KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lengyel film

Krzysztof Kieslowski emlékezete

Az átvilágított ember

Kovács István

Krzysztof Kieslowski, az Amatőr, a Véletlen, a Tízparancsolat, a Három szín rendezője Cato-i jellem volt, az erkölcsi nyugtalanság mozijának utódvédharcosa. Ebben a drámában szükségszerű a korai vég.

Két dokumentumfotó és egy újsághír.

1979 ősze: A varsói Kultúra és Tudomány Palotája előtt sövényként húzódó áruház-soron túl az Atlantic nevű mozi homlokzatán hatalmas transzparens hívja fel a figyelmet Krzysztof Kieslowski Amatőr című filmjére. Hogy nem eredménytelenül, azt a pénztárak előtt kígyózó hosszú sorok bizonyítják.

1995 februárja: A lódzi Színház és Filmművészeti Főiskolán – zárt kapuk mögött – háromszínnyomatos apró falragaszok hirdetik, hogy a Három szín közül a Pirosat három Oscar-díjra jelölték. Egyiket se kapta meg. Pedig a film alkotója, Krzysztof Kieslowski lett a kilencvenes évek leghíresebb és legelismertebb európai rendezője, s hazájában az egyetlen az igényesek közül, akinek filmjeire megteltek a nézőterek.

„1996. március 13-án szerdán Varsóban elhunyt Krzysztof Kieslowski. Ötvenöt éves volt. 30 éve készített filmeket. Főiskolai munkáin kívül 19 dokumentum- és 24 játékfilmet rendezett.”

1979 nagy filmsikere Lengyelországban Kieslowski Amatőr című munkája volt. Minden bizonnyal szociológiai üzenete miatt. A szocializmus málladozó Patyomkin-falai, gyárkerítései mögé merészkedő amatőrfilmes mozgó képriportokat készít a giereki sikerkorszak visszájáról, a Lengyelországban szinte senki által komolyan nem vett szocializmus kényelmes sivárságáról. Leleplező erejének sokáig tudatában sincs. Mindenek előtt a filmezés, a filmcsinálás szakmai varázsa ejti rabul, válik már-már narkotikus szenvedélyévé.

Az Amatőr képeinek négyzetei mások előtt válnak politikai ringgé, ahol egyén és tömeg, személyiség és kollektivitás, államosított álság és lázadássá maszkírozott tétova gondolkodás optika-szerűen állítható örvénye veszi körül a rendezőt, mintha ökölvívó mérkőzés bírója volna. De az olykor-olykor politikai küzdőtérré váló filmvásznon annak viszontlátása a lényeges-e, amiről voltaképpen mindenki tud – mint ezt az alig egy év múlva kirobbant Szolidaritás arcokra bontható milliói bizonyították?

Ki vette észre azt, hogy Kieslowski az utolsó kockákon, a nézőtéri szedelőzködés bevezető pillanataiban foglalja össze filmjének lényegét, amikor főhősében, az amatőrben életének a profiságba vagy profánságba vezető esztendejére visszatekintve tudatosul, hogy mind harsányabb és megfoghatatlanabb becsvágyával lerombolta belső harmóniáját, azt, amit szerelme, az általa fogant gyermek világra csodálkozása: a család nap nap után átélt csodája jelentett neki.

Mintha Kieslowski alkotói megrendültségét akarta volna azon nyomban – túl a forgatókönyv utasításain – megosztani velünk. Rádöbbenését, hogy érvénytelen, mert lényegtelen, amit addig fénybe és árnyékba mártva láttatott velünk, tekintsük azt akár dokumentumnak, akár játéknak, játékfilmnek is.

Kieslowski a vágást tekintette bensőségessége miatt a filmkészítés legfontosabb szakaszának.

A film publicisztikai értelmezhetősége döbbentette volna rá Kieslowskit, hogy a politika az embert körülvevő díszletek átrendezési kísérlete csupán? Hogy az ember csak azon változtathat, amivel tisztában van... A változtatás sikerének előfeltétele pedig ez esetben is az, hogy önmagával legyen tisztában.

Az igazi rendszerváltozáshoz az egyénnek előbb önmagát kell átvilágítania, korábban játszott politikai szerepétől függetlenül – nyilatkozta tíz évvel később az elmúltnak, megváltoztatottnak hitt rendszer felé visszariadó lengyel társadalom újabb válságának kezdetén. És a változás, a változtatás megvalósítható rítusaként azt ajánlotta, hogy reggelente mindenki tisztítsa ki a cipőjét, mert az az átalakulás biztatóbb szimbóluma lehet a címersas megkoronázásánál.

Kieslowski filozófiai szemléletváltozásának első kísérlete az 1981-ben készített Véletlen című filmje. Akkor, amikor Andrzej Wajda a politikába, a történelem menetébe beleszóló Vasembert készíti, Kieslowskinál a politika, a Szolidaritás történetének eseménysora csupán háttérül szolgál...

