KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/július
AGNES VARDA
• Margitházi Beja: Szem, kéz, kamera, Agnès Agnès Varda 1928–2019
CANNES
• Gyenge Zsolt: Műfajok alkonya Cannes
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Mint gyerek a játszótéren” Beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel – 2. részÉletműinterjúnk folytatása: Dögkeselyű, Hollyw
• Hirsch Tibor: Új múlt, új sötét A történelmi film színeváltozása
• Várkonyi Benedek: „Soha nem volt brahista” Beszélgetés Dér Andrással
• Zalán Márk: Múltidézés Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓ
• M. Tóth Éva: Animált idők Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
• Herczeg Zsófia: A sokszínűség egysége Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
ANCIEN RÉGIME
• Kálovics Dalma: Férfiszerepben Riyoko Ikeda: Versailles rózsája
• Kovács Ilona: Casanova szerelmei Csábítás és balsors
• Fekete Tamás: Rizsporos szerelmek Casanova – Az utolsó szerelem
BRIAN DE PALMA
• Vízkeleti Dániel: Miénk a világ? Brian De Palma: A sebhelyesarcú
• Varga Zoltán: Pisztoly az asztalon Dominó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Mocskos zsaruk Reno 911!
• Baski Sándor: Amikor a valóság berobban Csernobil
• Huber Zoltán: Egynyári kaland Gourmé lángos
• Greff András: Vörös és fehér Frant Gwo: The Wandering Earth
KRITIKA
• Huber Zoltán: A játéknak nincs vége A John Wick-trilógia
• Ádám Péter: Együtt megyünk Barátok jóban-rosszban
MOZI
• Baski Sándor: Yao utazása
• Vajda Judit: Pajzán kíváncsiság
• Lovas Anna: Éretlenségi
• Pethő Réka: Rocketman
• Barkóczi Janka: Szerelem második látásra
• Kovács Kata: Csekély esély
• Soós Tamás Dénes: Bajnokok
• Tüske Zsuzsanna: Ma
• Huber Zoltán: Pompon klub
• Benke Attila: Aladdin
• Fekete Tamás: Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
• Kránicz Bence: X-Men: Sötét Főnix
• Alföldi Nóra: Pokémon: Pikachu, a detektív
• Varró Attila: Godzilla II: A szörnyek királya
DVD
• Varga Zoltán: Sárkány és papucs
• Kovács Patrik: Arizonai ördögfióka
• Pápai Zsolt: Csak egyszer élünk
• Géczi Zoltán: Mimic – A Júdás faj
• Benke Attila: Bizalmas jelentés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Goya kísértetei

A művész és az inkvizítor

Muhi Klára

Milos Forman a közép-európai rendszerváltások fordulatait, hőseit is felfedezte Goya korának történelmében.

 

Hogy ki volt Francisco Goya, Milos Forman új filmjéből tulajdonképpen nem tudjuk meg.

A Goya kísértetei ugyanis – habár a 18–19. századi spanyol mester számos képét feldolgozza – nem a „nagy festők filmen” sorozat (Caravaggio, Van Gogh, Lány gyöngy fülbevalóval) újabb illusztris darabja. Forman igen szabadon bánik Goya életrajzának tényeivel, arról is lemond, hogy zsenijét kutassa, megidézze, az pedig végképp fel sem merül, hogy rettegős, zaklatott, apokaliptikus vízióinak valamiféle filmes parafrázisát nyújtsa. A cseh-amerikai rendező lucidus szellemétől egyébként mi sem áll távolabb, mint a látomásos mozgókép.

Ezzel együtt Goya alakját – Stellan Skarsgard hanyag, laza, modern interpretálásában – a filmben pillanatra sem tévesztjük szem elől. Forman elegánsan prezentált, szellemes, de valójában szörnyű történetében ő a melegpont, a hiteles tanú, a látó szem, az ábrázoló erő.

