KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kardos István (1942–2002)

Rózsa János

 

Hétfőn este órákat beszélgettünk terveinkről, hogy mihez kezdünk holnap és holnapután, elég volt, ő filmet ír, én rendezek. És másnap, kedden – nem akartam elhinni a hírt. Máig hihetetlen.

A görög drámaírók fantáziáját is próbára tenné az a tragédia sorozat, ami Pityuval, Pityu körül történt. Elvesztette feleségét, felnőtt fiát halálos baleset érte. Ezt soha nem tudta kiheverni. Azután meghalt bátyja, Feri, most nyáron temette édesanyját.

A sors kegyetlen csapásokat mért rá, pedig nem érdemelte. Talán az egyetlen ember szakmánkban, akiről soha, senki egyetlen rossz szót nem mondott. Nem is mondhatott.

Tíz játékfilmet csináltunk együtt. Ha számolni kezdem az együtt töltött időt, órákat, heteket, hónapokat – mintha a testvérem lenne. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé. Azt veszem észre, hogy magamat, magunkat sajnálom elsősorban.

 

*

 

Kardos István az egyetlen író Magyarországon, aki kizárólag filmet, forgatókönyveket írt. Össze sem tudom számolni, de biztosan több mint harminc játékfilmje meg is valósult. Óriási szám. Bátyjának, Kardos Ferencnek, Lugossy Lacinak, Erdős Palinak és másoknak írt. És a televíziós sorozatok, az iskolatévé, a Családi kör… Dőlt belőle a sztori, áradt belőle az ember szeretete.

Nemzetközi filmfesztiválok tucatjairól hozott haza díjakat. Legjobb film díja, legjobb első film díja, legjobb forgatókönyv díja… Össze sem tudnám számlálni, annyit.

Írók sorát pátyolgatta, önzetlenül segített filmhez rendezőket, kevesen tudtak úgy hozzászólni mások terveihez, mint ő. Évekig vezette a Hétfői Műhelyt, a Mafilm dramaturgiai műhelyét, ahol forgatókönyveket készítettek irányításával, közreműködésével, segítségével. Értéket „termelt”. Valakinek útjában lehetett, mert a műhelyt megszüntették.

Munkahelyén, a Duna Televízióban a dramaturgiát vezette. Pályázatok sorát nyerték el, megpezsdült a filmélet a televízióban, díjakat nyertek a Filmszemléken – ezután elvették tőle a pénzt, amivel a dramaturgia rendelkezett. Nehezen viselte, hogy legutóbb még a szobájából is ki akarták rakni.

Ami a legfájóbb, amit csak mi tudunk, mennyi remek történetet vitt magával. Ömlött belőle a humor, az egyedülálló látásmód, az óbudai téglagyár, ahol gyerekkorát töltötte, az iskola, ahol hosszú évekig tanított, a világ, ahol még írnia kellett volna, de nagyon sokat…

Mint mindenkinek, neki is jól esett az elismerés. Balázs Béla-díjig „vitte”. Fukar volt vele a szakma. Érthetetlen, hogy miért.

Az Objektív Filmstúdió örökös tagja. Ez a cím nem létezik, de őt megilleti.

A Stúdió legelső filmjét, a Pókfocit ő írta, és mindmáig, minden filmünk aktív alkotójának, munkatársának tekintjük. Mindig érdeklődéssel, izgalommal vártuk hozzászólását az ötletekhez, a forgatókönyvekhez. Ha megrekedt a munka, őt kellett megkeresni.

Mostantól kezdve azon gondolkodom: mit mondana a Pityu, ha látná, ha olvasná.

Igazságtalan volt vele a sors. És velünk is, hogy magunkra hagyott.

Sokkal nehezebb lesz nélküle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2733