KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/október
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 1. rész
• Soós Tamás Dénes: „Mikor jön el a hősök kora?” Beszélgetés a magyar zsánerfilmekről
• Darida Veronika: Könnyek nélkül A létezés eufóriája
• Klacsán Csaba: Ezt a nőt mindenkinek látnia kell Beszélgetés Szabó Rékával
• Baski Sándor: Túlélni nehezebb Akik maradtak
• Várkonyi Benedek: Meghitt történelem Beszélgetés Tóth Barnabással
GYILKOS-DOSSZIÉK
• Varró Attila: Végjátékok A Manson-dosszié
• Schreiber András: A gyilkosok köztünk vannak Serienmörder-filmek
• Árva Márton: Az angyal Csak egy tánc volt
BATMAN ÉS JOKER
• Varga Zoltán: Denevérinvázió pirkadatkor Batman: Az első év; Hosszú Halloween
• Huber Zoltán: Őrült világ Joker
KETTŐS ÉLETEK
• Barkóczi Janka: Különvélemény Florian Henckel von Donnersmarck
• Gelencsér Gábor: A törvény hite vagy a hit törvénye Isten kegyelméből
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: „Mestervágás első kardcsapásra” Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Murai András: Egy fiú a várból Nicky, a másik fiú
HATÁRSÁV
• Czirják Pál: Idegen képek Fortepan-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
FESZTIVÁL
• Müllner András: Menedék a szikla alatt Amantea
KÖNYV
• Varga Zoltán: Animátor kerestetik Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar animációs alkotók I.
• Gelencsér Gábor: Az elmélet gyakorlata Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Borlovagok Folyékony arany
• Kránicz Bence: FOMO YouTuberek vonzásában
STREAMLINE MOZI
• Margitházi Beja: Kultúrsokk American Factory
MOZI
• Baski Sándor: A rendszer
• Varró Attila: Ad Astra – Út a csillagokba
• Vincze Teréz: Van Goghok
• Andorka György: A fénykép
• Kovács Kata: Downton Abbey
• Fekete Tamás: Miles Davis: Birth of the Cool
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Huber Zoltán: A Wall Street pillangói
• Vajda Judit: A lelőhely
• Benke Attila: Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
• Kovács Patrik: Az: Második fejezet
DVD
• Kránicz Bence: Eltörölt fiú
• Pápai Zsolt: Úriember revolverrel
• Varga Zoltán: Alice Csodaországban
• Kovács Patrik: Isten hozott Marwenben
• Benke Attila: Fekete maszk
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A bőség földje

Utánuk a Kánaán

Vágvölgyi B. András

Wenders Amerikája már nem az álmok és a korlátlan lehetőségek hazája, paranoia sújtotta terület.

 

A kiemelkedően trendérzékeny Wim Wenders hosszú idő után nézhető filmet csinált! Schröder kancellár és Chirac elnök sem fogalmazhatott volna e témakörben szebben, találóbban, már amennyiben valaki kamerát adna a kezükbe. Wenders hajdan sokat amerikázott, egykori álmai földjén (das ehemalige Land der Träume) keresi az európai hazáiban úton-útfélen megtapasztalható Amerika-ellenesség (manifesten Antiamerikanismus) tényvalóságbéli alapjait. Vegyük számba Wenders ez alkalomra rendelt témáit: 1. militarizmus mint terrortámadás utáni folyomány, 2. nagyvárosi szegénység, 3. üldözési mánia. Mi kell még? Remény, lenge lány, tiszta, emberi fuvallat. Az idiotizmus leleplezése, aztán giccsbehajló finálé, szirupos utóíz.

