Mozi

Tessék mosolyogni!

Barkóczi Janka

Gaigimet – francia-grúz, 2013. Rendezte és írta: Rusudan Chkonia. Kép: Konstantine Esadze és Mindia Esadze. Szereplők: Ia Sukhitashvili (Gvantsa), Gia Roinishvili (Otar), Olga Babluani (Elene), Tamar Bukhnikashvili. Gyártó: Agat Films & Cie / Nike Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.

Hogy milyen is tulajdonképpen az új grúz Anya? Csak egy biztos: még véletlenül sem olyan, mint a régi. Az új grúz Anya nemzetiszín koktélruhába öltözött büszke honleány, menekülttáborok éhségén könnyed fakanállal enyhítő konyhatündér, dekadens modern mozgásművész és apró aranykereszttel a nyakában félmeztelenül mambózó, szülői hitvallását fátyolos tekintettel mikrofonba recitáló showgirl. A tbiliszi mama külsőre politikailag korrekt Dove-reklám, nem éteri modellbaba, de nem is félelmetes trampli, érzelmeiben kissé labilis, azonban minden körülmények között helyén van az önérzete. Tíz ilyen asszony összezártságának és versengésének története akkor is elárul valamit a nagybetűs nőiségről és a televíziós tehetségkutatók infernális mélységeiről, ha az erről szóló film alapjául szolgáló forgatókönyv egyébként meglehetősen széttartó és ideologikus.

Rusudan Chkonia, a Tessék mosolyogni-val debütáló rendezőnő egy elsőre bizarr, de a kortárs realityk eszelős kombinációinak tükrében tulajdonképpen meglehetősen kézenfekvő helyzetet vázol. Ez pedig nem más, mint egy négy szobás lakással és 25000 dollárral díjazott tévés vetélkedő, amelyet magukban kellő elszánást érző, többgyermekes grúz anyák részére hirdetnek meg. A mesés jutalomért persze elsősorban a legszegényebbek és legelkeseredettebbek szállnak ringbe, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak maguknak vagy másoknak szeretnének bizonyítani. A tragikomédia végig nagyszerű karakterekkel és kitűnő alakításokkal szórakoztatja a nézőt, de a sok autonóm figura és a tömérdek személyes sztori végül valahogy mégis aláássa a figyelmünket. Talán így történhet, hogy hiába ropják az anyukák olyan eltökélten Lou Bega slágerére szánalmas zárótáncukat, addig a végtelenül gyötrelmes, ám egyben katartikus állapotig nem jutunk el, mint mindössze két perc alatt oly sok hazai tehetségkutató láttán, hogy szégyenkezve takarjuk piruló arcunk és a végén még mi kérünk elnézést.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 54-55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11890

Cikk értékelése:

szavazat: 283 átlag: 5.43