KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az évszázad csütörtökig tart

Koltai Ágnes

 

Rómeó és Júlia feltámadt, s két biedermeier vitrindísz, Vilma és Zoluk alakjában öltött testet. A veronai szerelmesek kitörtek a szűk városállamból, immáron egész Európa az övék, persze csak a kibírhatatlanul hosszú vágyakozás és a beteljesült szerelem idejére. Ekkor is hatalmas ellenségként tornyosul felettük, mert ifjú széplelkek hiszik csupán, hogy Európa a belle époque idején tágasabb és szabadabb világ, mint a hajdani Verona.

Az Osztrák-Magyar Monarchia flitteres, bő szoknyás Vilmája és Montenegro zsabós Zolukja a boldog békeidők aranyifjai, előkelő intézetekben nevelkednek és még előkelőbb estélyeken, vadászatokon vendégeskednek, s ha kedves édesatyáik – holmi európai érdekekre hivatkozva – nem tiltanák meg nekik a találkozást, talán sohasem tudnák meg, hogy egy széles mosolyú, dallamos csengésű „igen” néha rútabb és ciniku-sabb mint egy zord, elutasító „nem”.

Balogh Zsolt moziforgalmazásra is átvett televíziós filmjének kamasz hősei 1899 karácsonyán és 1900 előestéjén kisasszonyokhoz és fiatalurakhoz méltóan csintalanok,egyetlen kincsükkel, hamvas fiatalságukkal úgy bánnak, mintha az eltékozolhatatlan és örök volna; mintha nem ágálnának körülöttük elmeszesedett agyú aggastyánok, feltörekvő, számító negyvenesek, akikben ráadásul rokonaikat tisztelhetik. Vilma és Zoluk egy európai méretűvé növesztett szerelmi tragédia szereplői, s bár az írói képzelet nem oly elvadult, vérgőzös és megzabolázhatatlan, mint Shakespeare-é, a halál itt is megteszi a magáét. Igaz, nem a szükségszerű véletlenek és a kölcsönös félreértések gyilkosán ironikus játéka okozza vesztüket. Zoluk meghal egy giccses örömünnep két felvonása között. Kegyetlenül lemészárolja egy ostoba katona, aki mit sem tud arról, hogy Európa politikusai hosszas alkudozás, egyezkedés után aláírták azt az egyezményt, amely legalább száz esztendőre megteremti a békét a kontinensen. A fajankó tisztecske még nem sejti, hogy rá, s a többi engedelmes, eminens harcosra nincs többé szükség, így hát annak rendje és módja szerint használja fegyverét. Végtére is béke van, ne rohangáljon csak úgy senki a hómezőn.

Abban az Európa nevű egyforma világban, ahol Az évszázad... játszódik, a sok egyforma felnőtt és kamasz mind esélytelen és színtelen drámai figura. Veszekedjenek ugyan a szigorú, csökönyös urak a békéért, bujdokoljanak, sírjanak az ártatlan ga-lamblelkek a szerelemért, valahogy kívül esnek még azon a művi világon is, amit a forgatókönyvírók (Nagy András és Balogh Zsolt) teremtettek. Hol az az íratlan törvény, isteni parancs, megsérthetetlen szabály, mely Vilma és Zoluk közé állt, hol az a korai polgári eszmény, mely a becsületet mindennél fontosabbnak tartja – még az életnél is!? Az európai szerelmeseket nem a vendetta választja szét, hanem egy féltékeny katona, aki a pofonnal és bezárással fenyegető puhány apukák helyett egyetlen mozdulattal vet véget a finom csemeték rendetlenkedésének.

A boldog békeidők szerelmeseit a szabadság álarcát öltő diktatúra öli meg. Amikor Zoluk fájdalomtól és csodálkozástól merev arccal lezuhan egy szikla tetejéről, nem a sorsa teljesedik be, s még csak nem is a vak véletlen sújtott le rá, az „eszmei mondanivaló” taszította halálba: mindannyian a csúf politika játékszerei vagyunk – sugallja a film, a politikáé, amely képes engedékenynek mutatkozni, ám épp ekkor a legalattomosabb.

Az évszázad... parabola, s talán nem is kellene túl komolyan vennünk, hiszen a rendező a film végén egy önreflexív gesztussal (a forgatás bevágásával) kicsit idézőjelbe teszi a történetet. Jelzi, mindez játék csupán. Valóban, ez így játék, játszadozás – egy ötlettel, egy finomkodóan bájos történetté formált gondolattal.

A történet két pillére a béketárgyalás és a tiltott szerelem, meglepően kevés szituációval és drámai összecsapással, annál többet tudunk meg viszont Vilma öntudatosan butácska édesanyjáról, erről az unalomig ismert szalondámáról, aki szeretné jól kiházasítani leánykáját, s ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy a kvantumelméletről beszélgessen. Amikor megtudja, hogy e kimondhatatlan nevű dolognak köze van a sugárzáshoz, így kiált fel: „nahát, ezt nem hittem volna a fizikáról”. Ez a film legtökéletesebb pillanata: az anyát alakító Lázár Kati és a vőlegényjelölt Bán János mintaszerűen játszik, a párbeszéd pergő, oldott, ám mire a poén elcsattan, a jelenet szétpukkad, mint egy gyenge szappanbuborék. Megcsillan ugyan benne valami: talán egy kis frivolság, groteszkség, de aztán ezt is, miképp a többi jelenetet, eluralja a mama megrendíthetetlen szelleme.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5312