KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dumapárbaj

Igény szerint

Huber Zoltán

A Dumapárbaj az első magyar stand-up film.

Az angolszász országokban a stand-up és a mozi között igen szoros a kapcsolat. A mikrofon mögül szinte egyenes út vezet a vászonra, a filmtörténet számos jelentős alakja füstös bárokban, néhány perces magánszámokkal indította a pályafutását. Az egyszemélyes produkcióban megszülető karakterek, a jellemző előadásmód és világnézet szerencsés esetben a kamera előtt számos irányba továbbfejleszthető, elég csak Peter Sellers, Woody Allen, Bill Murray vagy Robin Williams művészetére gondolni, de a névsor a végtelenségig folytatható. Itthon azonban teljesen más a helyzet, a hazai stand-up egyenetlen fejlődése miatt a két médium között eddig szinte egyáltalán nem volt átjárás. Fábry Sándor és Badár Sándor időről-időre feltűntek ugyan a vásznon és Litkai Gergely is írt már forgatókönyveket, kimondottan stand-up film még nem készült – egészen mostanáig.

Kis országunkban a műfaj mind a mai napig mesterséges keretek között működik, melyet a Dumaszínház-Showder Klub-Rádiókabaré szentháromsága fémjelez. Hiába az imponáló népszerűség, a torz struktúra miatt az előadók kimondottan kényes helyzetben találják magukat, hiszen a megélhetést jelentő fellépésekért kénytelenek biztosra menni. Alternatív szereplési lehetőségek, tematikus bárok vagy klubok híján a kísérletezőbb műsorok, bevállalósabb poénok és markánsabb karakterek helyett megbízható témákat választanak és azokat a már bejáratott módszerekkel dolgozzák fel. Mindig a közönség vélt vagy valós elvárásainak megfelelni ugyanakkor kockázatos, hisz előbb-utóbb a kreatív energiák elapadásához és a sematizmus unalmához vezethet. A Dumapárbaj alkotói sajnos hasonló hibába esnek. A két komikus köré írt film akkurátusan kerüli a kockázatokat és mindent az ő színpadi személyiségüknek rendel alá, ami a szándékolttal épp ellentétes hatást vált ki.

Kiss Ádám és Hadházi László poénjait azért szereti a közönség, mert hiteles karakterként adják elő őket. A joviális rokonként sztorizgató Hadházi és a pimasz haverként kommentáló Kiss a színpadon önazonosnak tűnnek, így hiába viselkednek imponáló természetességgel a vásznon, Kalmár Tamás és Nagy Tóbiás nevű komikusként valószerűtlennek hatnak. A két filmbeli figura túlságosan hasonlít a pódiumokról és képernyőről ismert előadókra, így a hozzájuk kapcsolt bonyodalmak és mellékszereplők törvényszerűen mesterkéltnek, nem egyszer feleslegesnek tűnnek. A hősök között feszülő ellentétek és a menedzserük tragédiája súlytalan, a feleség, a barátnő és a műsorigazgató szerepei odakent ecsetvonások csupán. Az eredeti kontextusokból kiragadott Kiss- és Hadházi-poénok a levegőben lógnak, a kísérő gusztustalanságok és olcsó ügyetlenkedések zavaróak.

A hazai stand-up evolúciós folyamatában a Dumapárbaj abszolút logikus és várható lépés volt, de a végeredmény sajnos hűen példázza azt a fordított fejlődési pályát, ami számos veszélyt rejt magában. Hadházi és Kiss rajongótábora óriási és valószínűsíthető, hogy a színpad, a képernyő és a könyvek után a moziban is vevők lesznek a poénokra. A Dumaszínház márkanévként új fronton támadhat és tovább szélesedhet és megnyílhat az út más előadók számára is, de nagy kérdés, tisztán üzleti alapon kifejlődhet-e valaha olyan szerves kapcsolat a két terület között, mint nyugaton. Ha a működő példákat vizsgáljuk, a stand-up a maga konkrét formájában csak nagyon ritkán jelenik meg filmekben és akkor sem fő attrakcióként, hanem kísérő motívumként. A moziban is sikeres komikusok eltérő figurák bőrébe bújva adják elő a magánszámaikat vagy a film nyelvén fogalmazzák újra a monológjaikat. Különleges adottságaiknak hála elmélyítik a rájuk osztott szerepeket, tehetségük a velük elmesélt történeteket gazdagítja. Ha viszont egy film kizárólag azért készül, hogy az előadó végre feltűnhessen a vásznon, ott elmélyítendő szerep és gazdagítandó történet sem akad. Hiába a kiváló stand-up komikusok, színészek és filmesek, a kívánatos együttműködést nem lehet kívülről kikényszeríteni. A két szféra között szoros, de rendkívül érzékeny a kapcsolat.

 

DUMAPÁRBAJ – magyar, 2015. Rendezte: Paczolay Béla. Írta: Lovas Balázs, Lengyel Balázs. Kép: Szatmári Péter. Zene: Barabás Béla. Producer: Hutlassa Tamás. Szereplők: Hadházi László (Kalmár), Kiss Ádám (Tóbiás), Eszenyi Enikő (Vigéc), Gubík Ági (Ildikó), Jordán Adél (Barbi), Vajdai Vilmos (Kolostori). Gyártó: Café Film. Forgalmazó: Freeman Film. 88 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12166