KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Akcióhősök

A thai és indonéz akciófilm felemelkedése

Született harcosok

Géczi Zoltán

Az amerikai akciófilmet tönkreteszi a sztárkultusz és a digitális trükkök, az ázsiai kistigrisek mozijában a harcművészeti tudás a döntő.

Hollywood kiherélte az akciófilmet; a fehérneműmodellekből és magazinfiúkból toborzott, hathetes tréningeken átesett sztárok vágószobákban összebűvészkedett, terabájtokban mért művi pofozkodása eljátszotta a zsáner becsületét. Milla Jovovich démonian szép szemei sem hitelesíthetik a vásznon mutatott, hervasztóan mesterkélt teljesítményét, Keanu Reeves digitális drót-kungfuja lehet bármennyire látványos, nélkülözi a legalapvetőbb szakmai fedezetet. Egy tisztességes akciófilmben senki sem sebezhetetlen, a harcnak elválaszthatatlan attribútuma a tét és a kockázat, a test és az erő művészete alázatot és áldozatot követel: aki adrenalinra, torokszorító élményre, valódi konfliktusra vágyik, az új generációs thai és indonéz filmesek munkáiban találhat hiteles és stílusos kedvencekre.

*

Az új generációs thai akciófilm 2003-ban robbant be a nemzetközi filmvilágba. Az Ong Bak (rendezte: Prachiya Pinkaew) hazájában blockbusterré vált, szépen teljesített az ázsiai piacokon, a nyugati forgalmazás jogait pedig Luc Besson cége, az EuropaCorp vásárolta meg. Az amerikai kritikusok ritkán fogadják kegyeikbe a keletről érkező martial art filmeket, de a főszereplő Tony Jaa teljesítményét rettegő révülettel méltatták beszámolóikban, rögvest Bruce Lee és Jackie Chan utódjának nevezve ki a 28 éves harcművészeti színészt (utóbbi személyesen kereste fel, hogy kifejezze elismerését, illetve szerepet ajánljon neki).

A muay thai harci rendszerét világszerte nyilvános demonstrációk által népszerűsítő, a weben fellelhető videók tanulsága szerint fáradhatatlan, mindig kifogástalan úriemberként viselkedő Tony Jaa nemzetközi ikonná válásához szükséges hátteret a thai akciófilm két veteránja teremtette meg, akik kulcsszerepet játszottak az áttörésben. Panna Rittikrai koreográfus-rendező és Prachiya Pinkaew producer-rendező mániákus elkötelezettséggel tevékenykednek a thai akciófilm sikeréért, s ma már a műfaj atyamestereiként tartják számon őket. Panna Rittikrai kaszkadőrkoordinátorként már 2001-ben dolgozott egy eposzi igényű történelmi harcművészeti filmen, de a Suriyothai legendája nem tudott utat törni magának a nemzetközi közönséghez, az Ong Bakot követő Született harcosok (Born to Fight, 2004) azonban már könnyebben boldogult az előd nyomvonalán haladva. A Született harcosok – melynek utolsó 40 perce egyetlen összefüggő akció – és A sárkány bosszúja (Tom Yum Goong, 2005) ugyanazon produkciós modell szerint készültek: a csekély költségvetést (az Ong Bak ötmillió dollárból forgott le; egy amerikai szuperprodukcióban ekkora keretet különítenek el csupán logisztikára) meghazudtoló látvány, a Jackie Chan bravúrjait is felülmúló kaszkadőrmunka, a lélegzetállító koreográfiák olyan élmény kínálnak a rajongók számára, amelyet az egyre uniformizáltabb, a merev expresszionizmus felé húzó kínai harcművészeti filmek, illetve a sajnálatosan megritkult hongkongi akciómozik csak ritkán képesek megadni.

A Panna Rittikrai által vezetett, 1979-ben alapított Muay Thai Stunt csapat az 1980-as években több tucat B-kategóriás akciófilmet forgatott, majd sikerült átvészelnie a zsáner számára keserű hanyatlást hozó 1990-es éveket, hogy az új évezredben dicsőséges főnixként támadjon fel önnön hamvaiból. Ez a team biztosította a szükséges szakmai hátteret ahhoz, hogy az Ong Bak sikerét agresszív üzletpolitikával kiaknázó Prachiya Pinkaew és a Shamangkol Film International tekintélyt parancsoló katalógust építhessen fel az elmúlt évtizedben, eredeti produkciókat és folytatásokat vegyesen küldve moziba. Sorrendben: Született harcosok (Born to Fight, 2004), Beépített ügynök (The Bodyguard, 2004), A sárkány bosszúja (Tom Yum Goong, 2005), Chai Lai (2006), Beépített ügynök 2 (The Bodyguard 2, 2007), Ong Bak 2 (2008), Chocolate – A harc szelleme (2008), Tomboló Főnix (Raging Phoenix, 2009), Ong Bak 3 (2010), BKO: Bangkok Knockout (2010), The Kick (2011); e sorok írásakor már előkészületi fázisban van A sárkány bosszúja és a Chocolate második része, illetve a Sin-Jin.

Utóbbi két mozi főszereplője az isteni JeeJaa Yanin; az 1984-es születésű, alig 1,57 magas, örök kamasz harcművész-színésznő 2008-ban mutatkozott be a vásznon, rendhagyó módon rögvest főszerepben. A Chocolate az Ong Bak rajongóit szólította meg, új idolt kínálva a taekwondo-specialista lány személyében, aki Tony Jaa-hoz hasonló karriert befutva válhat a thai filmipar nagykövetévé. Rendelkezik mindazon képességekkel, amelyek nemzetközi sztárrá tehetik: fizikai teljesítménye kiemelkedő, szakmai elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, látszólag félelemérzet nélkül vállalja a rendkívül kockázatos koreográfiákat is, civilben pedig ellenállhatatlanul bájos, lefegyverző természetes eleganciával megáldott hölgy.

*

A világszerte ismert, hat kontinensen oktatott muay thai indonéz megfelelője a pencak silat; ez a jávai és szumátrai gyökerekkel bíró, összetett és kifinomult harcművészeti rendszer hatékonyságban méltó párja északi rokonának, látványosságban pedig könnyedén túltesz rajta. Bőségesen, nagy változatossággal használja a különböző pengéket és botokat, szerves része a földharc, a különböző lágy és kemény technikák, a taekwondóra jellemző magas rúgások, s benne rejlik a shotokan karate céltudatossága is. Kiaknázható akciófilmes potenciálját A rajtaütés (The Raid, 2011), a tavalyi év szenzációs műfaji bravúrja bizonyítja; bár a túlfokozott elvárásokkal szemben nem forgatta ki a sarkaiból a zsánert, de a nemzetközi terjesztésnek hála felrajzolta Indonéziát a kortárs filmipar üdvösen tarka térképére. Gareth Evans alig 1,7 millió dollárból leforgatott mozija elképesztő produceri bravúr: technikai oldalról mindössze egy lekoszlott panelház szükségeltetett a produkcióhoz, a film színét-javát a nagy alapossággal kiválogatott harcművész-színészek (Iko Uwais, Yayan Ruhian, Ananda George) szolgáltatják (idekívánkozó analógia: az idestova 23 éve lakatlan pécsi magasházban, magyar büdzséből is simán leforgathatták volna, ha akadna megfelelő gárda). A bűnözők által megszállt toronyházba behatoló SWAT (Special Weapons and Tactics) csoport emeletről-emeletre zajló, brutális élethalálharcát igyekeztek életképes dramaturgiai kontextusba helyezni, a narratívát a nyugati elvárásokhoz igazítani, de a nemzetközi rajongótábor korántsem a cselekmény miatt ölelte keblére ezt a filmet. Sokkolóan kemény és elképesztően dinamikus, véres-mocskos küzdelem zajlik 101 percben; a taktikai beavatkozó egység lő- és hidegfegyverekkel egyaránt virtuóz módon bánó rendőrei olyan akcióorgiát mutatnak be, amihez foghatót amerikai stúdió ötvenszeres költségvetésből sem volt képes leforgatni az elmúlt évtizedben. A rendező és a koordinátorok három hónapig dolgoztak a koreográfiákon, és további három hónapot próbáltak a színészek, hogy gördülékenyen menjenek a felvételek, és elejét vegyék a megelőzhető sérüléseknek. A fesztiválvetítések sikereit követően valamennyi fontos piacon (Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Egyesült Királyság, Japán, Ausztrália, Oroszország, stb.) sikerült értékesíteni a forgalmazási jogokat, az amerikai box office eredményein felbuzdult Scream Gems pedig felvásárolta az újraforgatásra vonatkozó jogokat, vagyis előkészületben van a hollywoodi remake; erősen kétséges, hogy képesek lesznek-e reprodukálni az eredeti ragyogó kvalitásait.

