillips: Criminal
STREAMLINE MOZI
• Pernecker Dávid: Befejezetlen valóság Kate Purdy és Raphael Bob-Waksberg: Undone
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hatalmas nagy hazugságok Velence
• Baski Sándor: Fények az éjszakában CineFest 2019
KRITIKA
• Kolozsi László: A hegyek ura Monos
• Szalkai Réka: Lélekrablók Lótolvajok
KÖNYV
• Kovács Patrik: Bergman beájulna Kránicz Bence – Lichter Péter: Kalandos filmtörténet
MOZI
• Kovács Kata: Cseng mester konyhája
• Baski Sándor: A legfehérebb nap
• Nevelős Zoltán: Ragadozók
• Roboz Gábor: Amundsen
• Huber Zoltán: Az aszfalt királyai
• Fekete Tamás: Pavarotti
• Alföldi Nóra: Szerelemre kattintva
• Benke Attila: Gemini Man
• Vajda Judit: NászszezON
• Tüske Zsuzsanna: Demóna: A sötétség úrnője
• Kovács Patrik: Prédák
• Varró Attila: Rambo V: Utolsó vér
DVD
• Pápai Zsolt: Ray
• Kránicz Bence: Színház a világ
• Gelencsér Gábor: A két korona – Szent Maximilian Kolbe atya élete
• Kovács Patrik: Rés a pajzson
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nevem Thomas

Kovács Gellért

My name is Thomas – olasz, 2018. Rendezte és írta: Terence Hill. Kép: Roberta Allegrini. Zene: Pino Donaggio. Szereplők: Terence Hill (Thomas), Veronica Bitto (Lucia), Matt Patresi (Max), Francesca Beggio (Maria), Guia Jelo (Zia). Gyártó: Paloma Productions / Vivi Film. Forgalmazó: Romis. Feliratos. 96 perc.

 

Kevés olyan európai filmszínész van, aki annyira bízhat a magyarok szeretetében, mint a jövőre 80 éves Mario Girotti, vagyis Terence Hill, aki legendás pofonosztó párja, Bud Spencer, azaz Carlo Pedersoli emlékének ajánlva újra mozifilmet forgatott – 1997 óta az elsőt. A nyitányban, amelyben Thomas motorjával vándorlásra indul a spanyol sivatag felé, olybá tűnik, Hill összegezni készül: már a felpakolásnál előkerül számos olyan kellék, amely összefonódott a Spencer-Hill páros milliók által imádott életművével (sőt, Hill néhány önálló sikerére is erős utalást kapunk), sőt az úticél is igen direkt célzás a duó korai produkcióira, hiszen a legtöbb spagetti western arrafelé forgott annak idején.

Ám a Nevem: Thomas sajnos nem akar könnyed-könnyes humoros, szenior modorban verekedős búcsúmozi lenni – igazából bunyót is csak nyomokban tartalmaz. Sokkal inkább valamiféle coelhos mélységű, nehézkes tépelődés az élet értelméről, zavarba ejtően szentimentális vallási jelenésekkel túlpingálva. Így hősünk hiába találkozik egy nehéz sorsú fiatal tolvajlánnyal, Luciával – aki egyébként tökéletesen beleillene egy szokványosan kedves Hill-limonádéba is –, ahogy lomhán, lényegi történés nélkül, szenvelegve halad a befejezés felé a film, úgy lesz mind nyilvánvalóbb, hogy őt is valamiféle biblikus szimbólumnak szánja a rendező. Persze mindez természetesen nem árthat Terence Hill imidzsének – és ez cseppet sem ironikus megjegyzés. Egy ilyen, nyilvánvalóan jó szándékú, ám nagyon rossz film (hattyúdal?) minden bizonnyal képtelen ártani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13847