KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Árvák hercege

Somogyi Marcell

 

Filmünk, a Miramax nagyreményű produkciója, John Irving „dickensinek mondott” 1985-ben megjelent regényéből készült. Főhőse Homer Wells, aki a Maine állambeli St. Cloud Árvaházban nevelkedett, és az igazgató, Dr. Larch mellett kitanulta a szülész–nőgyógyász szakmát is. Az árvaház történetesen azon kisszámú helyek egyike a II. világháború közepén járó Államokban, ahol bár illegálisan, de biztos, hogy szakszerűen végeznek művi terhességmegszakítást. A nemkívánt gyereket azonban meg is szülhetik és rögtön állami gondozásba is adhatják a szorult helyzetben lévő nők. Annakidején Homer is így került ide, és talán ez is közrejátszik abban, hogy nem szívesen segédkezik az angyalcsinálásban. Ezt leszámítva mégis meleg, mondhatni családi légkörben él, az „éter-függő” Dr. Larch és a két gondozó-nővér furcsa triumvirátusának védelme alatt. Aztán, visszavonhatatlanul felnőve, felkéredzkedik egy műtétre érkező pár autójára, és „kilép a nagybetűs életbe”. Ekkor kezdődnek a valódi bonyodalmak, de sajnos nemcsak a történet szintjén. A forgatókönyv (melyet esetünkben a film alapjául szolgáló regény szerzője írt), néhol erősen következetlen. Hagy például elsikkadni olyan lényeges szálat, mint Dr. Larch leváltásának veszélye, és kissé túlerőlteti a címadó Az Almaborház szabályai („irodalmibb” fordításban „Almaprésház-regula”)-metaforát, amely (ha jól értem) azt hivatott szimbolizálni, hogy az élet csak a gyakorlatban tanulható meg, végső soron mindenkinek magának kell megalkotnia saját élete szabályait.

Viszont a dramaturgiai elnagyoltságokért is kárpótol a szép, intenzív színekkel dolgozó operatőri munka. A majdhogynem (vagy már egészen) korszerűtlennek számító érzelmek pedig (persze csak ha kaphatóak vagyunk rájuk) „üdítő kivételként” hatnak – nesze neked posztmodern értékviszonylagosság. Csak egy dologban lehetünk biztosak: az almaszósz az almaszósz. Ne hajíts bele galacsint!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2846