Kritika

Pécsi szál

Ország gyöngye, aranya

Barotányi Zoltán

Játékos-önironikus nyomozás a pécsi zene titka után.

A tágan értelmezett (pláne, az igényes!) popzene rajongói régóta szembesülhettek azzal az örvendetes ténnyel, hogy szerencsére ebben a műfajban csak korlátozottan érvényesül a vízfejhatás, az átkos Budapest-centrikusság. A magyar zene egyik kétségbevonhatatlan fellegvára és számtalan zenekar szülőhelye Pécs, amelynek híre, e tekintetben is rég túlnőtt a Baranya megye szabta határokon – a zenerajongó közönség is tudomással bír arról, hogy kedvenc zenekarai közül jó néhányat éppen innen katapultált a jó sorssal kombinált tehetség a megérdemelt siker felé. Lévai Balázs viszont korábban számos emlékezetes tévéprodukciót (például a több folytatást megélt Dob+basszus szériát) készített a magyar popzene regényes háttérsztorijaira alapozva, ráadásul könyvet is szentelt Lovasi András (laikusok számára: a pécsi Kispál és a Borz majd a Kiscsillag zenésze/dalszerző-énekese) életének és munkásságának. Ebből a szempontból logikus döntés volt, hogy éppen ő eredjen a rejtély nyomába: mi a titka annak, hogy ennyi jeles alkotó és zenekar került ki Baranya festői fekvésű székhelyéről. A Pécsi szál azonban nem holmi szimpla, hagyományos dokumentumfilmnek készült. Pontosan 73 percig szeretné lekötni a néző figyelmét, így azután mást is ki kellett találnia a helyi ízekkel felturbózott szimpla riport mellé, valamiféle fikciós keretet, no meg izgalommal kecsegtető narrációt, ami nem hagy teret az üresjáratoknak. És Lévai meg is találta azt a jól ismert figurát, aki elviszi a produkciót a hátán: Szabó Simon színész-rendező tökéletes választás a narrátorral keresztezett oknyomozó riporter szerepére. Afféle résztvevő megfigyelőként, önfeledt játékkal próbálja kideríteni a titkot, ami talán nincs is, közben szóval tartani, még inkább szóra bírni az amúgy is gazdag pécsi felhozatalból széles merítéssel kiválasztott zenész arcokat (Takáts Esztert, a Kispál és a Borz két beltagját, Kispált és Lovasit, a 30Y, a Punnany Massif, a Halott Pénz, a Junkie Jack Flash zenészeit). A feladat első blikkre nem tűnik egyszerűnek: úgy kell megosztani sztorijaikat a nézőkkel, hogy annak dramaturgiailag helye legyen a filmben, eközben úgy ragadjanak hangszert vagy fakadjanak dalra, hogy azt az adott pillanatban természetesnek és keresetlen fordulatnak véljük. A megoldás egy erős fikciós szál beiktatása egy kissé impresszionista hangulatfilmbe: a színészként is színészt (no meg botcsinálta kultúrarcheológust) alakító Szabó Simon további színes figurákkal találkozik, akikről egytől-egyig kiderül, hogy közük van a titokhoz. Valójában színészek ők is: ki az Orfűi-tó olasz fürdőmesterét, ki a narrátor orvos-genetikus nyomozótársát vagy éppen az énekkar-vezetőt adja. A pécsi zenék sikerének titkát firtató, mind eszementebb hipotézisek igazolása önmagában is kacagtató mini történetfolyamokat indukál (a sírrablós jelenet pluszpontot érdemel) – még ha azon az áron is, hogy közben elfeledkezünk arról, hogy miért készült ez az (ál)dokumentumfilm, vagy legalábbis mi volt az ürügy hozzá. Pedig ha „csak” a beszélő, sőt éneklő-zenélő fejeket látjuk, az is magával ragadja a nézőt, pláne, ha autentikus helyszíneket is mellékelnek hozzájuk. Amúgy a valóságban jóval gazdagabb és színesebb (bár korántsem minden elemében idilli) pécsi városi életvilág bemutatásával nem sokat bajlódik Lévai filmje. A Mecsek tetejéről a város fölé magasodó Tv-tornyot azért megnézzük drónoptikából is, de leginkább az átlag kultúrturista által bejárt belvárosból kapunk ízelítőt. Akad egy-két snitt az új Zsolnay-negyedről és említés szintjén, képben szinte villanásszerűen kerül elő Uránváros, a patinás lakótelep, annak néhai híres-hírhedt szórakozóhelye, az Olympia, meg úgy általában a város bányászmúltja és a diszkréten emelt szintű (de azért jóval a határérték alatti) radioaktív háttérsugárzás, ami maga is része a pécsi folklórnak. A film javára válik a többszörösen rétegzett önirónia: egyszerre fordítja ki az oknyomozó dokumentumfilmek, a kincsvadászos sorozatok, a zenés portréfilmek paneljeit, közben folyamatos a mulatságos és egyszerre zavarba ejtő áttűnés Szabó filmbéli fikciós figurája és a konkrét színészceleb alakja között. Persze emiatt jó néhányszor el is veszíti a film a fókuszát, de ekkor sem marad más, mint kissé öncélú és eközben többnyire önfeledten szórakoztató alkotás, ami leginkább arra tanít, hogy ne bajlódjunk olyan feladványokkal, amelyeket úgy sem lehet megoldani.

PÉCSI SZÁL – magyar, 2019. Rendezte: Lévai Balázs. Írta: Maruszki Balázs és Lévai Balázs. Kép: Kőrösi András. Vágó: Csabai Attila. Producer: Meggyes Krisztina. Szereplők: Szabó Simon, Pallagi Melitta, Beck Zoltán, Lovasi András, Farkas Roland, Felcser Máté, Járai Márk, Marsalkó Dávid, Takáts Eszter, Pető Szabolcs. Gyártó: VisionTeam / Színfolt / Little Bus. Forgalmazó: Budapest Film. 73 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 51-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14124

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -