KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Iskolák és rendszerek

Iskolapéldák

Gorácz Anikó

Papp Gábor Zsigmond három iskolafilmje csokorba szedve a 20. századi magyar történelem körképét nyújtja.

Nagycsoportos óvodás szülejeként egyre többször hallom: „nem iskolát kell választani, hanem pedagógust”. Ez a mondat elsõ hallásra csupán annyit jelent, hogy olyan tanárt kell keresni, akinek a mentalitása harmonizál a gyerek személyiségével. Valójában ennek van egy jóval súlyosabb olvasata is, méghozzá az, hogy a magyar közoktatásban ma már az intézmények nem képesek minõséget szavatolni. Az iskola nem jelent garanciát, csak az egyes pedagógusok szakmai felkészültségében és személyes elhivatottságában bízhatunk, az intézmény egységes színvonalában semmiképp. A név immár nem kötelez, a híresen jó magyar oktatásnak csak hírmondója maradt.

Ezeket a hírmondókat ültette kamerája elé Papp Gábor Zsigmond, hogy meséljenek azokról az idõkrõl, amikor az Iskola – így, nagybetûvel – még a második otthont jelentette tanárok és diákok számára egyaránt. A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején készült három dokumentumfilm a múlt századi magyar történelem három viharos korszakának különleges iskoláit mutatja be. A 2003-ban készült A birodalom iskolája a Monarchiában alapított és 1945-ig mûködött budapesti Német Birodalmi Iskola történetét, A kollégium végnapjai az Eötvös Kollégium utolsó idõszakát az 1950-es bezárásig, a Sihedernyi koromban pedig az 1945-ben alapított Gorkij Iskola évtizedeit meséli el. Bár ránézésre semmi közös nem lehetne ezekben az intézményekben, a visszaemlékezõk szavai mégis összecsengenek: iskolájuk a szabad szellem jegyében ösztönözte õket a gondolkodásra és a fejlõdésre, miközben legfontosabb értékként hirdette a másik ember tiszteletét.

A rendezõ által választott három alma mater azzal ugyancsak kitûnik a múlt század más elit intézményei közül, hogy vállalt küldetésük bizonyos sajátos történelmi együttállások következtében még inkább speciálissá vált. A Német Birodalmi Iskolát 1908-ban a Budapesten tartózkodó németajkú diplomaták gyerekei számára hozták létre, majd Hitler uralomra jutása után egyre inkább a nácizmussal azonosulni nem tudó tanárok egyik végváraként mûködött. A Német Birodalmi Iskola a zsidótörvények életbe lépése ellenére is fogadott zsidó diákokat, sõt, 1944 tavaszán az érettségit is elõbbre hozták néhány nappal, hogy a veszélyeztetett diákok letehessék a vizsgát, akiket az intézmény bejárata fölött lobogó náci zászlónak köszönhetõen az iskolában nem zaklattak a nyilasok. Felkavaró sorsokról és történetekrõl tudnának mesélni a Gorkij Iskola falai is, amit a kádergyerekek és az emigrációból hazatérõ kommunisták gyerekei számára hoztak létre a háború után. Elég csak az intézmény igazgatójának, Berzeviczy Etelnek különös életére vetni egy pillantást, aki nemesi származása és német férje szovjetunióbeli meggyilkolása ellenére a kommunista eszmék zászlóshajóját vezette teljes odaadással.

A német és a szovjet iskolákétól némileg eltér az Eötvös Kollégium története, hiszen az általános iskola és gimnázium egészen más közeg, mint az egyetem, ahová saját döntéseikért maximális felelõsséggel tartozó felnõttek járnak. A német és a szovjet iskola volt diákjai – köztük számos ismert ember – arról mesélnek, hogy közvetett módon hogyan érzékelték, vagy éppen hogyan próbálták titkolni elõlük az intézmény falain túl zajló történéseket. Az Eötvös Kollégium hallgatói ezzel szemben már nyíltan szembesültek az intrikával; politikai meggyõzõdésbõl egymás elé állva, a másik szemébe nézve törtek pálcát felettük saját társaik. A kollégium végnapjai arról árulkodik, hogy legtöbbször nem külsõ erõ, hanem az emberi gyengeség rombolja le a mégoly szilárdnak hitt erõdöket is, mint az iskolai közösség, hiszen a legnemesebb eszme sem lehet mentes a túlkapásoktól, ha a hirdetõi eldobnak minden ellensúlyt.

Papp Gábor Zsigmond rendezõ, aki legtöbb munkájában igyekszik képileg és dramaturgiailag is megújítani a hagyományos dokumentumfilmet, most is kreatív megközelítést választ: a riportalanyok megszólalásait archív anyagok, fotók, korabeli filmfelvételek tarkítják. A rendkívül izgalmas témáktól eltekintve a trilógiából kimagaslik A birodalom iskolája. Érett, átgondolt filmnyelv, igényes képi és zenei megoldások, erõs hangulat és kiváló szerkesztés jellemzi a filmet, melynek köszönhetõen szinte észrevétlenül írja felül az iskola történetét egy kiváló pedagógus megrázó sorsa, kinek életében az iskola bezárásával egyidejûleg örökre lezárult egy fejezet.

Iskolák és rendszerek (2010)

Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmjei

Forgalmazó (DVD): Budapest Film.

A kollégium végnapjai (1996) – Rendezte: Papp Gábor Zsigmond. Kép: Kiss Róbert. Vágó: Kékesi Attila. Zene: Darvas Ferenc.

Sihedernyi koromban (2000) – Kép: Csukás Sándor. Vágó: Kékesi Attila. Zene: Darvas Ferenc.

A birodalom iskolája (2003) Kép: Dobóczi Balázs. Vágó: Breitner Tamás. Zene: Darvas Ferenc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10805