A rendező a Szolidaritás évében negyvenéves. Így egyfajta összegzésnek is felfogható annak kimondása, hogy a véletlen bár befolyásolhatja az ember életének alakulását, de a lényeg, mármint az, hogy maga az adott ember milyen, az elsősorban önmagától függ.

A négy évvel később rendezett Befejezés nélkül a halál utáni élet kérdését feszegeti, a sorompólámpa pirosával jelezve, hogyha bizonyos jelek arra utalnak is, hogy van, az élő csak ezzel kapcsolatos hite alapján dönthet annak igaz voltáról. Ezzel a filmjével Kieslowski átlépi azt a vonalat, amelyen túl kezdetét veszi az érzékehető csoda, apránként valósággá válik a hit, s ennek bizonyságául előttünk lépked a halál után ismét egymásra talált Zyro és Urszula.

A filmmel kapcsolatos kételyeinket csak a későbbi művek oldották fel. Meggyőztek bennünket arról, hogy a Befejezés nélkül csak egy új alkotói korszak vég nélküli kezdete, bizonytalan, árnyékkorlátokkal rögzített fényfüggőhíd ahhoz a ponthoz, amelyen megvetve magát a rendező elkészíti életművének legmaradandóbb részét, a Tízparancsolatot és a szín-trilógiát, a történelmi környezetből kitépett trikolórt, s e két „filmsorozat” között a Veronika két életét.

„Berzenkedem az ellen, hogy az embernek időtlen időktől fogva olyan az Istenhez való viszonya, mintha minden jóért és rosszért ő volna felelős. Vajon az a tény, hogy az ember jóra és szeretetre vágyik, önmagában nem vallásos tény-e?” – teszi fel e filmjeiben a kérdést. A rendre megfogalmazott válasz az, hogy az ember csak a szeretettel lehet sorsának ura.

A Tízparancsolat ötlete egyébként a forgatókönyvíró-társtól, Krzysztof Piesiewicztől származott. „Valakinek meg kell filmesítenie a Tízparancsolatot; neked kell!”-fordult a nyolcvanas évek végén Kieslowskihoz... És a Rövidfilm az ölésről meghozza Kieslowskinak az első nagy nemzetközi elismerést. Ítéletet mondunk két előre megfontolt gyilkosságról, melyeknek egyikét igazságszolgáltatásnak hívják. A film nem didaktikus tanmese a halálbüntetés ellen. A kezdő védőügyvéd kudarca révén fedezzük fel a halálraítélt lelkében azt a törésvonalat, amely, ha nem is szükségszerűen, és semmiképpen se igazolhatóan, de a gyilkossághoz vezetett.

Mintha ezt a filmet, s ettől kezdve mind a többi kilenc parancsolatot s a három színt a rendező a befogadóban hívná elő. Újra és újra... Kieslowski filmjei révén beszélget nézőivel. Műveinek maradandó hatása az érlelő késleltetés. Míg el nem érkezik az a pillanat, amikor a filmen áttetszik befogadójának élete...

Utolsó interjújában, amelyet a rendező négy nappal halála előtt egy katowicei diáklapnak adott, a következőket olvashatjuk: „Nincs film befogadó nélkül. A befogadó a legfontosabb.” Ellentmond-e ennek a gondolatmenet folytatása: „Egyáltalán nem akarok hatni senkire, nem akarok senkit alakítani, senkit bármely irányba útnak indítani.” A változás ugyanis az egyén szuverén döntésén múlik. Pontosabban: az ember és az Isten kapcsolatán. A döntés: szabadság.

A rendező számára kétségtelenül az egyik legfontosabb alapkérdés: a szabadság. A posztmodern felfogás szerint a szabadság: a befolyásolhatatlan jelenidejűség és jelenvalóság. Így érte a múlt, az emlékezet is feláldozható és feláldozandó. Az egyéni és kollektív egyaránt. A francia trikolór színei közül a Kéket címében hordozó film a szabadság sajátos anatómiája. A hősnő elveszíti férjét és fiát. A két hozzá legközelebb álló embert. Hogy sikeresen új életet kezdhessen, kíméletlenül leszámol emlékezetével, felszámolja a múltját összes kellékeivel együtt. De ezzel nem veszíti-e el a múltja által meghatározott külső világot is, amely elkerülhetetlen foglalata, terepe újrakezdett vagy újrakezdettnek vélt életének? És leszámolhat-e az ember a szerelmével, a szeretetével, amelynek révén elnyerte Isten képmását?

Kieslowski új trilógia forgatását tervezte Mennyország, Tisztítótűz, Pokol címmel. Piesiewiczcsel együtt nekifogott a forgatókönyvek gondolati vázlataihoz. Aztán kórházba szállították. Túlhajtotta magát. Belefáradt a szíve...

A „hármasfilmet” már csak azok készíthetik el önmagukban, akik szeretetükkel és szellemükkel befogadták Kieslowski képeit és gondolatait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/05 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=274