KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Bigger Splash

Feszített víztükör

Jankovics Márton

Néha megtörténik a ritka eset: a remake egyenértékű az alapfilmmel.

 

„Szegény csávó, mindig akart magának egy medencét. Végül megkapta, csak kissé magasnak bizonyult az ár” – mondja a narrátor, miközben alsó kameraállásból figyeljük, ahogy William Holden, a középszerű, ám ambiciózus forgatókönyvíró holtteste nyugodtan lebeg a feszített víztükör felszínén. Legkésőbb az Alkony sugárút nyitójelenete óta tudjuk, hogy a kerti úszómedence nemcsak a luxus szimbóluma, de a végzet helyszíne is lehet. Nem véletlen, hogy Baz Luhrmannál például Rómeó a medencében vall szerelmet Júliának az erkély helyett – félredobva a statikus felállást egy sokkal dinamikusabb, amorf közegért.

A kertben csábítóan fodrozódó víztömeg ugyanis a fényűzés mellett az emberi libidó fontos metaforájává nőtte ki magát a filmművészetben, amelybe belecsobbanva nemcsak a hullámokba, de saját elfojtott vágyaikba és ösztöneikbe is alámerülnek a szereplők (gondoljunk csak a Diploma előtt úszómedencés jeleneteire). Ennek a szimbolikának egyik tételfilmje A medence, ahol szintén a víz körül bomlik ki Alain Delonék különös szerelmi négyszöge, sőt, az igazán fontos dolgok mind itt kulminálódnak: a kezdeti idillnek, az ezt válságba sodró rivalizálásnak, majd az érzelmi drámát krimibe átfordító leszámolásnak is a címszereplő medence adja a helyszínét.

Jacques Deray klasszikusának remake-jéhez nem is lehetett volna alkalmasabb rendezőt választani, mint Luca Guadagnino, aki eddig is az elfojtott vágyak és az érzelmi kataklizmák filmes boncmesterének számított, ráadásul korábbi filmjeiben is kiemelt szerephez jutottak a medencék: a Melissa P. totális magány elől a szexbe menekülő kamaszlánya például egy úszómedence mellett szerzi első megalázó szexuális élményét, a Szerelmes lettem milliomoscsemetéje szintén egy medence peremén veri szét koponyáját, amivel végleg felszabadítja házasságtörő anyját a családi elvárások béklyója alól.

Guadagnino nem is okoz csalódást, alázattal nyúl az alapműhöz, közben mégis bátran lehel életet annak kissé formalista szerkezetébe. Az A Bigger Splash ugyanis nemcsak címében dinamikusabb és elevenebb A medencénél, hanem a karakterábrázolás, a színészi játék és a cselekményvezetés terén is részletgazdagabb. Pedig bevallom, előzetesen felmerült bennem a kérdés, hogy a hatvan felé közelítő Tilda Swinton vajon mit kezd majd az alig harminc éves Romy Schneider helyén, de Guadagnino már az alapszituációt is gyönyörűen hangolja át: Swinton David Bowie-ra hajazó androgün popdívát játszik, aki azért vonul el szerelmével a dél-olasz nyaralóba, hogy visszanyerje teljesen szétüvöltött hangját. A kezdeti nagy csöndek itt tehát nemcsak a meghittség és az elidegenedés közt vibráló jelentéssel telítődnek, hanem egyből reális okot is kapnak.

És ez a finomhangolás pont így zajlik később is a filmben, amelyik nagyjából követi, ám pszichológiailag sokkal kidolgozottabbá teszi az eredeti cselekményét: jó érzékkel felvillantott flashbackekből érthetjük meg a szereplők közti konfliktusok előzményeit, de a csábítások és az erőszakkitörések is hihetőbbek. Merthogy a kezdeti, már-már unalmasan csöndes idillbe hamar belerobban a régi szerető és jóbarát, Harry, aki szemérmetlenül fiatal és kacér lányát is magával hozza a szigetre. Ők kavarják fel annak a bizonyos szimbolikus értékű medencének az állóvizét, mígnem a négy szereplő közti vágyak és frusztrációk bonyolult hálózata végzetes örvényt idéz elő.

Guadagnino tehát kevesebbet hagy a fantáziánkra, mint Deray, de arra azért gondosan ügyel, hogy a legfontosabb nyitott kérdéseket megőrizze a sztoriban. A hiány nála is fontos építőelem. Mintha csak a film címét adó David Hockney festményt látnánk, ahol a néző nem tudhatja ki csobbant bele épp a kaliforniai medencébe. Az őrjítő ellipszisekért cserébe viszont sokkal többet láthatunk abból, hogyan gabalyodnak egymásba szép lassan a szereplők és miként bizonytalanodnak el a kezdeti határvonalakban. Mindezt csodálatos kameramunkával, vágással és zseniális színészi alakításokkal megragadva – Ralph Fiennes talán az Erőszakik tahó gengszterfőnökeként volt utoljára ennyire elementáris, mint az egyszerre ellenállhatatlan és elviselhetetlen Harry szerepében. Hiába remake, az A Bigger Splash pont olyan friss, zavarba ejtő és zabolátlan, mint egy hatalmas segges az elegáns kerti medencébe.

 

A BIGGER SPLASH (A Bigger Splash) – olasz-francia, 2015. Rendezte: Luca Guadagnino. Írta: David Kajganich, Alain Page. Kép: Yorick Le Seaux. Szereplők: Tilda Swinton (Marianne Lane), Matthias Schoenaerts (Paul De Smedt), Ralph Fiennes (Harry Hawkes), Dakota Johnson (Penelope Lannier). Gyártó: Frenesy Film / Cota Film/ StudioCanal. Forgalmazó: JIL Kft. Feliratos. 124 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12798