Tehát: biztonsági szorongás van, és Patriot Act, a mai Philip Marlowe megbízás nélküli volontőr, Viet vet (vietnámi veterán), ex-marine (hajdani tengerészgyalogos), jól felszerelt, techno savy (technológiailag képzett) kisiparos, egy surveillance van (különleges megfigyelő kisbusz) tulajdonosa: a Hazáért harcol az Angyalok Városában. Nem tudja, pontosan ki ellen is, ám keresi lankadatlan. Sancho Panzája, Jimmy – a Florida, a Paradicsom című Jarmusch-filmből megismert Richard Edson – egyszer benyögi: a boraxos dobozzal takarózó turbános hajléktalan akár „piszkos bomba” előállításához is használhatja a nagyteljesítményű tisztítószert. Oklahoma! Federal Building! Ott is ilyesmivel robbantott az azóta kivégzett Timothy McVeigh! Paul Jeffries, ez a főszereplő filmbéli neve, megtalálta végre a témát, rálelt az ellenségre. Hassan, a turbános arab éjszaka téblábol a hajléktalanszálló előtt, páncélozott Humvee (az Egyesült Államok hadserege által is használt Hummer terepjáró) közelít, Paul kamerája bekapcsolva, ő maga a megfigyelés kihegyezett és nyugtalanító állapotában, Hassant a kocsiból több lövéssel lelövik, majd balra el. Paul első gondolata meggyőződéssé szilárdul: rivalizáló Al-Kaida sejtek leszámolását látta. (Később kiderül: túlpörgetett teenagerek diszkóbalesete volt a gyilkosság.)

Ezenközben Lana, a lenge lány (Michelle Williams) a festői szépségű Tel-Avivból érkezik Los Angeles nemzetközi repülőterére (LAX), középkorú fekete férfi fogadja, hajléktalanszállóra hajtatnak, a lány itt áll munkába. Fokozatosan tudjuk meg, hogy Lana amerikai keresztény misszionáriusok gyermeke, Afrikában született, anyja nevelte, de meghalt, Kelet-Jeruzsálemben szociális munkás volt, látta, ahogy a helyiek örömtáncot jártak az ikertornyok leomlásakor. Paul, a nagybátyja, de idő s bonyodalom kell, hogy sorsuk egybefonódjon. Los Angeles, ahová érkezik, az Éhezés Fővárosa Amerikában, hatalmas gettó és szegénynegyed, ami részben igaz, de megtalálható ott persze a Melrose Place és a Beverly Hills Cop világa is. Ám utóbbiaktól ezúttal eltekintünk. Párbeszéd: „Keveset beszélünk arról a West Banken (Ciszjordánia), hogy milyen a szegénység Amerikában”. Válasz: „Erről a West Wingen (a Fehér Ház nyugati szárnya) is keveset beszélnek”. Lana szeretetkonyhájára járt Hassan, ennek kapcsán már a nagybátyja is felveszi vele a kapcsolatot, nyomoznak utána és a boraxos cég után, egy rokonát lelik, aki Ahmed és a Mojave-sivatag egy lakókocsi-parkjának poklában lakik. Elszállítják hozzá fivére tetemét felderítésileg. Kiderül egy alapigazság: nem minden arab terrorista! Eddig vállalható a film, ezután viszont elindulnak keresztül Amerikán, hogy a Ground Zerón megpihenve még néhány alapigazságot számba vegyenek. Ez csak három usque öt perc, akkor járunk jól, ha ezalatt már elhagyjuk a vetítőtermet, és az interneten nézzük meg a stáblistát.

A filmet Amerikában még nem mutatták be – személy szerint nem is számítanék nagyobb számú multiplex-közönségre Texasban. Leslie Felperin a „szakma lapjában”, a Variety-ben sprőd, de tiszteletre méltó filmnek nevezi Wenders alkotását. Némi fensőbbséggel arról beszél, hogy a németnek mennyivel jobban áll a low budget, hogy a Lidón vegyesen fogadták, és az euro-közönség jobban fogja kedvelni, mint a napi szintű dollárfelhasználók. Meglehet. Antoine de Baecque szerint Wenders visszatért, noha problémája a pozicionálás és distancírozás: a paranoia oka a neokonzervativizmus, melynek gyökerei felé a szerző tizenöt évvel korábban megértéssel fordult. Az új mű száraz, lineáris és lakonikus. „Hogyan lehet élni egy országban, ahol a csillagok és sávok mindent elborítanak, a legkisebb muszlim jelenlétre bejeleznek a reptéri biztonsági berendezések, és az FBI az összes pakisztáni és iráni nevű embert számontartja?” Fantomharc, árnyéklovasok, kagemushák; „Tirez sur la silhouette!” („Lőj a sziluettre!”).