A cselekmény egy történelmi paradigmaváltás, a francia forradalom és a napóleoni háborúk korában játszódik. Abban a néhány évtizedben, amikor a „minden ember egyenlő” botrányos eszméje lassan a szent spanyol inkvizíció uralmát is kikezdi, s Goya hazájában néhány évtized alatt a hatalmi konstelláció többször is megfordul.

Forman – akinek bőven vannak tapasztalatai a felpuhuló, majd újra bekeményítő diktatúrák hullámmozgásairól (benne művész és „inkvizítor” külön játszmájáról) – új filmjében nyilvánvalóan erről akart beszélni. Nem meglepő tehát, ha a Goya cselekményének merész váltásaiban és puhány gonoszaiban a közép-európai történelemből oly jól ismert csiki-csuki rendszerváltások fordulatait, hőseit véljük felismerni.

Mert mit tesz például „a központ” – a Goyában a Szent Inkvizíció –, ha hatalmát gyengülni érzi? Besúgókat küld a jónép közé, és bekasztliz boldog-boldogtalant. Vagy mit tesz a harmadik rend tagja (Bilbatua kereskedő), amikor gyönyörű lányát, Inest, mert nem eszi szerencsétlen a disznóhúst, judaizmus vádjával kínvallatják? Természetesen elvtelenül korrumpál. Egy láda aranyat ajánl fel a magasságos inkvizíció székhelyének restaurálására. És mit csinál erre az önhitt hatalom? Elfogadja a pénzt, de fogva tartja a lányt. Az elvhűségre hivatkozva. S mi a legvoluntaristább, legpenetránsabb közszereplő politikai ősképlete? Mi történik a vakbuzgó, Inesbe holtszerelmes Lorenzo atyával? Mikor szakad a húr, külhonba emigrál, hogy egy következő politikai fordulatnál új igék zászlója alatt (Napóleonnal) térjen vissza elégtételt venni régi urain. „Van képe” hozzá! (Pedig portréját még a hatalomváltás előtt nyilvánosan elégették.) Miként ahhoz is, hogy Goyát, a művészt leszajházza.

A már süket Goya e vádat megértve fejéhez kap, mint aki megsebesült. Forman filmjének legszemélyesebb rétege ez, melyet már az Amadeusban is körbejárt. Van-e a műnek bármilyen hatása, ereje? Mit ér egy kép (egy film vagy egy zenemű) a korszakváltások zűrzavarában? A művésznek a hatalmasok sosem osztanak lapot – Goya sorsa is mecénásai jóindulatán múlik. A nagy mű azonban – mint az inkvizíciós kínvallatás – elevenbe vág. (Van is egy montázs – Ines kínzatása után – a rézkarc-készítő műhely durva eszközeiről, mely felépíti ezt a hasonlatot.) A Goya kísértetei első kockáin a szent atyák elborzadva nézik a mester metszeteit. Valamit tenni kell! A világ nem lehet ilyen förtelmes! A világot meg kell javítani! Az inkvizíció tehát Goya felkavaró művészetének hatására küldi szét pribékjeit Madrid-szerte. Majd Goya megfesti Inest. A kép csodálatos. Ines, a polgárlány botrányosan gyönyörű, amilyen csak a Szűzanya lehet! Inesnek tehát vesznie kell!

A filmben Goya minden modelljének végzetesre fordul a sorsa. Ki hát az erősebb s hatalmasabb, az inkvizítor vagy a művész? S mi ennek a hatalomnak a természete?

Forman mindig szerette a paradoxonokat. És sosem ítélkezik hősei fölött. Maár Gyula egyszer régen így jellemezte őt: „Forman filmjeiből mindenkinek teljes élmény jut. A közönségnek kellemes szórakozás, a humanistának emberséges derű…”

A Goya árnyai talán nem tartozik a legnagyobb Forman-filmek közé. Hogy paradoxonnal éljünk, elsősorban mert nem oly eretnek, mint legnagyobb művei. Inkább okos és rezignált s – főként nekünk – nagyon-nagyon ismerős.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9045