A rajtaütés hasonló áttörést hozhat az indonéz filmipar számára, amit az Ong Bak jelentett a thaiföldi mozinak. A walesi származású, immáron tiszteletbeli indonézként számon tartott Gareth Evans két évvel korábban bemutatott, hasonszőrű mozija (Merantau, 2009) még csupán a szakmai fórumokon váltott ki némi visszhangot, következő filmje, A rajtaütés folytatásaként beharangozott Berandal (2013) azonban már projekt-státuszban megtalálta a nemzetközi forgalmazókat; ha sikerül egyben tartani a győztes csapatot, Indonézia az előttünk álló évtized egyik legkomolyabb akciófilm-exportőrévé válhat.

*

A nyugati szaksajtó értetlenséggel vegyülő kíváncsisággal fogadta a hírt, miszerint Steven Soderbergh a fesztiválrajongók elvárásait megcáfolva akciófilmet rendez, amelynek főszerepét – mily életidegen propozíció! – egy valódi harcművészre, az MMA (Mixed Martial Arts) berkeiben komoly érdemeket kivívott Gina Joy Caranóra bízta. A bűn hálójában (Haywire, 2011) vegyes kritikai fogadtatása és szerény financiális teljesítménye félreérthetetlen utalás: a nyugati közönség a harcművészeti jártasságnál fontosabbnak tartja a sztárstátuszt, a közismert nevektől a leglehetetlenebb bravúrokat is elfogadja, de fukar módon méri kegyeit azokkal szemben, akik az edzőtermek verejtékszagú világából, gyakorta a baleseti sebészeteket is megjárva érkeznek a filmszakmába.

Az ázsiai akciófilmek világában fordított protokoll igazgatja a rendezői döntéseket: a komoly harcművészeti múlt elemi elvárás, a nézői igényeknek megfelelni vágyó direktorok nem az akciókoordinátorok pedagógiai jártasságára építik fel a filmek kulcsjeleneteit. A thai mozi ifjú sztárja, JeeJaa Yanin három danos taekwondo mester, Tony Jaa tinédzserkora óta tanul muay thait, judót és taekwondót, Iko Uwais 10 évesen kezdte elsajátítani az indonéz harcművészet technikáit és 2005-ben megnyerte a nemzeti bajnokságot, Yayan Ruhian pedig hivatásos pencak silat instruktor. Amint azt a filmek végére biggyesztett werkek és a fesztiválokon tartott élő demonstrációk is büszkén példázzák, a küzdelem minden esetben analóg; nem digitális beavatkozások által születik meg az adott jelenet, és a kínai harcművészeti filmekre jellemző drótmunkát (wire fu) sem alkalmazzák. Amikor eldörren a csapó, valódi harcosok állnak a kamera előtt, akik alapos próbákat követően, kifinomult kontrollal dolgoznak, s bár a végletekig hajszolt tempó mellett megszokottak a kisebb-nagyobb sérülések, nem hajlandóak a biztonság miatt feláldozni a hitelességet.

Mindezek ellenére a dinamikusan fejlődő akcióipar szereplőinek sorsa ma ugyancsak kérdéses, elvárásokat megfogalmazni, felelősségteljes prognózist alkotni lehetetlen. A thai és indonéz stúdiók számára továbbra is a hazai piac a legfontosabb, s bár a nemzetközi forgalmazásban is számottevő eredményeket halmoztak fel, valószerűtlen, hogy az acélos kézzel igazgatott kínai filmgyártáshoz hasonlóan világterjesztésre szánt produkciókra rendezkednének be. Ugyanakkor a nyugati közönség számára szembeszökő problémát okoz az európai vagy amerikai stílusú narratíva hiánya; a thaiföldi jegyvásárló nem igényli a komplex storyline-t és az összetett jellemeket, így a dramaturgia aprólékos kidolgozása jelenleg nem szerepel a produceri szempontok között.

Ugyanakkor rendkívül fontos követelménye a zsáner fejlődésének, hogy otthon tudják tartani a már bizonyított filmeseket és a fiatal tehetségeket. Hollywood elsősorban rendezőimportban érdekelt, jelen tendenciák szerint főként az európai és dél-amerikai szakembereket csábítja a legnagyobb szakmai felvevőpiac, ennél fogva az akció thai és indonéz mesterei inkább a technikai stábot erősíthetnék. Ha átigazolnak, lehet, hogy örök kaszkadőrök és akciókoordinátorok lesznek, és energiájuk javát a szakszervezeti előírásokkal folytatott küzdelemre fecsérlik el, vagy second unit direktorként szerepelhetnek valahol a stáblista közepén – holott hatalmas kár volna lélektelen iparosmunkákra elfecsérelni világraszóló tálentumukat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11212