A katonai paranoia nem előzmény nélküli az amerikai elmekórtan történetében. Más összefüggésben (vietnámi háború) Hunter S. Thompson már több mint harminc éve a neonoktól megvilágított sivatagi égre karcolta a hasispipa szárával. Lássuk egy egyszerű esetét: takarítónő érkezik a bedrogozott vendégek szobájába, teljesíteni a kollektív szerződés szerinti munkaköri leírásában foglaltakat. „Aludtam, mikor a szobalány bejött azon a reggelen. Elfelejtettük ugyanis kitenni a »Ne zavarjon« táblát... Bebotorkált a szobába, és az ügyvédembe ütközött, aki tökpucéran térdelt a klotyó előtt, és éppen a saját cipőjébe okádott, mivel azt hitte, hogy a fürdőszobában van... ekkor felnézett az ügyvédem, és ott állt egy nő, akinek olyan volt a feje, mint Mickey Rooneyé, és szemmel láthatólag képtelen volt megszólalni a félelemtől és zavarodottságtól.

– Úgy fogta a partvist, mint egy baltát” – magyarázta tettét később a szamoai fenevad. – Négykézláb kitámadtam hát a klozettból, mint fürge svábbogár, közben okádtam, és pont a térdénél csaptam el... teljesen ösztönösen cselekedtem, azt hittem, meg akar ölni... és amikor sikítani kezdett, a jégzsákot a torkára nyomtam.

Igen. Emlékeztem arra a sikolyra... egyike volt a legborzalmasabb hangoknak, amit valaha hallottam. Felébredtem, és láttam az ügyvédemet, amint kétségbeesetten markolászik valamit a földön, ami leginkább egy öregasszonyra emlékeztetett. A szobát mindenféle elektronikus zörejek töltötték ki. A televízió őrülten sistergett két csatorna között. Alig hallottam a nő tompa zokogását, miközben igyekezett eltávolítani arcáról a jégzsákot... de nem volt ellenfél ügyvédem csupasz tömegével szemben, akinek végül sikerült beszorítania áldozatát a tévé mögötti sarokba... kezei a nő torkánál ollóztak. Buborékszerű könyörgést hallatott:

– Kérem... kérem! Én csak a szobalány vagyok, és nem gondolok semmit.

Egy szemvillanás alatt talpon termettem, tárcámból kikaptam aranyozott Önkéntes Rendőrkisegítő igazolványomat, és azt ráztam az orra előtt.

– Le vagy tartóztatva! – üvöltöttem.

– Ne! – hörögte. – Csak fel akartam takarítani.

Az ügyvédem felállt, nehezen lélegzett.

– Álkulccsal jöhetett be – mondta. – A cipőmet fényeztem épp a gardróbban, amikor észleltem, hogy besettenkedett, ezért ártalmatlanná tettem.” (In: HST: Félelem és reszketés Las Vegasban. 3. kiadás, 2004., pp. 191-192.) A két drogista zsurnálprovokatőr ezután beszervezi a takarítónőt segéd-szövetségi ügynöknek, a szállodaigazgató maffiás (és terrorista) kapcsolataira kell figyelmeznie, megbeszélik a kapcsolattartás módját, a konspiráció szabályait, a fizetés módozatait.

A történet ma kevésbé vicces: akkor tízezer mérföldre a honi partoktól, a Mekong-deltában zajlottak ütközetek, ott hullott a polgári lakos, a tengerészgyalogos, a napalm és a narancs-komponens, most (2001. szeptember után) viszont Amerika is megtapasztalta a fenyegetettséget saját földjén, olyasvalamit, amit korábban sose tapasztalt. Egyvalami, amit Wenders állít és amit Lana látott Ciszjordániában, 2001. szeptember 11-én azonban tarthatatlan: az, hogy amúgy „normális emberek” lejtették az örömtáncot a toronyomlás láttán. Akik örömtáncot lejtettek e látvány kapcsán, azokat nem tekinthetjük normális embereknek.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/01 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4788