KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Miért Rex?

Reményi József Tamás

A legkorszerűbb családi film, virtualitás-ellenes nyugtató. Itt a bűnnek nincs aggályos misztikuma.

 

A tévé előtt magányosan veszteglő gyerek mindig szívszorító látvány, függetlenül attól, amit néz. Az ijesztő statisztikák szerint ugyanezektől sosem az érintettek rémülnek el – az erőszak képernyős burjánzása épp a legfogékonyabb s egyben legsérülékenyebb kiskorúakat veszélyezteti, minthogy ők tévéznek a legtöbbet, csakhogy a kedvtelve szidott bűnbak, az erőszakhordozó akciófilm kituszkolása a műsoridő gyerekzónáiból semmi mást nem jelent, mint a lelkiismeret lázadásának leszerelését: íme, eleget teszünk szülői kötelezettségeinknek, felelősséget érzünk a jövendőért stb. stb. Nem mintha elbűvölne, amikor, mondjuk, Micimackó és Füles diskurzusának kellős közepén egyszer csak valaki üvegszilánkot márt egy pali szemébe (későesti film ajánlata...), de annak a gyereknek, aki órákon át fogyasztja a saját műsorait, ez fel sem tűnik. Ő akkor már túl van a reggeli Clarissán (vagy Bír-lakon, Egyről a kettőrén s más bornírt „gyerekszáj”-varietén), túl a Rémecskék kicsiny boltja, a Dragon Ballz vagy a Varázslatos álmok képi-nyelvi ízléstelenségein, túl valamelyik kölyökklub, kölyök-kívánságműsor dedós dáridójának tingli-tangli popzenekarain (gyerekzene?), túl Sar Treken, Knight Rideren, vagyis tökéletesen tele van hülyeséggel és hervasztó érdektelenséggel a feje. Látszólag nem unatkozott, márpedig megdöbbentő módon egy gyerek tud a leglátványosabban unatkozni. Eközben viszont: ha jót lát sem látja, nincs, nem alakul ki vagy elfásul az elkülönböztetés reflexe. És ha egyedül van, márpedig – a statisztikák szerint – egyedül van, nincs is, akivel a mindenkori (jelen esetben családi) közönség akár metakommunikatív eszközei révén viszonyíthassa, erősíthesse vagy gyengíthesse benyomásait. A tévének mai műsortípusaival nincs köze a fantáziához, ezért a gyermeki lélek és szellem épülését, puszta karbantartását is csak (néző)társ(ak) segítségével szolgálhatja. (Tömegmédiát csak médiummal!...) Nem tiltani kell tehát a gyereknek a tévét, hanem vele együtt nézni, és így szoktatni le a túlfogyasztásról.

A kárhoztatott akciófilmek túlnyomó többsége amúgy tökéletesen ártalmatlan jószág. Az ütések-lövések-robbanások önállósult látványa csupa ornamentika. Az akciófilm napjaink burleszkje: ahogyan hajdan a hősök folyamatos szenvedéseinek paródiája – tulajdonképp az első valóban önálló filmes műfajként – elszórakoztatta a nézőt, ugyanúgy a technicizált trükkök, egyedül a mozgóképben létrehozható gesztusok az erő, a pusztítás képességének paródiájával szolgálnak. A Terminátorban az egymással párbajozó gépcowboyok egyetlen ütésétől kidől a betonfal, ez ugyanazt a hatást kelti, mint amikor Harold Lloydot egy egész rendőrőrs veri laposra. Harold Lloyd ezt túléli, meseileg halhatatlan, és a gépies gladiátorok is elpusztíthatatlanok, roncsaikból újraélednek. Mindez nem lehet közönyössé sem a halállal, sem az agresszióval szemben – föl sem bujt rá –, hiszen nem érinti azokat a lelki zónákat, amelyek egyébként egyetlen megalázó pofon vagy csupán szidalom nyomán is viharossá válhatnak. Természetesen ismét csak ép, szocializált lelkekről beszélek, egyébként: mintha a kés lehetne a döfés oka. Más kérdés a gonoszt látni működése közben, nem megidézett szellemként, hanem triviálisan testet öltött formában. A technika itt ránk kényszeríti azt, amiről csupán tudomásunk vagy sejtésünk van – a gyermeknek még az sincs, s a látvánnyal nem tud mit kezdeni. Márpedig ami feldolgozatlan marad, tudjuk, kártékony. A technikával tehát, amelynek révén az ember immár mérhetetlenül túlkerült saját képességein, nem hagyható magára a gyerek: ahogy volánt vagy fegyvert sem adsz a kezébe, úgy tévét se adj.

A nézettségi mutatók ez ügyben jeleznek valamit. Ha befogadói környezetéből kivesszük és steril, laboratóriumi módon boncolgatjuk a Rex felügyelőt, külön-külön túlságosan is könnyen megtaláljuk sikerének elemeit: vonzó férfi (előbb bumfordi, valószínűleg népszerűbb változatban Tobis Morettivel, utóbb áramvonalas, „idei” modellként Gedeon Burkharddal), még vonzóbb, antropomorfizált kutya, „akinek” kedélyes morgása orvosilag kimutathatóan jótékony hatású, nyomozó-figurák, akiket a néző munkahelyi kollégáira formáztak, egy kis nosztalgia-Bécs naplementékkel, néha előbukkanó keblek, szolid erotizáltság, többnyire a német nyelvterület – nem divatházi, hanem hétköznapi! – szépségideáljaival. Az átütő siker oka azonban magában a műfajban keresendő, és erről igazán azok a szülők mesélhetnek, akik megengedik, hogy a gyerekek is rexezhessenek. A Rex felügyelő ugyanis a legkorszerűbb családi film, amelyben a Derrick-típusú, joviális oktatóprogram játékosabb, ironikus változata ötvöződik a teleregényeknek azzal a „minimal art”-jával, életszerű cselekménytelenségével, amelyről legutóbb Hirsch Tibor értekezett a Filmvilág februári számában. Virtuálisan megteremtett virtualitás-ellenes nyugtató. E műfajban a bűnnek nincs aggályos misztikuma, a legtöbb epizód gondosan szétválasztja, sőt szembeállítja egymással a hivatásos elvetemülteket az alkalmi eltévelyedőkkel.

Utóbbiakon keresztül a gyerek, akár a nyelvtanulás során, pedáns fokozatokban, veszélytelenül sajátíthatja el a bűn fogalmát.

 

A sorozatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4413